Békés Megyei Népújság, 1968. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-28 / 23. szám
1968. Január 28. 6 Vasárnap S zörnyű álmom volt az éjjel. A 10-es kórterem ágyában feküdtem, s remegve vártam az injekciót. Egyszer csak tiszta fehér szerelésben megjelent az ajtóban az alorvos. Kezében hatalmas, 20 centiméter hosszúságú injekciós tűt tartott, szakszerűen kissé fölfelé fordítva a hegyét, s bocsánatkérő arccal szólított fel: — Forduljon az oldalára. Elnézést, de eltörött az utolsó szükséges méretű tűnk, és kénytelen vagyok ezzel beadni a dózist— Az állatkórháztól kértük kölcsön— S máris nyomta. Mintha egy tűzoltófecskendő hegyét kalapálták volna belém. Felugrottam, s hanyatthomlok hagytam el a kórházat. Az utcán intettem az első taxinak, mely „sántítva” parkolt a járda szélére. Beültem, s leesett az állam a csodálkozástól. — Mi az! Mivel kormányoz maga!? Hol van a kormánykereke? — fordultam a pilóta felé fogvacogva. Hülyén nevetett rám. — Azt nem vette észre, mikor beült, hogy csak három kerekem van?! — Őrület! Álljon meg gyorsan, gyalog megyek tovább. Egy szál pizsamában csüggedten mentem a város felé. Délelőtt volt, s az emberek a legnagyobb csodálkozásomra egyáltalán nem csodálkoztak rajtam, szokatlan, enyhén szólva hiányos ruházatom miatt. Megbolondultam talán... Tétován állítottam meg az egyik járókelőt. — Mondja, kartárs, nem vesz észre rajtam semmit? — Kissé őszül már, pedig úgy látom, fiatalabb is lehetne — felelte egyekedvűen. — De hát, a ruhám... — Ugyan! Biztosan maga is az Extrém Áruházból öltözködik, s nem találta, amit meg akart vásárolni. Én a múltkor Alkatrészhiány ing nélkül jöttem ki. Csak 28-as volt, és nézze a nyakam...! Bikanyaka volt. Még jobban megvadultam tőle, s a vasútállomás felé futottam, mint akit elkapott a trópusi caffard. — Kérek egy jegyet, Pestig! Elhatároztam, hogy felmegyek az ÁLALÉRT-ba (Általános Alkatrész és Értékesítő), s megmondom úgy magyarosan a magamét a Legfőbb Ellátónak. Megkeresem a Nagy Fejet, akinek hivatása lenne felkutatni, pótolni és eljuttatni minden szervhez a hiányzó alkatrészeket. De a jegypénztárnál legnagyobb megdöbbenésemre azt felelték: — Ma nem indítunk vonatot Pestig, csupán Mezőberényig. Ugyanis addig van csak szenünk. — Nem bánom! — törtem ki. — Adjon addig, tovább majd rollerral megyek! Végül is nagy huzavona, könyörgés és fenyegetés után benyitottam a Legfőbb Elosztó főnöki irodájába. Hatalmas mahagóni íróasztal előtt ült a Nagy Főnök, körbevéve telefonnal, pecsétek tömegével, s modern vonalú lámEz sem tréfa — Már, több .mint három hete figyelem az új gazdasági mechanizmus hatását az életkörülményekre, az emberek üzleti szellemére, előzékenységére. Még csak 45 fokos fordulatot sem tapasztaltam, nemhogy 90- eset vagy pláne 180 fokosat. Igaz, hogy a dupla feketét általában 20 f illérrel, a stampedli pálinkát 30 fülérrel, az újságot 20—80 fillérrel adják drágábban. De hát istenem, adhatták volna mfyr évekkel ezelőtt is ennyiért. — Ez a gazdasági politika iránti érzéketlen ségedre és agyalágyult- Ságodra vall — torkoll le az egyik közeli ismerősöm. Szerencséjére csak négyszemközt és így megúszta becsületsértési per nélkül. Ámbár lehetséges, hogy ilyen esetben is elutasítanák a perfelvételt, mint teszem azt, ha egy csinos, miniszoknyást akarnék feljelenteni izgatásért. Így kell lennie, több konkrét tapasztalai tanúsága szerint. Ezekből csak kettőt írok le: , A kereskedelem f irányítói és dolgozói vitatkoznak egy érw tekezleten az új árrendszer még meg nem érteti árnyalatain. Valaki megjegyzi, hogy egyes cikkek gyártási árát már január 1-re kikalkulálták, de ßz azóta megjelent és még várható rendeletek újabb változtatásra, azaz áremelésre késztetik őket. —* Felesleges itt bármiféle változásról beszélni — áll fel egy üle- tő, aki egynek nevezi magát a sok millió vásárló közül. — Legfeljebb arról lehet szó, hogy a kereskedelem és a vendéglátóipar vezetői és dolgozói ezután többet lopnak, mint eddig! Nehogy azt gondolják, hogy csak a levegőbe beszél, sorolja a példák sokaságát tapasztalatai tárházából. Nem szakítja félbe senki, s aztán sem kérik, hogy ismételje meg a rágalmat. Mivel még egy gyér tapsot is kapott, később ketten is magyarázzák neki, hogy milyen helytelen az általánosítás és a túlzás. Eny- nyivel meg is úszta. O A világszínvonalat súroló nagyszerű terméseredményekről, jó jövedelemről, megvalósítható jó tervek körvonalairól beszél az elnök az egyik tsz zárszámadási közgyűlésén. Mindezek ellenére akadtak elrontott, kifogásolható dolgok is, amiket a tanulság kedvéért megemlít néhány hozzászóló. Ügy látszik, hogy a magát világmegváltó bölcseséggel megáldottnak tartó ' egyik idősebb gazdának csupán ezek a bírálatok' akadtak meg a dobhártyáján. Az eddig álomnak is merész, nagy közös vagyon, a kimagasló termésátlagok hosszú sora, s az eddig elért legmagasabb jövedelem —í egyik fülén be, a másikon ki. Hozzászólása rövid és tömör volt: „Nem is volna itt semmi baj, csak az, hogy ahány elnökünk volt, ' még mindegyik annyit lopott, amennyit nem szégyellt.” Általános nem tetsző moraj kisérte szavait, a futballmeccseken sokat hallott „fúj biró”-hoz hasonló- Az elnök egy szobor mozdulatlanságá- val és türelmességével ült, s csak akkor állt fel választ adni, amikor hiábavalónak tűnt az újabb felszólalásokra való biztatgatás. —1 Enyhén szólva, egy kicsit erősen fejezte ki magát az utolsónak felszólaló tagtárs. A magam részéről tiszta lelkiismerettel kijelentem, hogy soha egyetlen rozsé- vagy szalmaszálat sem vittem el jogtalanul a közösből. -Ha mégis így volna, szóljanak, akik tudnak róla. — Részeg vagy bolond az, aki ilyesmit állít — zúgták többen, s aztán zajlott tovább a közgyűlés a maga útján. Az elnök azóta kora reggeltől késő estig,' néha éjjel, álmatlan óráiban is, az ez évi termelési terv jó összeállításán dolgozik, töpreng. A rágalmazó, aki még egy goromba visszautasítást sem kapott, „nagy mellénnyel” lebzsel a tavaszt várva odahaza és a szomszédoknál, abban a tudatban, hogy csak ő egyedül volt bátor „odamondogatni”. Ha hagyják, miért ne? K. I. pája éppen arra a terjedelmes dossziéra világított, mely nyilván a legsürgősebb elintéznivalókat tartalmazta. Megálltam előtte, agyamban az előre megfogalmazott szöveggel, s elszántan, mint aki biztos az igazsága tudatában, támadóan rávetettem a tekintetemet. Aztán, mint akit villám sújtott, görnyedtem össze, s bambán, értelmem utolsó rezgésével még egyszer rápislogtam. Üristenü — Mi ez!? Ott ült előttem a Nagy Főnök, némi hiánnyal a .válla fölött. Halálra rémülve, mint az ámokfutó rohantam ki dolgozószobájából. Olyan lendülettel, hogy Orra buktam a küszöbön. Feleségem segített fel a szőnyegről : — Mi az, szívem? — kapott a hónom alá. — Annyit hányko lódtál, hogy a végén leestél az ágyról. Biztosan rosszat álmodtál. Mondtam, hogy ne egyél annyit vacsorára... Tényleg mondta. v. d. Morzsák A kis Béla levette a púderes dobozt és nagy buzgalommal pú- derozza magát, ahogy az édesanyjától látta. A húga elveszi tőle a dobozt: — Csak a nők púderozzák magukat, a férfiaknak mosakodniuk kell. Egy bűvész mutatvány közben kihív a közönség közül egy gyermeket. — Tehát fiacskám, mi nem is* merjük egymást, ugye? Most látsz engem először? — Igen, apukám. (A „Magazinéból) (Ford.: Hegedűs Nándor) KÁDÁR KATA AUTOGRAMOT AD... Hogyan lehet a komoly zenét megkedveltetni már gyermek- és ifjúkorban? Az Ifjú Zenebarátok Köre választ adott erre megyénkben, hiszen hangversenyei igen népszerűek és sokszor közkedvelt művészek közreműködését is biztosítják. Legutóbb Dévaványára és Gyomára látogattunk. Dévaványán szinte özönlöttek az általános és középiskolások a délelőtti hangversenyre. Újdonság volt, hogy az idén először Bartók, Kodály és más zeneszerzők műveinek tolmácsolása mellett ezúttal a Megyei Művelődési Ház Napsugár Bábegyüttese is közreműködött. Kodály zenéjére a Mónár Anna és Kádár Kata balladáját mutatták be, valamint Bartók: Cantata Profana című művét. — Újszerű és érdekes a két teljesen különböző művészeti ág ösz- szekapcsolása, nekem nagyon tetszik — így vélekedett Diós Ilona negyedikes gimnazista, aki már második éve tagja az Ifjú Zenebarátok Körének. — Hogy miért jó ez? Szerintem, mert így a kisebbek, az általános iskolák alsó tagozatos tanulói is könnyebben megismerhetik a komoly zenét és megszerethetik. Az érdeklődés bizonyította, hogy a 193 bérletesen kívül is sokan eljöttek erre az előadásra. Az egyes műsorszámok bemutatása előtti kérdés—felelet játék — melyet Szemenkár Mátyás vezetett — még érdekesebbé és vonzóbbá tette az előadást. így tágul az Ifjú Zenebarátok Köre, s egyre több gyermek, középiskolai diák válik rendszeres látogatóivá e hangversenyeknek. K. J. Készülődés a paraván mögött, a Cantata Profana bemutatásara. Kádár Kata a kedvenc a gyerekek körében. Megszemélyesítője, Eitel Sándorné az autogram-kérők gyűrűjében. Az ifjú zenebarátok egy csoportja. fotó: Esztergály
