Békés Megyei Népújság, 1967. december (22. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-06 / 288. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Mit ígér a DÉLTEX az áj esztendőre? Csökken-e a hiánycikk? Bővül-e a választék? (Szegedi tudósítónktól) A Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat, rövidítve a DÉLTEX, három megye: Bács, Békés és Csongrád kiskereskedelmét látja el áruval. Az ország egyik legnagyobb kereskedelmi vállalata az elmúlt évék során több-kevesebb problémával megoldotta az igények kielégítését, igyekezett túlnőni a területi elhatárolásokon s az úgynevezett kurrens cikkekből is küldött a megrendelőknek. Kár lenne tagadni, hogy voltak árukapcsolások, melyek bizonyos mértékig nehezítették a kiskereskedelem tevékenységét. Az új gazdaságirányítás során, amint azt a már megjelent rendelkezések is bizonyítják, komoly változások történnek a kereskedelemben. Az új mechanizmus módot ad többek között arra, hogy a kiskereskedelem a fogyasztók igényeinek kielégítése érdekében a termelőüzemtől is beszerezze a keresett árut. A vevő megtartása arra ösztönözte a nagykereskedelmi vállalatokat, így a DÉLTEX-et is, hogy az adott körülmények között minden lehetőséget kihasználjon. Kérdéseinkre Tóth István, a DÉLTEX áruforgalmi főosztályvezetője válaszolt. — A felkészülés során sikerül-e olyan megállapodásokat kötni, melyek biztosítják az áruválaszték bővülését, a hiánycikkek számának csökkenését? — A megkötött megállapodások már január 1-től az áruválaszték bővülését eredményezik. A DÉLTEX minden eddiginél gazdagabb, bővebb árukészlettel rendelkezik máris, tehát a kiskereskedelem igényeinek döntő többségét azonnal kielégíti. Ez azt jelenti többek között, hogy a vevő számos olyan új árucikkel is találkozik a piacon, melyet eddig Ismeretlen civilizáció nyomai A szovjet tudósok miután megvizsgálták a türkméniai Altindepe ősi település kiásása során talált leleteket, feltételezik, hogy a tudomány előtt eddig ismeretlen, eltűnt civilizációra bukkantak. Az egyik kurgánban az ékkövek és díszek, házi használati tárgyak és bronzpecsétek között olyan agyagszobrokat találtak, amelyeknek karján és hátán furcsa jelzések és vonalkálk láthatók. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a titokzatos jelek körülbelül ötezeréves ősi írás nyomai. nem ismert. Megjelennek olyan divatos és keresett cikkek, melyeknek beszerzése eddig szinte lehetetlen volt A DÉLTEX nagyságánál fogva egy-egy üzem teljes kapacitását lekötötte, így több márkázott áruja is található lesz már a jövő év első hónapjaiban a piacon. Néhányat csupán ezek közül: kézzel kötött ruhát, kosztümöt és kabátot, szintetikus és tiszta gyapjú alapanyagú női és baíkfis ruhát, ugyanilyen szövetet csak a DÉL- TEX-nél kaphatnak a kiskereskedelmi vállalatok. — Az elmondottakból arra lehet következtetni, hogy a nagykereskedelmi vállalat a várható igényeket már felmérte és érdemleges tárgyalásokat folytatott, szerződéseket kötött az iparral? — A piac igényeinek felmérése rendszeres. Utazóink kellő kollekcióval, mintaanyaggal felszerelve rendszeresen felkeresik a kiskereskedelmet. A megvételre ajánlt és bemutatott anyagokból azonnal tudunk szállítani. Gondoltunk a kis községekre és a tanyai boltokra is. Vállalatunk rendszeresen indít egy konvojt, amely a helyszínen átadja a kért áruit Számításaink szerint e járat népszerűsége igen nagy lesz. Visszatérve