Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-12 / 215. szám
IK7. szeptember 12, 2 Kedd Amerikai támadás egy észak-vietnami kikötőváros ellen Saigon Amerikai repülőgépek vasárnap támadást intéztek Cam Fha, a Vietnami Demokratikus Köztársaság harmadik legnagyobb kikötővárosa ellem Cam Pha 75 kilométernyi távolságban fekszik Haiphong kikötőjétől. Ez volt az első eset, hogy az Egyesült Államok bonmbatámadást hajtott végre a Vietnami Demokratikus Köztársaság e kikötővárosa ellen. Dean Rusk amerikai külügyminiszter televíziónyilatkozatában egyébként nem hagyott kétséget afelől, hogy az Egyesült Államok folytatja a VDK területének Kínai—indiai incidens Kína és India határán, Szikkim térségében a Nathu-szorosnál hétfőn reggel indiai és kínai csapatok egymásra lőttek. Az Űj Delhi-i hadügyminisztérium jelentése szerint a kínaiak először gépfegyver tüzet nyitottak, majd később ágyúkat vetettek be. Az indiai fél szerint az indiai csapatok visszalőttek és az incidenst követő lövöldözés során néhány indiai megsebesült. A pekingi rádió hétfőn bejelentette, hogy a reggeli órákban indiai csapatok átlépték a kínai határt. A jelentés szerint 25 kínai határőr életét vesztette, illetve megsebesült. bombázását, még azt követően is, hogy az Észak- és Dél-Vietnamot keresztülszelő demilitarizált övezet déli részén kiépítik az amerikai szögesdrótkerítés-rendszert. A dél-vietnami Quang Nam tartomány északi részében hétfőn heves ütközet zajlott le a DNFF alakulatai és az amerikai csapatok között Mintegy 150, géppuskákkal felfegyverzett Vietcong heves támadást intézett a tartomány északi részében létesített amerikai támaszpont ellen. Az amerikaiak hét halottat vesztettek. Újabb csata a demilitarizált övezet hözeláben Saigon A Dél-Vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front egységei folytatták támadásaikat a megszálló amerikai csapatok és ß dél-vietnami kormányalakulatok ellen. Egy amerikai szóvivő Saigonban bejelentette, hogy vasárnap este közvetlenül a demilitarizált övezet mellett a 26. amerikai tengeI csapatával. A szóvivő szerint az amerikaiak a harcok során 140 halottat veszítettek, míg 185 katonájuk megsebesült. A szóvivő azt is bejelentette, hogy Dél-Vietnam északi tartományaiban a múlt héten három nagyobb csata zajlott le az amerikai csapatok és a felszabadító erők között. E harcok során az amerikaiak összesen 148 halottat részezred egységei megütköztek a | veszítettek, míg a sebesültek Vietkong mintegy kétezer főnyi I száma 469. . Elutazott Széfiából az NDK küldöttsége Négynapos látogatás után vasárnap , Szófiából hazautazott a Német Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttsége. Walter Ulbrich a berlin-schö- nefeldi repülőtéren a küldöttség fogadására megjelentek előtt méltatta a Szófiában megkötött NDK—bolgár barátsági, együttműködési és kölcsönös segélyII szovjet páncélosok napja Mószkva Vasárnap a szovjet nép és fegyveres erői a páncélosok napját ünnepelték. Novotny Jugoszláviába utazott Antonin Novotny, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke Joszip Broz Titonak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének meghívására I következetek kük kikérik hétfőn nemhivatalos látogatásra [izmus agresszív és reakciós po- Prágából Jugoszláviába repült. I lítikája ellen. Megjelent a, lapokban Grecsko marsall szovjet honvédelmi mi- nivter ,—.Beltes épitprfuinkával elfőg- laít népünk ébér•Ijgyélémmétsáfa'séri a reakció és mindenekelőtt az amerikai imperialisták csel- szövényeit: A SZKP és a szovjet kormány megtesz mindent, ami a Szovjetunió védelmi erejének további gyarapításához szükséges' — mondja a nabiparar.es. — A Szovjetunió; a többi szocialista országgal, az egész haladó emberiséggel együtt állhatatosan és A Surveyor—5 sima leszállása a Holdon Pasadena A Surveyor—5 elnevezésű amerikai holdszonda az előzetes bejelentésekkel szemben, elérte célját: vasárnap „sima” leszállást végzett a Hold felszínén és — mint később közölték — 75 perc elteltével már jó minőségű fény- képfelvételeket továbbított a földi megfigyelő állomásra. A 300 kilogramm súlyú űrlaboratórium, amely a fényképezésen kívül vegyelemzést végez a Hold felszínéről, szilárdan megült a talajon, mindössze 32,1 kilométernyire attól a ponttól, amelyet eredetileg leszállására kijelöltek. A Surveyor—5 célja az, hogy a Nyugalom Tengerének térségéből, ahova esetleg később ember vezette űrhajó is leszáll, kísérleti adatokat továbbítson. nyújtási szerződés jelentőségét. Walter Ulbricht kitért a két Németország kérdésére és az NDK nemzetközi helyzetére. A többi között megállapította, mivel most már valamennyi szocialista országnak többé-kevésbé .kiterjedt és rendezett gazdasági kapcsolatai vannak az NSZK-val, itt volna az ideje, hogy Olaszország, Franciaország, Anglia és más nyugati tőkés országok is normalizálják gazdasági kapcsolataikat az _NDK-val egyezmények megkötése és kereskedelmi képviseletek, főkonzulátusok stb, felállítása útján. Foglalkozott De Gaulle lengyelországi útjával és állásfoglalásaival. Méltányolva az Odera— Neisse-hatar kérdésben kinyilvánított nézetét, megállapította, hogy a német újraegyesítés csak a távolabbi jövő kérdése lehet. Felszólította Franciaország elnökét: tegyen lépéseket országa kapcsolatainak normalizálására az NDK- val. (MTI) Dz afrikai csúcsértekezletről Kinshasa Kinshasában vasárnap a késő esti órákban Bomboko kongói külügyminiszter bezárta az afrikai egységszervezet IX. miniszter- tanácsa Ülését. Az afrikai csúcs- értekezletet előkészítő munka során 35 határozatot fogadtak ed. Az AESZ negyedik csúcsértekezlete a realitások jegyében zajlik le. Eleve nem tűzi napirendre azokat a kérdéseket, amelyekben nem remélhető megegyezés. Az afrikai vezetők, akik közül viszonylag kevesen érkeztek Kins- hasába, kerülik a látványos jelszavakat és ezzel együtt az olyan kényes kérdéseket, mint a nigériai polgárháború vagy a közel- keleti izraeli agresszió. A hangsúly ezúttal is, akárcsak tavaly Addisz Abebaban, azon lesz, hogy életben tartsák magát a szervezetet, amelynek tekinté- télyét alaposan megtépázták az elmúlt év afrikai eseményei. II gibralfárl népszavazás döntése: nem kell a France-uralom Gibraltárban hétfőre virradó éjjel bejelentették a vasárnapi népszavazás eredményét: a koronagyarmat 12 235 szavazója közül mindössze 44-en kívánnak spanyol fennhatóság alá tartozni. Amikor Sir Joshua Hassan főminiszter kihirdette az eredményt, a gyarmat lakosai fergeteges üdvrivalgásban törtek ki. A hétfői napot piros betűs ünneppé nyilvánították, aminek politikai jelentősége abban áll, hogy a Spanyolországból átjáró ötezer vendégmunkásra e „karneváli” napon nem lesz szükség, s így el lehet kerülni a London számára kínos és veszedelmes incidenseket. A hétfői londoni lapok találgatják, mi lehet a Franco-kor- mány válasza a népszavazás eredményére. A Daily Mirror szerint a spanyolok máris arra készülnek, hogy az ötezer munkást kivonják a gyarmatról: vasárnap bejelentették, hogy tízezer házat fognak építeni a határ spanyol oldalán és így spanyol területen teremtenek munkaalkalmat számukra. Az már bizonyos — írja a lap —, hogy a La Linea-i határátlépő helyet lezárják. A Times valószínűnek tartja, hogy a brit kormány kénytelen lesz gazdasági segítséget nyújtani Gibraltárnak. (MTI) Tito horvátországi beszéde Belgrad Tito jugoszláv köztársasági elnök a horvátországi Garesnicában egy hősi emlékmű leleplezése alkalmából beszédet mondott. A többi között kijelentette: — Az Itt felállított emlékmű harcunk nagyszerűségét s az itt élő összes nemzetiségei^ horvátok, szerbek, szlovének és magyarok harcát jelképezi. Szolgáljan ösztönzésül arra, hogy a jövőben tovább erősítsük népeink és nemzetiségeink egységét, s tömörítsük sorainkat, hogy könnyebben megbirkózzunk a nehézségekkeL — Az egész békés világ meggyőződött arról, hogy Jugoszlávia egyenjogú viszonyt akar mindert más állammal, hogy kész segítséget nyújtani azoknak, akik igyekeznek megszabadulni a rabságtól és lehetőségei keretében segít minden segítségre szoruló népet. Ilyen támogatást nyújtunk az arab országoknak, amelyek áldozatul estek Izraelnek és a mögötte álló imperialista hatalmak agressziójának. Gerencsér Miklós: ülés, a sokoldalú Kisregény 20. A BÉKÉSCSABAI GÉPJAVÍTÓ ÁLLOMÁS állandó munkára felvételt hirdet az alábbi munkakörökre. NAGY GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ építőipari művezetőt felvesz Fizetés megegyezés szerint. Kőműves szakmunkást és betanítóit segédmunkást, kereseti lehetőség teljesítménytől függően. Szakmunkásoknak: 1800—2800 Ft-ig. Segédmunkásoknak: 1500—2500 Ft-ig. 82470 Hiába óhajtottam, hogy semmivel se legyek kiváltságosabb, mint a többi talpig becsületes ember, végzetem másképp rendelkezett. Még a kisujjamat se nyújtottam ki alaptalan vágyak felé, mégis szakadatlanul üldözött a szerencse. Itt volt mindjárt a taxizás. Munkám egyértelműnek számított az örökös kéjutazással. Jéravaló részegek fogadtak egyetlen, holtig tartó barátjukká, híres főnökök — nagyrabecsülésük bizonyítékául — tegeztek le fizetés helyett a fuvar végén, s makulátlan hírű asszonyoktól kaptam dupla tarifát, nehogy rosszat gondoljak róluk. Elfoglaltságom ily módon sokoldalú tapasztalatok birtokába juttatott. És ha néha túlzottan ’ ítéltem meg magánéletem apró viszontagságait, gyorsan felülkerekedett bennem az örömérzet, hiszen embertársaim szomorú sorsa láttán újra és újra arról kell meggyőződnöm: engem aztán valóban elszánt csökönyösséggel üldöz a szerencse. Kellett-e ékesebb példa erre, minthogy taxisofőrt sarzsim alig harmadik hónapjában mindjárt megjutalmazott a TEFU? Röstelkedtem titokban a prémium miatt, hiszen kellemes kötelességem teljesítését önmagában is kitüntetésnek tekintettem, de azért ott akartam lenni a piroshasú Kossuth-bankók át- nyújtásánál. Nem egészen önmagam miatt. Boruljon bár árnyék szerény jellememre, mégis az az Igazság, hogy föl szerettem volna vágni Karola előtt, mivel nem árt időközönként megtámogatni a családfői tekintélyt a társadalom kitüntetésével. így tehát, ha már egyszer újfent kesztyűt dobott orrom elé a szerencse, udvariatlanság lett volna visszautasítani a kihívását. Karolát láthatóan büszkévé tette az erkölcsi siker. — Na és mennyit kapsz? — érdeklődött önzetlenül. — Gondolom, úgy ötszáz forintot. — Akkor még ötöt hozzáteszek és csináltatok magamnak egy cipőt a Gyóninál, krokodilbőrből. Azonnal rájöttem, hogy kizárólag miattam sóvárog a krokodilcipő után. Tetszeni vágyik, kivívott pozícióját állandósítani altarja mellettem, ezért iparkodik mindent elkövetni, hogy szakadatlanul rám sugározhassa hódító őstehetségét. Szerelmes észjárása csillapítóan hatott rám, nagy hála ébredt bennem iránta és nem tudtam róla levenni a szemem, amíg készülődött a prémiumosztó népünnepélyre. Tudom, vannak szennyes beállítottságú férfiak — amilyen magam is voltam valaha, igaz, hogy rövid ideig —, akik a nők vetkőzésére esküsznek, de az igazi öröm, a gyönyörű élmény mégiscsak az, amikor egy hű feleség meghitt öltözködését nézheti végig az ember. Annyira elmerültem ebbe az ártatlan erotikába, hogy a magam készülődéséről egészen megfeledkeztem. — Zene is lesz? — kérdezte Karola. — Még hozzá vérforraló! — Akkor ugye megtáncoltatsz? — Egész az ájulásig. Karola már a szemöldökét nyálazta. Ütött az órám, nékem is öltözködni kellett. Beidegzett mozdulattal nyúlok a szekrénybe, de az egyetlen ünneplő öltönyömet nem találom sehol. — Éppen most kellett tisztítóba vinni a ruhámat? — Olyan unalmas volt már — vallotta be véleményét utólag Karola. — Eladtam a Bizományiban. Ezt csináltattam az árából! — pördült meg hamvas bérmálkozólányként álomszép selyemruhájában. Hitvány, zsugori szatócs let-