Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-26 / 227. szám
IMI, szeptember 26. 3 Kedd Ifjúkommunistára emlékeztek Kállai Éva emléktáblát avattak a békéscsabai úttörőháaban A parlament napirendjén az űj Munka Törvénykönyv Békéscsabai gépek Jászberényben Igen szorgalmasan dolgoztak a talajjavító vállalat békéscsabai területi irodájához tartozó szakemberek, egész évben. így nyílt lehetőségük arra, hogy a Szolnok megyeieknek segítséget nyújtsanak. Jelenleg hat gépük dolgozik Jászberényben nagyon sok kézi erőt helyettesítve. A területi irodához tizenhat nagy teljesítményű gép tartozik, közülük öt a gyulai Köröstáj Termelőszövetkezetben, míg öt Békésen dolgozik. Minden jel arra mutat, hogy — ha az időjárás engedi — a békéscsabai talajjavítók jóval előbb teljesítik éves tervüket. Ünnepség keretében Kállai Éva emléktáblát lepleztek le szeptember 24-én, vasárnap a békéscsabai lai Éváról. — Azért választottuk névadónknak és példaképünknek öt — mondotta —mert egész életének, munkásságának az volt a célja, hogy megszülessen az új rend, a szocialista társadalom. Beszélt az igazgatónő Kállai Éva munkásmozgalmi életútjának kezdetéről, arról az időről, amikor 1938-ban a vasas-ifikhez került. Szólt a későbbi nehéz napokról, majd méltatta az ifjúkommunista lány tevékenységét aa. Országos Ifjúsági Bizottságban. Munkája töretlen volt az egyre féktelenebb fasizmus terrorja ellenére is. Ság- vári Endrével együtt harcolt... A felszabadulás után tovább dolgozott az új rend megszilárdíA verőfényes vasárnapi napsütés százával vonzotta a környékbelieket az immár minden évben megrendezésre kerülő békés- rosszerdei tanyanapra. A házigazdák, az Egyetértés Tsz gazdái, vezetői ez alkalommal nem ismertették munkájukat. Beszélt önmagáért többek között a központi iroda előtt már dúsan zöldellő őszi takarmánykeverék is. A tanyanap szónoka, mint már annyiszor, most is dr. Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára volt. Kötetlen stílusban elmondott beszédét nagy érdeklődéssel hallgatták. Nem csoda, hiszen a tanyavilágban élő emberek életével, inunkájával foglalkozott elsősorban. Hangsúlyozta, hogy a népfrontbizottságoknak nem elegendő csak a községek lakóival megtárgyalni a helyi és országos ügyeket, a termelés, a továbbfejlődés hogyanját, mikéntjét, hanem mind gyakrabban váltsanak és értsenek, szót a tanyán lakó tásáért a budapesti pártbizottságon, s 1956-ban a Köztársaság térén érte az ellenforradalma banolyan súlyos «sérülést szenvedett, hogy életét vesztette. — Kállai Éva azért nézett szembe élete során többször is a halállal, mert szerette az életet, és a szabadságért küzdött, A megemlékező szavak után Szabados Béláné, a városi tanács titkára szólt a jelenlevő úttörőkhöz: kérte őket, tekintsék példaképüknek úttörőház-'k névadóját. Ezt követően leleplezte az emléktáblát, és koszorút helyezett el rajta. A pajtások sok virágcsokorral tettek jelképesen fogadalmat az emléktáblánál. A békés-csabai Kállai Éva Üt- törőház előtt a munkásdalkör kórusszámának hangjaival ért véget az ünnepség. emberek sokaságával is. Annál is inkább, mert számuk sokkal lassabban csökken, kevesebben költöznek be a községekbe, mint ahogyan azt egy-másfél évtizeddel ezelőtt jósolták. A továbbiakban az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatos feladatokról, végül pedig a nemzetközi helyzetről beszélt részletesen hallgatóinak a szónok. A délutáni órákban vendég szovjet és fővárosi énekesek, továbbá a gyomai művelődési otthon tánccsoportja szórakoztatta a mintegy ezer főnyi résztvevőt. A sötét estébe nyúló hangulatos műsor után „Holdvilág-bál” következett. A Hold ugyan a késő esti órákban jött fel, de helyettesítették a reflektorok. A mezőberényi fogyasztási szövetkezet éttermének népi zenekara mellett fokozta a jó hangulatot az is, hogy a békési fogyasztási szövetkezet bőségesen gondoskodott változatos ételekről és italokról. SÍWVWWVWW\/WWVW\, Nem került még törvényjavaslat az ország legfőbb tanácskozó és törvénythozó testületé elé, amelyen ennyi ember „dolgozott” volna, amelyről az érdekelteknek ekkora sokaságát megkérdezték volna. Két hónapon át majdnem félmillió ember vitatta meg az új Munka Törvénykönyv tervezetét Gyárakban, hivatalokban, kereskedelmi vállalatoknál, állami gazdaságokban majd 20000 hozzászólás került a jegyzőkönyvekbe. Valamennyi bővítette, finomította a tervezetet. Hozzászólásokból bővült a tervezet pl. azzal a javaslattal is, mely szerint a három vagy ennél több gyermeket nevelő anyának járjon pótszabadság. Továbbá: az egyedülálló apákat is olyan jogok illessék meg, mint az egyedülálló dolgozó anyákat. Kapjon az egyedülálló apa is fizetés nélküli szabadságot gyermekei ápolására, kapjon táppénzt, ha beteg gyermeke még nem töltötte be első életévét és így tovább. Akadtak természetesen olyan javaslatok is, amelyeket még a helyszínen a vitapartnerek elvetettek — ilyen volt például az, hogy fegyelmi büntetésként bírságot is kiróhassanak. (A kártérítési kötelezettség selejtkár vagy a társadalmi, vállalati tulajdon hanyag kezeléséért persze más kategóriába tartozik.) A törvénytervezetnek ez az országos és szép eredménnyel zárult vitája arra utal, hogy az emberek egy szélesebb körben ismerik fel közéleti szerepüket, fontosságukat, s egyre jobban megtanulnak bánni a szocialista demokrácia lehetőségeivel. S hogy így történt, az a biztosítéka annak, hogy az elfogadásra kerülő törvény megegyezik majd az abszolút többség érdekeivel. Ez a végeredmény a szocialista demokrácia mérhetetlen lehetőségeire hívja fel újból a figyelmet. S amilyen következetesen^ s nagy haszonnal alkalmazzuk évtizede már a szocialista demokrácia szabályait országos ügyekben — olyan következetességgel kellene azt tenni a kisebb csoportokon, vállalatokon belül is. Ennek felismerése pedig épp napjainkban a legidőszerűbb, vagy — úgy is fogalmazhatnánk: ahol eddig ennek a javaslatkérő, építő, vitázni kész szellemnek felismerésével adósak még, Ott a pótlásra most igazán eljött a kedvező pillanat. Az önálló vállalati gazdálkodásnak az eredményessége mindenütt azon is múlik, menynyire irányítanak demokratikusan a vezetők; hogy egy-egy lényeges döntés előtt mennyire, s mekkora körben vitatják majd meg elképzeléseiket. Az új Munka Törvénykönyv megalkotását is a gazdálkodás önállósulása tette halaszthatatlanná. A régi Munka Törvénykönyv 1951-ben látott • napvilágot, s előírásai már nem tükrözték megfelelően a társadalmi, gazdasági életünkben bekövetkezett, és bekövetkező változásait. Igaz, 1951 óta több mint ötvenszer módosították paragrafusait, ám a sok kiigazítás, kiegészítés az előírásokat áttekinthetetlenné, sőt némely kérdésben ellentmondásossá tette csak, s alig korszerűsítette. A régi Munka Törvénykönyv mindenre pontos és részletes előírást adott, a helyi adottságokra, szükségletekre nem volt tekintettel, megkötötte a munkavállalók, s a munkaadó kezét is, jogokban, kötelességekben egyaránt. Jó és rossz, régi és új munkás között például alig tett különbséget, és így tovább. Az új Munka Törvénykönyv az elvi szabályokat adja csak meg, kereteket ad, amelyeken belül mindenütt szabadon mozoghatnak a vállalatok, s voltaképp valamennyi vállalat, az új Munka Törvénykönyv előírásainak szellemében — a kollektív szerződés alakjában — konkrét, saját Munka Törvény- könyvet alkothat meg. Például az általános elvi szabály a próbaidőt 30 napban jelöli meg, ám ettől a „kerettől” a vállalat az új munkavállaló beleegyezésével eltérhet. Több-kevesebb próbaidőt is megállapíthat A felmondási határidőt, vagy a munkaidőt ugyanígy csak keretekben szabja meg az új Munka Törvénykönyv — a kereteken belül szabad a mozgás. Sőt, kívánatos is. Mindezeket — a jutalomszabadság, a jövedelemszabályozás, a tanulmányi szerződések stb. kérdéseivel együtt — a vállalatok a kollektív szerződések keretében dolgozzák ki részletesen. A vállalati kollektív szerződések rendszere is új vonása az önállósuló vállalati gazdálkodásnak. Igaz, a kollektív szerződések fogalma nem ismeretlen a hazai gazdasági életben. A negyvenes évek derekán úgynevezett iparági, szakmai kollektív szerződések voltak érvényben. A nyomdászok kollektív szerződése például valamennyi nyomdásznak egyöntetű jogokat és kötelezettségeket adott meg valamennyi nyomdában. Az alkalmazottak kollektív szerződése ugyanígy valamennyi alkalmazottra vonatkozott valamennyi vállalatnál, a helyi vállalati adottságoktól függetlenül. Az ötvenes évek kollektív szerződései inkább a munkaverseny felajánlásához kötődtek, gazdasági, gazdálkodási vonatkozásuk csekély volt. Az új kollektív szerződéseket minden vállalat saját maga fogalmazza meg, s ahol megfogalmazzák, csak abban a gyárban lesz érvényes. Éppen ezért a vállalatoknak maguknak kell ügyelniük arra, hogy a szabályok kidolgozásánál elsősorban saját valódi vállalati igényeiket vegyék figyelembe. S ebben a munkában a szocialista üzemi demokráciának újból nagy szerepet kell kapnia. Az új Munka Törvénykönyv lehetőséget ad majd a dolgozók fokozottabb és konkrétabb védelmére Is, ennek mértékét a kollektív szerződések megkötésekor lehet meghatározni. Például áthelyezni valakit csak az érintett dolgozó beleegyezésével lehet; megszűnnek a felmondásokhoz kötődő hátrányos • következmények, viszont felmondás ellen védettebbek lesznek a dolgozók; megszűnnek a folyamatos munkaviszony elbírálásának eddigi bonyolult szabályai, s ezentúl minden munkaviszonyban eltöltött idő beszámítható lesz. A dolgozók konkrétabb védelmét szolgálja majd az is, hogy ezután valamennyi munkaügyi szabály megalkotása és alkalmazása csak a szakszervezettel együtt, vagy azzal egyetértésben lehet- léges. Vétójogot kapnak az üzemi szakszervezeti bizottságok, és bővül ellenőrzési jogkörük is. Az új Munka Törvénykönyv tervezet országos vitájának azonkívül, hogy a törvényjavaslatot finomította árnyaltabbá tette, még az is nagy előnye, hogy az 1968. január 1-én életbe lépő jogszabályt máris majd félmillió ember ismeri eléggé pontosan, de legalábbis szellemében. Szeptember 27-én összeül az országgyűlés — napirendjén szerepel az új Munka Törvény- könyv megvitatása, megszavazása is. A képviselők szavazatával új törvény születik majd, amely meghatározza jogainkat és kötelességeinket munka közben, az új gazdálkodási forma keretei között r Elénk érdeklődés volt az első megyei házikerti kiállítás iránt Megyénk 91 termelője bizonyította a kiállításra hozott termékeivel, hogy a kisebb-nagyobb ha- zikertekben szebbnél szebb, nemes gyümöcs- és zöldségfa,jtákat lehet egy kis akarattal, gondossággal termelni. A sok látogató közül Idézzük a 70 év körüli Llpták János szavait, aki szinte gyerekkora óta foglalkozik kertészkedéssel és gyümölcstermeléssel- — Nagyon szép volt a kialli- lis érdemes volt megnézni. Különösen azoknak mondott ez sokat, akik értenek a gyümölcs és löldség termesztéséhez. Fotó: EsztergÄly úttörőház falán. Az ünnepségen diták támadása. Elvtórsaival Horváth Imréné, az úttörőház I együtt védte a pártházat, s ekkor igazgatónője emlékezett meg KálSok mindenről tájékozódtak és jól szórakoztak a békési tanyanap résztvevői