Békés Megyei Népújság, 1968. május (23. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-12 / 110. szám
A modern zene — Bartók után Ma is gyakran tapasztaljuk, hogy Bartók Béla művészetét sokan a zeneművészet legújabb irányzatának tartják, s mint ilyenről vitatkoznak; foglalnak állást mellette vagy ellene. Pedig el kell gondolgoz- nunk azon, vajon mennyire jogosult ez a szemlélet. Halála óta már több mint 22 év telt el. Bach halála után ugyanennyivel a zenei világ már ismerte Mozart nevét, Mozart halála után negyed századdal pedig Beethoven már művészete csúcsán állott. Arra sem árt emlékeznünk, hogy Bartók sok — a nagyközönség körében ma is vitatott — műve, például A kékszakállú herceg vára, vagy A csodálatos mandarin — jó ötven esztendővel ezelőtt született Vajon annyira megállt volna a művészetek felett az idő, hogy e művek után fél évszázadig semmi újdonság nem következett a világ zeneművészetében? A világ zenei kultúrájában Bartókot egyre inkább a klasszikus szerzők sorában tartják számon. És ez így is van rendjén. Akik művészetéhez közel kerültek, azok ma már nem r- és minél inkább múlnak az évek, annál kevésbé — a forradalmi újítót becsülik műveiben, mint inkább a zseniális összegezőt. Akik sokszor hallották alkotásait, felismerik bennük nemcsak az út keresésének izgalmát, hanem az út megtalálásának örömét is. De Bartók óta a világ zeneművészetében sok olyan új irányzat is kifejlődött, amelyek a zenei nyelv megújítása szempontjából már későbbi, újabb fejlődési fokot képviselnek. Így például a sze- rialisták és pünktualisták egy korábbi (Bartókkal egyidős) zenei irányzat, a Schönberg-féle dodekafónia szigorú elveit fejlesztik tovább egy új kompozíciós technika kidolgozásáig. A dodekafónia („tizenkéthan- gúság”) a hagyományos „tonális”, dur—moll rendszerekkel való radikális szakítást tűzte céljául, s ennek érdekében nemcsak egyenlővé tette a skála mind a 12 félhangját, de azt is megkövetelte, hogy a zenei téma mind a 12 hangot tartalmazza, de csak egyetlen egyszer. A mű aztán a 12 hangú sorok („szériák”) különböző elvek szerint összeállított változataiból áll. A szerializmus ugyanezt az elgondolást terjeszti ki a ritmus, a hangszín és a zene más területére — most már nemcsak a haiígnak nem szabad ismétlődnie a soron belül, hanem minden egyes hangnak más hangszeren, más hangszerösszeállításban kell megszólalnia, s különböző hosszúnak kell lennie. E bonyolult és szigorú szabályrendszer betartása sok kötöttséget ró a zeneszerzőre, de ugyanakkor újszerű hangzások, új lehetőségek feltárására is ösztönzi. Ebből a szempontból az aleatorikának nevezett irányzat éppen ellentéte a szerializmusnak. Nevét a kockáról (alea) kapta, mert hívei szerint a zeneművet csak annyira szabad megkomponálni, mintha egyes részeit egy kocka oldalaira írnánk, s a véletlen döntené el, hogy mikor melyik következzék. A szerializmus kötöttségeivel szemben tehát az aleatorika nagy szerepet juttat a véletlennek, a pillanatnyi ihletnek, a szabad variációnak és improvizációnak — néha olyan mértékben, ami már az alkotás egységét is szétrombolja. Megint más elvet követ az úgynevezett sto- chasztikus zene. Ez a legújabban keletkezett irányzat voltaképpen mindkét megoldást egyesíteni akarja, híve a variációknak, de a valószínűség elvei alapján vezeti le őket a témából. Követői bonyolult matematikai számítások segítségével