Békés Megyei Népújság, 1968. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-08 / 211. szám

1968. szeptember 8. 4 Vasárnap Kiosztották a most végzett állatorvosok okleveleit Szombaton a MED ŐSZ székhá­zéban tartotta diplomakiosztó rendkívüli nyilvános ülését az ál­latorvostudományi egyetem. Az ünnepélyes tanácsülést dr. B. Kovács András, az egyetem rektora nyitotta meg. Ezt az alkalmat használták fel az idősebb állatorvos-generáció három tagjának kitüntetésére is. Dr. Németh István 50, dr. Szilárd- fy Szilárd 60, dr. Windisch Mi­hály pedig 65 éve szerezte megj állatorvosi oklevelét, és ennek alapján kapták meg arany-, gye- j mánt-, illetve vasdiplomájukat Az egyetem rektorának kezéből 88 ifjú állatorvos — köztük 11 nő — vette át oklevelét Érvényesült a tsz piacszabályozó hatása — Olcsóbb a karfiol a zöldbab — Kevés a szőlő Piaci helyzetkép Békéscsabáról Békéscsabán az utóbbi hetek-1 ben minden szombaton különösen nagy a hetipiac. Az esős időjá­rás kedvezett a zöldségféléknek, és így ismét megjelent több olyan termék, ami eddig nem volt kapható. Csupán a burgo­nya, valamint sárgarépa és pet­rezselyem sínylette meg nagyon a korábbi szárazságot. Burgonyá­ból mintegy 60 000 kilogrammot hoztak a termelők a csabai pi­acra, ára 4,50—5 forint. Az el­múlt év hasonló időszakában vi­szont már jó minőségű burgonyát adtak 2.50 forintért. A sárgaré­UFO-k vagy mesék? - Argentínában rálőttek az idegen „pilótákra”? A dandárparancsnok hisz a csészealjak létezésében Az utóbbi napokban újra újsághasábokat kaptak a világűrből érkező ismeretlen repülőtárgyak. Minden valószínűség szerint a nyilvánosság elé került „tájékoz­tatásnak” nagy része élénk fantázia szüleménye, de egyes országokban megalakult „ismeretlen repiilőtár- gyak kivizsgálásának” bizottságai arra engednek kö­vetkeztetni hogy tréfás szóval: „valami van”. A kül- i forintért, a termelőszö­foldon megjelent néhány jelentésből, ujsagriportbol készítettünk összeállítást. I vetkezet viszont 1,50 forintért pa és petrezselyem igen kevés, ezprt méregdrága és még min­dig csomóra adják. Csomója 2.50—3 forint, s mindössze 2,5 mázsa került a piacra. Vörös­hagymából 3000 kilogrammot hoztak a termelők, a főzőhagy­mának kilója 4, a csemegének 5 forint. Komoly mennyiségben ér­kezett fejes káposzta, bár az ára a tavalyinál átlagosan 1 fo­rinttal drágább. Újdonságként ismét megjelent a fejes saláta, melyből 1500 da­rabot hoztak a termelők és 80 fillérért, illetve 1,20 forintért ad­ták darabját. Hasonlóképpen ■ a zöldborsó is megjelent a csabai piacon, kilója 16 forint, de ho­zott termelőszövetkezet is, amely 10 forintért adta. A tsz piacsza­bályozó hatása nemcsak a zöld­borsónál, hanem különösképpen a karfiolnál érvényesült. Az el­múlt hetipiacon még 8—10 «fo­rintért adták kilóját a termelők, most- viszont a csanádapácai Űj Barázda Termelőszövetkezet 1300 kilogrammot hozott, s ez lenyom­ta az árakat. Az egyéni terme­AZ ELMÚLT HETEKBEN ar­gentínai hírforrásokra hivatkozva állították, hogy Buenos Airestöl 4S0 kilométerre észleltek terjedel­mes, fényes testet a földtől fél méter magasságra. A szemtanú azt állította, hogy amikor a tárgyhoz közeledett, az nagy se­bességgel elrepült. A rendőrségi vizsgálat felperzselt területet ta­lált a színhelyen... Egy repülőgép pilótája az ar­gentin fővárostól északnyugatra fekvő Catamarca fölött találko­zott ismeretlen repülő tárggyal, majd kapcsolatot akart teremte­ni a repülőtérrel, de képtelen volt rá. A rádióberendezés nem működött néhány percig, amíg az ismeretlen tárgy a közelében volt. A FANTÁZIA természetesen működik. Olyannyira, hogy nemrég Teodoro Alvarez dandár­tábornok, az argentínai légierők főparancsnoka a következőt nyi­latkozta: „A rendelkezésünkre ál­ló eszközökkel tovább folytatjuk a vizsgálatot. Személyesen hiszek a repülő csészealjak létezésének lehetőségében, másképp nem len­nék repülő.” Az Agerpres hírügy­nökség adott jelentést arról, hogy az űrkérdések szakemberei és új­ságírók kerekasztal-ertekezlete- ket tartanak, számos professzor pedig Buenos Airesben és a vidé­ki nagyvárosokban előadásokon adnak tájékoztatást a különös je­lenségekről. A képzelőerő, a fantázia még ennél is tovább megy: Sok argen­tínait az a kérdés foglalkoztatja, hogy vajon ezek a repülő tárgyak miért választották éppen az or­szágukat célpontul felderítő kül­detéseikhez. Nem vitás, hogy az Argentíná­ban megjelenő repülő csészeal­jákról szóló hírek az egész világ figyelmét felkeltették. Douglas, amerikai répülőgépgyár képvise­lője kijelentette, hogy tudomá­nyos állomást akar létesíteni Ar­gentínában. Larry Choen, a híres amerikai televíziós szerző beje­lentette, hogy Argentínába utazik s a szemtanúk segítségével elké­szíti az újabb tudományos és fan­tasztikus műsorszámát. VALÓSZÍNŰNEK TARTJUK, hogy a következő eset is a fantá­zia szülöttje. Olavarriában állo­másozó gyalogezred egyik káplá- ra mesélte el a vele és egységé­vel megtörtént esetet. A lakos­ság jelezte állítólag, hogy egy repülő csészealj a földre szállt és erős, sokszínű fényt sugároz. A katonák lassan közeledtek a tárgyhoz, amelyből 3, mintegy 2 méter magas, emberhez hasonló \ lény lépett ki, foszforeszkáló öl­tözetben. Amikor a parancsnok felszólította őket, hogy térjenek vissza, azok nem válaszoltak. Gépfegyvertüzet vezényelt, de a lövések semmi hatással nem vol­tak a titokzatos pilótákra. A jár­mű legénysége nyomban elrepült és a leszállás helyén felperzselt füvet hagyott maga után... Amellett, hogy a tudományos szakértő, űrkutató és az űrkuta­tás eszközeivel rendelkező orszá­gok is komolyan foglalkoznak az ismeretlen repülőtestekkel, a ki­tálalt mesék is nagy szerepet ját­szanak a közvélemény felkeltésé­ben. A Magyar. Televízió éppen a pénteki esti krónikájában adott képfelvételeket arról, hogy leg­utóbb Madrid felett is megjelent egy idegen, ismeretlen fényes tárgy. A képet látták a Magyar Televízió nézői is. JÓ LENNE MAR TUDNI, hogy vajon mi igaz a mesékből, és mi igaz a valóságból... V. T. vetkézet viszont 1,50 adta kilóját. Az esős időjárás kedvezett a gombának, sokak kedvencének, és már nagyobb mennyiségben volt kapható. Kilója 20—25 fo­rint. A paradicsom szezonja már vége felé jár, ennek ellenére 3500 kilogrammot hoztak a termelők, s átlagosan 1,50—2 forintért ad­ták kilóját. Hasonlóképpen sok zöldpaprika volt, összesen 5600 kilogramm. A gyümölcspiacon a szilva ve­zet. összesen mintegy 8 mázsa magvaváló szilvát hoztak a ter­melők, s bár a tavalyinál átlago­san 2 forinttal drágább, azért so­kan vásárolták. A szőlő viszont igen kevés, s az ára is aránylag magas. Almából szintén keve­sebbet hoznak a tavalyinál ál­talában a termelők, s 5 forinttól 6—7 forintig adják a különböző minőségű alma kilóját. Jó ez nekünk? Sokat beszéltünk — és még többet teszünk — az elmúlt, majd háromnegyed évben a gazdaságirányítási reform meg­valósításáért. Komplexumát és részleteit vitattuk, országosan cselekedtünk. Fél év elteltével elemeztük a megtett utat: ered­ményesen dolgoztunk! Ez a valóság. E valóság mel­lett azonban szólnunk kell, kevésbé hízelgő tényekről, olyan esetekről, amelyeket jogi nyel­vünk úgy fogalmaz: „tisztes­ségtelen haszon”. Sajnos, ilyen esetekkel is ta­lálkozunk, ha nem is sűrűn, de elvétve. Valahogy szaporodott a munka nélkül szerzett nagyobb haszonra való törekvés. Nem akarunk általánosítani, nincs szándékunkban megbán­tani becsületes embereket, hi­szen az emberek többsége becsü­lettel, nagy akarással végzi munkáját. Erre bizonyságul szolgálnak gazdasági eredmé­nyeink. Vannak azonban, ‘ akik az adott helyzetet, az ellenőrzés lazaságát kihasználva, a rájuk bízott önálló munkát nem úgy végzik, amint azt a becsület megkívánja. Van, hogy a nor­matívába be nem sorolható munkák az elenörizhetetlenség miatt elhúzódnak és az sem rit­ka, hogy ilyen munka (például villanyszerelési tevékenység) költségei a valóban reális érték háromszorosát eredményezi, mert egyes emberek saját ké­nyelmi, vagy még inkább „fusi” keresetük növelésének érdeké­ben a vállalati kollektíva más vállalat, és végeredményében a népgazdaság rovására lazítanak. Több órát számolnak és több anyagot írnak, mint amennyit a valóságban eltöltöttek, illetve beépítettek (az anyagot azonban a raktárból kivételezik). Az eredmény, amelyet egyes emberek helytelen munkamo­rálja indít el, többféle. Lehet, a legrosszabb az, hogy az ilyen hamis számla — mert, hiszen az — kifizetésre kerül. Lehet, hogy a fizető vállalat észreveszi a turpisságot és apel­lál. Iyenkor jön a kivizs­gálás, amely embereket köt le, időt vesz el más munkáktól. Előfordulhat hogy két vállalat között a viszony romlását ered­ményezi vagy teljes szakadás­hoz vezet. Mindez azért, mert valaki, valakik *hem végzik be­csülettel munkájukat. A kérdés jogosan vetődik fel: jó ez nekünk? Bo—já == ú] REZSŐ: TÖRTÉNELEM A CÖrBET 0K0H ELŐTT m rf A kalandozások korának záróakkordja, a magyar állam kialakulása — No komám, ezt jól megcsi­náltuk — mondta a Lech-mezei akasztófa alatt Lehel Bulcsú­nak. — Hát biz’ alaposan elpasz- szoituk. Túl sokat cseleztünk. A fritz-ek eltanulták a taktikánkat. Valami újabb költené, pajtás! — Jókor mondod. De remé­lem, a nemzeti tizenegy okul a sorsunkból. — Az is csak ezer év múltán — fíntorgott a német áj erbe Bulcsú. Még tovább is társalogtak vol­na, ha meg nem érkezik Kon­rád, Lotharingia hercege. Mind­kettőjüket hasbarúgva, kihívón kérdezte: — Nos! Dicső Lél vezér, kí- vánsz-é valamit, mielőtt kinyúj­tunk, vagyis ausgespannen ma­chen? Lehel, leküzdvén a hasbarú- gás okozta indulatát, mosolyog­va válaszolta: — Volna kérlek egy saerény kívánságom, he-he-he... Kanrád némi bajor akcentus­sal biztatni kezdte: — Bitte, Herr ősmátyár, was willst Du? — Mein elefántcsontkürt, hi­hi-há... — kacarászta Észak-pro- montóri tájnyelven Lehel. — Oszt’ ml a mennydörgő®, duirogatós mennykőnek az már tenéked? — csodálkozott el Bul­csú. — Ja, ja! Wasführ ein „mén­kű” nekednek ász á trátátá? — ámuldozott Kondrád is. — Szeretnék még egyszer utoljára muzsikálni. — Á! Musik! Wiener Walzer, net? — Te huncut mátyár, te enkemet ákársz á fejipe á kürttel. No, no — fenyegette őt tréfásan a herceg. Lehel, pillanatra sem veszt­vén el a halálra ítéltek derűjét, hasonló kedélyességgel válaszol­ta: — A rosseb akar téged fejbe molesztálni. Hoci, a kürtöm! Konrád, az erélyes hangra, szó nélkül átnyújtotta. Lehel egy édesbúsat tülkölt, majd úgy vágta kupán a feudá­lis osztálytársadalom fokán, álló és szélesen vigyorgó Lotharin- giai Konrádot, hogy az menten elkomolyodott — Szolgám leszel a másvilá­gon! — üvöltötte Lél vezér. — Nekem, is beste svábja! — kontrázott Bulcsú. És ebben ma­radtak. Konrád azonban, megcáfolva a menteni szörnyethalásáról szóló mendemondát, magához tért, s fanyarul kérdezte: '— Te vad mátyár, hotyan asz van, hogy te idealiszt, tulvilá- giszt, nem materiáliszt? Lehel simított egyet vikszos bajszán: — Ha neked ez nem volt ma­terialista kupánvágás, hát adha­tok olyat is! — No, no! Langsam, lang­sam... — emelte fel tiltakozón mutatóujját a herceg, ám Le­hel villámgyorsan sújtott és Konrád kimúlt Ekkor a magyar törzsfő ott, a bitó alatt, magához intette a fő­hóhért és a csorbult szélű kürtöt a következő szavakkal adta át: — Belátom, hogy a nomád pásztorkodásnak befellegzett. A feudalizmusé a jövő! Majd meg- indultan folytatta: — Ha velünk végeztél, menj az augsburgi pos­tára és ezt a hangszert add fel a jászberényi múzeum címére. Értettem ? — Jawohl! Herr Halálraítélt! — harsogta a főhóhér, aki min­denkor és mindenben tudta a kötelességét Körülbelül így végződött a ka­landozások kora. A törzsfők hadjáratai nyomán egyre hurcolódtak az országba a hadifoglyok. Mondták is a ki­zsákmányait szlávok: — Nagy böjtje lesz ennek! — Aztán miért? — kérdezték a behurcoltak. — Miért, miért... Mert egyszer teljesen beföllegzik a kalando­zások korának, akkor aztán a magyar urak belőletek meg be­lőlünk élnék csak. — Miért éppen a magyar urak? A többi talán nem? — Igaz is! Magyar ide vagy oda, a főnökök az alárendeltjei­ket egyként zablázzák. majd ve­lünk. — őrültségeket monotok — méltatlankodtak a hadifoglyok. Csak nem ettek meszet a ma­gyarok, hiszen egy nyelven, egy pogány hiten vannak egymással. Nyilván nem fogja be a magyar úr a magyar szegényt a földjét túrni, a lovát csutakolni, vagyis, hogy kiszol^lja őt. — Miért? Tán’ veletek meg velünk nem így történt? — De igen, • — No látjátok, okosoki A fő­nökök, lett-légyenek bármily nemzetségbeliek is, uraskodnak a csatában is meg itthon is. Ár­pád törzse, melyik pedig örökö­sen itthon ülepeskedett, hízott, gyarapodott, uraskodni fog a többi törzs födött. Továbbá min­den nagyfejű uraskodni fog a kisebb fejűn, az meg a még ki­sebben, míg csak szocializmus nem lesz és még egy kdcsinytég abban is... Így rázódik mos­tanság és mostantájt helyre a rendje. Nem látjátok a szeme­tektől, hogy a magyaroknál ugyanaz kezdődik most, ami vala­mikor nálunk? — Miféle kezdődik? — tátul- tak kíváncsivá a hadifoglyok. — Hát, az oeztályvdszonyok kibontakozása! — Ja, vagy úgy! Persze... a „kibontakozás”, ami ugyebár szétfeszíti a nemzetségszervezet kereteit és szükségessé teszi az erőszakszervezet létrehozását, nemdebár? — Pontosan. Nem is vagytok tt olyan sületlenek, mint ami­lyennek mutattátok magatokat az elején — bólogattak a szlá­vok. — Akkor hát csöppet se iri­gyeljük a magyar pásztomépet. Gazdáik úgy leszállítják őket a lóról, hogy csak úgy nyekken­nek! — húztak egy kesernyését a bajuszukon a hadifoglyok. És valóban úgy is történt, ahogyan azt a szlávok előre megjósolták» A prefeudális kor­ban, mikor a kalandozások al­konypírja rozsdabarnára festet­te a sorra hazakotródó törzsek kútba hullt reményeit, a meg­maradt vezérek hangja komo­ran gördült végig a roskatag gyepükön: — Finita la commedia! Tohu- vabohú! Punktum... — Eme ős­magyar igék mély hafassal vol­tak a korszellemre olyannyira, hogy az az államalakítás felé kezdett hajlani. (Most, amikor a társadalom osztályokká hasadásának a fo­lyamata meggyorsult, felmerült a szükségessége egy olyan szerve­zetnek, mely a kizsákmányolok akaratát rákényszeríti a kizsák- mányoltakra, mely megvédi a kizsákmányolok föld- és állattu­lajdonát azoktól, akik ezeknek a termelőeszközöknek a tulajdo­nából ki voltak zárva.) (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom