Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Nem utópisztikus álom ? A tiszteletdíjas könyvtárosok védelmére ENGEDJE MEG kedves Sass Ervin, hogy hasonló című cikkére hasonló cím alatt válaszoljak. Csupán kijelentő mondatát alakítom át kérdővé. Érdeklődve, többszőr elolvastam minden sorát, hiszen én is ebben a cipőben járok. Én is egy vagyok a megyében levő 35 tisztelet- díjas községi könyvtáros közül. Ha nem jön közbe furcsa véletlen folytán köztem és a gyulai járási könyvtár között egy kis incidens (ugyanis ők a felsőbb hatóságaim), úgy csak magamban morgolódom el ellenérveimet. De most úgy érzem, nyilvánosság elé kell tárni, mit teszünk mi a havi 170—250 forint tisz- teletdijért? Problémám nemcsak egyéni, hiszen a „Könyvtáros” című folyóirat hónapokon át vitatkozott azon, miért cserélődnek a tiszteletdíjas könyvtárosok? A válasz szinte egyhangú volt: a túlzott és bürokratikus adminisztráció, amivel a felettes ellenőrző szervek elhalmozzák őket. Ma már a tiszteletdíjas könyvtárosok nagy része pedagógus, akik tanfolyamokat is végeztek, de ha nem, hivatásuknál fogva magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Szinte társadalmi munkában végzik a könyvkölcsönzést, valóban helyiség-, és szekrényhiányban szenvednek. Legtöbbször az iskolában van a könyvtár, és itt folyik a kölcsönzés is. Hogy valóban csak egyszerű könyvcserélésről van- e szó, arról lehet vitatkozni. Van, aki csak beszed, és kiad. Van, aki nem ad ki. mert akkor piszkolódik, elvész a könyv, viszont a statisztikai adatokat olyanná formálhatja, hogy esetleg még dicséretet is kap jó eredményéért De most nem a kirívó esetekről van szó, hanem a kicsiny lélekszámú falvak lelkes könyvtárosairól, akik a könyvek útján is nevelnek, tanítanak kicsinyeket és nagyokat. Eredményük papírforma szerint talán nem mutatós, de örökké kultúrszomjassá teszik a kicsiny gyerekeket, akik megszokják, hogy naponta olvassanak. És azokat a felnőtteket, akik addig meséket vagy ponyvákat olvastak, rászoktatják a valódi irodalomra. — Sose gondoltam volna, hogy hajnali háromig nem fújjuk el a petróleumlámpát — így egy 35 év körüli tanyai házaspár a Háború és béke elolvasása után. — Küldjön a kislánnyal egy jó ponyvát — üzeni egy fiatalasszony, majd Raymond: Parasztok-ja után még kér „ilyen jó könyvet”. Ezek az eredmények nincsenek benne a havi, heti, negyedévi jelentésekben, amelyeket minduntalan küldözgetni kell s amiknek alapján bírálódik el a munka. VEGYÜK SZAMBA, mit kell tenni a tiszteletdíjért! Hetenként kétszer 2—2 órát kölcsönözni. (De, ha az ember ott is lakik, úgy alakul a helyzet, hogy arra járok viszek valami könyvet, nem baj, ha főz, tanít, vendégeskedik vagy éppen beteg a könyvtáros). A munkanaplóba beírni a látogatókat (14 év alatt, felett stb). A könyveket helyére tenni, amik nincsenek betűrendben, mert a két-három soros polcokon csak bányászni lehet a kért könyvek után. Az Állami Könyvter- esztő jegyzéke alapján szinte hetenként rendelni, a beérkezett könyveket leltárba venni és a tanácsnál bejegyeztetni. Van még ezenkívül csoportos leltárkönyv, munkaterv, olvasótérkép és még egynéhány ki- és beímivaló. Időnként és rendszerint nyár felé autón megérkeznek a járási könyvtárosok „segíteni”. Hol az állományt egyeztetik, hol leltároznak vagy a kartonokkal bajlódnak. S mivel négy órakor vége van a munkaidőnek, elsuhan velük az autó, a könyvtáros pedig hozzálát a rendcsináláshoz. Nem sorolom tovább, de nem hagyhatom ki azt sem, hogy a községi könyvtárnak van 2—3 fiókja is. Tanyasi iskolában, tsz-központban. Az ezekkel való törődés is, az ő feladata. MOST LATOM CSAK, hogy telnek a lapok és eddig még érveket alig hoztam fel védelmünkre. De ha a sok önként vállalt munka egyik-másik részét időhiány miatt hanyagoljuk, (hiszen van egy fő foglalkozásunk is), azért ugyanolyan feddésben részesülünk, mintha kenyéradó foglalkozásunkban lazítottunk volna. „A tiszteletdíjas könyvtárosság megszüntetésében előbbre járni, azt hiszem, nem türelmetlenség” — írja S. E. a cikkében. Nem az, hiszen csak fél kézzel tudjuk munkánkat végezni, de egyelőre lehetőség sincs rá, hogy főhivatású és szakfőiskolát 'végzett egyéneket alkalmazzanak 1500—2000 lakosú falvakban. És arra sincs garancia mindig, hogy a főhivatású könyvtárosok min- ig a főhivatást „a kiművelt emberfők sokaságának” gyarapítását tartják szem előtt. Sajnos, és sokszor beigazolódik, hogy közülük igen sokan a rubrikák és adatok bűvöletében élnek. Nem számít, ha a könyvszekrény a fal felé fordítva áll, az se, ha a „fiók” 2—3 évig sem cseréli 100—120 darabos könyvállományát, ha a jelentés pontos és negyedévenként emelkedő tendenciát mutat ki az olvasók és a kölcsönzött kötetek számában. Ne legyünk hát türelmetlenek e szerény és lelkes tiszteletdíjas könyvtárosokkal szemben, és lássuk be, hogy ők is a „szellem napvilágát” próbálják bera- gyogtatni a még elmaradt tanyavilág és kis falvak lakóinak ablakán. Nem pénzért, nem a tiszteletdíjért, csak önmagáért a kultúra tiszteletéért. Huszár Istvánná Brackó István: Mátjla Egész testemmel idézlek hogy rámtalálj megint. Fodortalan víz lesz ágyunk s csobbanatlan merülünk — a kövek magánya szerint. Rajtad kívül nem lehet már boldog föloldozás. Életem vad gyémántjait szíved kagylója zárja — végső volt e találkozás. Egész testemmel idézlek hogy befonj magaddal. Keserű-szomorún beszélj gyönyörű sorsunkról. — hangtalan, néma szavakkal Kiss Attila Gyertyafénynél .HmvmvuvmuwvtMVMtMutHHMvmHtvnHtHHttmti mnmvtnut Egy író védelmében, aki nem szorul senki P. Howard-ról van szó. nem pedig eredetijéről, Rejtő Jenőről, akiről Az utolsó szó jogán olyan igaz, tiszta, világos könyv-dokumentum jelent meg nemrég, azok előtt is bizonyítva ennek a tragikus sorsú magyar íróegyéniségnek az emberiség sorsáért szavát felemelő, fiatalon mártírhalált halt látnoknak nagy írói, emberi értékét, akik eddig felületesen ismerték, esetleg kézlegyintéssel tértek napirendre műve és sorsa felett. P. Howard-ról kívánnék közölni egy és mást. pontosabban nem is róla, hanem némely olvasójának vele kapcsolatos furcsa szemel- lenzősségéről. Szerintük közkézen forgó, széles körben kedvelt könyvei: a Láthatatlan légió, Piszkos Free! a kapitány, A három test őr Afrikában, Az elveszett cirkáló meg a többi ner egyéb, mint a ponyva ponyvája, kitépendők diá kok és felnőttek kezéből. Akadt a „sommás bírálók” közt olyan is, aki, mikor arra kértem, ássunk mélyebbre a tárgyban, hátha az ellenkezője derül ki, órájára pillantva azzal mentette ki magát, hogy rohannia kell, kezdődik a ívben a krimi! Ha egyszer annyi olvasója van hazánkban P. Howard „ponyvájának”. miért érdekes néhány ilyen ellenvéleményező? Azért, mert véleményük velejéig hazug, ami még nem lenne baj, de ezt a véleményt szinte pedagógusi hévvel terjesztik mindenütt, megzavarva a megzavarható fejeket, elhitetve diákkal, felnőttel, hogy amit P. Howard-ról olvastak, az éppen olyan semmitmondó, üres. haszontalan élvezet, akár a krimifilmek zöme. Sőt haszontalanabb, mert ocs- mány, destruáló !?) stílusú és tartalmú... Miért is szorulna bárki védelmére az a Rejtő Jenő. akit a magyar irodalmi közvélemény akként jellemez, hogy ő az, aki a ponyvaregény álarcába rejtett bizarr, Befejezésül már nemcsak P. Howard-ról van szó, hanem Rejtő Jenőről is. Az védelmére gunyoros, fanyar humorú műveiben kigúnyolta az értéktelen ponyvairodaimat, leleplezte az embertelenséget, a militarizmust, az ostobaságot. Ezekben az írásaiban a társadalom kitaszítottjainak, munkanélküli ségre, örökös éhezésre és életveszélyes kalandokra kényszerített embereknek reménytelenül „szabad” életét tárta elénk, hogy eleven példákkal illusztrálja egy romlott, bomlott társadalom életellenességét, azét a társadalomét, mely vakmerő igazmondóit fizikailag is elnémította. A fanyar humo rú író, aki költőnek sem utolsó, versjóslatában, tragikus jósként így látnoko' kodik: emberek, az olvasni tudók eszében és szívében a kettő rég ugyanaz. Halhatatlan! Űj Rezső Sír (a) felirat Ki itt nyugtalankodik csendesen, író volt és elköltözött az élők sorába Halt harminc évig, élt néhány napot s ha gondolkozott, csak álmodott Néhány lapot. S mikor kinevették: Azt hitte, hogy kacagtatott. Most itt fekszik e nehéz Temetői hant alatt. Zöld koponyáján kiüt a csíra És azt álmodja, hogy él. Szegény. Béke hangjaira! Ámen.
