Békés Megyei Népújság, 1968. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-28 / 176. szám

1968. július 28. 4 Vasárnai Coubertin: „...hívjanak meg minden nemzetet” Coubertin azt is megállapítot­ta, hogy még ugyanazon sportág hívei is ellenségei voltak egy­másnak. A német torna képvise­lői kétségbe vonták a svéd torna­rendszer értékeit, az angol lab­darúgók pedig tudni sem akar­tak az amerikai rögbiről. Egyre erősödött az üzleti szellem is. Coubertin nem elégedett meg a sportélet bajainak megállapítá­sával, hanem receptet is ajánlott. Javaslata így hangzott: — Szabályosan ismétlődő idő­közökben ismétlődő versenyeket kell rendezni, ezeken jogot kell kapnia minden jelentős sportág­nak és az indulás lehetőségét biztosítani kell a részvétel lehe­tőségét minden nemzetnek. Így jutott Coubertin arra a gondolatra, hogy fel kell újítani az ókori olimpiai játékokat. Ja­vaslatával 1892-ben lépett a nyil­vánosság elé, a Sorbon ne-on tar­tott előadást ezzel a címmel: „Az olimpia újjászületése”. Két esz­tendővel később elérkezettnek tartotta az időt, hogy nemzetközi értekezletet hívhasson össze. A színhely ismét a híres francia egyetem volt. Az újságírók, kül­földiek és franciák egyaránt fel­tették a kérdést: — Miért éppen a Sorbonne-t választotta a tanácskozás színhe­lyéül? A széles látókörű, fáradhatat­lan francia tudós igy válaszolt: — Azért, hogy mindenki érez­ze, hogy többről van szó, mint egyszerű sporttanácskozásról. Kétezer hallgató előtt, tizen­három európai nemzet képvise­lőjének jelenlétében ismertette elképzeléseit Coubertin: — Javaslom, hogy a testgya­korlatok fellendítése és ápolása érdekében, de különösen a népek közötti barátságos érintkezés megteremtése céljából, a hellén olimpiának megfelelően, négy- évenként nagy versenyeket tart­sanak és ezekre hívjanak meg minden nemzetet... Egyhangú szavazással emelték határozattá 1894-ben Pierre Cou­bertin javaslatát. A francia tu­dós először azt tervezte, hogy a XX. század egy párizsi olimpiá­val kezdődik majd. A görögök azonban csak görög földön tud­ták elképzelni az első versenye­ket. Várni sem volt türelmük és már 1896-ra elvállalták, hogy megrendezik a küzdelmeket. Már a legelső modern olim­pián, mint ahogy később is, az atlétika volt a játékok gerince. Ezt jelképezi, hogy 1896-ban Athénben a program a százmé­teres síkfutással kezdődött Amerikában ebben az időben a sprinterek nagy népszerűséget szereztek maguknak, mert ők érlék el a pályán a legnagyobb Világesemények dióhéjban, 1968/7 A Kossuth Könyvkiadó jól szerkesztett képes kiadványának új száma ismét sok hasznos ^is­meretet ad az olvasónak. Egyebek közt a franciaországi helyzetről, Románia új közigaz­gatási átszervezéséről, az ame­rikai néger gettók fő problémái­ról, a szíriai helyzetről olvasha­tunk a júliusi számban, amely közli a Külpolitikai fejtörő meg­fejtését is. gyorsaságot és ezzel mintegy szimbolizálták a modern élet egyre rohanóbb tempóját. A legjobb rövidtávfutók nem is utaztak át a tengeren túlról a görög fővárosba, csak a második vonalhoz tartozó versenyzők je­Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok. 1896-ban Athénban a 100 és 1200 mé­teres úszásban győzött. lentek meg a napfénytől vakí­tóan fehér márványstadionban. Az amerikaiak még így is meg­nyerték Burke révén a százméte­res síkfutást, kerek 12 másodper­ces idővel. Az Egyesült Államok versenyzői egyébként, ellenfeleik csodálkozására, szöges cipőben versenyeztek. A magyar Szokolyi Alajosnak nem volt ilyen jó és hasznos felszerelése, neki meg kellett elégednie a 100 méteres síkfutásban a harmadik hely- lyel. Gyors iramban fejlődött az at­létika. Négy* esztendővel később, a párizsi olimpián már 10,8 má­sodperces idő kellett az amerikai Jarvis-nak száz méteren a győ­zelemhez. Ki lehet igazán jó sprinter? Mi a nagy gyorsaság titka? Ezek­re a kérdésekre kerestek választ a nagy verseny napjaiban a francia lapok és a Bois de Bou- logne-ben, az atlétikai pálya kö­zönsége. Eleinte még az Egye­sült Államokban is, ahol pedig hamar kifejlődött a rövidtávfu­tás, hogy különleges alak, bizo­nyos testméreti adottság kell a ■nagy gyorsasághoz. Tart Ma­ckenzie professzor 74 kitűnő futó adatait gyűjtötte össze és e sze­rint a leggyorsabb atléták átlagos testmagassága 174 centiméter, mellkasuk szélessége az átlagos­nál szélesebb, a lábuk pedig vi­szonylag hosszú. A későbbi vizs­gálatok szerint viszont nem az alak a fontos, hanem az ideg- rendszer, mert a gyorsaság ideg- rendszerbeli adottság. Egy atlétikai szakember ezt így határozta meg: — Jó sprinter az lehet, akiben a gyors mozgásra való készség, tehát a hirtelen mozdulatokra való beidegzettség kezdettől fog­va megvan. Ezt legfeljebb fo­kozni lehet, de azt megszerezni nem. M. K. (Folytatjuk) fl türelmetlenség rossz tanácsadó Deresedő hajú ember bak­tat az utcán, s mint az elmúlt hetek egyik filmhíradójának je­lenetében A! fönző elé vágódtak a huligánok — néhány „fenegye­rek” az útját állja. Az éltes bá­csi — aki nyolc évvel ezelőtt, amikor ezek a fiatalok még ka­ron ülők voltak — egyike azok­nak, akik éppen ezen az úton társadalmi munkában segítették lefektetni a tanácsnak a beton­lapokat. Most mégis kénytelen kitérni, lelépni a nem túl széles betoncsíkról a sárba. A fiatalok vigyorogva bámulnak utána. Kisvártatva ő is visszafordul. Szemrehányó pillantást vet felé­jük. Talán éppen a járdaépítés jut az eszébe. Aztán megcsóválja a fejét, majd lassan, nehézkesen elindul célja felé. Bent, a nagyszénási községi pártszervezet irodájában Tatai Gábor, az fmsz párttitkára már várja Szabó Andrást, a gazda­ságfelelőst. A bélyegek elszámo­lása végett jött és el is intézi gyorsan az elintézendőket. Szabó elvtárs — már megfeledkezve a korábbi incidensről — ajánlja Tatainak: — Nem vinne el még néhány könyvet? Eladhatná bent a földművesszövetkezetben. A kommunista nevelés kérdéseiről szól a legtöbbjük... — Sokat eladtam mostanában — feleli Tatai. S ez biztosan így is van. Eleget azonban soha sem lehet eladni az ideológiai neve­lő munka különböző területeiről szóló könyvekből, sem Nagyszé­náson, sem másutt. Később maga Tatai Gábor ugyanezt vallja, csak más oldalról megközelítve. Szabó elvtárs ugyanis elmond­ja a fenti incidenst és hozzátold- ja: — A* út szélére tolnak arról a járdáról, amit én is épí­tettem! Mert mi volt nálunk az­előtt, a sok sáros járda mellett? Ínség, munkanélküliség. Sokszor mezítláb mentünk és jöttünk vissza Zalából gyalog, mert vo­natra nem