Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-24 / 304. szám
Kovács György: VAL LO Ladányi Mihályról ötödik könyve ürügyén Minden második évben megjelenik egy kötet verse; 1959 óta a Dobszóló az ötödik. Ezek az egyre nagyobb példányszámban napvilágot látó könyvek napok alatt eltűnnek a boltokból. Ladányi Mihály népszerű költő. Népszerűségét könnyű lenne peregrinus-életmódjával, sajátos költői habitusával magyarázni — mint ahogy az elmúlt évek során meg is tették ezt sokan. A verseiből kisugárzó bohémizmus egyeseik számára roppant vonzó lehet, ám ez a bohémizmus csupán a felszín : külsőségeiben olykor meghökkentő jele egy mélységesen eredeti költői élménynek. Költeményei java többségéből hamar kiderül, hogy a „szépség huligán- já”-nak póza milyen mértékben póz csupán; kiderül, hogy amúgy mellékesen a polgár-pukkasztás nemes élvezetének is hódoL Nekünk a költő igazi híveihez hasonlóan azokra a munkáira kell figyelni, amelyekben mindenekfelett kijelölni, láttatni kíván: a külvárosi csehók és a fut- ballpályák díszletei között; a ledérség vagy a vallási fanatizmus őrületében; a kocsira-gyűjtögetés, a szek- tázás, a törtetés megszállottságában; az alkohol, a vágyálmok feledtető bódulatában; a lelkesedés és a szerelmi gyönyörök üres és vad nyavalyatöréseiben vetíti elérik önmagában önmagunkat, összemérve a forradalom puritán fegyelmében élő apákkal. A legélesebb tisztánlátással dolgozik a korunkbéli ember belső térségeinek hatalmas freskóján, ily módon költészetében a szó nem ömlengés; tetté válik egy természetes erkölcs szolgálatában. A folytonos kutatás stációin harsogja szigorú szavú intelmeit, dúdolja fájdalmas song-jait, bariton-bánatú blues-jait, pergeti a szeszélyes ritmusú dobszólókat. Űj formát teremt magának a sajátos tartalomhoz: — pisztonok hangját idéző, fel-felcsukló, velőkig ható dallamokat kottáz és nyelvet gyúr az élő beszédből saját használatára, a középkori nagy festékkószítő piktorok «ékiáját követve. És közben híved szegődnek és ádáz kímélésének haragját idézi szegény fejére; — és baráti kezek nyúlnak felé és alkalmi kis senkik kapkodnak mindig tovalépdelő lába után csahos ebekként. A „perzekú tor-esztétika” (Ignotus kifejezése) örökös gyanakvással szemléli és elutasítja Ladányi költészetét, mert fél telítettségétől. Most tudós salabakterekkel és a bedugult fülű mucsai nagyothallókkal nem perelve hadd szóljak csupán csodálatomról, az igazság keresésének adózó csodálatról. És hitemről, amely szerint Ladányi Mihály ötödik könyvével legnagyobbjaink közé emelkedett Ladányi Mihály két új verse: Fagyban mezítláb AZ ÉLMÉNY LTJAI BONYOLULTAK "O endező, dramaturg — **■ akik a színházi gyakorlatban közvetlenül foglalkoznak a műsorterv alakításával — sok új darabot olvasnák, amelyek közül — s ez természetes — nem mindegyik különlegesen jó, kivételes figyelmet érdemlő alkotás. Annál nagyobb öröm, ha mégis ilyenre bukkannak. Ezt az örömet éreztük, amikor nem egészen egy esztendővel ezelőtt kezünkbe került egy Meztelen csiga című, rendkívül érdekes dráma, amelyet mégsem lehetett műsorra tűzni — túlságosan rövidnek bizonyult egy színházi estéhez. Ahhoz azonban elegendő volt, hogy valamennyiünket meggyőzzön szerzője tehetségéről. Felkerestük az írót, aki több évi általános iskolai és gimnáziumi tanítás után most nevelőtanár a nehezen kezelhető gyerekek egyik budapesti intézetében. Amit azért lényeges említeni, mert ez a környezet gyakran és végsőkig sűrítve nyújtja az odafigyelő- nek a legkülönlegesebb, legsúlyosabb élményeket. S P. Horváth László odafigyel az életre, azt valóságában, sokoldalúságában ismeri. Ez határozza meg művei etikai komolyságát, sallangoktól való irtózását. Tudja a titkot, amely valakit íróvá tehet.., Az öröm útjai bonyolultak. Keskenyek, lombok alá bújnak, széles utcákból szűk utcákba jutnak, elágaznak, ismét összefutnak, esős őszön, télen eltünedeznek, tavasszal mégis létükért perelnek. ,.. Az öröm útjai bonyolultak. — írja egyik versében s ez a felismerés hatja át művei mindegyikét. Költeményeit — melyekkel az ötvenes években a Csillagban mutatkozott be az olvasóknak — éppúgy, mint a legutolsó években született drámáit. S zínpadi jelentkezése a Déryné Színházhoz fűződik, ahol 1965-ben száznál többször játszották darabját. Aztán három egy- felvonásost írt és a Meztelen csigát. Utóbbi azóta nyomtatásban is megjelent. Első személyes találkozásunkkor tudtuk meg, hogy van még egy kész drámája, amely már terjedelmileg is beleillett műsortervünkbe. Izgalmas, lebilincselően érdekes munka következett. Az írótól néhány apró változtatást kértünk, hogy a Hétlábú paripa ne csak egyszerűen jó dráma, hanem olyan jó dráma legyen, amely a legteljesebb mértékben megfelel színházunk jellegének, színészeink egyéniségének. Így alakult ki az a végleges forma, amelynek próbái már csaknem egy hónapja folynak, s amelyet pénteken este közönségünk is megismerhet majd. Különös darab a Hétilábú paripa. Helyzeted, fordulatai első látásira, hallásra furcsák, szokatlanok. Egy-egy mozzanatán meghökke- nünk, fennakadunk. Míg aztán későbe kiderül, hogy az adott pillanatban éppen ez a különös eszköz volt az egyetlen lehetséges írói megoldás. Gyakran két cselekmény, párbeszéd folyik egyidőben; egészen másról szólnak* stílusuk, hangnemük is egyPardi Anna: ALOM Kiülsz a világűr partjaira, hajadban fáradt égitestek, megágyaznak az angyalok, fehér áldás hull, s kék sugarak, a tenger elsötétült szerelem, másfelől támadnak új igézetek, a gondolat, köznapi szolgád is elmaradt, nem ellenőrzi, hogy úszód át a végtelent. mással ellentétes, összhangjuk — mint egy precíz fogaskerékrendszer darabjaié — mégis tökéletes. És a gondolat a lehelő legnagyobb teljességben bontakozhat ki. A szereplők szűkszavúan, olykor töredékesen fogalmaznak — az író pontosan hetőséget adnak rá —, hogy a rendező, a tervező, a színészek minden művészi energiájukat felszabadítsák, kihasználják. Töprengésre, elmélyült gondolkodásra indítanak; olyan próbákat teremtenek, ahol az izmok, idegek teljes magfeszülésével, a feladattól — pillanaSuki Antal díszletterve a darabhoz. tudja, mi az, amelyet szavaknál jobban fejezhet ki egy hangtalan mozdulat, néma rezdülés. Máskor teljes mondatok betű szerint ismétlődnek — s mégsem unalmasak, mégis éles gondolati összeütközéssé válnak. "ft/T indezek a dráma olyan “ “ formai eszközei, sajátosságai, amelyek az előadásra való felkészülést is különösen érdekessé teszik. Követelik — s egyben tetőnként változóan — fellelkesülve és elkeseredve a szokottnál is intenzívebben „készül” az előadás; a megirt darab és a játszók ilyen módon — folytonosan és kölcsönösen egymásra hatva, egymást alakítva — kerülnek egyre közelebb a közönséghez... Az író — kissé átalakított — szavaival fogalmazva: a élmény útjai bonyolultak. Daniss Győző VVVWVWWWVVWV%\W% w*. W»W*'VWV%#*WWV^WWV\VWWWWWWW UMWitMtUHHMfMMMUMUVMMMUMV Mennyire vártunk rád, Olajszagú! hogy üvöltöztünk, nevedtől részegen, hogy emeltünk csenevész vállainkra, éhes és álmos napokon hogy cipeltünk! Fagyban mezítláb mentünk eléd, hőségben szomjan, lábunk dagadt, tenyerünk fölrepedt. Hordlunk maltert, téglát raktunk alád: magasabbról ragyogj! Ne hagyd el sápadt, korán-elfáradt seregedet, mozduljon értünk szíved, karod! Most vasat rágunk, akár rágógumit, álmosan és eseménytelenül, s kormot és salakot köpünk, s fejünket tenyerünkbe hajtjuk. Ne mondd, hogy csak rongyunk a régi. Ha rólunk van szó valahol, most még ne legyints reménytelenül. Te hősí éneket akarsz Nem tőled vagyok szomorú, amid van, az akár kedvre is hangolhatna, két erős melled éhemben tán meg is szoptathatna, párnám lehetne csípőd, domború. Szád miatt vagyok szomorú, hogy üres egyre, s bár hallom hangod én: lennék inlcább süket. Mint fáradt harcosok, akik szertedobálták vértjüket, úgy nézek erre a pyrrhusi győzelemre. Te hősi éneket akarsz, pléhként csörgő medáliát, mellbimbód bronzérme fölé dalból becsületrendet, én egy elárvult szigetet, ahol nélküled élhetek értés strucctojásokon... mert nem győzhető ez tovább! Sass Ervin: A kanyarnál vigyázni kell A fiatal orvosnak szép kocsija volt. Fiat, egy éve vette. Szerette a természetet, a túrákat, szeretett kellemes tájakban gyönyörködni. Ilyenkor felfrissült, és jobban örült az életnek. Az ápolónők kényeztették, a betegek há- 1 álkodásától nem tudott szabadulni; pénze volt elég, néha egy kicsit több is, mint amennyit megszokott életstandardja megkövetelt; mindezeken túl 32 éves volt és nőtlen. A fiatal nővér 23 múlt két hónappal és tizenöt nappal, amikor egy este beült ’ a fiatal orvos kocsijába a kórház előtt. Az életből azt szerette, hogy szeretett élni. A széthulló testek irtózatát gyors szerelmekkel ellensúlyozta, a halál az albérlő, ott más az értékrend: egyszerűbb és egyöldalúbb. — Alorvos úr, nem haragszik? — mondta, amikor az észrevette, hogy a kocsiban ül. A fiatal orvos elforgatta a slusszkulcsot. Töprengett közben, hogy most mi lenne a legjobb? Hazavinni vagy hazaküldeni? Nem látta sok értelmét, hogy éppen ezzel a nővérrel Demény Gyula fofóilluszlrációja. kezdjen. Egy osztályon dolgoztak, és az nem a legjobb. Persze csinos, és tudta, hogy a lány nem egy a tucatból. — Hová visz? — kérdezte a fiatal nővér és várakozóan nézett rá. — Ahová parancsolja — felelte tréfásan és elindult. Amikor a sarokra értek, megjegyezte: — Nem tudom, hol lakik. — Otthon. Jobbra fordult. Sötét mellékutca volt. — Rendiben van. Hazaviszem. — Magához? — A szüleihez. Maga idevalósi, nem? A lány megint nevetett. — Vigyáz az erkölcseimre? — Arra magának kell vigyáznia. — Csak bízza rám. — Magára bízom. — Meg is állhat, ha akar. Kiszállok. Azt hittem, örül majd... Ügy látszik, magasabbak az igényei. Egymás után fordultak be szűk kis utcákba. — Hová megy? — nézett ki a lány a sötétségbe. — Sehová — felelte a másik kissé bosszúsan, és megint bekanyarodott egy sarkon. A lány fáradtan nézett át a szélvédőüvegen,
