Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-28 / 23. szám

1968. Január 28. 6 Vasárnap S zörnyű álmom volt az éj­jel. A 10-es kórterem ágyában feküdtem, s remegve vártam az injekciót. Egyszer csak tiszta fehér szerelésben megjelent az ajtóban az alor­vos. Kezében hatalmas, 20 cen­timéter hosszúságú injekciós tűt tartott, szakszerűen kissé fölfelé fordítva a hegyét, s bo­csánatkérő arccal szólított fel: — Forduljon az oldalára. El­nézést, de eltörött az utolsó szükséges méretű tűnk, és kény­telen vagyok ezzel beadni a dó­zist— Az állatkórháztól kértük kölcsön— S máris nyomta. Mintha egy tűzoltófecskendő hegyét kala­pálták volna belém. Felugrot­tam, s hanyatthomlok hagytam el a kórházat. Az utcán intet­tem az első taxinak, mely „sán­títva” parkolt a járda szélére. Beültem, s leesett az állam a csodálkozástól. — Mi az! Mivel kormányoz maga!? Hol van a kormányke­reke? — fordultam a pilóta fe­lé fogvacogva. Hülyén nevetett rám. — Azt nem vette észre, mi­kor beült, hogy csak három ke­rekem van?! — Őrület! Álljon meg gyor­san, gyalog megyek tovább. Egy szál pizsamában csüg­gedten mentem a város felé. Délelőtt volt, s az emberek a legnagyobb csodálkozásomra egyáltalán nem csodálkoztak rajtam, szokatlan, enyhén szól­va hiányos ruházatom miatt. Megbolondultam talán... Této­ván állítottam meg az egyik járókelőt. — Mondja, kartárs, nem vesz észre rajtam semmit? — Kissé őszül már, pedig úgy látom, fiatalabb is lehetne — felelte egyekedvűen. — De hát, a ruhám... — Ugyan! Biztosan maga is az Extrém Áruházból öltözkö­dik, s nem találta, amit meg akart vásárolni. Én a múltkor Alkatrészhiány ing nélkül jöttem ki. Csak 28-as volt, és nézze a nyakam...! Bikanyaka volt. Még jobban megvadultam tőle, s a vasútállo­más felé futottam, mint akit elkapott a trópusi caffard. — Kérek egy jegyet, Pestig! Elhatároztam, hogy felmegyek az ÁLALÉRT-ba (Általános Al­katrész és Értékesítő), s meg­mondom úgy magyarosan a magamét a Legfőbb Ellátónak. Megkeresem a Nagy Fejet, aki­nek hivatása lenne felkutatni, pótolni és eljuttatni minden szervhez a hiányzó alkatrésze­ket. De a jegypénztárnál leg­nagyobb megdöbbenésemre azt felelték: — Ma nem indítunk vonatot Pestig, csupán Mezőberényig. Ugyanis addig van csak sze­nünk. — Nem bánom! — törtem ki. — Adjon addig, tovább majd rollerral megyek! Végül is nagy huzavona, kö­nyörgés és fenyegetés után be­nyitottam a Legfőbb Elosztó főnöki irodájába. Hatalmas mahagóni íróasztal előtt ült a Nagy Főnök, kör­bevéve telefonnal, pecsétek tö­megével, s modern vonalú lám­Ez sem tréfa — Már, több .mint há­rom hete figyelem az új gazdasági mechanizmus hatását az életkörül­ményekre, az emberek üzleti szellemére, előzé­kenységére. Még csak 45 fokos fordulatot sem ta­pasztaltam, nemhogy 90- eset vagy pláne 180 fo­kosat. Igaz, hogy a dup­la feketét általában 20 f illérrel, a stampedli pá­linkát 30 fülérrel, az újságot 20—80 fillérrel adják drágábban. De hát istenem, adhatták volna mfyr évekkel ez­előtt is ennyiért. — Ez a gazdasági po­litika iránti érzéketlen ségedre és agyalágyult- Ságodra vall — torkoll le az egyik közeli isme­rősöm. Szerencséjére csak négyszemközt és így megúszta becsület­sértési per nélkül. Ám­bár lehetséges, hogy ilyen esetben is elutasí­tanák a perfelvételt, mint teszem azt, ha egy csinos, miniszoknyást akarnék feljelenteni iz­gatásért. Így kell lennie, több konkrét tapasztalai tanúsága szerint. Ezek­ből csak kettőt írok le: , A kereskedelem f irányítói és dolgo­zói vitatkoznak egy érw tekezleten az új árrend­szer még meg nem érteti árnyalatain. Valaki meg­jegyzi, hogy egyes cik­kek gyártási árát már január 1-re kikalkulál­ták, de ßz azóta megje­lent és még várható ren­deletek újabb változta­tásra, azaz áremelésre késztetik őket. —* Felesleges itt bár­miféle változásról be­szélni — áll fel egy üle- tő, aki egynek nevezi magát a sok millió vá­sárló közül. — Legfel­jebb arról lehet szó, hogy a kereskedelem és a vendéglátóipar vezetői és dolgozói ezután töb­bet lopnak, mint eddig! Nehogy azt gondol­ják, hogy csak a leve­gőbe beszél, sorolja a példák sokaságát tapasz­talatai tárházából. Nem szakítja félbe senki, s aztán sem kérik, hogy ismételje meg a rágal­mat. Mivel még egy gyér tapsot is kapott, később ketten is magya­rázzák neki, hogy mi­lyen helytelen az általá­nosítás és a túlzás. Eny- nyivel meg is úszta. O A világszínvonalat súroló nagyszerű terméseredményekről, jó jövedelemről, megvaló­sítható jó tervek körvo­nalairól beszél az elnök az egyik tsz zárszám­adási közgyűlésén. Mindezek ellenére akad­tak elrontott, kifogásol­ható dolgok is, amiket a tanulság kedvéért megemlít néhány hoz­zászóló. Ügy látszik, hogy a magát világmeg­váltó bölcseséggel meg­áldottnak tartó ' egyik idősebb gazdának csu­pán ezek a bírálatok' akadtak meg a dobhár­tyáján. Az eddig álom­nak is merész, nagy kö­zös vagyon, a kimagasló termésátlagok hosszú sora, s az eddig elért legmagasabb jövedelem —í egyik fülén be, a másikon ki. Hozzászó­lása rövid és tömör volt: „Nem is volna itt sem­mi baj, csak az, hogy ahány elnökünk volt, ' még mindegyik annyit lopott, amennyit nem szégyellt.” Általános nem tetsző moraj kisérte szavait, a futballmeccseken sokat hallott „fúj biró”-hoz hasonló- Az elnök egy szobor mozdulatlanságá- val és türelmességével ült, s csak akkor állt fel választ adni, amikor hiábavalónak tűnt az újabb felszólalásokra va­ló biztatgatás. —1 Enyhén szólva, egy kicsit erősen fejezte ki magát az utolsónak fel­szólaló tagtárs. A ma­gam részéről tiszta lel­kiismerettel kijelentem, hogy soha egyetlen ro­zsé- vagy szalmaszálat sem vittem el jogtalanul a közösből. -Ha mégis így volna, szóljanak, akik tudnak róla. — Részeg vagy bolond az, aki ilyesmit állít — zúgták többen, s aztán zajlott tovább a közgyű­lés a maga útján. Az el­nök azóta kora reggeltől késő estig,' néha éjjel, álmatlan óráiban is, az ez évi termelési terv jó összeállításán dolgozik, töpreng. A rágalmazó, aki még egy goromba visszautasítást sem ka­pott, „nagy mellénnyel” lebzsel a tavaszt várva odahaza és a szomszé­doknál, abban a tudat­ban, hogy csak ő egye­dül volt bátor „oda­mondogatni”. Ha hagyják, miért ne? K. I. pája éppen arra a terjedelmes dossziéra világított, mely nyil­ván a legsürgősebb elintézni­valókat tartalmazta. Megálltam előtte, agyamban az előre megfo­galmazott szöveggel, s elszán­tan, mint aki biztos az igazsága tudatában, támadóan rávetettem a tekintetemet. Aztán, mint akit villám súj­tott, görnyedtem össze, s bam­bán, értelmem utolsó rezgésével még egyszer rápislogtam. Üristenü — Mi ez!? Ott ült előttem a Nagy Fő­nök, némi hiánnyal a .válla fö­lött. Halálra rémülve, mint az ámokfutó rohantam ki dolgo­zószobájából. Olyan lendülettel, hogy Orra buktam a küszöbön. Feleségem segített fel a sző­nyegről : — Mi az, szívem? — kapott a hónom alá. — Annyit hányko lódtál, hogy a végén leestél az ágyról. Biztosan rosszat álmod­tál. Mondtam, hogy ne egyél annyit vacsorára... Tényleg mondta. v. d. Morzsák A kis Béla levette a púderes dobozt és nagy buzgalommal pú- derozza magát, ahogy az édesany­jától látta. A húga elveszi tőle a dobozt: — Csak a nők púderozzák ma­gukat, a férfiaknak mosakodniuk kell. Egy bűvész mutatvány közben kihív a közönség közül egy gyer­meket. — Tehát fiacskám, mi nem is­* merjük egymást, ugye? Most látsz engem először? — Igen, apukám. (A „Magazinéból) (Ford.: Hegedűs Nándor) KÁDÁR KATA AUTOGRAMOT AD... Hogyan lehet a komoly zenét megkedveltetni már gyermek- és ifjúkorban? Az Ifjú Zenebarátok Köre választ adott erre megyénk­ben, hiszen hangversenyei igen népszerűek és sokszor közkedvelt művészek közreműködését is biz­tosítják. Legutóbb Dévaványára és Gyo­mára látogattunk. Dévaványán szinte özönlöttek az általános és középiskolások a délelőtti hang­versenyre. Újdonság volt, hogy az idén először Bartók, Kodály és más zeneszerzők műveinek tol­mácsolása mellett ezúttal a Me­gyei Művelődési Ház Napsugár Bábegyüttese is közreműködött. Kodály zenéjére a Mónár Anna és Kádár Kata balladáját mutat­ták be, valamint Bartók: Cantata Profana című művét. — Újszerű és érdekes a két tel­jesen különböző művészeti ág ösz- szekapcsolása, nekem nagyon tet­szik — így vélekedett Diós Ilona negyedikes gimnazista, aki már második éve tagja az Ifjú Zene­barátok Körének. — Hogy miért jó ez? Szerintem, mert így a ki­sebbek, az általános iskolák alsó tagozatos tanulói is könnyebben megismerhetik a komoly zenét és megszerethetik. Az érdeklődés bizonyította, hogy a 193 bérletesen kívül is sokan eljöttek erre az előadásra. Az egyes műsorszámok bemutatása előtti kérdés—felelet játék — me­lyet Szemenkár Mátyás vezetett — még érdekesebbé és vonzóbbá tette az előadást. így tágul az Ifjú Zenebarátok Köre, s egyre több gyermek, középiskolai diák válik rendszeres látogatóivá e hangver­senyeknek. K. J. Készülődés a paraván mögött, a Cantata Profana bemutatá­sara. Kádár Kata a kedvenc a gyerekek körében. Megszemélyesítője, Eitel Sándorné az autogram-kérők gyűrűjében. Az ifjú zenebarátok egy csoportja. fotó: Esztergály

Next

/
Oldalképek
Tartalom