Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-29 / 229. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek I NÉPÚJSÁG 1968. SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP Ära 1 forint XXIII. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM rwi •• • r lomjen és az emberség Az aranyos palástú pap az izga­lomtól kissé remegő férfi és női kézre felhúzza a boldog köteléket jelképező gyűrűket, s különös hangzású latin igék kíséretében megáldja az oltár előtt térdepelő fiatal párt. Milyen emlékezetes pillanat... Ám a szertartás önfeledt ko­molyságát nem az egyház kép­viselőjének jelenléte, s nem is a vallási áhitat adják. (Különösen a mai fiatalok szemében, akiknek gondolatvilágától a tömjén-illa­tú misztikum ezer fényévnyi tá­volságban áll). De az ember — szándéka szerint legalábbis — csupán egyszer házasodik. A szertartás arra döbbenti rá az ifjú embert: fordulóponthoz, életútjának sajátos határkövéhez ért. Az önfeledt, gondtalan ifjú­ság lezárult, s valami merőben új kezdődött el. A fehér ruhás nyoszolyó-lá- nyok, a hűvös boltívek alatt egy­kedvűen bámészkodó kőszentek mindehhez csak a díszletet, a pillanat jelentőségét hangsúlyo­zó külsőséget adják. De meny­nyivel lélekbe markolóbb, meny­nyivel őszintébb, igazibb a lég­köre a házasságkötés felemelő perceinek, ha félhomályos pad­sorok helyett, fényes, elegáns te­remben foglal helyet a násznép, ha kenetteljes általánosságok he­lyett a fiatalok személyéhez szó­ló baráti szavak kísérik a szér­iáid; r ha füstölőt lóháló md- nistráns helyett a munkatársak, barátok, a szűkebb közösség — műhely, brigád, KISZ-szervezet — ünneplőbe öltözött tagjai asz- szisztálnak egy nemes értelmű ceremóniához! Ezt építették évek során mai tartalmú ha­gyománnyá — például a mező- hegyesiek. A tanács, az állami gazdaság, az ifjúsági szervezet — ki-ki a maga módján — járult hozzá, hogy valóban felejthetet­lenné avassák két fiatal élet ösz- szekapcsolódásának hivatalos formaságait. Mintha varázsütésre történne, abban a pillanatban csendül fel a nászinduló, amint a fiatalok az impozáns terem ajtaján belép­nek. Díszegyenruhás fiatalok sor­fala, a KISZ-alapszervezet zász­laja fogadják. Az ünnepi beszéd olyan epizódokra is kitér, amit egy jóban-rosszban, munkában, és nehéz órákban kipróbált barát ismerhet. A közösségnek valami szép, nemes szimbólumé aján­dékra is van gondja. Mezőhegyesen az idén 41 társa­dalmi és KISZ-esküvőt tartottak, elenyésző volt a templomi szer­tartások száma. A fiatalok véle­ménye: „a mi esküvőink sokkal szebbek, ünnepélyesebbek és em­beribbek”. A társadalmi ünnep­ségekben tehát egyre nyilvánva- lób a „szocialista hagyományok” fölénye, népszerűsége. Hogy a sok évszázados megszokottságok ellenére mint kerekedett a régi­módi fölé az új, azt az idézett megjegyzés magyarázza: sokkal emberibb. Vajda János Üdvözöljük fegyveres erőinket Fotó: Demény 'WWNAAAA^VVVVWVVVVVVVVVVVSA/V\^/VVVVVWVVVVVVVVWVVVVWWVV^AAAVVVVVVW' MA; A harmadik vívmány * * * A tárgyalóteremből * * * Interjú a békéscsabai gyermek­színházról • * • Rajtuk nem múlik * * * Cull ezredes kudarca Folytatásos kémregény A gabonabetakarítási verseny győztesei Határőr község lett Elek A Körösök Vidéke Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetsége ösz- szegezte az 1968. évi nyári gábo- r.abetakarí tási versenyről szóló üzemi jelentéseket. Ezek szerint az SZK—4-es típusú kombájnok vezetőinek versenyét Fülöp Fe­renc és ifi. Puskás Antal, a csár­daszállása Petőfi Tsz tagjai nyer­ték 122 vagon teljesítménnyel. A II. helyre Kugyelka György és segédvezetője Szabados Lajos, a I lyezést. Az NDK gyártmányú szál. j mabálázó-gépek kezelői közül Moravszki Mihály, a békéscsabai ! Szabadság Tsz-ben 157, Endre i András, a békéscsabai Lenin Tsz- j ben 128 és Balogh József, a csár- j daszállási Petőfi Tsz-ben 106 va- I gonos teljesítményt ért el. Jutal­muk az oklevél mellett 500-tól 1500 forintig terjedő összeg. Frank Ferenc elvtárs tartott ünnepi beszédet a Fegyveres Erők Napja alkalmával Tegnap este Eleken, a községi művelődési házban a Fegyveres Erők Napja, valamint a Határőr j Község cím elnyerése alkalmával ünnepséget rendeztek. Talál- j koztak itt határőreink a község1 lakosságával, fiatalokkal, úttörők­kel. A kultúrműsorral egybekötött rangos ünnepségen Frank Ferenc elvtárs, az MSZMP Békés megyei Bizottságának első titkára mon­dott beszédet. Tovább javul a megye autóbuszíorgalma Szeptemberben újabb járatok indultak — Még öt csuklós busz érkezik az idén — Távolabbi cél: közvetlen járat Békéscsaba és Budapest között murányi Lenin Tsz tagjai kerül­tek 114 vagon gabona aratásával és cséplésével. Harmadik Vári László és Püski Gábor lett. Ök is a muronyi Lenin Tsz tagjai. A | negyedik helyre Kiss Mihály és j Schön Péter került 113 vagon ga­bona aratásával, cséplésével. ök a csárdaszállási Petőfi Tsz tagjai. 1 A tsz-szövetség versenybizott­sága a terület legjobb kombájno- sait 800—2000 forintig terjedő pénzjutalomban részesítette, ugyanakkor az SZK—4-es típusú kombájnok területileg legjobb 12 vezetőjének oklevelet adott. Az SZK—3-as típusú kombáj­nok vezetői közül Maczik János, az örménykúti Béke Tsz tagja 62, Papp Béla, a gyomai Győzelem Tsz tagja pedig 58 vagon teljesít­ménnyel került a két legjobb kö­zé. A tsz-szövetség oklevéllel és 1000—1500 forint jutalommal is­merte el a munkájukat. A szalmabálázók versenyét Má­té Gergely, a kamuit Béke Tsz gazdája nyerte 132 vagon teljesít­ménnyel. Nyíri László, a békési Egyetértés és Leczkési Imre, a mezőberényi Petőfi Tsz gazdái szovjet gyártmányú szalmabálázó gépekkel érteik el igen értékes he- I A 8. számú AKÖV az adott le­hetőségek keretén belül igyekszik a személyforgalmat a növekvő igényeknek megfelelően kielégíte­ni, az utazást kényelmesebbé ten­ni. Ennek megfelelően szeptem­berben újabb állandó járatokat szervezett és még további tervek megvalósulására kerül sor. Szeptember 2-tól Bélmegyertől Fáspusztára négy járatpár közle­kedik, amely egyrészt a tanulók, másrészt a Békés megyei Szabók és Szűcsök Ktsz üzeme dolgozói­nak a közlekedését oldja meg. Az állami gondozott gyermekeket minden hónap első vasárnapján látogathatják meg a hozzátarto­zók. Az intézethez ezeken a na­pokon Bélmegyerről reggel oda és kora délután vissza indul egy busz. Battonya—Tompapuszta között I két járatpár oldja meg a tanulók j utaztatását. Az eddigi zsúfoltság megszüntetésére Battonya—Bé_ késcsaba között (Lökösházán, Ele­ken, Gyulán, Dobozon át) naponta egy járatpár indul. Ez tehermen­tesíti a Dombiratos-, Kevermes-, Elek-, Gyula járatot. Mezőkovácsháza és Orosháza között két járatpár pótolja az Orosháza—Pusztaföldvár elágazás között megszűnt keskeny nyomkö­zű vasúti közlekedést. Békéscsabán hamarosan tovább javul az Erzsébéthely és a város- központ közötti forgalom. Még egy csuklós busz kerül erre az út­vonalra. A Szamuely Tibor utcá­ban előreláthatólag már az idén közlekedh »+ busz, így a város leg­távolabbi egyedének lakói is kényelmesen utazhatnak. Jelenleg kilenc csuklós busz # közlekedik, melyek közül négy Bé_ késesabán helyi, öt pedig helyközi forgalmat bonyolít le. Az idén még öt csuklós buszt kap az AKÖV, amelyekkel részben a vá­ros helyi forgalmát javítják majd, egyúttal pedig megoldják a Bé­késcsaba—Vésztő közötti kényel­mesebb utazás lehetőségét. Békéscsabáról most már közvet­len járat van Debrecenbe, Kecs­kemétre, Szegedre és elörehátha- tólag a jövő év elején naponta in­dul majd egy járat Szolnokra is. Távolabbi cél: közvetlen járat Bé­késcsaba és Budapest között. Az új járatok zavartalanságának biztosítására és az utazás kultu­ráltságának további javítására az AKÖV hamarosan még 12 buszt szerez be. A vállalat autóbuszai az idén várhatóan mintegy 18 millió utast szállátainak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom