Békés Megyei Népújság, 1968. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1968-02-21 / 43. szám

1968. február 21. 4 Szerda TÁSZI üzletszerző Orosházán — Négy és t el millió in kurrens áru a piacon A Dél-Békés megyei Termelő- szövetkezetek Területi Szövetsé- I növekedett gének függetlenített apparátusa helyt adott egy TÁSZI üzletszerző munkába állítására. Amióta a TÁSZI (Termelőszövetkezetek Áruszervező Irodája) önálló üzlet­szervezőt foglalkoztat Orosházán, azóta a déli körzetben megélén­kült a tsz-ek kereskedelmi tevé­kenysége. 1967 negyedik negyed­évében kereken 4,5 millió forint értékű inkurrens árut — melyet az állami vállalatok nem vásárol­tak fel — juttatott a budapesti és az iparvidéki piacokra. Ebben az esztendőben tovább különösen a megye déli részén — a TÁSZI tevékeny­sége iránti érdeklődés. Ez a szer­vezet elsősorban olyan árukészle­tek közvetítését vállalja a külön­böző piacokra, melyeket az állami kereskedelmi szervek nem forgal­maznak. Több szabadíorgalmi áru: tojás, csirke, cirokszakáll és növendékmarha került a TÁSZI segítségével közvetlen az eladó­hoz, illetve a termelőszövetkeze­tek tenyészetébe. várost as embereknek as emberekkel építjük — Népfront választási nagygyűlés Szarvason — otthon vezető. Az önkéntes mun­MEGYÉNK „LEGFIATALABB” | ják saját szűkebb hazájukat, köz VAROSÁNAK lakosai közül j jégből várossá, csaknem 350-en szorongtak a vasipari fclsz kultúrtermében feb­ruár 19-én este, hogy hozzájáru­lásukat adják a népfrontbizottság újjáválasztásához. Az utak, ame­lyek odáig vezetnek tele vannak „buktatókkal”. Ezek valami fur­csa képet mutatnak, mint hábo­rús sáncok, mint egy csata nyo­mai. Es valóban, egy csata nyo­mai ezek; a nép nyert csatát a régi felett és az emberek alakit­Törődnek-® velük? « A Beteglátogatáson a békéscsabai kórházban Az SZMT Társadalombiztosítási I rosszul lettem. Csak később tud­Bizottságának egészségügyi albi­zottsága — nem először — beteg- látogatást szervez. Ebben most Kára Menyhértné, a bizottság ve­zetője, Pribolyszki Mihályné pe­dagógus, Gyurkovics Jánosné, a békéscsabai István-malom, vala­mint Honti Sándomé, a téglagyár dolgozója és Nemes Irma. az oros­tam meg, hogy bevittek egy kö­zeli házba és orvost hívtak. A kórházban tértem eszméletre. Mentő hőzott be. — Ha felépül, tud majd dol­gozni? — A jelenlegi munkaköröm fi­zikailag nehéz. Szeretném a se- gédraktárnoki vizsgát letenni, amit házi járás vezető védőnője vesz I az állomásfőnök is javasolt. Ügy tudom azonban, hogy dr. Susla Jánosnak, a MÁV Szegedi Igazga­tóság osztályfőnökének az enge­délye kell hozzá... Nyilvánvalóan indokolt lenne, hogy segédraktárnoki munkakör­be kerüljön, s a vizsga letételére engedélyt kapjon. A beteg megnyugszik. Most majd hivatalosan is segítik, hogy a vápva teljesüljön. Két gyereket kell felnevelnie. részt. Megvizsgálják: vajon meg­felelő-e a békéscsabai városi kór­házban a betegek ellátása, keze­lése, törődnek-e velük azok a vál­lalatok, üzemek, amelyikhez tar­toznak, van-e valami kívánságuk, gondjuk, panaszuk? A készülődés egy kis izgalom­mal jár. Először is megbeszélik az ellenőrzés számba menő be­teglátogatás „taktikáját ’. Ki,.me­lyik osztályt keresse fel, ott ki­vel beszéljen, mit kérdezzen, kü­lönösen mire ügyeljen. A tanács­kozás közben szó esik a régebbi beteglátogatások tapasztalatairól. Ebből az egyiket fel is jegyzem. Honti Sándorné mondja el: — Két évvel ezelőtt a tégla­gyárban megbetegedett egy elvált asszony és kórházba került. Há­rom kiskorú gyermeke nevelésé­nek gondja a nagymama nyakába szakadt, aki ezzel meg is birkó­zott volna, anyagilag azonban se­hogy sem győzte. Az asszony után járó táppénz kevés volt hoz­zá. A beteglátogatás alkalmával derült ki. Aztán összeadtuk a fo­rintokat. Mindenki szívesen se­gített. A társaim nem hagynak magamra A belgyógyászat betegeinek a | meglátogatása Honti Sándorné és Nemes Irma feladata. Kísérjük el őket! Először Pusztai Pál szobafestőt, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóját keresik fel, aki szívbetegség miatt 4 hete ke­rült kórházba. Még egy hétig kell feküdnie. Örömmel újságolja, hogy a vál­lalattól már többen meglátogat­ták, köztük Mikula János műve­zető is. Egy kis büszkeség csendül ki a hangjából, amikor ezt mond­ja: — Én kérem a Bagita szocia­lista brigád tagia vagyok, a tár­saim nem hagynak magamra. — Nincs valami kívánsága? — kérdezik a beteglátogatók. — Nincs, mindenki nagyon jó hozzám a kórházban is. Hivatalosan is segítik A következő beteg Buzi János, a békési vasútállomás váltóőre. Neki is a szívével van baj. Még mindig élénken emlékezetében élnek a kórházba kerülésének kö­rülményei : — Vagy öt héttel ezelőtt kerék­páron orvoshoz indultam. Az úton Hát ennyit ér az ember? Kőszegi István, a Töviskesi Ál­lami Gazdaság dolgozója láb­trombózissal került be. Sok a pa­nasza. A körzeti orvosa nem vet­te fel táppénzre, de az ellenőrző orvos is azt mondta: „Mehet dol­gozni”. Hiába bizonygatta, hogy alig tud lábra állni. Nemsokára rosszul lett. Orvosért küldtek, aki — a gazdaság lovaskocsija helyett — taxin ment ki és a költséget (60 forintot) vele téríttette meg. A kórházba mentő hozta. Itt cso­dálkoztak és ezt kérdezték tőle: „Hogy lehetett magát ilyen láb­bal beküldeni?” Most teljesen mozdulatlanul kell feküdnie. Egyre ismétli: — Azt nem értem, hogy ilyen lábbal miért nem írt ki az ellen­őrző orvos? Rosszul esik neki, hogy 3 hete még senki sem látogatta meg a gazdaságból. — Hát ennyit ér az ember? — teszi fel inkább önmagának a kérdést. kos ágyneműt nem lehet találni az osztályon. Mindenütt ragyogó a tisztaság és a rend. Morális kérdés összegezzük a belgyógyászati beteglátogatás eredményét! A vál­lalatok — mint az előbbiekben láthatjuk — általában törődnek azokkal, akik kórházba kerültek. Számon tartják őket, hiszen to­vábbra is ahhoz a szűkebb kö­zösséghez tartoznak, amelytől gyógyulásukig kiváltak. Morális kérdés, hogy ne csak addig legyen valaki az ember, amíg a munka­erejére. képességére szükség van. Szép példa, hogy a Bagita szocia­lista brigád betegsége idején sem hagyja magára Pusztai Pált, de — Kőszegi István, a Töviskesi Álla­mi Gazdaság dolgozója kivételé­vel — a többieket is meglátogat­ták már. Kőszegi István esetéljen helyesnek látszana az otthoni or­vosi ellátás kivizsgálása is. Mindez majd az SZMT Társa­dalombiztosítási Bizottság elé ke­rül. Azokkal az észrevételekkel együtt, amelyek a beteglátogatás sorén a kórház többi osztályán felmerülnek. Megtudják az ille­tékesek is. És nem marad titok, hogy a belgyógyászat dolgozói becsülettel állnak helyt a munká­ban. Pásztor Béla Közmű vési tenek. Szorgos kezek passzitják egy más fölé a téglákat ! kavállalást, a város gyorsabb fej- I lődéséért váló tenniakarást íejez- ! ték ki a további hozzászólók: Szarvason, | Papp László, Bessenyei Antal, hogy szép családi- és bérházak hirdessék igyekezetüket. Erről az igyekezetről tanúskodtak a beszá­molóban ismertetett eredmények, melyeket Práznóczi Iván, a városi népfront elnöke így ismertetett: — Üzembe helyeztük a csator­nahálózatot. Megjavítottuk a víz­ellátást, egy kilométerrel bővítet­tük a vízhálózatot. Villanyhálóza­tunkat jelentősen fejlesztettük és korszerűsítettük. Kidolgoztuk a távlati útépítés programját, ezen belül a Kossuth utca első szaka­szát rendbe hoztuk. Városunkban mindenfelé a nagy építkezések tanúi vagyunk. Elkészítettük köz­ségfejlesztési távlati tervünket és a Körös-part rendezési tervét. Tehát a várost és az emberek­nek az emberekkel építjük. —• És sorolta tovább mindazokat a teen­dőket, melyeknek megvalósítása sok évtizedes mulasztásokat akar helyrehozni. Erről szólt Nagy Jó­zsef országgyűlési képviselő is, amikor felhívta a figyelmet, hogy a népfrontbizottság milyen sokat tehet a társadalmi munka szer­vezésével a város fejlesztéséért. Hangsúlyozta, hogy a népfront- bizottsági tag a lakosság bizalmá­ból a közéletben jelentős szerepet játszik. A NÉPI EGYSÉG KIMERÍT­HETETLEN erőforrásairól beszélt dr. Rusznák János, a városi párt- bizottság első titkára Az ifjúság helyzetéről, a szeszmentes ifjúsá­gi klub létesítésének szükségessé­géről szólt Szító András kultúr­Margóesi Gyula, Kozák Lajos. Nagy taps közepette fejezte ki az egyház szolgálatának ajánlását Lelkes Pál, a helyi evangélikus egyház másodfelügyelője, amikor köszönetét mondott a népfront eddigi segítségéért és felajánlot­ta az egyház szolgálatát a nép- frontpoldtika sikeres megvalósítá­sára, a bizalom megerősítésére. AZ ELTELT NÉGY ÉV ered­ményeit és az elkövetkezendő négy év feladatát összevetve tette meg javaslatát az új népfront­bizottságra Szécsi István, a jelö­lő bizottság elnöke. Nem volt könnyű dolguk, mert a korábbi 120 tagú bizottság helyett, most 63-at választottak. Elnöknek is­mét — immár negyedszer — Práznóczi Ivánt, elnökhelyette­seknek Hódsági Ernőt, Margócsi Gyulát, Varga Lászlót, titkárnak pedig Dandé Mihályt választot­ták. Kedves jelenete volt a gyűlés­nek, amikor a jelenlevők megkö­szönték a harcokban kiöregedet­tek eddigi munkáját és kegyelet­tel emlékeztek meg a munka so­rán elhunyt Csorba Lajos és Tep- liczky János bizottsági tagokról. Ügy emlékeztek meg, hogy a fia­talok vigyék tovább a nép zász­laját azzal a gondolattal. hogy Szarvas a lehetőségek városa és ha mindenki megérti, hogy a vá­rost az embereknek emberek épí­tik. akkor meggyorsulhatnak a lépések a cél felé. Lányok, asszonyok a közös munkában Dobozon A 7200 holdas dobozi Petőfi | vállalt munkát. Rajtuk kívül 500­Termelőszövetkezetben mind több feladatot oldanak meg a lányok és az asszonyok. A néhány nappal I ezelőtt tartott zárszámadási köz- I gyűlésen Jámbor Ferenc tsz-elnök I arról számolhatott be, hogy a tsz-t alkotó 1231 családból 454 nő tag nál is több családtag vett részt a közös munkában. Általában igen sokat és kiváló minőségben dolgoz­tak a dbbozi lányok és asszonyok a növénytermesztésben. Tavaly az összes munka csaknem 70 száza­lékát már ők végezték. Neki nincs panasza Gyuricza Imre is „szíves”, az Endrődi Cipész Ktsz dolgozója. Január 3. óta van a kórházban és most már lábadozik. Nincs pana­sza. — Milyen a kórházi ellátás? — Kitűnő. — A nővérek? — Csodálom az áldozatos mun­kájukat. Azt hiszem, csak nekik van okuk panaszkodni ránk. A kórházzal kapcsolatban — el kell ismerni —, csupa dicsérő szó hangzik el. Szeretettél beszélnek mindnyájan a főorvosról, a nővé­rekről, elégedettek a kezeléssel, az ellátással, a bánásmóddal. Az a véleményünk, hogy itt a gyó­gyulás összes feltétele megvan. Egy észrevétel mégis atcad: a lepedők, párnahuzatok a sok mo­sás miatt kissé elhasználódtak. De ezt már Kristóf Anna főápoló­nő panaszolja. Az bizonyos, pisz­P. HOWARD; /ßeftf faj/ 7^ 9. Egy kedélyes őrmester jött eléjük. Az arca likacsos lett va­lami lőporrobbanástól, és a fél szeme alig látszott ki göröngyös, szivacson, fehér üregéből. Baju­szából csak néhány macska sze­rű szálat hagyott meg a robba­nás. De ettől eltekintve igazán nyájas modorú ember volt. Már messziről integetett a bakák fe­lé, azután ellépett előttük, tető­től talpig végignézve őket. — Nagyon meg vagyok elé­gedve veletek — mondta őszinte elismeréssel. — Kár volna, ha rendes embereket hoznának ide negdögleni, mert itt va'ameny- nyien meg fogtok dögölni... Le­lépni! Bízható, derűs mosollyal intett a katonák felé és elsietett. Ez volt a fogadtatás, illetve ez volt a Latouret őrmester. Az altiszt kijelölte hálóhelyü­ket egy hosszú, fehéx-re meszelt szobában, és a holtfáradt kato­nák rögtön hozzáláttak, hogy szíjaikat és gombjaikat kifénye­sítsék. Csak Kréta, a hülye dőlt végig vigyorogva az ágyon, és elaludt. Galamb felrázta: — Hé! Hülye úr! Végezze el a paquentage-t, mert megbünte­tik, ha mocskos a gombja. — Nem baj. Volt egy nagy­bátyám Strassbourg-ban, aki egyszer a katonaságnál, mikor pucolni kellett volna a gombjait... — Csak nem akar itt mesélni. Ha reggel nem ragyog a szíja és a gombja, nagyon elbánnak magával. — Nem baj. És visszafeküdt. Galamb meg- dühödött. Egyszerűen lerángatta a zubbonyát, elvette a holmiját, és megpucolta a sajátjával együtt. A többi már régen pi­hent, mikor Galamb még min­dig melegítette a viaszdarabot a gyufaszál végén, és fényesítette vele Kréta derékszíját. Közben barátságtalan dolgokat mondott a hülyéről, aki nyugodtan aludt. ...Valamerre hadiállapot lehe­tett, mert a rendes kiképzési idő helyett csak négy hétig marad­tak Oranban. Hogy micsoda menetelés futó­lépés, szurony- és lőgyakorlatok töltötték ki ezt a négy hetet, az meghaladta a legnagyobb pesz- szimisták elképzeléseit is. Latouret őrmester a tikkasztó déli hőségben időnként menet­irány ellen végigszaladt a bá­gyadt soron: — Gyerünk, fiúk, gyerünk, gyerünk!... Mit szóltok majd, ha egyszer komoly menetelésre ke­rül a sor?... Díszlépés! Még ez hiányzott! A légió hosszú, nyújtott lábú, dongó talpú díszlépésében kel­lett menetelni. — Gyerünk, drágám! Csapja oda a lábát, csapja oda, a min- denségét neki, nem valcer ez, hanem menetelés! Egy-kettő... Futólépés!... Altiszt! Azt a pa­sast tegyék kocsira és ha magá­hoz tér, diszőrségen áll a kor­mányzóság előtt. Galamb önmaga iránt undor­ral eltelve konstatálta, hogy hízik. A kemény katonaélet nem volt szokatlan számára, de a világhírű légionista kiképzésben mégis illet volna kissé közeledni az elmúlás felé. Ezzel szemben az egyetlen ember volt, akinek a szörnyű őrmester kimenőt engedélyezett a városba a kiképzés ideje alatt. Ez a vigyorgó, kék szemű tak- nyos úgy vágja ki a díszlépést, hogy szinte beszakad a sivatag alatta, úgy veti súlyba és vál­lára a fegyvert, mint valami au­tomata... Hogy a fenébe történt, egyszer csak azt mondta: — Takaródéig elmehet. Ne vigyorogjon, mert kiköttetem!... Hosszú sétára indult a ka-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom