Békés Megyei Népújság, 1968. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1968-02-24 / 46. szám

1968. február 24. 4 Szómba! FGY ELLESETT FÉL MP AZ ELSŐ TITKÁRNÁL „ Kezd visszatérni a régi erőm” Aradszki András levele szerkesztőségünkhöz a sikeres szívműtét után II lépcsőháziján köpcös em­ber keres valamit a szerszámos- batyujában. Felpillantva köszön a közeledőnek. — Jó reggelt, Láda elvtárs! Már ilyen korán? — Adjon isten, Ceglédi bácsi. Nem tudok én otthon maradni, mikor már eljön az asszony... Ki­javította tegnap a hollandereket? Nem lesz már baj velük? — Helyenként még folynak ugyan, de majd azokat is rend­be hozzuk. — Jó, csak szaporán... A szeghalmi járási pártbizott­ság első titkára továbbmegy, majd benyit a titkárság ajtaján. Bent már ül valaki. — Már vártam, Láda elvtárs (idős, kb. 70 éves veterán ráz ke­zet az első titkárral: Rábai bá­csi Vésztőről). — Aztán mi járatban ilyen ko­rán? — Ügy hallottam, hogy össze­gyűjtik a 19-es dolgokat... Én is tudnék egyet-mást mondani csak nem lelem, akihez fordulni kel­lene. — Óh, Rábai bácsi! Ehhez nem kellett volna Szeghalomra fá­radnia. Miért nem ment be a községi pártbizottsághoz, ott út­baigazították volna. Az ottani II. számú iskola igazgatója, Leiner Gyula elvtárs gyűjti az ilyene­ket... — Na. akkor tényleg hiába jártam itt. (Aztán még nyugdíj- folyósítási ügyekről esik szó a két ember között, mígnem a be­szélgetést erélyes léptek dobogá­sa, majd ajtókopogás szakítja félbe. Rábai bácsi elbúcsúzik, litána hárman lépnek be: Répá- si János honvéd tiszt, Karakas János rendőrőrnagy és Boruzs József, a KISZ járási bizottságá­nak a titkára. — összeállítottuk a műsort — mondják egymást kiegészítve. — Ügy gondoljuk, hogy te nyitnád meg az ünnepséget. Láda András íróasztalára te­kint, ahol ott van már egy ugyanarra az időre szóló me­gyei meghívó. Döntenie kell... Az­tán szól: — Rendben van, elvtársak, ott leszek. Meghívtatok szovjet tisz­teket is? — Most megyünk értük... Az első titkár kikíséri vendé­geit, s az előszobában várja már őt Erdei József, a Rákóczi Tsz párttitkára. —Gyere be, Erdei elvtárs. — Csak azt akarom mondani, hogy igazgatóságot újjáválasztó közgyűlés lesz nálunk. Először az új tsz-törvény szerint. Nyílt he­lyett most titkos szavazással. Sze­retnénk, ha te is ott lennél... — Ott leszek. — Még beszélget­nek a gyűlés technikai kivitele­zéséről, majd Erdei elmegy. Lá­da András az órájára tekint. Fél 11. Kilép irodájából, s az admi­nisztrátorokhoz fordul. — Erzsiké, csináljon kávét. Az újságok nem jöttek még meg? — Nem, Láda elvtárs, de itt van egy csomó levél, meg je­lentés, tájékoztató... Léda átveszi azokat, s befelé jövet mondja: — A hónap utol­ja felé mindig késnek az újsá­gok! Biztosan az előfizetési dí­jak beszedése miatt... Aztán le­ül, olvasni kezdi az előtte heve­rő iratokat, és közben hangosan mondja is az olvasottakat, — ... Meghívó a vízgazdálkodá­si társulás közgyűlésére... (Fel­bontja a következő borítékot.) — Ez meg tájékoztató a megyei ta­nács művelődési osztályától az új tanévi beiskolázások módjairól, alapjairól. Hosszan olvassa a többoldalas iratot. Közben újra konognak. Robusztus termetű, csizmás ember lép be, úgy 45 év körüli. — Te itt, Csató elvtárs? El­eresztettek Szabolcsból? — A családomhoz jöttem láto­gatóba. Gondoltam, ha már itt vagyok, beugróm hozzád is... — Mi újság felétek? — kínálja hellyel Láda a kisvárdai tsz Fü­zesgyarmatról származó főagro- nómusát. — Jó is, rossz is — feleli az tömören. — Miért? Azokon a jó szabol­csi földeken nem válik be a bur­gonya-, alma-, meg a szőlőter­mesztés? — tréfálkozik az első titkár. — Nem ez a baj. Exportra 30 vagon almát adtunk el tavaly is. Az idén azonban sajnos, csak 15 vagont igényeltek... Nem fogad­ja el a külföld úgy, mint eddig. — Igen. Meg kell nyomni ne­künk is a gombot, ha nem aka­runk onnan kiszorulni... De van rá lehetőségünk. A jó Balaton vidéki szőlők mellett a zöldség­félékből. húsból, magtermesztés­ből stb. lehetne jóval több expor­tunk is. Csak éppen... (kissé nyugtalanul mondja), csak éppen a jó irányítás szükséges minden­hol ehhez. Az okos fegyelmezett gazdálkodás... — Csak nincs valahol, vala­mi...? Láda közbevág: — Baj? Az van elég. Hogy csak néhányat említsek: a vésztői Aranykalász fennállása óta mérleghiányos; Okányban, Körösladányban sincs minden rendben... Belép az ajtón Erzsiké, kezé­ben irattal, amit Láda magyará- zóan aláír. — Felterjesztés egy ügyben a megyei pártbizottsághoz... — Szóval, akadnak itt is, ott is hibák, mert hát... nem tudunk mindent egyszerre megoldani. De hát tudod, a tagság mindenütt most titkosan maga választja meg a vezetőit. Ez a saját joga, ebbe nem is nyúlunk bele. Meg­győződésem szerint, ha jól választ, a jó vezetőkkel együtt — akik képesek előre látni a problémá­kat, össze is fog mindenütt, erőssé válhatna egy-két éven be­lül a többi gyenge szövetkezet is. Még néhány személyes termé­szetű mondat, és Csató elvtárs távozik. Kívülről már belép a követ­kező várakozó: Villám Béláné, az általános és fogyasztási szövet­kezet helyi főkönyvelője. Leül, és gyors szavakkal kezdi: — Láda elvtárs! Van-e olyan határozat a pártbizottságon, hogy a Kopogón levő hizlaldát tavaly át kellett vennünk? Ugyanis 170 000 forintot ráfizet­tünk a hizlalásra, és ezt bizony nagyon megérzi az emberek nye­reségrészesedése. Ha azonban hi­vatkozni tudnánk.­Láda közbeszól: — Ilyen írá­sos határozat nincs, nem is volt. Csupán szóban állapodtunk meg annak idején a MÉSZÖV vezető­ivel, hogy a község jobb húsel­látása céljából helyes lenne ki­használni azt az addig üresen álló hizlaldát. Ez közkívánság volt, amivel egyet is értettek Boros elvtársék. — Jövőre már mi sem szeret­nénk ráfizetni. Az az elképzelé­sünk, hogy 100—120 sertést bér­hizlalásra adunk ki. Így gazdasá­gosabb lesz. — Gazdaságos az nagyüzemi- lég is. Emlékszem... egyszer, ré­gebben, a füzesgyarmati Vörös Csillag vezetői borzadtak el a hizlalástól. Ezerötszáz leadott sertésük után alig maradt vala­mi hasznuk. Sok volt a ráfordí­tásuk. De gondolkoztak a dol­gon: hogyan lehetne változtatni ezen, mert hát mégiscsak szük­sége van az országnak a húsra. És nem is eredménytelenül tör­ték rajta a fejüket. Csökkentet­ték az egy kiló hús előállítási költségeit... Ott voltam a mosta­ni zárszámadáson is, és jóleső ér­zéssel hallgattam: az idén ötezer sertés hizlalására kötöttek szer­ződést. Erzsiké ismét bejön, hozza a I kávét. A főkönyvelőnő is meg­issza, aztán elnézést kérő mo­sollyal feláll. — Megyek is már, mert jön­nek ma a MESZÖV-től... Akkor hivatkozhatom majd ugye erre a szóbeli megállapodásra? Kezet fognak, Láda András bólint. Aztán belemélyed egy újabb irat tanulmányozásába: — Jelentés a gyarmati járműkészí- tősök helyzetéről... Valahogy raj­tuk is segíteni kellene... Mi ez a másik? A dévaványai szolgáltató­ház tevékenységéről... És ez...? Tájékoztató a megyei tanács leg­utóbbi tárgyalásairól, határoza­tairól. (Belelapoz, s megakad a szeme az egyik bekezdésben, amit i hangosan olvasni kezd.) „A 3/1967 OT és a PM együttes ren­deleté fokozott lehetőséget bizto­sít az iparilag elmaradt megyék iparfejlesztésére... Így Békés me­gyében Szeghalmon nyert kije­lölést állami dotáció- és hitel- kedvezménnyel történő iparfej­lesztésre...” Cseng a telefon. Láda András az olvasás után felélénkülve emeli füléhez a kagylót. — Halló... Ki...? Ja, igen, igen, a körösladányi ktsz-től. Üdvöz­löm Zách elvtárs! Mi újság ma­guknál? (Hallgatja a másik be­szédét és közbe-közbe...) Igen- értem... szóval, hogy milyen le­hetőség lenne akár Szeghalmon is a vegyipari vagy a vasipari részlegük továbbfejlesztésére? Értem... Jó... várni fogom két órára, mert egyre már valaki bejelentette magát. Jöjjön csak, majd megbeszéljük a részlete­ket. (Aztán újra az asztalhoz ül, s halkan): — No, nézzük csak ezeket a vb-határozatokát... 12. Troppauer előírás szerint tüzet vezényelt: — Célozz!... Tűz! Hat puska vette célba a Holdat és sortüzet adott az égitestre. — Gyorslépésben! Előre! In­dulj! Agyonlőni nem akarták, de most már szívesen elfogták vol­na. Galamb rohant. Súlyos futó­léptek döngtek a nyomában. Most látta csak, hogy a villasor­ban van. A szerencsétlen doktor Brétail villájához ért. Hoppá! Ez állítólag lakatlan. A vaksötét út­ról átvetette magát a kerítésen. Néhány másodperc múlva oda­ért az őrjárat, össze-vissza kiál­toztak, zseblámpáikkal világítot­tak mindenfelé. Nem látták el­tűnni Galambot, csak azt tud­ták, hogy errefelé vesztették el a nyomát. Valamelyik mellékut­cába futott be vagy egy üres telken bújkál. Rövidesen két-há- rom rendőr is segített az éjszaka csendjét felverni. Galamb lábújjhegyen a házhoz lopózott. Most is néma, elha­gyott volt a lezárt villa, az ab­lakain sötét redőnyökkel... Az egyik földszinti ablakon nem volt redőny. Valami cselédszoba lesz vagy mosdóhelyiség. A békéscsabai fiatal faipari mérnök, Aradszki András, akinek súlyos szívműtéte előtt — a Nép­újság cikke nyomán — megyei üzemek dolgozói spontán társa­dalmi megmozdulásként ajánlot­ták föl, hogy véradással sietnek segítségére — levelet küldött szerkesztőségünknek. Boldogan újságolja, hogy már két hete túl van a nem mindennapi műtéten. Az operáció, melyet a szegedi kli­nikán végeztek, egy egész délelőt­töt vett igénybe, s mikor a beteg késő délután kábulatából feléb­redt, az egyik orvos megnyugtató, bátorító hangját hallotta: „Kapott A párt új szervezeti szabályza­ta lehetőséget biztosít az ifjúsági szövetség taggyűléseinek, hogy a párttagok felvételénél ajánlók le­hessenek. Ezzel a lehetőséggel mind gyakrabban élnek a KISZ- szervezetek. Békéscsabán például az elmúlt évben megduplázódott a pártszervezetekbe felvett hu- szonvalahány évesek száma. Leg­több esetben a KISZ-taggyűlés volt az egyik ajánló. A legjobb az együttműködés a pártszervezet és ifjúsági szövetség között a kon­zervgyárban és a Kner Nyomdá­A nagy zajra és lövöldözésre egy megijedt szomszédos villala­kó telefonált a riadókészültség­nek. Hirtelen éles szirénázás sü­völtött fel. Galamb nem mulasz­totta el az alkalmat. Mialatt a szirénahang mindent túlharso­gott, hátralépett, és bajonettját nekivágta a csukott ablaknak. Az oldalfegyver berepült a he­lyiségbe, közben kitörte az üve­get. Olyan volt a csörömpölés a szirénahang mellett, mint légy­döngés az oroszlánordításhoz ké­pest. Most már átlépett a pár­kányon. A konyhába ért. Tapogatózva ment, míg újabb ajtó előtt állt. Hallgatózott. Azután lassan le­nyomta a kilincset, hogy to­vább haladjon. Maiga sem tudta, hogy miért, de megijedt, ahogy a beszáradt ajtósarok hosszan, élesen nyi­korgóit, betöltve a hatalmas hallt. Mert hallba nyüt az ajtó, óriási sötét terembe. Magasan, az egyik szellőztető ablakon ke­resztül bevilágított a Hold. És mélységes némaság. Elindult a folyosón, amely jobbra-balra kanyargott, és oda­ért egy kiskapuhoz, ahol a kí­sérteties nőt látta. Ez a hátsó bejárat. Lenyomta a kilincset. Zárva volt. Egy ideig céltalanul ődöngött a sokfelé nyíló oldalfolyosókon. Kijárást keresett, de a ház va­lóságos labirintus volt. A cseléd­lakásokhoz vezető lépcsőre ült, és elszívott egy cigarettát. Itt esetleg holnapig elbújhat. El­dobta a cigarettát és tovább ment. Egyszer csak ott állt is­mét a néma, sötét hallban. A csend bántóan nehezedett a te­remre. De Galambnak jó ide­gei voltak. Elhatározta, hogy keres valahol egy fekvőhelyet, ahol átalussza a vitathatatlan szökéshez szükséges néhány órát. Elindult a falépcsőn, amely a haliból egy karzatra vezetett. Bizonyára onnan nyílnak a há­lószobák. A falépcső fülsiketítőén nyi­korgót* és nagy porfelhőket egy új szívbillentyűt, az a csoda, hogy a régivel mostanáig bírta’’. Ma már Aradszki András köny- nyedón sétál a kórházi folyosón. „Lassan érzem, hogy minden megváltozik, könnyebben szedem a levegőt, könnyebbek a lépések, kezd visszatérni régi erőm. Őszin­te hálával gondolok az orvosokra, elsősorban dr. Kovács Gáborra, aiki végrehajtotta a műtétet, dr. Fazekas és dr. Berta tanársegé­dekre, valamint a kedves, gondos ápolónőkre és még egyszer meg­köszönöm azoknak az embereknek segítségét, akik felajánlották vér­adásukat.” ban. Együttes tervet készítettek a pártépítés rendszeres biztosításá­ra. Azoknál az üzemeknél, vállala­toknál, ahol sok nő dolgozik (pél­dául a Férfi Fehérneműgyár, Kö­töttárugyár, Pamutszövő), javul­tak a lányok, asszonyok párttag­gá nevelésének feltételei. Egyre több a nők arányszáma a párt soraiban, azonban a helyzet még korántsem kielégítő. A politikai munkában egyelőre még nem ér­ték el az arányszámuknak megfe­lelő megbecsülést^ az asszonyok. szusszantott magából. Igazán kí­sérteteknek való hely. Felért a korridorra. A lép­csővel szemben, az első ajtón benyitott. Vaksötét volt. Nem baj. A fő, hogy valami fekvő­helyet találjon, aludni úgyis csak sötétben lehet kitűnően és remélte, hogy a kísértetek nem zavarják. ^ Óvatosan haladt a fal men­tén. Közben a keze egy szek­rény mellett rátapintott a vil­lanykapcsolóra. Megcsavarta, világos lett. Ijedtében felkiáltott. A szoba közepén, egy nagy vértócsában, pizsamába öltözött férfi feküdt a padlón, arcra bo­rulva, holtan. „Nono...” Ezt suttogta félhangosan, mi­után visszahőkölt. „Nono. Észnél légy, Harrin- court Ügy látszik, a sors ellen­állhatatlanul sodor bele valami szörnyűségbe. Vigyázzon, uram! Nem megőrülni!...” Lehajolt a tetemhez. Mióta fekhet itt ez az ember? Hogyhogy mióta!? ...Hiszen a vér meg sem alvadt, egy csík lassan folyik a tócsából, és most ér össze a szőnyeggel. Megfogta a kezét. Még nem is hűlt ki tel­jesen. Letérdelt a halott mellé, és a hátára fordította. A hályo- gosan elfehéredett tekintet két­ségtelenné tette, hogy a halál már beállott. Negyven év körüli férfi lehetett az áldozat. Vagy fél méternyire a testtől ott fe­küdt a tőr, amivel szíven szúr­ták. De hiszen nem is tőr! Egy éguille! Keskeny, légionista ba- jonett. Fölvette... Ha most detektív volna, már elindulhatna egy nyomon. A lé­gionisták minden felszerelési tárgyukba belekarcolnak vala­mit, hogy aki elveszíti vagy el­hagyja az oldalfegyverét, az ne lophassa el a másikét. A bajonett markolatát egészen az arca elé tartotta, hogy meg­keresse a kis fabetéten a jelet. Döbbenten ejtette ki a fegy­vert. A saját szuronya volt! (Folytatjuk) Varga Dezső Példaszerű politikai együttműködés a konzervgyárnál és a KNER Nyomdában A női párttagok aránya növekszik

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom