Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

Döbbenet

Új Rezső novellája

— A JÓ HEGYI EBÉD

után gyerünk egy kis hegyi beszédre — tolta hátra székét Kerti, a főkönyvelő.

Lantos, a statisztikus és Pókai, az osztályvezető még csak mosolyogni sem voltak hajlandók. Mióta a véletlen összehozta őket az üdülőben, Kerti ezzel a vérszegény szellemeskedéssel jelzi naponta, hogy az ebédlőasztal után a klubterem megszokott sarka következik.

— Romi? Sakk? Netán beszélgetés? — tette ajánlatait társainak.

Az ördög bibliája mellett döntöttek. Kerti már keverte is a paklit. Rágyújtás közben Lantos olyas reményének adott hangot, hogy az otthonról kapott utolsó levél óta fia bizonyára kijavította töriből a kettest. Irta a felesége, hogy gyerekük, aki eddig minden tárgyból jeleskedett, történelemből érthetetlen módon, gyenge jegyet szerzett. Csak nem lett szerelmes?

— Mert az én fiam olyan, büszkélkedett a statisztikus, hogy sosem kell nógatnunk. Amíg nincs rendben a leckével, nyugtalan. Bezzeg, ha túl van rajta! Könyvet, füzetet, mindent feled másnapig.

— Kati lányom pont az ellenkezője, szólt közbe Kerti. — No nem a tanulásban, mert ő is szorgalmas, de amint az iskolaival végez, elmerül a regényolvasásban. Pedig eleget tiltom.

— Tiltod? — lepődött

meg Pokai.

— Hát persze. A szeme miatt. Bandzsává olvassa.

— Bár csak az én Lórim... ■— kezdte Pókai, de elharapta a mondatot. Igaz, hogy kitűnően összehaverkodtak ők hárman, pedig az ország más-más tájáról valók, de az ő gyereke ügye, gondja nem egy mátrai üdülőben oldódik meg. Persze, amint hazakerül, nyomban akcióba lép. Utóvégre neve, súlya van a pártnál, tanácsnál meg ahol kell. És a felesége is tehet valamit, hiszen valóságos közéleti szent...!

KERTI OSZTOTT. Gyors, ügyes ujjakkal. Lantos, a statisztikus, kényelmesen nyúlt a lapok után, mint aki élvezi az izgalmát annak, hogy vajon kincset vagy szemetet vet-e eléje a sors keze? Valójában nem így volt. Gondolatai még mindig az iskolai dolgok körül jártak:

— Tudjátpk, nem rossz osztály a fiamé. Az ottani egészséges légkört még a Pircsi-ügy sem ronthatta el. A kettes oka más.

— Plrcsi-ügy? Miféle Pir- csi? De muris név — dobta a lapokat felhúzott szemöldökkel Pókai felé Kerti.

Lantos, a már legyezővé rendezett kártyáit visszacsapta az asztalra:

— Muris név? Hát még a viselője! Egyenesen kriminális.

— Talán úgy akartad mondani, hogy krimis, he- herészett Kerti.

— Ez az. Tiszta krimi.

Kerti és Pókai szemében

egyszerre gyűlt fel a kíváncsiság.

— Persze, ma nincs tv és nektek most egy kis maszek krimi kellene? — tréfálkozott Lantos.

— Hat, he olyan ez a

Pircsi vagy kicsoda, miért ne — provokálta mesélésre a statisztikust a főkönyvelő.

— Még olyanabb! — legyintett Lantos.

— Tőr? Revolver? Méreg? — viccelődött Kerti.

— Egyik sem, hanem a negyedik! — csigőzta mind magasabbra az érdeklődést társuk.

— Akkor ez még az Angyal kalandjainál is angyalibbnak ígérkezik — tolta félre lapjait az osztályvezető.

Lantos, miközben kényelmesen hátradőlt székében, élvezettel figyelte a másik kettőt. Arcuk türelmetlen várakozást árult el.

— Előrebocsátom, a Pircsi név, lévén kiskorúról szó, kitalálás. A történet azonban igaz. Szóval, ez a „Pircsi” nem volt buta gyerek. Míg általánosba járt, olyan négyes körül. Feljebb már csak közepes, majd évről évre rosszabb. A középiskola harmadik osztályát ismételnie kellett. A negyedikből pedig kicsapták, hogy csak úgy porzott

— Ott is bukott? — kérdezte naivan Pókai.

— Bukásért kicsapás? — kacagott Kerti. A kicsapásért meg kell szolgálni, ba- rátocskám. — Nos? Mivel szolgálta meg a kis Pircsi? — fordult kíváncsian Lantos felé.

—ISKOLAKERÜLÖ LETT.

Elcsavargott. Egy galerihez csapódott. A szülők...

— A szülők? Megmondom neked, Lantoskám, milyenek voltak, pedig most hallom az esetet, tudjátok. Nos, ahhoz a típushoz tartoznak, amelyik azon a címen. hogy sok az elfoglaltsága, a munkája, a társadalmi lekötöttsége, elhanyagolja a gyerekét.

— Pontosan ilyenek. A bajban hirtelen felfedezték a lányukat. Nosza, megnevelik, jó útra térítik. Az apa ütni, verni kezdte, az anya éjjel, nappal szapul- ta. Persze, nem használt. Ellágyult pillanatukban viszont letérdeltek eléje, úgy könyörögtek neki, legyen tekintettel rájuk.

— Mert hová lesz a mi szent tekintélyünk a világ előtt, ha te. csúnya Pircsi, így leégetsz, és a többi. A szokásos sablon. Hol itt a krimi? — hervadt le az érdeklődés a főkönyvelő arcáról.

— Várjatok! Még csak most következik a megkésett nevelés java! — próbálta ébren tartani a figyelmet Lantos. — A szülők, a kicsapatás ellenére, újból nekiszalasztották Pir- csit a negyediknek, csak éppen egy másik iskolában. Azaz nekiszalasztották volna! De az igazgató azt mondta, hogy az ő intézetük nem büntetőtábor. Nem veszi fel. Ekkor a kérlelő szülőkből követelődzők lettek. Ha ők képtelenek rá, akkor, úgymond, az iskolának kutyakötelessége embert faragni a gyerekükből. Ha pedig erre az iskola nem hajlandó, majd ők meglelik az utat és módot arra, hogy hajlandó legyen...!

— Tudom a folytatást, az igazgató begazolt és... — kottyantott a történetbe a minden lében Kerti.

— De nem! — intette le mosolyogva Lantos.

— Mondd csak, miféle útról. módról volt ott szó? — sürgette a statisztikust to- vább-beszélésre, a mindjobban odafigyelő Pókai.

— Hát miről is? Például az eset után felhívták az oktatási osztályról telefonon az igazgatót, és kenetteljes szavakkal...

— Arról kezdtek neki szövegelni — vágott megint közbe Kerti hogy ejnye- bejnye igazgató uram, éppen te nem tudnád, hogy az iskola legnemesebb feladata a nevelés, az emberformálás? Néhány Makarenkó- idézet is elhangzott. No és a végén homályos célzás arra, hogy egy távoli kis iskolában éppen egy ilyen rátermett városi pedagógusra lennne szükség, mint az igazgató, de ha...

— Hallottad volna a történetet? — ámuldozott Lantos.

— Nem ón. Csak hát a sablon. Ám folytasd.

— Az igazgatót azonban olyan fából faragták, hogy hajthatatlan volt. Akkor meg...

— A párttél csengettek rá — szólt megint közbe Kerti.

— Onnan. De hagyd már végigmondanom. Kérték, gondolja meg. Két derék tagról van szó. Pártvonalon, tömegszervezeti munkában fáradhatatlanok. Ezt illene tekintetbe venni, és a többi meg a többi.

KERTI MEGINT csak nem állhatta:

— Persze, erre már az igazgató dereka is megroppant, ész nélkül keblére ölelte Pircsit. A könyvelés szabályai szerint ugyanis a tartozik — követel mindig egyenleggel zárul. Én meg, könyvelő létemre, ilyen síkon kombinálok.

— Lepődj meg — emelte fel mutatóujját a statisztikus — az az igazgató most is hajthatatlan maradt. Sőt, ilyesmiket válaszolt: — Folyton azt hallom, hogy a szülők milyen jó párttagok. Akkor pedig nekünk. kommunistáknak illik tudni a legjobban, hogy az efféle presszió erkölcstelen, és hogy az az apa és anya többet tettek volna a közösségért, ha kevesebb társadalmi nyüzsgés mellett törődnek a gyerekükkel. Olyanokat is mondott, hogy nem szokott félni senkitől, semmitől, mert a keze tiszta, munkáját meggyőződéssel végzi. Kedve volna lemondani, de az megfutamodás lenne.

— Sssz... Ez igen! — szisz- szentett nagy elismeréssel Kerti. A te dimbes-dombos pátriádban ilyen legények teremnek ?

— Szerintem az ilyen magatartás a természetes — vont vállán a statisztikus. Persze, a szemedben a sztorim hiányos, főkönyvelő barátom, hiszen hősömnek, a sablon szerint, meg kellett volna futamodnia.

Kerti kedélyesen csapott Lantos vállára:

— Az egyenleg remek! Mindent visszavonok!

— Kérjük a kedves üdülőket az uzsonnázóba — szólalt meg a hangszóró.

Pókai, az osztályvezető, aki egész idő alatt alig szólt valamit, de annál jobban figyelt, mélyen elgondolkozva ült, mintha szunyókálna.

KÖRÖS TA J

B. Mikii Ferenc

Várakozók

Kaffka az ember

1018 decemberében a Nyugat Kaffka Margittól búcsúzott. Költő- és írótár- sai méltatták a századelő magyar irodalmi forradalmának legjelentősebb nőalakját. A spanyol járvány sokat ígérő tehetséggel végzett, de a váratlan halál olyan művek után tett pontot, amelyek klaszikus értékei a modern magyar prózának. Kaffka költőként indult, s csakhamar a század első évtizedének legjobb hetilapjai, folyóiratai közül verseit. Költészetének érzés- és gondolatvilága, hanMargit, és az író

gulata, nyelvi eezkosei a Nyugat című folyóirat körül gyülekező tehetségekkel társítja. Novellistaként és publicistaként is sikeres szerző, sőt a kritikával is eredményesen próbálkozik. Életművének leggazdagabb területe, vezető műfaja mégis a regény.

Fő művének, ma is leginkább olvasmányos regényének az 1912-ben kiadott Színek és évek-et tartják. Jó néhány novella készítette elő ezt a könyvet, amelynek mondanivalója

— Csak nem vagy álmos?

— Miért lennék — tá- pászkodott fel székéből.

FOKAIT AZ ÁLLOMÁSON a felesége várta. Gépies ölelés, homlokcsók és indulás kifelé. Míg a taxihoz értek és azután is az asszony beszélt, beszélt, mondta a magáét. Akár a visszafelé forgatott magnószalag szövege, úgy hangzott az egész.

— Csakhogy itthon vagy végre. Mint ahogy írtam, az a nyavalyás diri akadékoskodott. De az oktatásiról alaposan rácsörrentettem az osztályvezetőt. Szerettem volna látni a képét. Még- hogy a mi Lórinkból nem lehet embert nevelni. Hát milyen társadalomban él ez a pedagógus? Hiszen gyerekünk, a drágánk már mindenért megszenvedett. Mindenkit kifizettünk. Azzal az ifibandával is szakított szegénykém. Láttad volna, mennyire fogadko- zott, hogy megváltozik. Képzeld, már alig iszik. Köp a nőkre is, így mondta. A nőkről jut eszembe! Gondoltam, ami biztos, az biztos. Arra a fafejű igazgatóra rámegyek a párttal is. Utóvégre miért áldoztam legszebb éveimet a nőmozgalomnak? Miért káráltam szárazra a torkom nőgyűléseken gyermeknevelésről, társadalmi munkáról, házassági problémákról, erkölcsről? Honnan veszi ez a jött-ment, hogy velünk, éppen velünk...!