volt pénzünk és nem kaptunk kubikmunká+ S most? Nincs olyan, aki ne tudna dol­gozni valahol, ha akar. Négy emeletes ház épül nálunk, dup­lájára nőtt a bolthálózat, szép strandunk, Park-éttermünk, jó útjaink, járdáink, új patikánk, ktsz-részlegeink vannak. Aki itt nem talál foglalkoztatottságot, Orosházára jár az új üveggyár­ba, BARNEVÁL-ba, ruhagyárba vagy az ottani ktsz-ekbe. Köztük a sok-sok fiatal. Azért ezeket a mostani lehetőségeket mégiscsak mi teremtettük meg! — dohog Szabó András. — Ezt senki sem vitathatja, talán azok közül sem, akik ma­gát kisodorták a járda szélére — feleli Tatai, majd a fejét vakar­ja. — Őszintén szólva: sokszor nem tudok mit mondani: egy­szer nagyon jó, egyszer meg ki­rívó példára bukkanok. Itt ná­lunk a községben is van elég ki­fogásolnivaló egyes fiatalok ma­gatartásában. De a többség... Mondok egy példát. Háromhetes tanfolyamon voltam nem olyan régen. Kissé elkéstem, ezért szo­bánkban a felső emeleti ágy ju­tott nekem. Alul egy korábban érkezett fiatal feküdt. Nem kér­tem, hivatkoztam idősebb korom­ra, mert nem is kellett. Este ké­rés nélkül átpakolt a felső ágy­ra, mondván: Tatai bátyám, aludjon lent, én mégiscsak köny- nyebben fel tudok kapaszkodni | A Dombegyházd Állami Gazdag­ságban széles körű munkaverseny bontakozott ki a KMP megala- kulásának fél évszázados jubile­umára. Az aszály ellenére szép a határ, a kapásnövények haragos­zöldek, bő termést ígértek. Az ál­lattenyésztők is kitesznek rnagu­I az „emeletre” ... És azt hiszem, j máshol is többen vannak ilye­nek, mintsem gondolnánk. Csak mi mindig a rosszat látjuk meg bennük először. Igaza van Sza­bó elvtárs... Nem lehet eleget el­adni azokból a nevelő célzatú könyvekből, mint ahogyan türel­metleneknek sem szabad lenni soha, ha egyszer-egyszer kirívó példával találkozunk, mert a tü­relmetlenség rossz tanácsadó. Szükséges szóvá tenni, megbírálni a helytelen magatartást, persze nemcsak a fiataloknál, hanem a másoknál is észlelhetőket. Ha Ítéli, ötvenszer vagy többször is, mert lehet, hogy ép­pen ötvenegyedikszer érti meg az illető: mint ahogy nekünk, ré­gi fiataloknak is többet kellett tennünk apáinknál, — nekik most kell többet tenni. Enélkül nem fejlődhetett volna a világ, ezelőtt, és nem fejlődik a jövő­ben sem. Nem szabad hát a vé­leményem szerint ráunni arra, hogy megbeszéljük velük még ezeket a dolgokat is. Csak az a fontos, hogy a dühös, sértődött pillantás vagy legyintés helyett — mint egykor az én apám, aki a tsz brigádvezetője volt és csu­pa fiatallal dolgozott — megta­láljuk ehhez a közös, baráti han­got. Végtére is ők azok, akik velünk együtt, így vagy úgy, de építik ezt az országot, hogy még könnyebb legyen mindannyiunk­nak. Varga Dezső kért: egész évre 838 ezer forint tiszta nyereséget vállaltak s az első fél évben egymillió 117 ezer forintot produkáltak. Vállalták, hogy ebben az esztendőben ös­szesen 92 vagon húst adnak el az államnak s előreláthatólag száz vagon felett lesz a teljesítési. Nagy Dyereség a Doml egyházi Állami Gazdaság állattenyésztésében Fordította: Radó György 25. Gyima készséges. — Nem tudom, de azt hiszem, igen keveset Tán egy-két másod­percig. Denya: — A szembogara mindjárt ösz- szeszűkült, mihelyt Gyima masz. szírozni kezdte. — Mérjék meg az összes mu- tatószámokat. Vegyenek vért analízisre. Okszana, mi van? Mereven figyeli az ernyőt. Nagyon oda van. Vörös. Számol. — Semmi különös. De... Per­cenként száznegyven. — Az adrenalintól. Ez elmúlik, j Eltelik vagy két perc... Meg­mérik. Jelentik: kielégítő. Nem örülök különösképpen. Persze az a jó, hogy él. Egyelőre él. Ámde, először is, nem tu­dom, mennyi ideig állt a szíve. A jelentéseknek csak félig hiszek. Nem hazudnak csak nehéz fel­mérniük. És mindegyik szeretne mindent jobban látni. Saját ma­gáért. Ha a szív öt percnél tovább áll, akkor az agykéreg elhal. És hát mit ér Szasa agykéreg nél­kül? Sőt, hibás kéreggel? Meg­jegyzem, ez ritka eset. És egy­szer sem láttam még. De az ér­telem megváltozik. Fájdalmas. Másodszor. Igen kevés bete­günk élte eddig túl a szíve meg­állását. Majdnem mindegyiknél sikerült újra elindítani, de csak rövid időre. Azultán meg­állt másodszor, harmadszor is. És örökre. Ez a billentyű jól tart, a megállás reflexjellegű volt, nem a szívizom gyengeségéből eredt. Kevés a remény. De re­mény. — Felnyílt a szeme! Ennek mindek! örül, de lelke­sedést már nem kelt. Túl nagy a veszély. Csak Gyima ásít elége­detten. Lehet, hogy hibát köve­tett el, de most mindenki látja, hogy helyrehozta. Majdnem hely­rehozta. Es vallóban ő vette észre, még idejében, hogy a szív meg­állt. Ellenőrző készülékeket kellene beállítani, nehogy az emberek figyelmed múljék az élet. És miféle figyelemre számíthatunk, amikor Gyimka hét órája dolgo­zik ilyen feszültségben? Külföl­dön már vannak ilyen készülé­kek, nálunk még nem készítik. Bosszantó... Megint csak a halál. Hiszen tu­dom: kevés a remény. A szív azonban jól működik, látni, amint remeg a melle. De nem, nem kell vigasztalnom magam. Ez az adrenalin hatása. Kevés az esély. No és mi lesz azután? Lefek­szem a pamlagra, iszom egy po­hárkával és majd száraz köny- nyekkel fogom elsiratni? Meddig megy ez? Hova menjek? Hová? Ha itt— hagyom az egészet, akkor sem le­szek boldog. Hisz az azt jelente­né, hogy meghátráltam. Igazán nem tulajdonságom az álszerény­ség, de hogy a fenébe szökjem éL mindettől, ezektől az embe­rektől, akik így néznek rám? A sebészet helyett semmit sem tu­dok nekik felajánlani. Nem ab­ban a korban vagyok és a fejem is gyenge. Nem vagyak Szasa. És Szasa sem lesz már! Furcsa. Emberek és könyveik oltották belém ezeket a viselke­dési programokat, a társadalmi kötelezettség modelljét, és lám, annyira gyökeret vertek bennem, hogy természetemmé váltak, mint az ösztönök. Ezektől nem futhatok meg. Elhiszem Szásá­nak, hogy mindez merő mecha­nika, de ez az én számomra lel­ki fájdalom, könny. Nem vagyok hős. Félek a tes­ti fájdalomtól. A haláltól nem, de a fájdalomtól félek. Fitogtatod magad, komám. Nem, nem fitog­tatom magam. Szasa él, most törjük azon a fejünket, hogyan tartsuk életben. Minden áron. Lázas sietséggel veszem sorra a lehetőségeket. Mintha gép vol­nék, csak persze, sokkal rosz- szabbul. A bolygóideg-izgalmat már lecsillapította az adrenalin. A szívösszehúzódásokat kell erő­síteni. — Adjatok be neki digitálist. Azután ellenőrizzétek az összes mutatószámokat. A lányok sietnek. Minden

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom