Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-17 / 220. szám
Arra törekszünk, hogy az Igény és az igényesség minél több emberben azonos legyen Interjú a Jókai Színház igazgatójával és főrendezőjével KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET #••••••••••••• ■••••«••Hl Az évadnyitó társulati ülésen Va-ss Károly, a Jókai Színház igazgatója következetesen visszatért az eszmei és művészi igényesség kérdéseire. Erről beszélgetünk most is, amikor lapunk interjút kér az igazgatótól és Miszlay István főrendezőtől az új évadot illetően. A műsorterv már ismerős, s az is, hogy a színház szeptember 29-én A. Paso: ön is lehet gyilkos című bűnügyi vígjátékával nyit. A darabot Máté Lajos rendezi, főbb szereplői: Szoboszlay Sándor, Schwetz András, Korompay Vali, Tóth Gabi, Körösztös István és Kovács Lajos. Mit mondanak a darabról a színház vezetői? — A szerző spanyol, de Franciaországban él. Tavaly a pécsi színház mutatta be művét, nagy sikere volt. Az idén már négy színház tervében szerepel. Ha a közönség számára a legérthetőbben kívánnám jellemezni, akkor a Betörő az albérlőm című angol filmre utalnék. Ehhez hasonló hangvételű, tempójú, fergeteges vígjáték, sőt krimi-paródia. — Az első bemutató után hogyan alakul a színház programja?-— Október 20-án lesz a második bemutatónk, ekkor V. Sardou és E. Najac Váljunk el! című zenés vígjátékét látják majd a színházlátogatók. Rendező: Vass Károly, főszerepeit Stefanik Irén és Gálfy László alakítják. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. jubileumát Arbuzov szovjet drámaíró A tizenkettedik órában című művének magyarországi ősbemutatójával ünnepli a színház. Arbuzov darabja 1928-ban játszódik és a feltörekvő, fiatal szovjet értelmiségiek és a konzervativisták közötti harc képezi drámai alaphelyzetét. A szerző félreérthetetlenül elkötelezi magát az újért küzdők mellett, akiknek ebben a harcban győniük kell. A kitűnően megrajzolt jellemek a színészek számára magas igényű feladatot adnak, de egyben kiváló alakítások lehetőségét. A tizenkettedik órában európai sikerére jellemző, hogy legutóbb Varsóban és Londonban fogadták elismeréssel. Az ünnepi díszbemutató november 6-án lesz, elekor nyitjuk meg a színház előcsarnokában azt a színháztörténeti kiállítást, melyen a szovjet—magyar színházi kapcsolatok dokumentumaival ismerkedhet a közönség. A Nagy Október megünneplésének programjába tartozik még, hogy a TIT-tel együttesen a megye legkülönbözőbb községeiben verses műsort rendezünk, a színház más művészei pedig több békéscsabai és vidéki középiskolát keresnek fel Az orosz és szovjet dráma útja című összeállítással. ^Decemberben újabb zenés krimi-bohózatot játszunk, Andre—Fényes—Szenes: Lulu című darabját, mely sokat őriz a francia dráma hagyományos, könnyed szellemességéből. Hozzá kell tennünk, hogy ez volt az élmúlt színházi évad legnagyobb közönségsikere. Januárban Baranga: Barátom, a miniszter című társadalmi szatírája a soros, a sikeres román komédia-író egy színház és egy lapszerkesztőség nem éppen eseménytelen és izgalommentes világába viszi el a nézőt. A második félév nagy eseménye Shakespeare Othelló-ja lesz Miszlay István rendezésében, Polgár Géza, Szoboszlay Sándor, Korompay Vali és Körösztös István játsszák a tragédia főszerepeit. Szintén az évad második felében kerül színre P. Horváth László Hétlábú paripa című sajátos hangú drámája, mely korunk társadalmi problémáira keres választ, majd két zenés ősbemutató, Láng—Borkövi Kalamajká-ja, és Lisz- / kay—Jereb Csao, Bitónia! című darabja. Bizonyára mindkettő kellemes szórakoztat nyújt majd. — Már a társulati ülésen szó esett a zenes darabok előadásának színvonaláról, olyan értelemben, hogy a prózai müvekhez hasonló igénnyel kell megközelíteni és bemutatni ezeket is. Azt hisszük, nem lenne felesleges ezt újból körvonalazni. — Igaz, mert már régóta világosan látjuk, hogy nem lehet közömbös számunkra, mi történik abban a műfajban, amelyet a legtöbben néznek meg. Szakítani kell azzal a gyakorlattal is, hogy néhány művészünk számára művészi munka csak a színházban van. Ez így nem megy, ezt nem lehet hivatalos időbe szorítani. Különben azt kívánjuk elérni, hogy a zenés darabok előadásának színvonalát a prózai művek színvonalához igazítsuk. Ez fő erőfeszítésünk lesz az új évadiban. A rendezőnek is igényesnek kell lennie, a szórakoztató műfaj jobban szórakoztasson, viszont a színpad nem cirkuszporond, ami ott jó, az nálunk nem fogadható el. Felfogásunk lényegét — úgy véljük — e néhány mondat pontosan tükrözi. — A közönség és a színház kapcsolatának jellemzőit miben látják? — Sokat változott és állandóan változik a közönség igénye. Persze, az igény és az igényesség még nem adekvát fogalom, ezt csak kevesekről mondhatjuk el. Törekvésünk azonban az, hogy az igény és az igényesség minél több emberben összevágjon, hogy olyan közönségünk legyen, mely úgy jön a színházba, mintha ez életének elválaszthatatlan része lenne. A kapcsolat erősítése kétoldalú feladat. Mi ehhez az új évadban azt adjuk hozzá, hogy megszervezzük és hasznos programmal látjuk él a színházbarátok körét, és nem utolsósorban azt, hogy a tájelőadások mostani színvonalából nem engedünk, hogy tájhelyeinken is azt követeljük a művészektől: ugyanolyan szívvel és művészi ambícióval játsszanak, mint Békéscsabán. — Mit terveznek még? — Jövőre lesz 250 éves Békéscsaba. A TTT-tel együtt már eldöntöttük, hogy a megyében élő írókat és munkásságukat művészeink közreműködésével irodalmi klubesteken népszerűsítjük, jövőre pedig a színház baráti körét is meghallgatjuk, mielőtt a következő évad műsortervét kialakítanánk. Novemberben vagy decemberben szeretnénk megtartani az éjszakai stúdió-színház első bemutatóját, és ezt még kettő követné. Az előadásokat éjszaka fél 11-kor kezdenénk, a három bemutatásra szánt darab elsősorban a színházzal mélyebben foglalkozók számára lesz nem mindennapi élmény, és merjük hinni, hogy a művészek számára is. — A jelen problémái, gondjai? — Az egyik a színházépület, melynek külső' homlokzati tatarozását a napokban kezdték meg. Nem értjük, hogy miért pont most, amikor az évad kezdődik, és miért nem lehetett volna elvégezni egész nyáron? Tartunk attól, hogy a november 6-í ünnepi bemutatónkon is nem éppen esztétikus látvány: állványerdő fogadja majd a színházba érkezőket. Sajnos, nincsenek valami jó tapasztalataink az építőiparral kapcsolatban... Ez az igazság. Gond a színészház is, ahová már beköltözött 18 tagunk, víz azonban még nincs az épületben, az udvar pedig olyan rendezetlen, hogy az első komolyabb eső után sár- tengerré változik. — S végül? — A régi és a jövendő színházkedvelőknek, kedves vendégeinknek élménydús színházi évadot kívánunk. Sass Ervin Lázár János Élete első randevújára 22 éves korában indult el Török Zoltán. Az elsőre még siet az ember, ő nem akart elmenni. Félt. „Látod, ilyen a csók!” De aztán mégis elment, mert az első randevúra mindig elmegy az ember. Telefonon ismerkedett meg a lánnyal. Bár ehhez általában nem szükséges telefon, hiszen annyi ilyen alkalom kínálkozik. Például elmegy az ember táncolni vagy megtetszik neki egy lány, hát akkor elmegy hozzá és így is jó, mert Ha otthagyja, akkor úgysem ért volna az egész semmit Török Zoltán esetében azonban úgy látszott, hogy ez a legjobb alkalom, mert ő még sohasem ismerkedett meg lánnyal. Se így, se úgy, Zoltán ugyanis vak volt. Így is született, lehunyt szemmel. Szüleivel élt, akik mindent megadtak neki, csak hát nem nagyon ismert lányokat. Egyszer ugyan megcsókolta őt egy lány. A Balaton partján nyaralt, és minden este kint üldögélt a ház előtti pádon. Mindig egyedül, egyszer azonban mellé ült egy fiatal lány. Beszélgetni kezdtek, és a lány megkérdezte tőle, milyen érzés semmit se látni. Aztán azt is megkérdezte, tudja-e, hogy a lányok és fiúk csókolózni szoktak. A lány 16 éves volt, Zoltán 21: nem tudott mit válaszolni. A lány nevetett, és Zoltán érezte, hogy két kéz fogja körül, és ez a két kéz forró, és egészen hozzá simul, aztán a lány is egészen hozzásimult, aztán megcsókolta őt a lány. Néhány pillanatig tartott az egész. A lány felugrott, és már távolról kiáltotta: „Látod, ilyen a csók!” NaBrigád ! • (•HNHHIMUHIHIIMMMtlMtMM Keskeny az utca gyón jó szórakozásnak tarthatta ezt a dolgot, és bizonyára többször is elmesélte aztán barátnőinek. Telefonközpontban dolgozott, és ez azért is nagyon jó volt, mert itt sokszor durván beszéltek vele az emberek. Természetesen csak azok beszéltek így vele, akik nem ismerték, de éppen ezért volt jó. Sokkal jobb, mint amikor udvariasan szóltak hozzá. „Tessék csak jönni, majd én átkísérem ... Merre megy? Öh, én is arrafelé,, csak karoljon belém...” 1 Az a lány, akit telefonon ismert meg, nagyon ingerült hangon beszélt vele. Azon a napon többször is jelentkezett, és mindig sietett. Kellemesen csengett a hangja. Zoltán csak később lepődött meg, mert amikor a lány megint hívta, akkor azt mondta, hogy ne kapcsoljon senkit, mert vele akar beszélni. Telefonközpontost csak ritkán hívnak, őt pedig soha, mindig a „Melléket” kérik. Most a lány vele akart beszélni, és bocsánatot kért, hogy délelőtt úgy siettette, „de hát biztosan megérti, olyan nehéz napunk volt”. Zoltán nem tudta, mit válaszoljon. A lány nem tette le a kagylót. Miért ilyen szomorú a hangja? Ilyet még senki sem kérdezett tőlem. Hallgatta, ahogy á lány beszél, és elfelejtett sok mindent, naég azt is, hogy „Látod, ilyen a csók”, mert a lánynak nagyon kedvesen csengett a hangja... Már fél órával a megbeszélt idő előtt ott állt és várt. Az utca néptelen volt, de éppen hét órakor lépéseket hallott. Elmúlt tíz perc. Egy hirdefcőoszlop állt közöttük. Ketten, ha találkoznak, akkor együtt mennek tovább és összesimulnak. „Bújj hozzám és hajtsd a vállamra a fejed.” „Látod, ilyen a csók.” Zoltán nem mert szólni. A lány is várt. Ketten, ha találkoznak... „Hiszen ezért jöttem. Te is megígérted, olyan szomorú volt a hangod.” A lány körülnézett, de senkit sem látott. Hét óra 11 perckor Zoltán ismét hallotta a lépteket Távolodtak. Kiáltani szeretett volna. A fehér bot kiesett a kezéből. Elindult a hangok felé. Kitárta karjait és úgy érezte, nem kell a fehér bot, ő lát, mindent lát, a lányt is látja, és nem lehet hogy sohase találkozzanak. A zajra megállt a lány. Mit látott? Fekete szemüveg, kitárt karok, és egy földön heverő fehér bot. Gyorsan lehajolt, felvette és átnyújtotta. „Ne haragudjon, nem vettem észre, hogy itt volt Átkísérjem?” „Az a hang volt, szólj már!” „Látod, ilyen a csók!” Nem szólt. A lány átkísért a túloldalra egy vak embert és közben többször is visszanézett. Ahogy mentek, a lány belekarolt. „Most megyünk, megyünk, soha nem ér véget ez az út!” Keskeny volt az utca ... hamar véget ért. Benedek B. István
