Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-17 / 220. szám

Boda István Szertartás A határ most csupa zengés. Énekelnek a szekerek. Törékeny emlékek libegnek a szélben s a gyalogutak föld-nehezek. Ó szelíd föld csókoltam hányszor az orcád. Most már learattak, tartlék fölött szállong az árnyék, emlékeim asztagját is széthordták. Az én verejtékem is omlik a gyöngyház-színű fényben. Vonulnak a tájak a nyárfák, az akácosok valami szelíd menetelésben. Megyek a dűlőutak csendjében , harmatok illatát őrzi a markom. Előveszem a szívemet s a napfény oltára előtt a magasba tartom. S vonulnak a titkok s vonul az ég-fényfi sereg. Só-nehéz ingek suhognak, elnehezült arcok fényében a mindenség áhítata remeg. S míg fényeket ontanak a szelek, lassan leborulnak a tengeriszálak s elvégzik helyettem is hétköznapi szertartását a hazatérő áldozatának... OL VASÓNAPLÓMBÓL Vasvári István: A lélek naplójából Aki verseit olvassa egy Különösen azokban a pártos, tiszta pá tőszó, tö- versekben mutatkozik ez rétién hitű költőt ismer- meg, amelyek a múlt, a hét meg. Költészete a fasizmus emlékképeit, a kommunista humanitás, a háború s háborúk borzal- harc vállalása s bukta- mait idézik. (Gettó-temető, tókkal, útvesztőkkel való Lidice, A gyermekek, Dró- szembenézés jegyében szü- tok, A fény határán (Viet- 1 etett. Ebből fakad ars namra). Eszmeileg azok a poeticája is, amely a harc versek a legőszintébbek és és humanitás szerves egy- legigazabbak, amelyek tér­ségében valésul meg. Lí- sadalmunkról, korunkról rája tele van meleg em- íródtak. Talán itt tud köl- berséggel őszinteséggel, tészete kiteljesedni s gaz­derűvel és hittel. Nem dagadni azokkal a mo- programköltészet ez, ha- mentumokkal. amelyek nem közéleti líránk ne- verseit eszmeileg is egysé- mes. töretlen hagyomá- gessé teszik. Legszebb ta­nyait követp és folytató zonyság erre „Ezerkilenc­yzázhatvanöt júliusában” című költeménye. Érde­mes az egész verset idéz­ni. költészet, amely tele van izzó szenvedéllyel, áttét szően gyöngéd, finom lí radsággal. „Az én szívemhez közelebb áll a vállalt sors a hunyász sorsnál. Az én szívemhez közelebb áll a meztelen sír, mint az oltár. Az én szívemhez közelebb áll a néma víz, zajos haboknál. Az én szívemhez közelebb áll mindennél egyetlen osztály.” Ez a pártosság, töretlen Egy-kötéssel). örömmel eszmeiség, hit fogja össze üdvözölhetjük lírájában a egész költészetét, versei- szatírát, amely rövid léleg- nek mondanivalóját. Hogy zetű verseiben jelentke- csak néhány verset említ- ^ g versekben a gro- sünk: A lélek naplójából, teszki a ll'rai( a tragikus A béke, Ember vagy, Ha- hang^étel záig, Tatabányán, Ennyi!, ironi3als Késői vallomás. Szépek és mély vallomásból fakadók szerelmes versei. Ezekben keveredik az fanyar humorú Vasvári költészete nagy a 'versekben" egy évtizedes nyeresége irodalmunknak, hitvestársi hűség és szövet- Befejezésül hadd foglaljuk ség kap őszinte hangot, össze líráját éppen az ő (Klára, Pillanat, Klárának, vallomásával „Tettem, mit tehettem — nem az életemért éltem — érted féltem, fájó emberiség.” Zsadányi Lajos Gaburek Károly Az első fizetés Már egy hónapja, hogy kiléptem az életbe. Dolgozom. Holnap kapom meg az első fizetést. Ele­lesz. Nem a pénznek örü­lök, hanem annak a tény­nek, hogy szorgalmas, dol­gos munkámat anyagilag is a nyugdíjjárulékot! elismerik. A pénz nem Minden bevételt és ki- boldogít, de a holnapi szá- adást fel fogok jegyezni, zasokat szeretném meg­őrizni emlékül. , Ügy gondolom, 300-at zetést. Már alig várom. beteszek a takarékba. Igaz, hogy még cipőt is kell vennem, de ez még belefér a keretbe. És Man­cikát is meg kell lepnem vetésemet”. Bevétel: (fizetés) 1300,— Ft nagynénémtől kaptam: 100,— Ft utcán találtam: _____2.— Ft 1 102,— Ft Ezzel szemben kiadásaim így alakultak: fix levonások (nyugdíj, jár., szakszerv., stb.) albérlet * ebéd, vacsora cigaretta közlekedés fagylalt Mancikának mozi, könyv, szórakozás szerencsejátékok ital, kártya nem tudom távirat 160,— Ft 400,— Ft 382,— Ft 140,— Ft 80,— Ft 2,— Ft 6,10 Ft 3,30 Ft 1,— Ft 222,40 Ft 4,20 Ft 1402,— Ft Maria jotuni: Sziámi ikrek •v valamivel... a jövő hónap­ban lesz a nevenapja. Per­sze, nem valami drága holmival, de hát egyfagy­tem legboldogabb napja lalttal csak nem szúrha­tom ki a szemét! Elvégre holnap már igazi fizetést kapok. Ebből már vonják és ha a hó végén többlet­tel zárul a „mérleg”, a Eddig sovány ösztöndí- nyereséget is takarékba te- jakból éltem, az e havi ki- szem. Milyen jó dolog vég­adásaimat szüleim finan- re önálló keresőnek lenni! szírozták. De holnaptól Azt tehetek a pénzem- már a magam gazdája le- mel, amit akarok... szék! Takarékosan beosz- » tok minden fillért, nem fo­gok feleslegesen költekez­ni. — Nem tudok lélegezni, annyira nyomsz megint. — Hiszen te is. — Mondd csaik,» hogy mersz egyáltalán megszó­lalni? Nem félsz, hogy megütlek, ha kinyitod a szád? — Nem. Ha megütsz, te jársz rosszul. Még jobban szorítalak. — Csupa dacból tűrhetet­lenné teszed az életet. A testembe vagy zárva. Az enyémbe. Az én nedveimet szívod, szívem erejéből élsz. Ha leoperáltatnálak magamról, mit gondolsz, mi lenne? — Meghalnál. Hiszen nincs saját tested. Az enyém az. Én születtem előbb. Az Idősebb előjogá­val a magam -nak tartom. — Előbb születtél? Ugyan. Hogy te születtél előbb? Ám legyen. Csakhogy az erősebbnek több joga van az élethez. Ver a szívem. De van-e neked szíved? Sajátod? Az én szívem do­bog, tombol a dühtől. Ügy haragudni, mint én, nem tud senki. — És úgy szeretni, úgy szenvedni, mint én, nem képes senki más. — Gyengeség a te folyto­nos szenvedésed és szerete­ted. Gyűlölöm. Mert meg­aláz. Mert közel van hoz­zám. Benned van. Nem ér­zed a dühömet az ereidben? Nem forr kölcsönkapott vé­redben ? Te nyomorult, nyavalygó törpe, összerop­pantalak. Könnyen megte­hetném. Semmivé válnál. Á, elgörbült a szájad. Min­dig sírásra kész, mint va­lami gyámoltalan gyereké. Nyomaszt az élet téged is, ugye? Nyomaszt, letipor ta­lán. Engem, engem nem húz a súlya,“ nem tipor le. Én magam Toppantom össze. Én taposom el. — Ügy nyomsz, úgy szo­rítasz. Nem tudom már el­viselni. Megfojt engem a szenvedés, ennek a pokoli fájdalomnak az érzése. Fá­radt vagyok. Beteg és kime­rült a lelkem. Fényre vá­gyik, szeretetre. Keresi a jóság nyugalmát, de az nincs sehol. Keresi a fényt és a szeretetet, amely egész­ségessé tesz. Amely az élet célja. — Amely a természet vak pusztulása csak. — Erős vagy. Ezer hazug­ságot hasít ketté a tekinte­ted, de vajon széttépi-e ezt a sötétséget, amely mögött a végső értelem rejtőzik? A hazugságok ellen hada­kozol, ám új hazugság nő egyre a régiek gyökerén. Vakon, mint a súlyos fű a halottak sírján, amely elfe­di a termőtalajt és megmér­gezi a levegőt. Miért őr­jöngsz, miért hadakozol? — Mert a harcra, mert a látásra, mert a szenve­délyre, mert a tombolásra születtem. — Ö, élet, fájdalmas élet. Borzadok, hogy így össze­nőttünk. Az emberek csak bámulnak és kinevetik a vergődésemet. Erőm sincs már. Szeretni nem tud sen­ki. Valahonnan gonosz sza­vakat súgnak megint. Nem hallod? — Az ítéletüket súgják, te hitvány, te nyomorult. Az emberek nem képesek szeretni egymást, csak a ha­zugságaikat. Nem tudtad? Az élet szörnyű, kegyetlen és önző. A természet rom­lottá lett az emberben, és átkozott, ezerszer átkozott, aki él. Alkalmazkodjam hozzá? Szeressek? Soha. Nem engedi az igazságér­zetem. Amíg csak erőm van, küzdők és gyűlölök. — De én már elfáradtam. Túl sokat szenvedtem. En­gedd, hogy végre megpihen­jek melletted. Felejtsd el a gyengeségem, szeress! Csak aki gyűlölni képes, az képes szeretni is. És akkor a másik nyaká­ba borult. Sírt. De az ellök­te magától, keserű és hang­talan káromkodás rebbent összezárt szájára. Mert szerette az embert, az eljövendő idők tökélete­sebb és hazudni nem tudó emberét, de nem szerette gyengeségét és nyüglődését. 1909. Finn eredetiből fordította: Labádi Gizella Maria Jotuni finn írónő a századforduló idején élt és alkotott. írásai jól ismertek Finnországban. Eletelt egy hónap. Hol­nap kapom a második ű­Jobban kell gazdálkod­nom, mint eddig. Minden kommentár nélkül bemu­tatom múlt havi „költség­A táviratot a szüleimnek „Küldjétek pénzt, nincs írtam: egy fillérem sem!” Braczkó István Bihari Sándor: HAZA Ülhetek már ide, az asztalomhoz, az erkélyen a virágokat, polcaimon a könyveket bámulhatom, — a távolság kioldoz, felment, mert lett villamosszék megint a nyugalom, a rendbe-rakott lét belül a négy falon. Nem tudom megtartani magamban az országutakat —: kinyílnak, megbizsergeti tenyerem egy sarokház, hegyek oldalán a verssorokat rakják össze a lombok folyvást, üzen egy illat, mely a randevúra pontosan megérkezik, ahol Itt vagyok sohse lehetek teljesen itt. Azt hiszem, minden föld-darabon felíratlan is ez áll: Átmenő forgalom. Felütött sátrak a városok, s honfoglalás csak az, az a gondolatom, melyben a szétdobált történelmek és kontinensek találnak rendet, az idő nyit határtalan hazát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom