Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
K. Kiss Zoltán: Téli ködben Nyári melegben gőzölgőn így a terített aszfalt, míg szállá gömbös köri-páni-fel hők kánonja tükrös ágbolttá feszült... Lépek a járdán. Derékig Járok folyomlár-karú füstölgő ködben. Almosán néznek reám a házak kártyás szemei. Autó suhan. Villamos csönget. Hajlik a sin, mint terhével a jég. Kapuk nyílnak és didergő utak ködmöne zárul... Távolban — látom — pipáló házak ülik körül a vajúdó régit; várják, hogy szüljön soha-nem-látott. ébredő újat. Ködbe takartan így él a tegnap köztünk a mában, s remegve féli, mit hoz a zsákját kibontó holnap. Brackó István: Asztronauta A csend üvegharangjába bújva ereszkedik alá hosszú vékony arany szálon. Fölötte a mélység kondul 1 és messze, messze üvegprizmán át szikrázik az ég — Amfg a remegő műszerek mutatóját lesi * és iszonyú súlytól szabadulva a földre ér. Bónus István: Rád várfant Felhőt, virágot, zöld levelet Hozott nekem minden kikelet. Hozzám simult a hízelgő szél: Szeretlek, — mondta — enyém legyél. Körmével megfogott a rózsa Ügy kérlelt, hogy szakítsak róla. Tücsökhangú csillagos esték Fény-bübájjal: szemem keresték De én bújtam: sötétbe, árnyba, Csúf börtönbe: kínzó magányba, Mert tudtam: te jössz értem egyszer!.. Vártalak tiszta szerelemmel. Békési Erzsébet: mm ősz Hogy siettem elfogni a percet esztelen rohantam vágyaim ketrecéből homlokon csaptak rozsdás nyárfalevelek de utuk már végétért idáig tartott nyár elejétől. Elszállt a perc, míg ért a nyár pedig szép volt a tó fényes csillagfürdetése, s tisztaarcú, halvány volt az ég. Sárga foszlányokra omlott a perc égett időszag hullt ócska köcsögöké s a szárnyatlan templomot repülni siettették a csókák. Most magam elé térdepelve jövömnek rebesgetek egy ismeretlen imát míg az idő elveszti újszülött percfiát, rf'lőször jártam Leningrádban. S azon az ünnep utáni estén utolsónak búcsúztam a Néva fényeitől, melyek sejtelmessé varázsolták a mozdulatlan, kőtömbös szfinkszek kontúrjait, amint remegő arany- pikelyekké hullanak szét a két gránitpart között, s megéreztem: akarva, akaratlanul fáj az a dallam, melyről azt hittem, csak azért született, hogy később, még egyszer, megfoghatatlan szépséget Idézzen Ekkor értettem meg öt. Dallamként ölelt magához ezen a földön, mint meg késett s messzire hulló fény, melyet nem a megsemmisülés, hanem a tiszta szépséget sugárzó, merész ívelés zuhanása éltet. Tudtam, hogy szeretlek... Ereztem már akkor, amikör először mutattak be az asztalunknál. — Inga — mondtad, de úgy, hogy az a-t, — mint nálunk is egyes helyeken — á-nak ejtve. Egy pillanatig láttam, hogy a környező asztaloktól feléd fordulnak az arcok ■— talán egy szuggesztív, belső parancsra, mely nem nyert értelmet ugyan, csak tapogató kiismerést. Spontán mozdulat volt ez körülöttünk: egyszerű szépségeddel váratlanul nyűgözted le ök^t. C később?.,. Magad is tudod... A beszélgetés fesz- ^ telenül indult. Egy új és mégis ismerős játék: „mesélj magadról" indult, közöttünk. S míg mosolyogva, két mondat között szétnyílt az ajkad, én igyekeztem összerakni az egykori mozaikokat. .,. Emlékszem egy lányra. — Inga — mondta a bemutatkozásnál, de úgy, hogy az a-t, — mint nálunk is egyes helyeken — á-nak ejtve. Fél évtizedes, refrénszerűen visszatérő emlék oldódott bennem, s míg hallgattam a hangod, valami belülről egyre sűrűbben lüktette neved dallamát. Ezt éreztem a zene ütemében is. Jól játszottak a fiúk... A könnyű ujjú harmonikás időnként rádmosolygott s a billentyűkből előcsalt hangokkal udvarolt. Tudtam, hogy a fiú neked játszik, mementóként a szépségedre, emlékeztetőül a városra s emlékül nekem egy megszületett, fájó dallamért... — Nézd ezt a szépséget! — mutattad később a Nyev- szkij Proszpekt ezer és ezer villanyégőtől szikrázó ro> gyogását... Tisztaság csillogott szemedben s már nem az egykori, szomorú, rettenhetetlen tekintetet látom, hanem arcomon éreztem az élet mindent legyőző melegét. p lőrefutottúl. .. Meleg-pirosló, áttetsző fé- nyék lobbantak utánad. ... Nápok kergetőztek hihetetlen gyorsasággal, vádaskodva az elmúlás órái ellen... Hideg szelek gyúl- lak fönn északon, meghajolt a Néva hullámzó ttílcör- plkkelyével, s te tudtad, hogy a búcsúzás órája ez. ■.. Percek sokasodtak a kerekek csattogásával *■» Brjanszk, Kíjev, Ungvár fényei hunyorogtak vonatunk után... S míg szótlanul néztem — átengedve magam a ringatásnak — a hálófűlke kékesfényű derengésében tudatom mélyére rejtett arcod kontúrjait, egy ismerős dallam pattant a csendben. egértettem; akarva, akaratlanul fáj ez a dallam, ■* melyről azt hittem, csak azért született, hogy később, majd egyszer, megfoghatatlan szépséget idézzen. — Viszontlátásra -— súgtad mosolyogva, ,<• míg köny- nyesen fülémhajoltál, már tudtam, hogy egyszer megírom majd dallamod felejthetetlen történetét... Tamási István háromszáz éves népszerűség Murillo képei a Szépművészeti Múzeumban „A szerzetesek és az asz- nak, dinnyét esznek, csavaszonyok festője", így nevezték háromszáz esztendeje és a bájos gyerekekre napjainkban is gyakran mondják: „Olyan, mint egy Mu- rillo-angyalka”. Bartolomé Esteban Murillo, az 1618- ban született sevillai mester évszázadok múltán is megőrizte népszerűségét, s híveinek száma a világon talán most is több, mint a spanyol festészet aranykorának nevezett XVII. század többi hazai művészének együttvéve. Nem titok e halványdlnl nem akaró népszerűség oka; aki végignézi a Szépművészeti Múzeum jubileumi kiállítását (a mester születésének 350. évfordulója alkalmából nyílt meg a Murillo és kortársai című Időszaki gyűjtemény a márványteremben), köny- nyen leolvashatja a kiállított művekről, miért lelkesedik a modem kor közönsége is Murillóért. A spanyol barokk mestereként emlegetjük Murillót, mert működése valóban e gazdag korszakra esik, s mert művészete letagadha- tatlanul magán viseli e stílus jegyeit. Ám azt ts érezzük, nem egészen találó, ha kimondjuk: barokk festő. Hiszen Rubens égbe sodró és pompázatos kompozícióitól épp oly távol vannak képei, mint Rembrandt drámai emberséggel teli mély műveitől, az izzó itáliai barokknak éppúgy csak távoli rokona, mint a nehéz vallásossággal teli spanyol kortárs-alkotásoknak. S Murillo elkülönülő életműve még önmagán belül is két különböző ágra válik szét. Mindkét témakörben — az életképben és a vallásos jelenetben — ugyanazokat a modelleket festi: szép bőrű andalúz parasztasszonyokat, spanyoloknál Is feketébb spanyol cigányokat, sevillai egyszerű embereket, s főként szülővárosa hajóépítő- és matróznegyedeinek kedves és általa híressé vált gyerekfiguráit. Csakhogy az életképeken ezek a népi típusok koldulrognak, sőt bolhászkodnak, míg a későbbi vallásos kompozíciókon Madonnává válnak a szép bőrű parasztasszonyok, Szent Józseffé a mesteremberek, s gyermek- Jézussá, angyalokká a más I képeken bolhászkodó kisfl- I úk. A népi életképek precíz 9 ábrázolása a vallásos kom- | pozíciókon puha tónussá, I érzékeny színharmóniává oldódik. Gyöngédebb, át- szellemültebb lesz a kép —, de nem annyira, hogy fel ne fedezhetnénk ma is például a Szent Család együttesében az 1660-as évek spanyol kisemberének otthonias hangulatát. Fölismerte már a korabeli közönség is. Ezért szerette a spanyol kisember Murillo reá hasonlító festett szentjeit, s ezért van valami megragadóan kedves, egyszerű és földi hangulata mégoly túlvilágian emelkedett szent-ábrázolásainak is. Ez a hangulat uralja a jubileumi kiállítást a Szép- művészeti Múzeum márványtermében, mert a budapesti közgyűjtemény — amely világhíres gazdag spanyol anyagáról — rangban spanyolországi múzeumok után következő bőséges kollekciójáról —, elsősorban a későbbi, érett képeket őrzi termeiben. Köztük ig az egyik legszebb, leghíresebb érett alkotást, a nagyméretű és világszerte főműként számon tartott A kis Jézus kenyeret osztogat a zarándokoknak c. vásznat. A meghitt, lírai alkotás valóban páratlan; a róla készült másolatok spanyol múzeumok féltett kincsei ma Is. Murillo nemcsak kora közönségére: hazáiénak akkori művészeire is óriási hatással volt. Murillo-tanítvá- nyok, és azok a tanítványai próbálták követni a mestert. és az évfordulós szép kiállítás ezeket az alkotásokat is összegyűjti; Zurbarán, Pereda. Tóban Juán de Sevilla mellett a névtelen Murillo-követőket i* * rendre bemutatja. jf Alexin Andor Parasztportré Hankó Hona Csendéle