Megérkeztek. Bementek a lakásba. A taxis utánuk szaladt, mert nem fizettek. Aztán meg szabadkozott, hogy százasból nem tud visszaadni. Pókai kitessékelte a kezével, s úgy berántotta mögötte az ajtót, hogy dörgött. Felesége rohant volna a taxis után, de ő tekintetével visszaparancsolta.

— Hol van Lóri? — kérdezte sötéten. Ez volt érkezése óta az első szava.

Az asszony riadtan nézett rá. Néni ilyen embert várt vissza a Mátrából. Mi történhetett?

— Lóri? — ismételte fia nevét Pókai, most már egészen zordonan.

— Hát, a barátainál. Le- génybúcsúféle. Hiszen, ha mindent elkövetünk, apus, nemsokára megint tanul. Nem lesz ideje, annyi... Ugye, te is beszélsz holnap az elvtársakkal?

FÉRJE NEM FELELT. Súlyos léptekkel megindult. Ment csak ment, szinte vakon, süketen, az előszobából a konyhába, onnan vissza.

— Jesszus! Apus! Mi van veled? — meresztette tágra szemeit az asszony és ahol éppen volt, állva maradt

Pókai a szobák felé tartott Áthaladt a nappalin, bement a hálóba és döbbenten megállt. A földig érő tükörrel találta magát szemben. A tükörrel, mely élesen, józanul mutatta az ő nyomorultságát. Keze a kisasztalon levő súlyos majolikaváza után nyúlt s ő a hóhér fagyos nyugalmával készült a csapásra... A tükörnek meg kellett halnia.

évek óta érlelődött az írónőben. Kaffka életének két nagy élménye — a dzsentri pusztulása és a modem nő, az értelmiségi asszony ön- felszabadításának, gondterhes küzdelmeinek ábrázolása — fonódik össze a Színek és évek-ben. Ez a tárgyválasztás lehetővé tette a korforduló magyar társadalmi életének széles körű ábrázolását. Kaffka Margit kíméletlen, kemény szavú bíró volt Nem félt ki* mondani a művészi igazságot saját osztályának erkölcsi hanyatlásáról. Hősnője, Pórtelky Magda két rosszul sikerült házasság kálváriáját járja meg. Jobbra törő vágyai elhalnak, igényei unalomba süppednek, nyíltan vállalja az élősdi szerepet Kaffka társadalomkritikáját és művészetét legjobb kortársai üdvözölték. Ady Endre is felismerte benne a rokonleiket. Ö is figyelmeztet, hogy a Kaffka-regényekben —a Színek és évek után a Mária éveiben és az Allomá- sok-ban is —> a korrajz történelmi konkrétsága és a lélekrajz finom analízise párosul ritka ötvözetben. Azt is észrevették, hogy a nő-probléma Kaffka Margitnál szétválaszthatatlanul összefonódik a megoldást váró társadalmi válsággal, az érlelődő forradalom jelzéseivel. E forradalom művészi vetületűt rajzolja az Állomások című regény. Ez a mű egyike a legszebb és legeredményesebb kísérleteknek a Nyugat-mozgalom társadalmi-emberi háttere megmutatására. Feltűnik ebben a könyvben a kor irodalmi és művészeti életének sok vezéralakja, jó néhány érdekes szereplője.

Az első világháború éveiben az írónő értékes publicisztikai munkát végez. A polgári forradalom idején már szocialistának vallja magát, s valóban — ha nem is ellentmondások nélkül, ha vívódások közepette is — mind közelebb jut a forradalmi szocializmus eszmevilágához. Ez a közeledés válhatott volna további pályáját meghatározó, vagy legalább színező élménnyé, ha nem szól közbe a halál 1918. december elsején. Kaffka Margit életműve így is szerves egész. Érdemes a megemlékezésre, s ami ennél is fontosabb: az olvasásra, költészetének és regényvilágának megismerésére.

a.

I