Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-12 / 215. szám

MOT. szeptember 12. 3 Kedd •• Öntözéses gazdálkodásra és állattenyésztésre törekszik a csárdaszállást Petőfi Tsz Emberi erőt kímélő új gépek NEM TOL GYAKORI látogatá­saink alkalmával legtöbb esetben állattenyésztési törekvéseikről és az ezt gátló férőhelyhiányról be­szélgettek a csárdaszállási Pe­tőfi Tsz vezetői. Ugyanis már a korábbi években ezt választották fő profiljuknak. Azért, mert bár eddig is jelentős öntözési lehető­séggel rendelkeztek, azonban ker­tészeti növények termesztésére nem rendezkedhettek be munka­erő hiányában és amiatt sem, hogy eléggé távol esnek tőlük a feldol­gozóüzemek. Legutóbbi látogatásunk alkal­mával is ez volt a beszélgetés fő témája. Törekvésük most is a ré­gi. Többek között az, hogy az ez évi 140-ről jövőre 180-ra, aztán amint lehet, legalább 300-ra nö­veljék a tehénállományt. Ennek azonban egyelőre az az akadálya, hogy mindössze egyetlen 10O fé­rőhelyes korszerű tehén istállóval rendelkeznek. Ám bíznak abban, hogy a következő években még sikerül két 100 férőhelyes tehén­istállót és egy 80 férőhelyes bor­júnevelőt építeni állami hitellel és saját erőből. Jövedelmezősége mellett az öntözéses gazdálkodás­hoz szükséges talaj táperő biztosí­tása sarkallja a szövetkezetét a szarvasmarha-állomány növelé­sére. Többek között arra is, hogy a jelenlegi száz helyett ezután évente legalább 150 hízó marhát tartsanak, értékesítsenek. Továb­bi tervük a jelenlegi 110-ről leg­alább 130-ra növelni a kocaállo­mányt s az eddigi ezer helyett a közeljövőben évente 1400—2000 hízott sertést értékesíteni. A MÁR ez év végéig is nö­vekvő állatállomány átteleltetését megnehezíti az, hogy a belvíz és az aszály jelentősen csökkentette a kukorica terméseredményét. Az eddigi 24 mázsa májusi morzsolt- tal szemben jó, ha 17—18 mázsa kukoricát tudnak holdanként be­takarítani. A szövetkezet vezetői azt mondják, hogy ennek elle­nére sem borul fél állattartási és hizlalási tervük. Egyrészt azért, mert jelentős mennyiségű szálas takarmánnyal rendelkeznek, más­tem volna, ha ilyesmiért meg­haragszom. De azért majdnem hatalmába kerített a konvenció: eddigi felfogásom szerint vi­szonylag jólöltözött férfi illett volna egy elegáns feleség mellé. Rajtam pedig a taxisofőrök posztó uniformisa lötyögött Már-már feldúlta hagyományos szépérzékemet a disszonancia, amikor mentőötletként eszembe jutott, hogy tulajdonképpen a munkámat dicsérik a prémium­mal, tehát senki nem ütközhet meg azon, ha ugyanabban a ru­hában veszem át a jutalmat, amelyben kiérdemeltem. A gondolat büszkévé tett, hiszen nem keserített el a yáratlan za­var. Sőt az — hitvesem ártatlan kis hibájából — mindkettőnk közös erénye lett. Ily módon, a legnagyobb egyetértésben in­dulhattunk el önmagunkat ün­nepelni. tJj vállalatom egész megjelent kollektívája megnyerő érdeklő­déssel fogadott bennünket. Alig tettünk néhány lépést a páráim­nál lehintett parketten, máris kialakult Karola udvartartása. ,Mivel önkéntes tisztelői között olyan dolgozók is akadtak, akik sztahanovista jelvényeket vi­seltek szívük fölött, nem kétel­kedtem közeledésük tiszta szán­dékában. Rosszul mutattam vol­na a 800, 1100 és 1300 forintos típusöltönyök fényűző környe­zetében, ezért tapintatosan fél­rehúzódtam a büfé pultjához, bizakodva, hogy itt talán nem adnak fegyelmit a közvagyont részt a jövő évben egyáltalán nem foglalkoznak baromfineve­léssel. Ezáltal legalább 20 vagon abraktakarmányt nyernek, amin 350—400 sertést tudnak meghiz­lalni. Ez és a többlet szarvas­marhahizlalás biztosítja a bevé­teli terv teljesítését. A csárdaszállási Petőfi Tsz-ben az elmúlt években átlag 400—500 holdon pusztított a belvíz, s leg­inkább elérte, meghaladta a ki­esés az egymillió forintot. Több ízben próbálkoztak megoldatni a belvíz levezetését a vízügyi igaz­gatósággal és a vízgazdálkodási társulással. Mivel ezek a próbál­kozások sikertelenek maradtak, hozzáláttak és saját erőből épí­tettek meg egy hót kilométer hosszúságú vízlevezető csatornát. Ennek nemcsak az az előnye, hogy mentesíti ősszel és tavasszal az eddigi vízzel borított 400—500 hold földjüket, hanem az is, hogy az idén is és a jövőben is öntöz­hetnek belőle mindaddig, amíg a Tisza II. vízlépcső elkészül. Ak­kor ugyanis a szövetkezet hatá­rából már mintegy 3 ezer hold válik öntözhetővé. A víznyerési lehetőséget első­sorban a szántóföldi növények terméseredményének növelésére akarják felhasználni. Többek kö­zött a jelenlegi 350 holdról 600— 700 holdra növelendő lucerna és „vöröshere öntözésére. A lucernát nemcsak azért kedvelik, mert bő­séges fehérjedús szálas takar­mányt biztosít, hanem azért is. mert az elmúlt évben holdanként 90, az idén pedig előreláthatólag 150—200 kiló magot fognak a meghagyott 135 hold területről. A ,42 hold vöröshere is 170 kiló körüli magtermést ígér holdan­ként. Az öntözési tervből termé­szetesen nem marad ki az évente termelni kívánt 150 hold rizs és a 400 hold ipari növényből mindaz, ami csapadékigényesebb. BESZÉLGETÉSÜNK során visszakanyarodtunk a munkaerő- hiányra. Mint sok más helyen, ; itt is a téli hónapokban okoz ez gondot. Ezért a szövetkezet ve­zetői seprűkötési, kosárfonóéi és gyékényszövési lehetőségek meg­teremtésén töprengenek. Annál is inkább, mert az elmúlt évekkel ellentétben, jelentős visszavándor- lás mutatkozik. Az idén is 34 úi tagot vettek fel, akiknek az át­lagos életkora nem haladja meg a 25 évet. A nyolc általánost el­végző, serdülő korúak közül is mind többen maradnak a szövet­kezetben. Megalapozottan szá­míthatnak az állatállomány nőve- ! lésére abból a szempontból, hogy nem lesz gondozóhiány. Négy-öt. évvel ezelőtt még újsághirdetés- 1 sei próbálták megoldani az állat- gondozók létszámának kiegésaíté- j sét. Most már annyi a jelentkező, hogy rátermettség, hozzáértés és j tanulási kedv szempontjából is válogathatnak közülük. K. I. Szerelik a hidroglóbust Az okányiaknak hetek óta módjuk van gyönyörködni a házak fölé magasodó, ezüstös fényben csillogó hidroglóbus- ban. A 650 000 forintos beru­házásnak már hamarosan hasz­nát is látják. Jelenleg a köz­ségben tíz kilométernyi vízve­zeték van és a hozzá tartozó hidroforház mindössze 25 köb­méter víz befogadására alkal- ! más. A lakosság 23 közkifolyót használ, de Viár több mint 60 házban, vagy az udvarán is vízhez lehet jutni. Az egyre növekvő igényeket már nem volt képes ellátni a meglevő i berendezés, ezért volt szükség ' az új glóbusra. A szakemberek most végzik az utolsó szerelő- j képező sofőrzubbony könyöké­nek koptatásáért. — Lesz szíves öt kuglibabát — javasoltam a büfésnőnek, mi­re ő sorbaállított a könyöklőn öt üveg sört. munkákat, hamarosan meg- tartják a műszaki átadás—át­vételt, s Okány község új lé­tesítménye nemcsak szemet gyönyörködtető lesz, hanem sokat segít a vízellátás gond­jainak megoldásában. A mezőgazdaság széjjelaprózottságának megfelelően a nyugat­német cégek főleg a kisebb, a lófogatok és az emberi erő igénybevételét nélkülöző gépek konstrukciójára törekszenek. Az országos mezőgazdasági kiállításon és vásáron is főleg az egyéni gazdaságokban jól alkalmazható kis traktorokat és az azokhoz szükséges felszereléseket vonultatták fel. Minden bizonnyal kedveltté válik a tárcsák és disztillerek eddigi „családjában” a képünkön látható lengyel tárcsás borona. Különösen a kötött földekkel rendelkező gazdaságokban szá­míthat ez nagyobb érdeklődésre, ahol a föld megmunkálását, porlianyóssá tételét időnként tartós szárazság is nehezíti. Szerényen kuglizgatni akar­tam. De hamarosan annyira el- ! ragadott a játékszenvedély, hogy az ünnepség idejére sem moz­dultam a pult mellől. Előrelátó módon felismertem, hogy szá­momra csakis ez lehet a legelő­nyösebb hely, mert a pult köze­pétől nyílegyenes út vezetett a ■ színpad közepéig a széksorok között. Számításom be is vált: amikor osztották a pénzt, én voltam az egyedüli, aki irány- változtatás nélkül, szakadatla­nul élvezhettem az elnökség el- I ismerő pillantását. Tudtam, a mohóság árt a te­kintélynek, ezért a következők­ben inkább egyenként rendel­tem a kuglibabákat. Különben is, berúgni csak úgy érdemes, j ahogy dolgozni: lassan, folya- j matosan, de annál elszántabban. Ez az egyetlen biztos mód a má­mor különböző fokozatainak megismerésére. Közbevetve, minderre egy nagy tudású zon­gorahangoló tanított meg. Jelen­létében fél liter pálinkát hajtot­tam fel egy szuszra a nagy hideé miatt, mire ő súlyos megvetés­sel csóválta a fejét. Hüvelykuj­ja körmét hirtelen végigrántot­ta a billentyűkön, mire recsegő hangot adott a zongora. (Folytatjuk) Hazánkban az idén 400 NDK és csehszlovák gyártmányú cukorrépa-fejező és felszedő géj könnyíti meg a répa betakarítását. A képünkön látható csehszlovák gyártmányú cukorrépa­betakarító gép óránként 0,3 hektár répatermést fejel le, s továbbít felvonószerkezetével a vele párhuzamosan futó vontatóra. Fotó: Deménjf

Next

/
Oldalképek
Tartalom