Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-14 / 112. szám

1967. május 14. 6 Vasárnap Impressziót gyűjt a főinstruktor "i fy anya Kázmér a Kender- [A kóc Vállalat megyei fő- R \ instruktora lihegve . [\ V nyitott be egyik reggel a két leirónő szobájá­ba, amelyből irodája nyílt. Rátenyerelt az összetolt asztalok lapjára s rövid nyakát előrenyújtva bosszant kifújta magát. — Hű, de rohannom kellett, szivecskéim. Sürgősen ki kell ugranom Gátfalvára. Amazok alig észrevehetően el­fordították fejüket, egyikük ke­ze fejét ajkához emelte, közben egymásra lestek. Kánya Káz- mérból meg úgy spricceltek a szavak, mint a gépkocsi alól a víz, amikor átrohan az esőcsi­nálta friss tócsán. — Képzeljétek szivecskéim, mi mindent nem értenek ezek a gátfalviak. Hihetetlen, micsoda primitív egyik-másik. Azért ro­hanok most ennyire, mert úgy tudom, tizenegykor értekezletet tartanak. Ezen elmondok nekik néhány alapvető dolgot, hogy eredményesebben dolgozzanak... Ja, igen, igen, ne felejtsem el, helyettesem, Körmöcz Rudi, le­hetséges, hogy keresni fog. Teg­nap volt Szamekházán és be akar majd számolni nekem, hogy mit végzett. Jegyezzétek fel, szivecskéim, amit mondani akar, mert hátha holnap ismét mennem kell sürgősen, hogy az­tán együtt áttekinthessem a ta­pasztaltakat. Besietett az irodájába, íróasz­tala valamennyi fiókját kinyi­totta s mindegyikből kivett va­lamilyen aktát és zippzáros tás­kájába tette. Már búcsúzni akart, amikor a homlokára ütött. Megfordult hirtelen és a páncélszekrényhez rohant: — Micsoda szerencse! A gát­falviak jövő havi programja majdnem itt maradt. Hiába, ez az örökös spanoltság. Az em­bernek lóg a nyelve, mások meg nyugodtan kérődzhetnek. Ez a sors iróniája. Karórájára pillantott. — Hű, az áldóját, még ellcé- sek! Viszlát — csapta be maga után az ajtót. A Volga kilencvennel-százzal suhant a nyárfákkal szegélyezett betonúton. A gépkocsivezető mellett lehúzott ablakon betó­duló friss szénaillat kellemesen csiklandozta Kánya Kázmér orr- likait. Most még a cigarettáról is megfeledkezett. A haragos­zöld színben játszó határ mintha magához ölelte volna, csak né­ha-néha rebbent a szeme. Akkor kapta előre a fejét, amikor a gépkocsi Gátfalva határában nagyot zökkent egy kocsikverte gödrön. Megbillent a teste, s a falu tornyát megpillantva na­gyot fújt. — Szerencse, hogy nem volt defektünk. Időre érkeztünk —, hajolt előre a gépkocsivezető fü­léhez. A Kenderkóc Vállalat helyi telepének vasrácsos kapuja nyitva volt, mindjárt befordul­hattak az udvarra. A portás in­tett is, hogy szabad az út. Is­merte a gépkocsivezetőt és Ká­nya Kázmért is, aki nagy lobbal nyitotta ki a kocsi ajtaját, s a kövérre tömött aktatáskáját ló- bálva egy szuszra szaladt fel az irodába vezető hét lépcsőn. Már tette volna kezét a kilincsre, amikor kilépett elébe Bodrogi István telepvezető és széttárta hosszú, vékony karját. — De régen nem láttunk, ked­Televíziós Készülnek világszerte a televí- i ó-stúdiók ban: június 25-én első ízben öt földrész csaknem vala­mennyi Iv-állomása közép-euró­pai idő szerint 20 órakor ad egye­nes adásban közvetítésit Moszkvá­ból. ahol ebben az időpontban ké­ső este van, az Egyesült Államok- ' ból, ahol délelőtt van, Ausztráliá­ból, ahol reggel van. A világ szá­mos országának jellegzetes éiebké-1 vés Kánya kartárs. Azt hittük — húzódott széles mosolyra szája —, hogy már felénk sem tetszik nézni. Körmöcz kartárs volt ná­lunk nemrég, de hát Kánya kar­társat is szeretnénk többször lát­ni nálunk. Kánya Kázmér húsos kezével megveregette a telepvezető ki- hegyesedett vállát, majd oda­bent meglepetten nézett körül. — Ügy tudtam, hogy ma érte­kezletet tartanak. — Nem, nem tartunk. Ha elő­re tetszett volna szólni... — Hát igen, igen — harapta össze az ajkát egy pillanatra Kánya Kázmér —, az ilyesmi eléggé bosszantó... De ha már itt vagyok, hogy vannak? — emelte szemét a telepvezetőre. — Megkapták ugye a körleveleket. — Igen, igen, megkaptuk. — Akkor nincs semmi baj. A telepvezető az ajtónyíláson közben beleső titkárnőnek in­tett, kezefejét úgy emelte ajká­hoz, hogy abból bögrefélét for­mált, majd a bútorhuzattal dí­szített kőkemény ülőkéjű szék­re ereszkedett. Az egyetlen fo­telbe Kánya Kázmér helyezke­dett el. — Nagyon jó, telepvezető kar­társ, hogy erre is gondolnak —, mutatott az előttük levő aszta­lon heverő folyóiratokra, képes­újságokra. — Örvendetes, hogy a nehéz gazdasági kérdéseket nem egyoldalúan értelmezik, hanem ápolják a kulturális kér­déseket is. Bár minden telepün­kön látnánk ezt. S ha már így történt, hogy nincs értekezlet, más impressziókat gyűjtök majd. Ezzel döntéseink telítet­tebbek lesznek az élettel. Nyu­godtan csak csinálják dolgukat, miattam ne zavartassák magu­kat. A telepvezető arca felderült, csak nem marasztalja el a fő­instruktor, pedig tehetné. De hát Kánya kartárs mindig megértő volt. Azután, hogy a feketét meg- szürcsölték, a telepvezető kérte Kánya Kázmért, ne haragud­jon, akkor ő kimegy a másik faluba, délután egy órára vár­ják. Csak hát nagy baj tör­tént, a művezetőnek a falu má­sik végébe kellett szaladnia a telep egyetlen motorkerékpár­jával, s közben az befulladt és nem tudták még rendbehozni. Ha Kánya kartárs nem menne sehová Gátfalváról, csak itt gyűjtené az impresszióit, akkor nagyon szépen kérné, ha lehet­ne, adná oda a kocsiját. — Hát — homlokát ráncolva nézte az óráját. — Na, min­degy, maradok csak itt Gátfal­ván. Ügy is ebédelni kell nem­sokára. Menjen. Ebéd után Kánya Kázmér ne­kidőlt a fotel támlájának és a képes újságokban lapozgatott. Néha kinézett az udvarra, hogy mennyire porzik a kenderkóc... És eszébe jutott a harogosan zöld határ, a nyárfákkal szegé­lyezett betonút... Forgatta lassan az újságok lapjait s közben rá- rálesett órájára. Délután pontosan négykor megjött a telepvezető, megkö­szönte, hogy kisegítette Kánya Kázmér. — Nincs mit köszönni. Mi minden támogatást megadunk telepeinknek — húzódott be Ká­nya Kázmér a Volgába és bú­csút intett húsos tenyerével... Cserei Pál világnap pei elevenednek meg a tv-ben. A műsor kizárólag helyszíni „élőköz- vetítésből” áll majd. A tv-világnap kétórás műsorá­nak központi gárdája Londonból irányítja az adást, mélyben hat­ezer riporter, szerkesztő, opera­tőr, technikus, szakember műkö­dik közre. A műsort filmszalagon is rögzítik, s az ENSZ rendelke­zésére bocsátják. (MTI) Igen, mezőgazdasági szakmunkások leszünk Nem szedődnek — szerződést kötnek „Aztán becsüld meg magad, gyerekem, nehogy hamar kitel­jen az időd ...” A 12—14 éves gyerekember kézbe vette a gö- csörtös vándorbotot, nyakába akasztotta a foszladozó csíkosta­risznyát, és elindult. Elszegődött kisbéresnek. Nem kísérte más, csak a szülő mélyről szakadó só­haja, meg a kutya az első dűlőig. S ő nekiindult; egy-két elemis tudásával, s a tarisznyába pakolt kis útravalóval. Mezítelen lába nyomán nehéz por szállt fel, s sokáig ottmaradt még a levegő­ben ... A nyolc jókötésű gyerek bele­nevet a szikrázó májusi napba. Vasalt színes ing, naptól és évek­től fakított, de jól megkötött út­törőnyakkendő; az egyiknek a karórája huncutul a szemembe villant, mögöttük manzárdtetős új családi házak sora. Kamuton van mindez. A nyolc jókötésű fiatalember éppen kilépni készül az iskola kapuján, hogy a továb­biakban a munkához való jogu­kat gyakorolhassák... „Kelj fel, Jóska, hajtsd ki a marhákat, most tud a szegény jó­szág legelni, amikor még nem süt a nap .. — Ti most szerződést köttök a tsz-szel — mondja tagoltan Ka­zár György, a békési járási tanács mezőgazdasági osztályának okta­tási felelőse. — Ezt