a piackutatásra s egyúttal a divatra. A DÉLTEX a három megye legismertebb szakembereiből egy bizottságot alakított, amely az utazók jelzései, valamint a divattervezők kollekciója alapján ajánlásokat tesz divatcikkek gyártására. Elsődleges célunk a három megye kiskereskedelmének — államinak és szövetkezetinek — választékbő, differenciált ellátása. Más megyéknek márkázott monopolcik- kieinkből csak akkor adunk, ha Báos, Békés, Csongrád megye kiskereskedelme arra nem tart igényt. A választék bővítését import útján is szélesítem kívánjuk. Az úgynevezett kihatárforgalmi árucsere megindítására megkezdett tárgyalások jó mederben haladnak. Ügy gondoljuk, hogy a jövő év első felében mindkét félnek kedvező megállapodásokat kötünk jugoszláv nagykereskedelmi vállalatokkal. Ez azt jelenti, hogy mindhárom megye kiskereskedelme a hazai áruválasztékot külföldivel is bővítheti. F. Sz. Földrengés idején — Nem én löktem meg az asztalt, hiszen vesztésre állok! (A Wochen presse karikatúrája) hírek Megérte volna a fáradságot! A Szarvasi Vas- Fémipari Ktsz- nél a közelmúltban elkészült egy igen érdekes politechnikai játék prototípusa, amelyet majd a KGST keretén belül gyártanak. A rendkívül ötletes játék segítségével egy sor fizikai alaptörvényt ismerhetnek meg a tanulók, s mondani sem kell, hogy milyen nagy segítséget jelent ez nemcsak nekik, hanem a tanároknak is. A Békés megyei KISZÖV — miután elkészült a prototípus — elhatározta, hogy ezzel a játékkal — amely a tervek szerint egyelőre csak külföldi szállításra készül — segítséget nyújt a Békés megyei tanulóknak és tanároknak. A békéscsabai úttörő- elnökséggel megbeszélték, hogy a tanárok részére bemutatót tartanak, ahol mindjárt véleményt is kémek a pedagógusoktól a játék használhatóságáról. Kiküldtek mintegy 40 meghívót, Szarvasról idekértek egy szakembert, aki részt vett a tervezésben és gyártásban. Az adott időpontban egyetlen meghívott sem jelent meg a KISZÖV Szabadság téri bemutatótermében. Talán nem érkeztek meg a meghívók a címzettekhez? Valaki telefonált az egyik általános iskolába. Igen, megkapták a meghívókat, de... ez, azért nem ér rá, a másiknak ilyen és ilyen elfoglaltsága van. Az esethez azt hisszük, nem szükséges bővebb kommentár. Bízunk abban, hogy az orosházi, szarvasi és gyulai bemutató eléri a várt sikert, az ottani pedagógusokat érdekli majd az a szemléltető eszköz, amelynek bemutatása, illetve használata elsősorban az ő érdekük, nem a KISZÖV-é. * —O— Időjárés'elentés Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulások, helyenként hózápor. Az északnyugatira forduló szél helyenként viharossá fokozódik. Enyhe éjszaka, már csak a szélvédett helyeken gyenge talajmenti fagy. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1—6, legmagasabb nappali hőmérséklet 4—8 fok között. — A Békés megyei Húsipari Vállalat harmadik negyedévi tervét 167,4 százalékra teljesítette. Terven felül 40 vagon gyulai kolbászt exportálnak az idén. — Összeomlott egy épülő híd Mexico-Cityben, A munkások egy 100 méter mélységű szakadékba zuhantak, az első jelentések szerint hatvanan meghaltak. — Elsüllyedt egy utasokkal teli hajó az indiai Bhusawal tavon, Üj-Delhitci mintegy 360 kilométernyire. Huszonhárom utas vízbe fulladt. — Pannonhalma Európa-hírű könyvtárában a közelmúltban fejezték be a leltározást. Kiderült: a könyvállomány elérte a 300 ezer kötetet. A könyvtár ékességeiből, az ősnyomtatványokból 250-et őriznek az apátság falai között. Elkészült az új raktár a békéscsabai pamulszövöben A Pamuttextilművek békéscsabai gyárában mintegy félmillió forint költséggel új, 310 négyzetméter alapterületű raktár épült. Ebben kap helyet a gyártáshoz érkező és a cérnázó üzemrészben készült fonal. Még ebben az évben megépül a betonút is a raktárhoz. Az anyag- mozgatás szállítótargoncával történik majd. MORZSÁK — Miért sírsz, Milanko, hiszen születésnapodra mindent megkaptál, amit csak kértél! — Igen, de most az bánt, hogy miért nem kértem többet. — Adj kölcsön 99 koronát! — Miért nem kérsz egy százast? OKOSAN VÁSÁROMON AKTATÁSKÁK gazdag FAZONVÁLASZTÉKBAN. BÖRERSZÉNYEK, LEVÉLTÁRCÁK BORJÜ- ÉS MARHA- BOXBÓL. BEVÁSÁRLÓ ÉS ÚTITÁSKÁK DIVATOS FAZONOKBAN AZ ÁLLAMI ÁRUHÁZBÓL 4972 — Mit gondolsz rólam? Egy koronám még akad! * — Szeretnék venni irodánk részére egy órát. — Kérem, faliórát, vagy ébresztőórát parancsol? * — Fiatalember, amikor elhatározta, hogy rabolni fog, nem gondolt idős apjára? — Hogyne gondoltam volna, de semmi megfelelőt nem találtam számára a lakásban, amelyet kifosztottam. * Egy texasi fegyverkeresfkedésbe belép a vevő és revolvert kér. — Milyen célra kívánja megvásárolni? — kérdezi az elárusító. — Le akarom lőni a szomszédomat. — Ha nincs ellenvetése, fogadja meg a tanácsomat: várjön holnapig. — Miért? — Ma nagyon ingerült és célt téveszthet... — Mikulás-bált rendez december 9-én, szombaton a Férfifehér- neműgyár Békéscsabai üzemének Kállai Éva KlSZ-alapszer- vezete. A fiatalok vidám műsort állítanak össze és megajándékozzák egymást. — Kártérítésként az Állami Biztosító Békés megyei Igazgatósága az elmúlt hónapban 8 millió 678 ezer forintot fizetett ki ügyfeleinek. — Borjúszoptató automatát szerkesztettek a Cibakházi Gépjavító Állomás szakemberei. Az elektromos energiával üzemelő berendezés csírátlanítja, pasztö- rizálja a tejet, s automatikusan tőgymelegre hűti. A tervek szerint a sorozatgyártását 1968-ban kezdik. — KISZ-vezetőképző tanfolyam Mezőhegyesen. A KISZ mezőkovácsházi járási bizottsága december 5-től 8-ig alapszervezeti vezetők részvételével továbbképző tanfolyamot tart. — Menetelő katonák oszlopába rohant egy autó a Schleswig Hollstein-i Eutin város közelében. Három katona meghalt, hét pedig súlyosan megsérüli. — Felújították az idén a vésztői vasútállomás váróhelyiségeit. A költségeket községfejlesztési alapból fedezték. — Hat játékfilm és három tv-pro- dukció forgalmazási jogát vásárolta meg Magyarországtól a Svéd Televízió nemrégiben hazánkban járt műsorigazgatója. — Tanácstagi fogadóórát tart Békéscsabán az 58. választókerületben, Orosházi út 104 szám alatt december 6-án 14-től 16 óráig Talabér Ferenc tanácstag — A békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában december 8-án, pénteken A szárnyas Fifi című francia filmet vetítik. — Ma a szeghalmi körzet termelőszövetkezeteiben dolgozó fiatalok képviselői a falusi ifjúság helyzetéről, gondjairól és feladatairól tárgyalnak a járási székhelyen. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17. III em. Telefon: 12—196. 12-296 Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaóa n.. Tanácsköztársaság útlr. 8. Telefon: 11—021 11-051 Felelős kladő: Lebóczky M'hály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 13.— Ft Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. Index ■ 25 051 /