Békés Megyei Népújság, 1968. december (23. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-20 / 298. szám
196*. december 30. 2 Péntek Jóváhagyta az országgyűlés az 19B9. évi köllségvetést ai'cloi termelő jellegű beruházásokra, 4« milliárd forintot pedig árkiegészítésekre. dotációkra és egyéb pénzügyi támogatásra. A beruházási céllal történő újraelosztás elvileg helyes, a 46 milliárdos pénzügyi támogatással kapcsolatban azonban elvi probléma is van. mert abban valójában keveredik az állami árrögzítések és az alacsony gazdasági hatékonyság eredménye. Joggal merül fel a kérdés, hogy meddig vállalhatjuk az alacsony hatékonyságú vállalkozások ilyen mértékű finanszírozását? Nem vitás, hogy nem tűzhetjük ki magunk elé az ilyesfajta újraelosztás teljes megszüntetését, az sem lehet azonban vitás, hogy az állam ma még túl mélyen benyúl a jó gazdasági hatékonyságú vállalatok páncél- szekrényébe, azért, hogy türelmi időt biztosíthasson azoknak a vállalatoknak, melyek állami kedvezmények nélkül veszteségesek vágj' alacsony jövedelmezőségűek lennének. Ezért csak arra törekedhetünk, hogy a jövőben csökkentsük a költségvetésnek az ilyen célú újraelosztó szerepét. Tudatosan keresni kell ezért a gazdaságtalan vállalati tevékenység gazdaságossá tételének útját, a költségek csökkentését, ha kell úi gyártmányokra való átállását. Ez a vállalatok kötelessége. A végképpen korszerűtlen, krónikusan alacsony hatékonyságú tevékenységeket pedig fokozatosan ki kell szorítani a népgazdaság keretéből. Ez már a minisztériumok kötelessége. Egyáltalán nem szégyen a szocializmusra nézve, hogy a mai műszaki haladás mellett némely korábban szervezett gazdasági tevékenység korszerűtlenné válik. Ez világjelenség. A műszaki emberektől, a munkásoktól azt kérjük, hogy a magasabb társadalmi érdekekre gondolva, ne ragaszkodjanak a megszüntetést érdemlő tevékenységhez, inkább segítsék az ilyen vállalatok munkájának felcserélését. más hasznos munkával. Mi. képviselők is így kell, hogy eljárjunk. Kötelességünk viszont kiállni amellett, hogy a gazdasági rekonstrukció és ésszerűsítés során a dolgozó emberek mindennapi érdekeire kellő tekintettel legyenek az intézkedő szervek. Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi határozata nem véletlenül hangsúlyozza, hogy a gazdasági munka javítása most az epvík legfontosabb politikai kötelessége mindenkinek. Ha a jelenleginél gyorsabban fokozódik a gazdasági hatékonvsáe. nő a termelékenység és iavul a jövedelmezőség. ez szocialista siker lesz és nemzetünk sikere lesz. A különféle állami szolgálatok és szoleáltatások fenntartására és fejlesztésére előirányzott 72 milliárd forint széles körű tudományos, kulturális és szociálpolitikai tevékenység folyamatos fejlődését biztosítja, magában foglalja továbbá fegyveres szerveink és az igazgatási apparátus költségeit Ha a nemzeti jövedelem évi növekedéséhez mérjük a fejlődést. azt látjuk, hogy az állami szolgálatok tevékenysége azzal arányosan bővül. Alapjában tehát meg lehetünk elégedve. Azonban minél részletesebben elemezzük a szervek munkáját, annál inkább bukkanunk különféle problémákra. Egyfelől a költségvetési szervek részéről panaszolják, hogy beruházási, fejlesztési fedezetekhez, ha nehezen is, de csak-csak hozzájutnak, viszont a fenntartás folyamatosságához és a felújításhoz gyakran nincs elég pénz. Azt is mondják, hogy kisebb, de rendkívüli beszerzések, különösen ha devizáról van szó, csak nagyon bürokratikus úton lehetségesek, pedig sokszor nagyon fontos műszerekről van szó. Másfelől viszont az állami ellenőrző szervek sok példával bizonyítják, hogy a megszokott, szinte rutinszerű költségvetési felhasználásban elég sok a felesleges kiadás. Néha tapasztalható, hogy a drágán beszerzett] vagy importált gépeket alig használják ki. Ügy érzem, mindenekelőtt az] érintett vezetőknek, de az ország-: gyűlésnek is komolyan kell tör- j nie a fejét azon, hogy miképpen lehet javítani és továbbfejleszteni a 100 000 főnyi állami apparátus ] munkáját. úgyszintén a kél- százhetvenezer főnyi tanácsi j apparátus tevékenységét. Azért, hogy az államérdekeket hatáso-] sabban képviseljék, az áilampol-j gárok megbecsülését még jobban1 kivívják és az állami anyagi esz-] közökkel úgy bánjanak, mint a saját pénzükkel. Nincs szükség kampányszerű takarékosságra, de szükség van a közigazgatás es a minden közszolgáltatás folyama-1 tos ésszerűsítésére. Jó lenne, ha mind több vezető időnként gon- j dolatban kilépne saját szervezetének keretéből, s az állami érdek és az állampolgárok igényeinek szemszögéből mintegy lefényképezné az adott szervet vagy egységet. megkeresné a javítási pontokat és javítana is rajtuk. mány jövőre sem határozza meg, melyik vállalatnál, milyen mértékben növekedjen a bérszínvonal. Rábízza ezt a vállalatok vezetésére és a dolgozó kollektívákra, központilag meghatározva és szabályozva, hogy milyen feltételek mellett emelhetik a’ béreket. 1968-ban bebizonyosodott, hogy az életszínvnal központilag jól szabályozható ezen a módon, és helyes, ha a dolgozók kollektív teljesítményüktől függően, automatikusan részesednek a társadalmi jövedelemből. így nem a központi terveíők ceruzája határozza meg egy-egy üzem, vállalat dolgozóinak bérét, tovább folytatjuk tehát és fejlesztjük a gazdasági reformnak ezt az alapelvét, amit a magyar munkásosztály magáévá tett és helyesel, mert az munkás-szemmel nézve is igazságos, helyes. Miért nem jobban emelkedik Milyen képet kapunk hazánk mostani gazdasági és politikai helyzetéről? j Népgazdaságunk általános színvonaláról és lehetőségeinkről az ország közvéleménye mostanában mind reálisabb képet nyer, amiben szerepe van a nyílt tájékoztatásnak, a demokratikus légkörnek. Gazdaságpolitikai fontosságú és rangú kérdések ezután sem maradhatnak meg párnázott ajtók mögött. Ügy érzem, ma már szertefoszlottak éppen a nyíltság \ és a demokratikus légkör révén az olyasfajta illúziók, hogy a gazdasági lehetőségeink határát a csillagos ég jelenti, s bátran előre fogyaszthatunk, csak termelni kell és biztosan nő a jövedelem. Mintha visszavonult volna barlangjába az a fajta cinizmus is, amely néhány évvel ezelőtt még megkérdőjelezett mindent, ami a szocializmus gazdasági teljesítményeként jelentkezeti és eleve lebecsült mindent, ami magyar, ami hazad földön született. Ma inkább a széles munkástömegek, a szövetkezeti parasztok egészséges optimizmusa jellemző társadalmunk közérzetére, azoknak a felfogása, akik indokolt esetben nem rejtik véka alá a kritikát, de mégis az általános bizalom alapján foglalnak állást a közügyekben. S a bírálat j mellett is telve vannak józan reménységgel, nagyfokú lettrekész- [ séggel. Ez a nézet és ez a maga- j tartás a realitásnak megfelel, hiszen tényleg mindenfelé sok a javítanivaló, viszont népgazdaságunk általános színvonala, ha nem is látványos gyorsasággal, de kétségkívül felfelé ívelő. Ha gazdasági gondjainkat vesz- szük számba, akkor első helyen kell említeni a munka termelékenységének egyenetlen, országos átlagban lassú emelkedését és a beruházási hatékonyság alacsony, nem kielégítő színvonalát. A két j probléma szorosan összefügg egy- i mással. Ilyen vonatkozásban hasz- i tálán lenne államilag elrendelni a j vállalati tennivalókat, mert a társadalmi célt nem lehet pontos és reális vállalati tervmutatókra lebontani. Számunkra egyáltalán nem mindegy, hogy milyen áron vagy éppen minek a rovására érvényesülnek ezek a fontos szempontok a gazdasági életben. Ügy érvényesítendők, hogy közben a többi ugyancsak nem mellékes társadalmi célunkat is elérjük a termelékenység növelésével együtt, akár a foglalkoztatási színvonal tartását, akár a mukaidő- csökkentést, akár helyenként a munkaigényesebb termékstruktúra kialakítását említhetem példának. A termelékenység növelését jobban előtérbe állítva kell az állami szerveknek a nagyobb gazdasági hatékonyságra szorítaniuk a vállalatokat, latba vetve a közgazdasági szabályozók széles skáláját és a műszaki ösztönzést. A! termelékenység növelését persze ] szorgalmazni kell mindenekelőtt ] a „tett színhelyén”, a gyárkapun belül, az elsősorban Illetékes gazdasági vezetők kezdeményezésével, s nagyon jó, ha ök elnyerik! a munkásság, mindenekelőtt a szocialista brigádok támogatását. A munkásemberek belátása, az okok és miértek felismerése óriási erőforrás. Fontos eszköz sok esetben az üzemek, vállalatok közötti új termelési kooperációk kifejlesztése vagy a már működők újjászervezése. És végül fontos ösztönző lehet a gazdasági verseny további szélesítése és élénkítése mindenütt, ahol az ésszerűen lehetséges. A piaci mechanizmus — a gazdasági élet egyensúlya mellett — ugyancsak a termelékenység növelésére szorítja a vállalatokat. • Megoldandó problémáink! között változatlanul előkelő helyet foglal el a népgazdaság pénzügyi egyensúlj’ának javítása, részint az ország fizetési mérlegének, részint az államháztartásnk a kiegyensúlyozása. A doliárviszony- latú fizetési mérleg most is pasz- szív, de kedvező, hogy a passzívum tavalyhoz képest csökkent. A következő időszak feladatait úgy lehet megfogalmazni, hogy a passzívum csökkenését kell tudnunk folyamatossá tenni, állandó tendenciává alakítani. Ehhez növelni kell az exportmeny- nyiséget, de még inkább az export népgazdasági jövedelmezőségét. Az államháztartás jövő évi másfél milliárdos deficitje nem valami örvendetes tény, azonban az adott helyzetben elfogadható, a deficitet az ország saját pénzforrásaiból finanszírozni tudjuk. De azért e tény mellett nem mehetünk el egy könnyed biccentéssel. Ha a deficit egymás után két évben jelentkezik, akkor már nem véletlen jelenség. Helyesen teszi tehát a kormány, hogy komolyan veszi ezt a kérdést, s az ország- gyűlésnek ebben támogató szerepet kell vállalnia. A deficit megszüntetésére két évein belül megvan a lehetőség, ha a gazdasági eszközöket jól választjuk meg. Nagyon fontos, hogy a kormány tartózkodik minden olyasmitől, ami a deficitet a dolgozó emberek mindennapi életének nehezítésével szüntetné meg. Ehelyett a költségvetés beruházási kiadásainak ésszerű mérséklésében látja a megoldást. A jövő évi deficitet részint éppen az teszi elfogadhatóvá, hogy a folyamatban levő állami beruházások kivitelezésének gyorsított ütemét és za- vartalan befejezését szolgálja. Hogyan értékeljük a dolgozók életviszonyait közvetlenül érintő gazdasági terveket? Az előterjesztésből kitűnik, hogy, 1969-ben az életszínvonal az öt-1 éves tervnek megfelelő ütemben emelkedik. Az iparban csökken a munkaidő, a mezőgazdaságban bővül a folyamatos munkát biztosító kiegészítő foglalkoztatás, a dolgozók növekvő társadalmi juttatásokat vehetnek igénybe. A ke-1 resők reálbére 2 százalékkal, emelkedik, a lakosság egy főre jutó reáljövedelme pedig 4—5 százalékkal. Ugyanúgy, mint ez évben, a kórhazán libán a reálbér és a reáljövedelem? Azért, mert több év átlagában ennek az anyagi fedezetét biztosítja a nemzeti összmunka. Nem szubjektív elhatározásból születnek a tervszámok, hanem objektív okokból. Szigorú gazdasági törvények hatása alatt cselekszünk mindig, amikor kihasítjuk a nemzeti jövedelemből a fogyasztási ! alapot. Pusztán humanizmusból j nem tervezhetünk. 1957 óta folytatott gazdaságpolitikánk komoly sikereként az életszínvonal emel- J kedését egy évtized folyamán rendszeressé tudtuk tenni, s ennek anyagi fedezetét manapság képesek vagyunk megteremteni úgy, hogy közben a felhalmozás anyagi igényeit is kielégítjük. Ez nagy eredmény. Erre vagyunk most képesek, többre még nem. Végső fokon két tényező determinálja a reálbérek 2 százalékos és'a reáljövedelmek 4 százalékos emelkedését: az egyik a munka termelékenységének adott növekedési üteme, a másik pedig a magyar áruk külföldi verseny- képességének jelenlegi helyzete. I Vagyis a nemzeti összmunka szervezettségének, hatékonyságának növelésével, ezen a küzdelmes úton haladhatunk csak gyorsabban előre. Az életszínvonal emelkedését a fogyasztási körülmények javításával is szolgálnunk kell. A rossz, kiegyensúlyozatlan fogyasztási piac bizony képes