Békés Megyei Népújság, 1968. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-03 / 181. szám
196f. augusztus 3. 4 Szombat Kép a szabadtéri színpadról Szerkesztőségi üzenet WWVA^bVWVVS^VVVWW NYÍLT LEVÉL Tisztelt Ismeretlen Gépkocsivezető! Ez év tavaszán kezdtek hozzá a békéscsabai szabadtéri színpad felújításához és átépítéséhez. A munka olyan jól haladt, hogy július 24-én este már itt tarthatták meg a balett-estet. Azóta újra az építőké a szó, akik a nézőtér OnnifM $a!nauk Azzal kezdem, hogy és a színpad munkálatainak befejezése után most már a környék rendezésén dolgoznak, hogy minél hamarabb végleg átadják a város új, sok szórakozási, kulturális lehetőséget biztosító, 1800 személyes szabadtéri színpadát. ön há borítói dkaratom ellenére kényszeritetlek ellenőri beosztásra, vagyis nem én törtettem érte. Mikor megkérdeztem, hogy mennyi i munkaidő, azt a választ kaptam, hogy napi 24 óra, a többivel azt csinálok, amit akarok. Kötelmeim felszólalásakor hangsúlyozottan kifejezték, hogy a köz a társadalom vagyona ellen vétőket ne kíméljem le- és feljegyzéseimben. Személyre való tekintet nélkül jelentsek minden szándékosságból vagy hanyagságból eredő kárt és mulasztást. Az se befolyásoljon ebben, ha — netalán a nagy hajrá közben esetenként az igazságnak csak 5 százalékát tudom észrevételezni. Mondanom sem kell alaposan nekibátorodtam az ellenőrzésnek és csak akkor mondták, hogy egy kissé higgadtabban vizsgálódjak, amikor egy másik vezető beosztásúnak a rokonsága és sógor- sága is a vizsgálólencse alá került. Mindezek ellenére senki sem mondta — bizonyára nem öntudatos fegyelemből, hanem inkább egy kis félelemből —, hogy „de nagy marhaságokat állapítottál meg, már megint". Most már mondják. Még megtetézve és cifrázva is néhány súlyosbító jelzővel. Az utóbbi időben többen nem azt nézik, hogy ki miért, hanem azt, hogy ■mennyi, havi bérért, prémiumért és nyereségrészesedésért ellenőriz. — Te kismiska. — dohogják szemtői szembe is, de főként a hátam mögött. — Én is lehettem volna ellenőr, mi több, munkaügyis, meós, igazgató, sőt még mindezeknél együttvéve is több, de . . Itt legyintés következik, mint mikor a különböző időjárásról van szó, aminek az irányításához csak zsenialitással rendelkeznek, de hatalommal nem. Akik náluk- nál magasabb beosztásban vannak, azok csak afféle szerencsés, protekciós kismiskák, akiket nem kell komolyan venni. — „A főnökök és az ellenőrök jönnek-mennek — a melósok pedig maradnak.” — hangsúlyozzák. Maradnak. Természetesen nem mindnyájan és nem mindig azonos munkahelyen. És a kényszerű munkahelyváltoztatás miatt az esetek jó részben engem, a hibát meglátó és jelentő ellenőrt hibáztatnak. Engem, amiért anyag- és pénzgadálkodásuk vizsgálatánál kinyitottam, ahelyett, hogy becsuktam volna a szemem. Durva, goromba, a társadalmi együttélés szabályait és az üzleti erdekeket sértő magatartásuk esetén pedig nem dugtam be a fülem. Ezért váltam én nyu- galom-háborítóvá. Egyik-másik ellen- örzöttem annyira felháborodott azon, hogy nem űzhet nyugodtan különböző káros ténykedést, hogy az utcán nem köszön, nem szolgál ki, ha vásárló vagy szolgáltatást igénylő minőségben á jelentkezem. Csak I mellékesen említem: j nem ritkán veréssel, rozsdás bökővei fenyegetnek. — „Az dühített fel a tettle- gességig, hogy még szolgálati ideje lejárta után is firtatta dolgaimat.” — panaszolta az egyik fenyegetőm. Hát tehetek róla, hogy azzal lódítottak útba pályám kezdetén, hogy az ellenőr a napnak mind a 24 órájában éber szemű, mindent meglátó és megfigyelő ellenőr? Kisebb-nagyobb behatásokra, (dotációra és fenyegetésre) át akartam már vedleni, csak meghatározott időre korlátozott, mindenről, mindenkiről csak kedvező jelentést fabrikáló ellenőrré. Nem ment, és most sem megy. Sok minden nem en- ? gedi. Többek között a j ferditésmentes igaz- j Ságra nagyon érzé- [ kény társadalom és a ! becsületességen ala- I puló hivatástudat | sem. Nyugalmat köl- ! csönző tilalmak ezek, | s különösebb fájda- 1 lom és erőfeszítés j léikül be lehet tartani j őket. Próbálja csak j meg kivétel nélkül j mindenki, aki a lakos- j ság szolgálatában áll, j közvagyont kezel, s [ egyik fontos feladata j a gyors, előzékeny, | udvarias kiszolgálás. ! Már csak azért is, I mert a nyugalom a j hosszú élet titka. K. i. 1 Csík István, Dévaványa. Panaszos ügyével kapcsolatosan a Szegedi MÁV Igazgatóságtól azt a választ kaptuk, hogy a kifogásolt kapu bezárását helyes nek tartják, mivel Dévaványa állomás utasforgalmának lebonyolítására a két nyitott kapu elegendő. A söntéssel szembeni kapu nyitott állapotban számtalan balesetveszélyt rejt magában. Az állomásra érkező személyszállító vonatoknál forgalmi okból szükségessé válik a gép körüljárása, s mivel az utasok jelentős része a tartózkodási időt (10—12 perc) a sűrítésben tölti és az utolsó pillanatban tér vissza, (gyakran a mozgó vonatra), a szóban forgó kapun át italfogyasztók kerülhetnek balesetveszélyesen a vágányok közé. A helyi hatóságok is helyeselték a tett intézkedést. Az utazó közönség nincs arra kényszerítve, hogy a kerítésen át közelítse meg a vonatokat, mert mindössze a pár méterrel távolabb lévő kapun a közlekedési lehetőség rendelkezésére áll. A vasúton túl lakók ivóvíz- ellátását balesetveszély nélkül úgy kívánják megoldani, hogy a helyi tanáccsal egyetértésben a vizet átvezetik a vágányok alatt. Tekintettel a vasútüzem veszélyes voltára, a felesleges harmadik ajtó lezárásával egyetértenek, s azt, az utasok védelme érdekében nem is kívánják újra kinyitni. A vasút elzárt területének nem a kijelölt helyen és időben való megközelítése sza- bélysértésnek minősül és az illetékes hatósági szervek bírságát vonja maga után. Bocsánatot kérek, hogy a megszólításból hiányzik az űr, elvtárs, szaktárs vagy más kiegészítő cím. de szerény véleményem szerint ön egyiket sem érdemli meg a történtek után, legalábbis egyelőre nem. Térjünk talán a lényegre. Nem tudom, hogy egyáltalán vissza tud-e emlékezni arra, mi történt Békéscsabán 1968. július 27-én estefelé. Ha nem veszi túlságosan rossz néven, segíteni óhajtok emlékei felidézésében. Az említett időben a Földvári utcában szemben kerékpároztam az ön által vezetett hatalmas tehergépkocsival. Kissé szomorkásán állapítottam meg, hogy még mindig akadnak emberek, akik semmibe sem veszik azokat az embertársaikat, akik a nálukénál kisebb járművel közlekednek.ön ugyanis az eléggé széles és hibátlan burkolatú utcában óriási járművével majdnem a szegélyhez szorított. Ekkor még hírből sem hallottam önről, de már kialakult bennem egy nem éppen hízelgő vélemény. Néhány másodperc múltán nagy csattanást hallottam magam mögött. Hátranézve semmit sem láttam, így nyugodtan kerekeztem tovább. Negyed óra elteltével egyik ismerősöm kérdezi tőlem, tudom-e, miért szaladt fának egy nagy tehergépkocsi? Kérdezem, hol történt? Mondja, a Békési út és a Leiningen utca. sarkán. Én nem tudtam válaszolni kérdésére, de csakhamar szomorú szemlélője lettem a történteknek. Hangsúlyozom, nem hivatalos megállapítást közlök .önnel, csak néhány szemtanú beszélgetésének alapján egy sajnos igen sötét helyzetképet, önt szerencsés embernek mondták. Igaz, összetört egy tehergépkocsit, melyen jó néhány ezer forint kár keletkezett, de ön viszonylag sérülésmentesen úszta meg a dolgot. Közben talán már volt ideje elmélkedni kicsit a történtek felett. En is szerencsés embernek tartom Magát. Ha ugyanis nemcsak azt nézzük száraz tényként, hogy mi történt, hanem azt is, hogy hajszál híján mi történhetett volna, sajnos, nagyon el kell marasztalni önt. Pillanatnyilag nem tudom, miért következett be a fenti eset, nagyon ittas volt, hirtelen rosszul lett vagy valami műszaki hiba volt az előidéző ok? A három említett ok közül a legvalószínűbbnek az elsőt tartom. Néhány gondolatot azért mégis szeretnék ébreszteni önben. Ügy beszélték a járókelők, hogy gyulai lakos, felesége, két-három gyermeke is van. Ismeri Békéscsabát, hiszen a békéscsabai AKÖV-nél dolgozik. Kenyérkereső foglal- \ kozásának tartja a gépjármű-vezetést, és mégis felelőtlenül, megállás nélkül úgy hajtott ki a figyelmeztető tábla ellenére egy közismerten nagy forgalmú útra, hogy majdnem összeütközött egy zsúfolt autóbusszal. Elnézését kérem, hogy soraimmal türelmét igénybe vettem. Befejezésül őszinte szívvel kívánom önnek és mindenkinek, hogy soha többé ne legyen arra szükség, hogy újságokba kerüljön hasonló témájú nyílt levél. _ ZYM _ Eg y kerékpáros 30. Kellemetlen levél. Valami in- korrektség van benne. Szasa — egyszerre csak ilyen oldaláról! De vajon, miért nem? Emlékszem, mit mondott: ideálokra nincs szükség. Szasa igpn okos, de a lelki élete egészen közepes lehet. Nem akar többé találkozni vele. Feláldozza fantáziaképeinek. Vagy talán — megunta az alakoskodást? Lehet, hogy megfogadta: ha túléli a műtétet, többé nem fog hazudni. Komám, hagyjuk a következtetéseket. Túl kevés az adat ahhoz, hogy ítélkezzél. Érdekes volna a füzetben elolvasni a szerelemről és a boldogságról írt fejezeteket. De nem. majd később. Eléggé el- szontyolítoitt a kíváncsiságom. Gyerünk, nézzük meg, mi ott a helyzet? Lemegyek a lépcsőn. Meglepetésekre számítok. Hogy belépek a műtőbe, és lám — minden a legnagyobb rendben: Szasa felébredt, szíve jól működik, a vérzés megszűnt. Egy megkönnyebbült sóhaj. Az öröm elönti egész testemet. Győzelem! Mégsem. Nem vagyok én ilyen szerencsés. Csodák ritkán fordulnak elő. Könnyen lehetséges, hogy az ellenkezője: a vérnyomás hetven, és az edényben a dréncsőből igen sűrűn csepeg a vér. „Miért nem hívattak”? — „Mert azt hittük...” — „Hülyék!” Nyilván így is van. A szívem nem ok nélkül fáj. Tudom: előérzet nem létezik. Mindezeket a telepatikus jelenségeket még nem ellenőrizték számszerűen. De azért mégis... Futás! Rettegve nyitom fel az ajtót. Rögtön mindent látok. Nem történt semmi. Ahhoz túl nagy a csend. Még unalmas is. Szasa magától lélegzik, de szájából még kiáll a cső. Szeme félig nyitva. Ajka mintha már nem volna annyira kék. Megjegyzem, a mesterséges fény torzít is. Gyima megint Okszana mellett ül. Legyen. Az ernyőn nyugtalanul fut a jelzés, mutatja a szív összehúzódásait. Zsenya egy alacsony kis pádon ül a dréncsőnél, a cseppeket számlálja. Az edényben sok a vér. Talán nem ürítették még ki ? Lenya egy papírlapra ír. Fáradtnak látszik. Más nincs bent. — No mi van? Gyima zavartan ugrik fel. Nem vette észre, hogy beléptem. — Bolond ez, nem tudok én semmiről. — Távozása óta semmi sem történt. — A részletek? — A pulzusa száztíz és százharminc közt ingadozik. Vérnyomása kilencven-száz. Zsenya, te hány cseppet számoltál meg? — Negyvenet. Volt hatvan is. A szívmegállás óta eltelt másfél óra alatt majdnem háromszáz köbcenti távozott belőle. — És szerintetek ez semmi? Csend. Talán valóban semmi. Még nem sok idő múlt el, megszűnhet. Hiszen már csak negyven csepp. — A vizeletét kiengedtétek? — Igen. összesen ötven köbcenti és igen sötét. Még egy újabb veszedelem lesz, a veséjével. Egyébként azonban, másfél órára ez nem is kevés. —Vérzéselállító szereket beadtatok neki? — Természetesen. Tessék a jegyzékük. — Minek? Elhiszem. Elhiszem, csak nem mindig. Ezért is dugdossák elém a papírt. De azért általában hiszek nekik. Jó gyerekek, csak irkálni nem szeretnek. Ezért vigyáznom kell. Az ördög nem alszik. Pusztán a becsületre nem építhetünk. Az elég ahhoz, hogy valaki három éjen-napon át üljön a beteg mellett, de kevés a kortörténethez. Vagy nem értik a fontosságát. Igaz is: a beteg és a papír— ezt kettőt nem lehet összehasonlítani, de azért a papír is fontos. A szervezéshez kell. Szervezés nélkül pedig nincs eredmény. Hagyd el ezeket a könyvelői okoskodásokat. Mit tegyünk a vérzéssel? Most ez a fő kérdés, jóllehet a szív és a vese még nagyobb veszélyben forog. — Van vér az átömlesztéshez? — Igen, bőségesen. — Egy órát várunk, maid ösz- szegyűlünk és megbeszéljük. A légcsőben maradjon bent a cső. És lássátok el altatókkal. Kimegyek. Nem tudnék ott