választják ki a legmegfelelőbb megoldásokat. A spekulatív elem tehát, ha lehet, még erőteljesebb, de ezúttal kifejezetten azzal a céllal, hogy a zenei hatás közvetlenségét biztosítani lehessen. Vannak aztán olyan új irányzatok is, amelyeket a hagyományos értelemben zenének is alig lehet nevezni: úgy viszonylanak az eddigi zenéhez, mint ahogy a film a színjátékhoz. Ilyen mindenekelőtt az elektronikus zene, amelynek hívei már nem is hagyományos hangszerekre, hanem elektronikus ’ zenei berendezésekre „írják” műveiket. Az elektronikus zene szabadon használ eddig ismeretlen hangközöket, harmóniákat, hangszíneket. Fejlődése még a kezdet kezdetén tart, eszközei még korántsem kiforrottak, de Vállalati nyelvféleség Ide-oda bandukoltam a társadalmi életben. Hirtelen egy ormótlan alak toppant elém. — Kicsoda maga? — kérdeztem. — Én a Vállalati rés Közéleti Nyelv vagyok! — dörmögte faragatlanul. Arcán ragyafoltok, g füle koszos, körmei hosszúra nőttek. Átható szag terjengett körülötte. — De hiszen maga romlott? — ráncoltam homlokom. — Viszont be vagyok ütemezve — vont vállat az alak. — No és maga kicsoda? Tudom, hogy vannak hiányosságaim, nem vagyok maradéktalan. Szókincsem illetőleg szűk a keresztmetszetem, abból nincsenek elfekvő készleteim. Ezek csak hiánycikként állnak rendelkezésemre. — Jaj, állnak rendelkezésemre... — Egyfelől mindegy, másfelől úgyszintén. A szép és helyes vállalati, közéleti nyelv mostanság hiánycikként jelentkezik. — Nem hiánycikk, hanem hiányzó cikk! Ami pedig hiányzik, az nem jelentkezhet. — Elvben, kérem. De gyakorlatilag a megoldatlan problémák is jelentkeznek, pedig hát ugye, ami megoldatlan, az nincs, és ami nincs, az nem is jelentkezhet. És mégis jelentkezik. Ez, ami az én romlottságomat jelenti. — Mi az megint, hogy „jelenti”? — Micsoda okvetlenkedés! Manapság már nem azt mondják: a kutya ugat, hanem azt, hogy ez a ricsaj a kutya csaholását jelenti. — Azt mondják — szólaltam meg töprengve —, maga valamikor épkézláb volt. — Hát... ez egy bonyolult probléma. Csupán egy problémás kérdést: azt tudja, milyen sokan tűzték ki célul, hogy idegen nyelveket sajátítanak el Hát ki ér itt rá magyarul tanulni? És ne felejtse el, hogy ez a mai vállalati nyelvféleség már diadalmaskodott. Azért ne aggódjon, én perspektívákban gondolkodom, és tudom, hogy jövőm lehatárolt, elmúlásomra a megfelelő időben sor kerül. — Borzalom... elmúlásra sor kerül? — Naponta olvashatja, hogy „a megboldogult temetésére szerdán kerül sor”. — Mintha ez már régen be lett volna ütemezve, mintha mindenki ezt várta volna... — Jól van, öreg fiú, maga fejlődőképes. Ügy tűnik, nem hiába tárgyalunk itten, ezen keresztül kezd cégemet megérteni. — Ezen keresztül... — Csak hátrább a mutatókkal, öreg fiú. Elvégre én, aki valaha dolgozó nő voltam, most már női dolgozó vagyok. — Még ez is? — szóltam, és faképnél hagytam. És eltökéltem: kialakítom harcomat azért, hogy ennek a rémségnek felszámolását biztosítsam. Segítség! h. J. néhány sikeres filmzene, vagy színpadi kísérő zene már megmutatta az irányzat lehetőségeit. Talán kevesebb sikerrel kecsegtet az úgynevezett konkrét zene, amelynek jegyében már minden hagyományos zenei formát megtagadnak, s a való élet zajainak és hangjainak magnetofonszalagra felvett elemeiből állítják össze a kompozíciókat — az autótülköléstől a libagágogásig, és természetesen a különféleképpen preparált, gyorsított, lassított, visszhangosított emberi hangig. Hans Eimert, az új zenei irányzatok egyik legismertebb képviselője szerint az 50-es években új korszak köszöntött be a zeneművészet történetében, amennyiben az itt jelzett — és részben még más — zenei irányzatok megizmosodtak, s egyre nagyobb erővel tudják képviselni a kor jellemző törekvéseit. Ma már kiemelkedő, nemzetközileg is ismert és étismert alkotó egyéniségeik vannak, mint például a karmesterként nemsokára hazánkban vendégszereplő francia Boulez, a görög származású francia Xenakis, a német Stockhausen, a Bécsben élő magyar Ligeti György, a lengyel Pendereckij és mások. Ezek az irányzatok kétségtelenül olyan új eszközökhöz nyúlnak, amiket Bartók Béla még nem használt. összehasonlítva műveiket, Bartók kétségtelenül „hagyományosabbnak tetsző, míg hozzámér- ten az új irányzatok nehezebben érthetőnek, „modernebbnek” tűnnek. Milyen következtetéseket vonhatunk le ezekből az új jelenségekből? Semmiképpen sem azt, hogy Bartók „elavult” volna. Erről szó sincsen, az új irányzatok talán felfedeztek új eszközöket, de eddigi ismereteink szerint még nem érték el azt a szintet és azt a teljességet, amit Bartók a maga muzsikájával. Ö megelőzte korát, műve tehát ma időszerűbb, mint valaha, összefoglalta az elmúlt korok eredményeit is, és úgy szól a jelennek, hogy további új utakat nyit meg a későbbi utódok számára. Rá kell döbbennünk Magyarországon is arra, hogy ma már mindenképpen időszerűtlen Bartókot különös, túlzó, „ultramodern” zeneszerzőnek tartani, s még időszerűtlenebb őt éppen újításaitól idegenkedve elutasítani. Fel kell ismernünk, hogy helye és szerepe szerint, a XX. század klasszikusa. Kétségtelen, hogy ez a felfogás sokak számára az eddigi vélekedés némi átértékelésével jár, de a világ zeneművészetének haladásával előállott új helyzet előbb-utóbb a magyar közvéleményben is tükröződik majd. Észre kell vennünk: a zene Bartók halála óta is továbblépett, s meg kell tanulnunk, hogy ez nem szüntette meg, csak éppen új színbe állította a nagy magyar zeneszerző művészetének korszakalkotó jelentőségét. Vitányi Iván Gőrgényí Tamás Építkezés Hraesja Hovhaneszjan: Különös kertész* Élettelen, sok százados sziklára építettem kertem. Kígyó sütkérezett mohos kövén, nyár-déli napmelegben. De én, mint őseim, konok kézzel törtem, túrtam szüntelen: hogy forrásvíz fakadjon ott, s a szürke szirt életre keljen. Csákányom sújtott, és a hang a szurdokokban messze csengett. Palántám sorra megfogant, a föld selyemnél selymesebb lett, kertem szétterjedt, felviruK. Ki volt erősebb hát: a szikla, vagy az, aki beléje túrt, s a zord követ életre hívta. Badó György fordítása • Május M—M között PMidezik meg hazánkban ta Örmény Kulturális Napokat. Ebből az alkalomból köztijük ta Örmény SZSZK egyik Jeles költőjének versét Jevgenyij Vinokurov: FORMULÁK Át-átesünk a kurta formulákon. „Hogy vagy?” S a másik, a rítus szerint: „Lassan.” — „No, akkor...” — „Minden jót, barátom!” Aztán megtorpan mégis, rádtekint, lassan beszélni kezd: „Hát... hogy lehetnék. _ — szavai tétovák, ügyetlenek. — Feleségem... a múlt héten temették. Most aieg a lányom fekszik. Nagybeteg ... Hát... így vagyok. De egyszer eljöhetnél...” Sapkája a szemén. „Sír?.” Hosszú csend ... „Hogy vagy?” — „Lassan.” Ritkán mond többet ennél. De ez még, láíod, semmit sem jelent. Rab Zsuzsa fordítása