jócskán lecsípni a munkás, a paraszt, az értelmiségi, tehát minden fogyasztó életszínvonalából, és fordítva, a jó fogyasztási piacon a jövedelem reálértéke nagyobb. Ez a felismerés vezérli gazdaságpolitikánkat, amikor a fogyasztói piac egyensúlyára, a bővülő áruválasztékra és a minőség biztosítására. vagy javítására törekszik. Törekvésünk nem eredmény- teleri. Az üzletekben az áruk választéka fokozatosan bővül, az áruk minőségére is általában a javulás a jellemző. Bár ez a javulás még lassú. A kereskedelmi hálózat fejlődése is kétségtelen. Az irány tehát jó, viszont még zsengék az új módon való kereskedés hajtásai. A fogyasztási cikkek és szolgáltatások nagy hányadánál még nincs eléggé kedvező helyzetben a vevő, még nem elég széles az a kör, ahol a vevők ténylegesen választhatnak abban, amit vesznek és abban, hogy hol vásárolnak. A minőség javítására a termelőket még kevéssé szorítja rá a gazdasági verseny. A szocialista kereskedelem kétségkívül emelkedő színvonala mellett azért némely üzletben nem tekintik többnek a vevőt, mint munkájuk tárgyának. Mindezekben javulásra, további erőfeszítésre van szükség, mert a fogyasztási körülmények javítása még jelentős tartalék a forint vásárlóerejének növelése, az életszínvonal emelkedése szempontjából. Mindkét piacon eredményesen kell működni Gazdasági fejlődésünk „nehéz I súlyú” kérdései között tartjuk számon a külkereskedelem és a nemzetközi gazdasági együttműködés ügyét. Közismert, hogy hazánk gazdasági növekedése — sok más ! országtól eltérően —• viszonylag nagy mértékben függ a külkereskedelemtől, mind a forgalom mennyiségétől, mind a jövedelmezőségtől. Állandóan növekvő importra van szükségünk, s évről évre bővíteni kell export-piacunkat. Ez úgy lehetséges, ha elsősorban iparunk — de bizonyos fokig a mezőgazdaság és a szolgáltató szektor is — fokozódó mértékben exportra orientálódik. Fejlődő gazdasági tevékenységünkkel vívhatunk ki magunknak pei-spektívában is kellő helyet a nemzetközi munkamegosztásban. A nemzetek helyét tőkés piacon a versenyképesség dönti el, a szocialista piacon pedig a kölcsönös segítség elvének és a versenyképesség követelményének együttes alkalmazása. Mi csak úgy fejlődhetünk dinamikusan, ha népgazdaságunk mindkét piacon eredményesen tud működ- ni. A következő időszakra szólóan új lehetőségek felkutatása, új megoldások alkalmazása szükséges a KGST-országok együttműködésében. Ezt persze az érintett országok közösen oldhatják csak meg, nem csekély erőfeszítéssel. Véleményünk szerint a fejlődés mai szakaszán a következő kérdések vetődnek fel, amelyekre választ kell adnunk: 1. A nemzetközi termelési koo] perációt továbbra is döntően az állami v egyezmények keretében fejlesszük-e vagy építsünk jobban, a vállalatok gazdasági érdekeltségére? 2. A külkereskedelmet a kétoldalú kiegyenlített árucsere elvén folytassuk-e vagy rátérjünk a konvertibilis valuta alkalmazásával a szocialista országok közötti sajátos szabadkereskedelemre? 3. A tudományos kutatásokat és a termelés fejlesztését a mai módon koordináljuk-e vagy felhasználjuk ehhez a gazdasági integráció eszközeit? Kétségtelen, hogy jelenleg még csak kérdéseink vannak, kollektív válaszunk azonban még nincs. Most. mikor még a helyzetelemzés fázisában vagyunk, gondosan elő kell készíteni a következő lépést, a nézetek és elgondolások nemzetközi egyeztetését, amiből pártunk és kormányunk is aktívan kiveszi majd a maga részét. A cél nem a gyorsaság lehet, hanem az alaposság, a hosszabb távra szóló jó megoldások megtalálása. Tisztelt Elvtársak! Hozzászólásommal lényegében azt kívántam megvilágítani, hogy milyen felfogás, milyen gazdaság- politikai logika vezet, amikor egyetértek a kormány jövő évi költségvetési javaslatával. A Magyar Szocialista Munkáspárt nevébe» a költségvetési javaslatot elfogadom. Ezután dr. Marton Zoltán budapesti, Danes József Szabocs- Szatmár megyei, dr. Hargitai Katalin Vas megyei, Bálint Istvánná Békés megyei képviselők szólaltak fel. (Folytatás a 3. oldalon) I
