Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-21 / 144. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTS'ÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA 1961. JÚNIUS 21., SZERDA Ara 60 fillér XXII. ÉVFOLYAM, 144. SZÄM A megyei „parlament“ elé kerül a településfejlesztés terve Ülésezett a megyei tanácsvégrehajtó bizottsága Június 20-án jelentőségében és időszerűségében is nagyon hasznos napirendi pontot tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága Klaukó Mátyás elnökletével. A jelentés A települési hálózat fejlesztéseredményeiről és feladatairól — címmel került a vb elé Takács János, a megyei tanács osztályvezetőjének előterjesztésében. A napirendi pont tanácskozásán részt vett és felszólalt Perényi Imre építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, valamint Perczel Gábor főosztályvezető. Békés megyében lényegében 1960 óta került előtérbe a településpolitika, a rendezési tervek alapján való község-, városfejlesztés. A megye 46 települése rendelkezik egyszerűsített általános rendelkezési, 15 település pedig a településközpont, illetve más településrész részletes rendezési tervével. Számolni lehet azzal, hogy városaink rendezési terve — elsősorban Békéscsaba — ez évben, a többi pedig 1970—75-ig elkészül. A tárgyalás során megállapítást nyert, hogy különösen a városokban erőteljesen dött dése. Az ipartelepítés, a lakásépítés magával hozta a közmű- vesítési feladatok javulását is. Bár ez nem tartott lépést a kommunális ellátás követelményeivel. Az alábbiakban néhány mozaikot közlünk ezzel kapcsolatban. Lakásellátás: A második tervidőszakban Béaz első üteme épült meg a szennyvízcsatornának, Gyulán, Szarvason pedig a munkálatok most folynak. Előkészítés alatt áll az orosházi és a tótkomlósa szennyvízcsatorna közműve. Kisebb településekben is átépítésre vagy felújításra szorulnak a csapadékvízlevezető csatornák. A villamos energiával való ellátás ma már teljes mértékben megoldódott. A településhálózat fejlesztésével viszont a közlekedési hálózatot is javítani kell. A vita során kikristályosodott az is, hogy a közép- és felsőfokú szakkáder-ck tatás tervszerű képzése szempontjából szükséges olyan tanulmányt készíteni, amelyek alapját képezik a településfejlesztés oktatási intézményeinek megoldására. E néhány fejezet csak a kommunális ellátás néhány kérdésével foglalkozik. A településfejlesztés problematikája ennél sokkal bővebb, átfogóbb, amit majd a későbbi terv részletesen feldolgoz. De máris megállapítható, hogy településeink központi fejlődése még igen lassú, hiányzik az ágazatok több évre előre kidol- megkezdő- gozott középtávú fejlesztési ter- a kommunális ellátás fejlő- j ve. A település komplex módon való fejlesztésére az új mechanizmusban a feltételek kedvezőbbek lehetnek. Erre utal a határozat az irány elvekben: „a tanácsok alapvető, sajátos gazdasági feladata, a város- és településfejlesztés, valamint a kommunális ellátás. Az ilyen igényeket a tanácsok mérjék fel és hangolják . . ,, . , . . . . össze a lehetőségekkel.” Ennek kés megyeben evenkent mintegy alapján születetlt olyan javaslat> 1600 lakás épült, ugyanakkor évenként 600 lakás megszűnt, a tényleges lakásszaporulat tehát ezer lakás évenként. A lakásépítés üteme ennek megfelelően azonos szinten mozog. A lakás- ellátottság tekintetében tehát csak kismértékű javulás tapasztalható. Már most ildomos a lakásépítést a helyes központosított telepítéspolitikai szempontok szerint végezni. A településünk központjainak legnagyobb hiányossága ma is a közművesítés, a szennyvíz és a csapadékvíz csatornázásának elégtelensége. Megyénkben az ivóvízellátás is javításra szorul. Tudvalevő, hogy a korszerű tör- pevízműves vízellátás lényegében szintén 1960-ban kezdődött meg. Ennek eredményeként ma 1 — a városokon kívül — 25 községet' láttunk el törpevízművel. Az egy főre jutó napi vízfejadag javult, azonban Békéscsaba, Orosháza városokban a vízellátás fejlesztése • jelentősen elmaradt e városok egyéb irányú fejlesztésétől és igényeitől. Ez is mutatja, hogy a komplex módon való fejlesztés hiánya milyen kedvezőtlenül hat a település fejlesztésére. Szennyvíz és csatornázás: Sajnos, a megye területére jellemző a szennyvízcsatornázás himiszerint a megyei tanács végrehajtó bizottsága szakosztályaival kidolgoztatja egy-egy köz'gazga- tási egységkomplexum fejlesztési tervét, amelyet a megye húszéves fejlesztési tervéhez hasonlóan egy szakbizottság vitat meg, majd így kerül a végrehajtó bizottság, valamint a megyei tanácsülés elé. Az új mechanizmusban az irányelveknek megfelelően komp lex módon helyes kivitelezési sorrendben kell megtervezni megvalósítani a különböző létesítményeket. A helyes település fejlesztési politika ezt szükségessé teszi. Az előterjesztéssel kapcsolatban tárgyalta a végrehajtó bizottság az ipari és mezőgazdasági üzemek telepítésének helyzetét amelyet majd az elkészülő tervben foglalnak. A vb a jelentést elfogadta és mint feladatot jelöl te meg a tanács szakosztályainak hogy a tevékenységi körükön belül a fejlesztéssel kapcsolatban a koordinációs bizottság véleménye szerint járjanak el, figyelembe véve azt is, hogy a tanyai lakosság is kulturált életre vágyik Majd a végrehajtó bizottság olyan határozatot hozott, hogy el kell készíteni a településfej lesztési tervet ez év végére, hogy azt érdemben a tanácsülés anya. Békéscsabán is még csak l megtárgyalhassa. Ködösíteni akar az Egyesült Államok és Izrael Az ENSZ rendkívüli közgyűlése New York Kedden New Yorkban folytatta munkáját az ENSZ rendkívüli sürgős közgyűlése. A hétfői nap teljes világossággal kirajzolta a közgyűlésen megmutatkozó problémákat. Míg Koszigin szovjet miniszterelnök beszéde egyértelmű és határozottan szólt arról, hogy a világszervezetnek el kell ítélnie az agresszort és véget kell vetnie az agresszió folytatásának, az. arab országok területe megszállásának, addig Eban izraeli külügyminiszter és bizonyos értelemben Johnson elnök is — aki az ülés megnyitása előtt mondta el televíziós beszédét — zavaros rendezési tervekkel állt elő. A tel aviv-i kormány alapvető feltétele, hogy „közvetlen tárgyalásokat” folytasson, külön-külön az érdekelt arab államokkal, vagyis elfogadtassa velük saját álláspontját és megossza őket. Mint ismeretes, az arab országok nem ismerik el Izrael állami létét. Johnson is a tárgyalásokat nevezte meg az agresszor csapatai visszavonásának alapvető feltételeként Ugyanakkor amerikai részről arra törekednek, hogy különböző ködös javaslatokkal eltereljék a figyelmet az érdemi kérdésről. Koszigin szovjet miniszterelnök beszédében határozottan rámutatott: ha a világszervezet futni hagyja ak agresszort, akkor a jövő agresszorai könnyen találnak majd precedenst a békeszerető államok elleni támadáshoz. Az ENSZ közgyűlésével párhuzamosan egy másik kérdés is foglalkoztatja az ENSZ székhelyén ös&zesereglett diplomatákat és állami vezetőket: egy esetleges csúcstalálkozó lehetőségének problémája. Az amerikai sajtó a hétfői beszédek után meglehetősen borúlátó ezt a lehetőséget illetően. Az ENSZ székhelyén egyébként igen sok magas rangú állami vezető van jelen. Megérkezett Nu- reddin Atasszi, Szíria elnöke. Tizennégy ország képviselteti magát miniszterelnökével, a szocialista országokon kívül eddig Afganisztán, Dánia, Olaszország és Szudán, az EAK képviseletében pedig Favzi miniszterelnökhelyettese van jelen. Kedd reggelig 38 ország külügyminisztere érkezett New Yorkba. Az ENSZ székhelyén tartózkodó magyar küldöttek hétfőn este részt vettek azon a találkozón, amelyet Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke adott a szocialista országok kormányfői tiszteletére. Kedden a magyar küldöttség részt vett a közgyűlés munkájában. Fook Jenő előreláthatólag csütörtökön mond beszédet az ülésen. Kedden a közgyűlésen elsőnek U Thant szólalt fel, majd Goldberg amerikai delegátus mondott beszédet. Goldberg amerikai küldött beszédében elutasította a Szovjetunió által hétfőn beterjesztett határozattervezetet s helyette amerikai tervezetet terjeszett elő. Az amerikai javaslat a Johnson által hétfőn körvonalazott öt pont alapján akarja „rendezni” a közel-keleti problémákat. Egyetlen szót sem szól az agresszió fényéről, az agresszor elítéléséről és minden fajta rendezést az Izrael által követelt „közvetlen tárgyalások” eredményétől akar függővé tenni. Az öt pont, amelynek elismerését az amerikai javaslat sürgeti, a következő: A körzet minden népének joga vanfcaz önálló életre. Meg kell oldani a menekültek problémáját. Biztosítani kell a „szabad hajózás” jogát. Korlátozni kell a Közel-Keleten a fegyverkezési versenyt. Biztosítani kell minden ország függetlenségét és területi integritását. Az öt pontos javaslat nem mer nyíltan állást foglalni a területhódítások mellett. Goldberg az arab államokat igyekezett felelőssé tenni a háború kirobbanásáért, s tagadta, hogy az Egyesült Államoknak „bármi köze lett volna a válság kitöréséhez, az izraeli célok támogatásához. A Szovjetunió által előterjesztett határozati javaslatról Goldberg azt mondotta, hogy az helyreállítaná a korábbi, feszültséggel teljes helyzetet. Koszigin szovjet miniszterelnök Goldberg beszéde alatt nem tartózkodott az ülésteremben. A következő felszólaló Nured- din Atasszi, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke volt. U Thant, a világszervezet főtitkára, aki a napirend előtt szólalt fel, kijelentette, hogy öt és fél éves főtitkári működése alatt első ízben kommentál egy, a közgyűlésen elhangzott felszólalást. Azért kényszerült erre, mert az izraeli külügyminiszter nem a valóságnak megfelelően állította be hétfői beszédében az ENSZ- erők visszavonásáról hozott döntést. U Thant rámutatott: köztudomású az a tény, hogy Izrael nem járult hozzá a békefenntartó erők izraeli területen történő ál- lomásoztatásához. Izrael ezen felül több ízben követett el provokációkat a határ mentén. „Az EAK sohasem járult hozzá szuverenitása megcsorbításához, s ezt az izraeli külügyminiszter úrnak tudnia kell!” — mondotta U Thant, aki közölte, hogy két napon belül részletes jelentést ad ki a csapatok visszavonásának körülményeiről. U Thant felszólalásának jelentőségét még jobban aláhúzza, hogy az amerikai sajtó egy része koncentrált támadást intézett ellene döntéséért. Egy állítólagos megállapításra hivatkozva, amely hallgatólagosan jött volna létre Hammarskjöld főtitkár és Nasz- szer elnök között. Arról U Thant kijelentette, ilyen megállapodás sohasem létezett. (MTI) Szovjet az agresszió Moszkva A leningrádi 1. számú orvos- tudományi főiskola tanárai és hallgatói gyűlésükön elhatározták, felkérik a szovjet Vöröskeresztet, engedélyezze önkéntes szovjet orvos-brigádok kiutazását az arab országokba az izraeli agresszió áldozatainak megsegítésére. Hasonló határozatot hoztak a moszkvai 1. számú, a taskenti, valamint a kijevi orvostudományi főiskolán is. — A Szovjet Vöröskereszt maradéktalanul helyesli a törekvést — jelentette ki az Izvesztyija tudósítójának Zoja Majorova, a Szovjet Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Szövetségének Végrehajtó Bizottságának elsegítség áldozatainak I nökhelyettese. Szíriába és az I Egyesült Arab Köztársaságba 2— I 2. Jordániába pedig egy — sok tagból álló — orvos-brigádot szándékozunk küldeni — fűzte hozzá Azt is elmondta, hogy a jordá- niai Vöröskereszt címére Moszkvából már elindult két repülőgép, amely gyógyszereket, egészségügyi felszerelést, ruhát, élelmiszert és más közszükségleti cikkeket szállít. Damaszkusz Szíria népe mély hálával fogadta azt a jelentést, hogy kedden két szovjet repülőgép érkezett Alleppóba különböző szállítmányokkal az arab menekültek számára. (MTI) Ütközet Saigon mellett Saigon Hétfőn este gyilkos ütközet dúlt az amerikai gyalogság és a partizánerők között, Saigontól 30 kilométernyire délre. Az amerikai sorkatonaság a haditengerészet segítségét kérte. A tengerészgyalogosok partraszállitó hajóval haladtak végig a Rarch Hui-íolyón, s beleavatkoztak a küzdelembe. Amerikai helikopterek is támadták a partizánállásokat. Az ütközet éjfél tájban ért véget. A partizánok visszavonultak a környéző dzsungelekbe. (MTI)