Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-14 / 243. szám
1967. október 14. 2 Szombat Rendezik a kurd-kérdést? A kurd követelések kivizsgálására alakult bagdadi kormánybizottság találkozott a kurdok veze- I tőivel — írja az As Saab című | bagdadi lap. A tanácskozások során sikerült megállapodásra jutni, de ennek részletei még nem ismeretesek. Miként a lap írja, ,,az Irak északi részén kialakult helyzettel kapcsolatban biztató hírek várhatók. Ez azt jelenti, hogy örökre fel lehet számolni az ország e részében lejátszódott sajnálatos események nyomait”. Bejrúti értesülések szerint a kormánybizottság a kurd vezetőkkel a helyi kormányzat új törvénytervezetét vitatta meg. E törvénytervezet értelmében azokon a területeken, ahol a kurdok többségben vannak, helyi kormányt hoznának létre. (MTI) Kinő fenyegető jegyzéke Burmához Moszkva A Pravda pénteki számában A. Scsetnyinkin Kínának a szomszédos országokhoz, és főleg Burmához való viszonyát kommentálja. Rámutat, hogy Peking nemcsak beavatkozik a szomszédos országok belügyeibe, de például „Burmát azért akarja megbüntetni, mert saját területén rendre utasította a garázdálkodó vörösgárdls- tákat”. Október 4-én a KNK külügyminisztériuma ultimátumban követelte a burmai kormánytól a letartóztatott kínaiak szabadon boKoiphongi hajógyárakat bombáztok az amerikaiak Saigon ] Felszólítja az amerikaiakat, hogy Arrierikal óriásbombázók csü- október 21-én Washingtonban törtökön Haiphong központjának | csatlakozzanak a vietnami háború közvetlen közelében két hajógyárat bombáztak. A két gyár eddig az Egyesült Államokban összeállított úgynevezett tilalmi listán szerepelt és így bombázásuk a vietnami háború újabb kiszélesítését jelenti. Az amerikai repülőgépek ugyanakkor bombázták a Haiphongtól hat kilométerre levő Cat Bi repülőteret is. Miként a VNA hírügynökség Hanoiból jelenti, a vietnami néphadsereg légelhárító tüzérsége csütörtökön Haiphong fölött két befejezését követelő tüntetőkhöz. Elevenen elégette magát a vietnami háború elleni tiltakozás jeléül egy 36 éves buddhista asz- szony a kaliforniai San Diego- ban. A japán származású Hiroko Hayaski olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy kórházba szállítás közben njeghalt. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága Párizsban kiadott közleményében támogatásáról biztosítja az Országos Francia csátását és azt, hogy „nyilvánosan kérjen bocsánatot a kínai xor- mánytól és a kínai néptől”. A beavatkozás egy másik példája volt a pekingi hatóságoknak az a durva követelése, hogy mutassák be neki a burmai—indiai határegyezmény tervezetét, amelyet a két érintett kormány képviselői a közelmúltban készítettek elő. Burma ezt természetesen visszautasította — írja a Pravda —, ám Mao Ce-tung csoportja ezután sem hagyta békében Rangoont. A nagyhatalmi sovinizmus szellemét tükröző -jegyzékek és nyilatkozatok szerint „Ne Win kormányát a kínai nép és a népi felszabadító hadsereg szigorúan meg fogja' büntetni”. Peking akciói újabb bizonyítékai annak, hogy Mao Ce- tung csoportja kalandor külpolitikát fblytat, amely az antiimpe- rialista, a nemzeti feszabadító erők megbontására irányul. (MTI) Indira Gandhi Szófiába érkezett Indira Gandhi indiai miniszter- elnök 48 órás hivatalos belgrádi látogatása után pénteken délelőtt elutazott Jugoszláviából, s Todor Zsivkovnak, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására pénteken délben hivatalos látogatásra Szófiába érkezett. A magas rangú vendéget Todor Zsivkov és más bolgár vezetők fogadták a zászlódíszbe öltözött szófiai repülőtéren, ahol a bolgár és az indiai nép barátságát éltető transzparenseket helyeztek el. Felhangzott az indiai és a bolgár Himnusz, majd Indira Gandhi és Todor Zsivkov ellépett a felsorakozott díszőrség előtt. A repülőtéren Todor Zsivkov és Indira Gandhi beszédet mondott. Pénteken délután megkezdődtek a bolgár—indiai hivatalos tárgyalások. Este Todor Zsivkov fogadást adott Indira Gandhi tiszteletére. (MTI) Magyar hajó szedte fedélzetére a légiszerencsétlenség áldozatait Athén Az 1300 tonnás „Balaton” magyar tengerjáró, amely csütörtökön elsőként érkezett a BEA társaság Comet-gépe szerencsétlenségének színhelyére, a Reuter- iroda jelentése szerint Rhodos Paraszttüntetések Franciaországban Párizs | kából származó alacsony felváFranciaország tizennégy megyéjében több tízezer paraszt élt or- laszolta a legforgalmasabb országutakat és vasútvonalat, tüntetett a megyei székhelyek utcáin. Az ismétlődő paraszttüntetések oka a francia kis- és középparasztok súlyos helyzete. Ellentétben a gabonatermeléssel foglalkozó nagygazdaságokkal, az állatte„Vietnami béke” napjának. (MTI) j san érintik a közös piaci árpoiitiUtazás az „üufőfenntartás 1967 kiállításra Ünnepi Klubest filmvetítéssel A Magyar Autóklub Békés megyei helyi csoportja ma délután a TIT értelmiségi klubjában a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére ünnepi klubestet rendez. A megyei autós összejövetelen a Magyar Autóklub országos elnökségének tagja, Jakab Sándor mond ünnepi megemlékezést. A Liszt Ferenc kamarakórus műsorából hallhatnak majd részleteket és bemutatják a helyi csoport jugoszláviai autótúráján készült diákat és kisfilmeket. Az IBUSZ megyei irodájának képviselője a szovjetunióbeli túralehetőségeket ismerteti. A jövő héten, október 18-án a helyi csoport különautóbusszal látogatást szervez Budapestre. A nemzetközi vásár Petőfi csarnokában levő „Autófenntartás 1967” kiállítást tekintik meg a résztvevők. A csoportos utazásra hét. A részvételi díj 114 forint, melyet a békéscsabai Kossuth téri irodán lehet ^befizetni 16-ig. Béketanácsnak azt a felhívását, nyésztéssel foglalkozó kis- és kö- amerikai repülőgépet semmisített: hogy október 21-ét nyilvánítsák a I zépgazdaságokat rendkívül súlyo- meg. Egy Washingtonból keltezett PAP-jelentés arról számol be, hogy az amerikai kongresszus képviselőinek 30 főnyi — zömében demokrata párti — csoportja levélben szólította fel Johnson elnököt, hogy szüntesse be a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázását. A bombatámadások szüneteltetését követeli a Life című amerikai folyóirat is. Azt írja, hogy „a bombatámadások elszigetelik az Egyesült Államokat szövetségeseiktől és barátaiktól és [ az Egyesült Államokon belül is a hábprú ellenzőinek táborát növelik”. A Life cikke azért keltett feltűnést, mert e folyóirat eddig következetesen támogatta az amerikai kormány vietnami politikáját. A New York Times pénteki számában öt Hitler-kép vonja magára az olvasók figyelmét. A képek alatt Ky dél-vietnami tábornok hírhedt idézete olvasható: „Dél-Vietnamban legalább négyöt Hitlerre lenne szükségünk”. A képeket és az idézetet a vietnami háború befejezéséért küzdő ame rikai bizottság közöltette hirdetés formájában. A hirdetés hangoztatja, hogy a washingtoni kormány ezért az emberért az amesárlási árak. Emiatt sok kisgazdaságnak a fennmaradása is veszélybe került. Az utóbbi években végbement nagyarányú koncentráció ellenére még mindig erősen kisbirtokokra tagolt francia mezőgazdasági termelésben az állattenyésztés és a tejtermelés adja a teljes termelési érték több mint 60 százalékát. A parasztok mozgalmával egyidejűleg a városokban folytatódik a fizetésből és a bérből élő dolgozók tiltakozó mozgalma a kormány szociális és gazdasági politikája ellen, annak az akcióhétnek keretében, amelyet a két legnagyobb szakszervezet, a CGT és a CFDT erre a hétre hirdetett meg. A többi között tüntetés volt Cho- let-ben, St. Nazaire-ben. Párizsban a pénzügyminisztérium mintegy kétezer dolgozója tüntetett a minisztérium épülete előtt. (MTI) szigete félé tart, hogy átadja a hatóságoknak a tengerből kihalászott holttesteket. A „Balatonon” kívül részt vettek a mentési kísérletekben más nemzetek hajói is. A gép hétfőnyi személyzetéből és 59 utasából senki nem maradt életben, s az utolsó jelentés ösz- szesen hatvan holttest kiemelését említette. Az angol vállalat szakértői Kasztellorizon szigetén máris munkához láttak, hogy megtalálják a gép adatrögzítő berendezését, a „fekete dobozt”, amely bizonyítékot szolgáltatna a gép utolsó perceiről. (MTI) Tudományos népirtó program A Daily Express részletesen beszámol arról a „gazdasági” tervről, arhelyet dél-amerikai szakértők készítettek Rhodesia számára. A terv számol azzal, hogy jelenleg 4 250 000 afrikai és csupán 226 000 európai él az országban. Húsz év múlva az arány még rosszabb lesz a fehérek számára. A terv ezért nemcsak az európai bevándorlás fokozását, hanem az afrikai lakosság „születéskorlátozásának széles körű bevezetését” is indítványozza. (MTI) nemcsak az autóklub tagjai, ha- rikai fiatalok életét kockáztatja. | nem bárki érdeklődő is jelentkezM UN KAERÖFEL VÉTEL! ÁLTALÁNOS LAKATOS, GÉPLAKATOS, FÉMCSISZOLÓ ÉS MÉRLEGKÉSZÍTÖ SZAKMUNKASOKAT, VALAMINT FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT ÉS 1 FÖ ÉJJELIŐRT FELVESZ A Békéscsabai Lakatos és Gépjavító Ktsz Békéscsaba, Petőfi u. 4. x «»■■■■■■■■Ifi mmmamman mmmummm aammammm namaman «fluwHwwscts sanunsHB bhkwihhbb saaciiur« .««»WBHBMIB BUUI«B**III »«»«■»■» Z9BRBCMII ■BBBBBB«■■■■■■■■■■■■■■ CSEBBaSBBMIUaBBS Bírnia KBBBRinB Holnaptól: útirajz, élménybeszámoló Volgográdról Az örök tűz városa: Volgograd. Talán még ismertebb, korábbi neve, amelyen a háború legdicsőbb lapjain szerepel: Sztálingrád. Aztán a még korábbi történejemben Cáricin néven ismert. Csodálatosan szép város és még csodálatosabb a történelme. Ott jártam, emlékeimet, ottani tapasztalataimat, érzéseimet szeretném leírni. Megkísérlem megosztani az élményt az olvasóval Igazi hősökkél beszéltem. Olyanokkal, akik végigharcolták a sztálingrádi csatát. Azzal is, aki megvakult ott és húsz év után nyerte a látását vissza. Egy akkor született és halottnak hitt lánnyal. Olyan emberekkel, akik 1945-ben hazánkban harcoltak és sok mindenkire emlékeznek. Azzal, aki Osztyapenkót látta, amikor a fehér zászlóval elindult, azzal, aki az első hidat építette Pest és Buda között. Voltam a gyárban, ahol alumínium készül a mi timföldünkből. Megismertem a Pavlov-ház titkait. Ezeket és még sok más élményt készülök leírni. Igaz, indokolnom kell a címet is. A cím tulajdonképpen egy emlékművet jelöl, amely a Hősök Útjának elején áll és a hős sztálingrádi harcosak örök emlékét hirdeti. De szeretném, ha az olvasó más értelmét is találná. Ennek a városnak a lakóit — amióta áll a város — örök tűz hevíti. Élenjártak a forradalomban, Razdnt, Pugacsovot fogadták. Ez a tűz hevítette őket a város védelmében és újjáépítésében és hevíti őket napjainkban, a munkában, hiszen háromnegyedmilliós várost építettek húsz év alatt, azt erdőkkel vették körül és tengerekkel, hogy az időjárást is megváltoztassák. ♦ Nem véletlen, hogy különböző országok újságírói összetalálkoztunk Volgográdban. Akkor ünnepelte a párt területi lapja, a Volgogradszkaja Pravda fennállásának ötvenedik évfordulóját. Ez mindenképpen jelentős esemény, de ebben az évben minden évforduló jelentőségét növeli, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplésére készülnek világszerte. Itt Volgográdban azonban még egy világra szóló esemény évfordulóját is ünnepük: huszonöt éve dúlt itt a második világháború sorsfordulóját jelentő sztálingrádi csata. Ennek a kettős nagy ünnepre -készülődésnek a jegyében történik most Volgográdban minden. A hősökre, a hősi időkre emlékezés áthatja az emberek gondolatait, árad az emlékművek sokaságából, a történelem légkörét sugározza minden épület. A lap „születése” évfordulójának hivatalos ünnepségét a színházban tartották, itt ismerkedtünk meg a terület, a város vezetőivel, Kuücsenkó Leonyi J Szergejevics elvtárssal, a területi pártbizottság első titkárával is. A csodálatosan szép színházban tartott hivatalos ünnepséget egy kevésbé hivatalos ünnepség követte a klubban. Itt vacsora közben és után ismerkedtünk meg a szerkesztőség munkatársaival, levelezőikkel, családjaikkal. De micsoda ismerkedés volt az!