a szerződést aláírjátok ti, a szüléitek és a tsz is. Ez a szerződés hivatalos ok­mány. A benne foglaltak mind a két fél számára kötelezőek. „Most akarod behajtani a jó­szágot, amikor már lemegy a nap, hűvös van és tudna legel­ni... ? Ne beszélj magadban, mert kaphatsz a lábad szárára az ustorral...” — Tehát ti a három év alatt mezőgazdasági szakmunkássá váltok. Növényvédő gépészekké vagy növényöntöző gépészekké. Naponta nyolc óránál többet nem dolgoztathat veletek a tsz. Azon kívül köteles a termelőszövetke­zet első évben 200 forint, a har­madik évben pedig 650-től 800 forint összeget fizetni nektek, ta­nulóknak. Akinek az előmenetele ötös, az a harmadik évben 800 forintot kap havonta. Köteles a tsz minden nap ebédet biztosíta­ni nektek 5,50 forintért... „Na, itt a maradék, megeheted. Ha nem ízlik az úri gyomrodnak, add a kutyának. Meg ne tudjam még egyszer, hogy a csalamádéba mennek a marhák... Fáj a lá­bad? Piszkáld ki a talpadból bicskával a tövist.” — A leszerződött mezőgazdasá­gi szakmunkástanulóknak azon­kívül munkaruha is jár... — Vári László, a kamuti Béke Tsz elnökhelyettese magától értető­dően bólint rá. Mintha fejmozdu­lata ezt fejezné ki: — Minek ezt hangsúlyozni, hiszen ez természe­tes. „Nőttél, de sovány vagy, kis­fiam. Dőlj le, addig megvarrom a ruhádat, teljesen leszakadt ró­lad. Aludj egy sort, mert hajnal­ban indulnod kell vissza ...” Papp Pista, a jövő növényvédő gépésze határozott mozdulattal kanyarítja alá nevét a szerződés­nek. Mamája mosolyogva írja mellé az övét, de a betűket nem tudja olyan könnyedén formálni., Pista jó négyes tanuló. Nyári in­ge alatt erős izmok duzzadnak. Menyhért Pista pedig jeles bizo­nyítványt vár év végére, szeré­nyen mosolyog a dicsérő szavak hallatára. S a többiek is mind jó tanulók. Iskolázottak, s a további három esztendő alatt, kétségkívül meglevő alapjukhoz, tehetségük­höz izgalmasan szép szakmát sze­reznek. Gépekről, szinte uralkod­va kényszerítik majd a földet: teremjen olyan búzát, amelyből foszlós bélű kalácsot lehet sütni; teremjen olyan kukoricát, amely­től nagyra nőnek a rózsaszín ma­lacok ... „A máiét fogyaszd el hamar, mert tudod, hogy később megsa- vanyodik, na, isten áldjon, fiam...” — Az elméleti oktatást a Bé­kési Mezőgazdasági Szakmunkás­képző Iskolában kapjátok meg. Nálunk is szeptemberben kezdő­dik az oktatás — mosolyog jólel- kűen a bajuszos Hajnóczi Vilmos iskolaigazgató —, de szeretnélek benneteket látni már augusztus­ban. Hozzátok el szüléiteket is, ismerkedjetek meg jövendő is­kolátokkal, meglátjátok milyen •szép, új épület; öröm lesz ottan tanulni... — A gyerekek egy­másra néznek, kacsintanak, a szülők elégedettek. Még Viczián János is megnyugszik; bár az orvosi vélemény úgy találta, hogy a fia színtévesztő, leszerződhetett növényvédő szakmunkástanuló­nak. — Azt gondoltam, ennél jobb helyet nem találhatnék a fiamnak — mondja Tarkovács Lászlóné. — A férjemmel együtt a tsz tagjai vagyunk. — Tovább is tanulhat közülefek az, aki tehetséges és szorgalmas lesz. Hiszen van nekünk egy ösz­töndíjasunk is a debreceni főis­kolán, Uhrin Zoltán. Ö éppen ak­korára kapja meg a diplomáját, amikorra elkészül a második víz­lépcső. Titeket is a jövő mező- gazdaságának tanít a tsz; a ti tu­dásotokra, munkaszeretetekre ko­molyan akarunk építeni — mond­ja Hidasi József, a „Béke” főag- ronómusa. Vidáman, derűsen fogóznak össze a fiúk kint az utcán; bele­nevetnek a májusi napfénybe, s mennek vissza az iskolába. Hi­szen várja őket még néhány hétig a tanulás, majd egy kis nyári üdülés. S aztán a komoly élet, amelyben majd épp oly becsület­tel akarnak helytállni, amilyen becsületesen tanultak az iskolá­ban nyolc esztendeig... Szöveg: Ternyák Ferenc Fotó: Demcny Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom