Békés Megyei Népújság, 1968. február (23. évfolyam, 26-49. szám)

1968-02-21 / 43. szám

196S. február 21. 5 Szerda Honthy Manna 75 éves > CSABA CSV O ESTE - ANNO 1968 Kopott közhelyek között is legelcsépeltebb: az örökifjú. Fáradt fiatalok aggatják rá jel­zőként energikus idősekre. Cso­dálatot és sóvárgást jelez azok iránt, akiket szenvedélyes mun­kájuk kedélyben és egészség­ben, emlékezetben és erőben tartósított. Azok iránt, akik olyan lendülettel és sikerrel al­kotnak, hogy észre sem veszik a felettük elmúlt időt. Legtöbb­ször kapta meg az örökfiatal jelzőt Honthy Hanna, aki sok­kal találékonyabb, változéko­nyabb és színesebb volt félszá­zados színészi pályafutása alatt, mint azok, akik írtak erről « pályafutásról. A monarchia színpadain kezd­te primadonnái karrierjét. Be­ragyogta sikereivel a két hábo­rú közötti pesti színpadokat, nemcsak a zenéseket, hanem a prózaiakat is, és a háború után a magyar operettkorszak nagy fellendülésének is csillaga lett, törhetetlen fáradtsággal hirdet­ve gz ifjúság, a szerelem és a boldogság diadalát. Lényének természetes és kiapadhatatlan humora konzerválta színészi stílusát, ez a humor tartósítot­ta. Most, amikor or operettmű­faj kedvelői és színjátszó mű­vészetének tisztelői heivenötö- dik születésnapját ünneplik, a csodálkozás keveredik alig tit­kolt kérdésekkel: Hogyan, még mindig diadalmas és fölényes asszonyokat elevenít meg a színpadon? Még mindig nem szűrődik édeskés mosolyába semmi fáradtság? Nem érződik az elmúlt évtizedek tanújának csömöre és keserűsége? Mintha valami megbotránkoztató lenne abban, hogy Honthy Hanna az elmúlt ötven év történelmét átkacagta, keresztüldalolta és mosolyogta magát, belenevetve, belecsicseregve magát a magyar színháztörténet halhatatlansá­gába. Komisz ötven év volt. Viharos és véres. És mindany- nyian idegeinkben és emléke­zetünkben cipeljük, így vagy úgy, ennek a fél évszázadnak komor és kínzó tanulságait. nyargó, mocskos, szűk utcákon, óvatosan átlépve az úttesten he­verő, alvó arabokon. Bement egy vályogkunyhóba, ahol kávét mértek. A helyiség négy csupasz falból áll, és egyetlen nyílása volt: a bejárat. Sem szék, sem bútor sehol, csak egy vén sza­kállas arab guggolt a földön, parázzsal telt kanna előtt. Kis edényben csészényi vizet forralt, és mikor a katona belépett, szó nélkül ráborított a vízre egy kanál kávét Csak ezután mond­ta: — Szálem... — Magának is, fiam... A helyiség három lépés volt széliében és ugyanannyi hosszá­ban. Nem nagyobb egy jókora disznóólnál. Es nem is jobb sza­gú. Csak épp, hogy lenyelte a kávét és kisietett. És most valami egészen külö­nös esemény történt Ahogy kiért az ajtón, oldal­ra lépett, hogy a kunyhó mel­lett egy kőre helyezze a lábát, mert a nadrágszárán egy gomb meglazult, és most fel akarta varrni. Tű és cérna a legtöbb légionistánál van. Egy lesza- szakadt gombért, egy apró fes- lésért olyan büntetés jár, hogy csak a legelszántabbak mu­lasztják el a szükséges elővigyá- zatot. Feltette tehát lábát egy téglára, befűzte a cérnát, és megerősítette a gombot. Azután a másikat is szorosabbra varr­ta. Egyszerre az ujjába szúrt. A vályogkunyhó ajtaján egy nő sietett ká. De Honthy Hanna állandóan figyelmeztetett • bennünket, hogy nem szabad elkedvetle­nedni, nem szabad lemondani, az élet győzelmeire emlékezte­tett: túllépve vereségeken, túl kínokon, túl a gyászon és túl azokon a reménytelen állapoto­kon, amiken becsületes vívó­dással keresztül kellett esnie mindenkinek, túl mindenen: szeret élni. Honthy Hanna tit­kot hordozott mindvégig a szín­padon, Pesten vagy Budán. Po­zsonyban vagy Velencében, Bécsbev vagy Moszkvában, ahol ugyanolyan kedvenc, mint idehaza, s ez a titok — ha jól értjük —, az, hogy a végén minden jóra fordul. Nemcsak a színpadon, hanem az életben is. A végén, majd jóra fordul, de azért nagyon fontos a jelen is. Nem túlságosan új ez mon­danivalónak. Még akkor sem, ha nem író, hanem operettpri­madonna hirdeti, aki librettók­ba öntötte át a saját életét, és állította talpra egy színészi éle­ten át a papír figurákat. Nem sok, de ha ennyi meggyőződés­sel és ennyi meggyőző erővel mondja valaki, mint ő, akkor elég. Ez az optimizmus, ez az erős hit segítette a saját korán át is, és ez művészetének mondani­valója. A hetvenötödik születésnap előtt néhány nappal új szerep­ben lépett fel: Oscar Wilde: Bunbury-jének Lady Brack- nelljeként. És félve az új fel­adattól, a szokatlantól, az isme­retlen szövegtől, gyötrődve és rettegve, (ami minden igaz szí­nész sajátja), egy finom alakí­tást hozott létre. Nem a bevált­ból. A kockázatos újból. Szín­padjainkon még évtizedekig el­ölhetne sikeres fogásaiból, de ő olyan alkotói gyötrelmek kö­zött, mintha először lépne fel, más feladatra vágyott, és mást oldott meg. A hetvenöt éves, alkotó ereje teljében lévő Honthy Hanná­nak jó egészséget kívánunk. És magunknak egy fáradha­tatlan Honthy Hannát. M. G. P. Bizonyos volt benne, hogy mi­alatt a gombot varrta, nem ment be senki a kávémérésbe. A szűk, csupasz falú helyiség­ben az imént csak az arab tar­tózkodott Nyílás, amelyen va­laki másfelől bejöhetett volna, bútor, amely eltakarhat vala­kit nem volt a helyiségben. A vén arab sem változhatott át ifjú nővé, és a mezítelen dön­gölt agyagföldből sem nőhetett ki egy hölgy. Hogy jött ki a helyiségből egy nő, aki bent sem volt? Elhatározta, hogy visszamegy a kávémérésbe. Az ajtó zárva volt! Vagy a nő zárta be kívülről, vagy ami valószínűbb, az arab reteszel­te be. — Mi ez? Csoda? Kísértet? A nő nem látta a katonát, mert azonnal ellenkező irány­ba fordulva továbbsietett. Fe­hér lovaglónadrágja, lakk­csizmája most tűnik el a sar­kon, amint befordul. Galamb utánasietett. A nő a Fort St. Thérése előtt húzódó külvárosból az európai negyed felé tartott, a hosszú Avenue Magenta deszkaházai között. Megszokhatta a trópust, mert fehér sisakján nem lengett tar­kóvédő fátyol. A jobb keze fején furcsa, majdnem szabályos anyajegy volt Ezt jól látta a légionista, mert a nőt két lépés sem vá­lasztotta el tőle. Ott ment előt­te. És a keze fején egy sötét háromszög alakú folt! Ä szép sima bőrön. Különös! (Folytatjuk) Hatalmas bernáthegyi ugrál, játszik a gyerekekkel a sötétedő utcán. Az állatorvos kutyája. Nagy, zsemleszínű állat, így este félelmetesnek látszik. A gyerekek nem félnek tőle, szőrébe kapasz­kodnak, hátára ülnek. Jó barátok­nak látszanak. legkisebb fiú pislog ránk szégyen­lősen, csak a szemét látni, mert álllg húzza a kékcsíkos dunnát. — Nemigen járunk mi estén­ként sehova. Az útfenntartónál dolgozom, estére annyira kikerék­zett. a gyógyszertárban apja he­lyét veszi át. Asztalán könyv es ci­garetta. telefon, a legújabb irodal­mi folyóiratok. A falon a régi inga­óra 10 óra 30 percet mutat, áll. Va­lójában fél 9 van. Nemrég kez­Az utcán kevesen járnak. Azl mondják, a falusi ember télen, naplemente után nem szívesen mozdul ki otthonról, korán lefek­szik. Azt is mondják még, hogy falun hosszabbak az esték, egy ké­zen meg lehet számolni a szóra­kozási lehetőségeket. A presszóban cigarettafüst, po­hárcsörgés zaja. A berendezés új, a faberakásos, tükrös, csillogó­villogó, a modern vonalú pult körül gumicsizmás, kucsmás parasztem­berek álldogálnak, csak úgy nagy­kabátban isszák a sört, nem ülnek le. Ez kicsit kocsmajelleget ad a helyiségnek. Hátul két bácsika sakkozik szótlanul, régi ellenfe­lek, szavak nélkül is értik egy­mást, minden este találkoznak. Az előrészben fiatalemberek ülik kö­rül az asztalt. Húszévesek. Mező­vári János két hete költözött haza, Csabacsűdre. Pesten, majd Győr­ben dolgozott, csőszerelő a szak­mája. Olaszos divat szerint öltö­zik, legutóbb Maugham Színházát olvasta. — Átlagban 2800-at kerestem. Munkásszálláson laktam. Amikor áthelyeztek Győrbe, gondoltam, ha már nem Pest, akkor inkább hazajövök. Most aztán itt vagyok. Csabán vagy Szarvason szeretnék elhelyezkedni. Szemkó Péter szőke, középma­gas fiatalember, ujján jegygyű­rű. — Az a baj, hogy kevés itt a lány. Szombaton esténként a kul- túrházban tíz fiú jut egy lány­ra... — És a gyűrű? — Én kifogtam. — Huncut mo­soly fut végig az arcán. Kiderült, hogy vőlegény. A lány is csaba- csűdl. Esténként moziba járnak, tv-t néznek, Péter rendszeresen sportol. Ez az apró momentum is jellemző a falusi fiatalokra. Egyik részül ül ölbe tett kézzel, s anél­kül, hogy tenne ellene valamit, sopánkodik a falu elmaradottsá­ga miatt. A fiatalok másik része, mint Péter is, szintén panaszko­dik, de el-eljár esténként valaho­va, ám inkább elfogadja, sem mint megteremti a falu „urbani- zálódó” lehetőségeit. „ Persze, a csabacsűdi fiatalok kö­zött is vannak kezdeményezők, önálló zenekart hoztak létté, s szombaton este már igazi gitáro­sok játszanak a magnó helyett. Zima Mártonékhoz nem a leg­alkalmasabb időpontban toppa­nunk be. Éppen a Szabó családot hallgatják. A kedd esti adások szinte már úgy hozzánőttek a fa­luhoz, mint a Kincses KaHndá rium és a keretezett esküvői kép az ágy fölött. A kemencesutban a A Szabó család a kedd esti program Zima Mártonoknál. pározom magam, hogy fáradt va­gyok. Nyolc-kilenc óra felé lefek­szünk. Korán kell kelni. Jól meg­vagyunk mi kérem, csak betegség ne legyen... Üjra az utcán. Valahonnan ku­tyaugatás hallik, a gyógyszertár ablakából villanyfény hívogat. Szeberényi Judit gyógyszerész nyit ajtót. Készenléti szolgálatot tart, de nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki ilyenkor jönne gyógy­szerért. — Hogyan él a falusi értelmi­ség? Igyekszik kapcsolatot keres­ni a hozzá hasonló érdeklődési kö­rű emberekkel. Az orvosok, pe­dagógusok tartoznak ebbe a cso­portba. Esténként öszejövünk vagy beugrunk Szarvasra. Szeberényi Judit Szegeden vég­i mms ■ I A könyv a gyógyszertár csendjé­ben is jó barát. dődött az Orion űrhajó kalandjai­nak harmadik része. A Pribelszki családot a képer­nyő mellett találjuk. Még az érett­ségire készülő Marika is fel-fel- pillant a könyvből: fellázadtak a robotok és ezt nem lehet kihagy­ni. Az apa, Pribelszki Pál a Tán­csics Tsz-ről beszél, ahol mint üzemegységvezető dolgozik. — Jó volt az év, 32 forintot fi­zettünk. Komoly, kiegyensúlyozott férfi. Vonásai kemények, mozdulatai súlyosak. Esténként könyvtárba jár. az egész családnak színház- bérlete van. A feleség a nagy ház rendben tartása mellett, bedolgo­zik a háziipari szövetkezetbe, kesztyűt köt, kézitáskát készít. Pribelszkiék rendezett anyagi kö­rülmények között élnek, szép la­kásuk akármelyik városi család­nak becsületére válna. Fürdőszo­bát is építettek, csak éppen a víz nincsen még bekötve. Kedves, szimpatikus család. A hagyomá­nyait kinövő falu új embertípu­sai. Köd ereszkedik a tájra. A kul- túrház üvegajtaján keresztül be­látni az előcsarnokba. A zöld asz­talnál fiatalok ping-pongoznak, bi- liárdoznak. A presszóból már is­mert fiúk is ott kergetik a fényes csontgolyókat. Az egyik szobában a tv-híradó második kiadása pe­reg. A könyvtárban klubestet tar­tanak az irodalmi kör tagjai. Szél kerekedik, meglibbenti a lomha ködöt. Az ablakokban sor­ra kialszanak a fények. A hidro- globus hallgatag ezüstbuzogánya őrködik a falu felett. Brackó István Fotó: Oemény Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom