Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-07 / 106. szám
> : KOROST AJ _________KULTURÁLIS melléklet i A z ifjúság dönti el végeredményben azt a vitát, mely az utóbbi hónapokban az újságok hasábjain is több vonatkozásban folyik, ifjúságunk hazafi- sógának, internacionalizmusának helyzetéről, fejlettségi színijéről, avagy az e téren jelentkező negatív vonásokról. Ifjúságunk véleménye. szóbeli állásfoglalása, s tettekben jelentkező gyakorlata nem hanyagolható el e témakör vizsgálata, s az általánosítások levonása során. Vizsgálódást végeztünk a Szarvasi Óvónőképző Intézet hallgatói között olyan vonatkozásban, hogy mi a véleményük a szocialista hazafiságról, internacionalizmusról, milyennek tekintik az igaz hazafit, s hogyan jelentkeznek hazafias érzelmeik? A feltárt kép, s az ebből levont általánosítások, száz elsőéves hallgatónk értelmi és érzelmi szintjét mutatják. Ugyanakkor, mivel e hallgatók egész Tiszántúl területéről jöttek Intézetünkbe, jelképesen hazánk ifjúságának, s középiskoláinknak jelentős részét képviselik, így állásfoglalásaik az általános felé mutatnak. Igyekeztünk megfelelő képet kapni először is arról, hogy milyennek tartják hallgatóink a jó hazafit, milyen tulajdonságokat tartanak fontosnak. Abból, hogy meghatározzák a szenagy tetteket és eredményeket is, melyeket szocialista társadalmunk alkotott, eredményezett. A nép és ország szeretete szocialista rendünkhöz való ragaszkodással párosul. Ezt igazolja az alábbi vélemény is: — Büszke vagyok arra, hogy ez az ország nemcsak magyar, de szocialista is. Büszke vagyok arra, hogy Magyarország a szocializmust építő országok közé tartozik. Nemzeti büszkeségük nem zárja ki más népek megbecsülését. A hazafiság és internacionalizmus dialektikus egysége szilárdul hallgatóinkban. Erre utalnak következő szavaik: — Egyformán becsülök és tisztelek minden demokratikus országot, amely az igazság és béke ügyét szolgálja. Gyűlölöm és elítélem az imperialistákat. — Becsülöm hazám politikáját, meri a béke mellett van, s szolidáris az elnyomott népekkel. — Ha más nemzetiségű lennék, pl. román, cseh, stb., akkor is büszke lennék arra a hazámra, mert a hazát mindenképpen szeretni kell. — jó itt élni, a testvéri szocialista országokkal szoros barátságban. Internacionalizmusuk itt is megfogalmazást nyer: — Békében akarunk élni, barátságban minden nemzettel. Elítélően nyilatkoznak azokról, akik anyagi előnyökért hazaáxulókká válnak, vagy ezért elhagyják hazájukat, népüket. Elviselhetetlennek tartják a honvágyat. E konkrét megnyilatkozások hallgatóinkban meglevő pozitív hazafias és internacionalista érzelmekre utalnak. Helyesen határozzák meg a hazafiul követelményeket, s közben önmagukat is adják. Intézetünk nemzetiségi óvónőket is képez. A magyarországi nemzetiségi óvodákba készülő hallgatók teljes megbecsülést élveznek. Minden hallgatónk természetesnek veszi képzésüket, s nemzetiségieinkkel való törődést, jogaik, igényeik maximális kielégítésére való törekvéseinket. Az itt feltárt vizsgálódásunk tapasztalatai kedvező benyomást keltenek ' hallgatóinkról. Internacionalista hazafiságúk jelenlegi szintje nem csupán a magukkal hozott értelmi és érzelmi motívumokból tevődik ösz- sze. Intézetünk összehangolt nevelő munkája nagy mértékben segítette ennek fejlődését, szilárdulását. Figyelembe vettük pártunk művelődéspolitikai irányelveit, a KISZ KB állásfoglalását, az MSZMP IX. kongresszusának ezzel foglalkozó elvi és gyakorlati ítmutatásait, melyeket, mint nevelőképző intézet, megkülönböztetett módon állítottuk nevelési programunk homlokterébe. Ifjúságunk fogékony a szocialista eszmék iránt, így céltudatos nevelőtevékenységgel szocialista haza- fiságukat, internacionalizmusukat magas szintre emelhetjük. így kapcsolódik be ifjúságunk a bevezetőben említett vitába tevőlegesen, szilárd internacionalista hazafias tudatossággal, tett- rekészséggel, amely a vita pozitív irányú eldöntését, s lezárását is eredményezi. Természetesen nem ma, de a közeljövőben. Búzás László a Szarvasi Óvónőképző Intézet tanára Fodor József: Ember anyja Asszony! Ember anyja! Nyugalom árad Belőled. Mert nálad lel nyughelyei Fejünk, ha már eszmélni, élni fáradt, Mint élni is tebenned született. Béke s titok! Világnak ringatója (Ember-tudatnak maga a világ), Lélegző, lágy sír! Élő hangja hordva v Süket csíránk s feltámadás-csudát. Nagyobb csuda nincsen a születésnél, S hogy újulj még szebben, van a halál! Mint ki hátrább lép, hogy első szökésnél Messzibb szökjön, mint ki versenyben áll; Örök versenyben: s ki felfog, továbblök Erős-lágyan tovább: asszony, te vagy! Világ-tartó s — vivő; s mint nyel a vad rög, Üj életre váltsz, te biztos, néma, nagy! Hős, lárma nélkül! Csendes, csuda harcban A vad halállal; és te győztes itt, Mint tárja létünk, s új s új arcban itt van — Anyánk, örök s örök-új fiaid! — Szememben óriás kép tűnik ott fent Ég s föld között: a szót rá nem lelem! Két véglet közt szilárd-egy, iszonyú, szent! Asszony; egy, s mind, száz-nevű, s névtelen! rintük legjellemzőbb vonásokat arra is következtethetünk, milyen tartalommal 'töltődik náluk az igaz hazafi fogalma. Legtöbben a jó hazafi legfontosabb tulajdonságának a haza, hazai táj, szülőföld és a nép szeretetét vallják. Mutatja ez saját ragaszkodásukat is szülőföldjükhöz, népükhöz. Megnyilatkozásaik a következők: — Örülök, hogy magyar vagyok, büszke vagyok rá. — Szeretnék sok országot bejárni, de élni csak itt, Magyarországon. — Nem szeretnék Nyugatra menni, én ott nem tudnék élni. — Jártam külföldön, s ott magyar szót hallani, magyarral találkozni a legnagyobb élmény és boldogság. Ezek a megnyilatkozások mutatják, hogy a hazaszeretet e motívuma mélyen él a lelkűkben. A lehető legnagyobb mértékben hangsúlyozzák büszkeségüket magyarságuk iránt, s ragaszkodásukat nemzetünkhöz: — Büszke vagyok magyarságomra, nagyon szeretek itt élni, minden szál ideköt. Büszkeségüket, ragaszkodásukat indokolják is. Indokaikban nemcsak a magyar történelmi múlt, és a hazai táj szépségeit emelik ki, hanem azokat a Sokan a jó hazafi fontos tulajdonságának tartják a munkaszeretetet. Azt, hogy a jó hazafi szorgalmasan dolgozik. Nem 'tartják igaz hazafinak a henyélőt, munkakerülőt. A jó munka, hazafias tett; e helyes szemlélet él, alakul ifjúságunkban. Hazafias jellemvonásnak tartják az áldozatkészséget, önfeláldozást is. Bátornak is jellemzik a jó hazafit, ami összefügg a haza megvédése során szükséges bátorsággal. Többen jól látják a leghaladóbb világnézet, a marxizmus—leniniz- mus szerepét az igaz hazafiság kialakításában. A közösségért, népéért önzetlenül dolgozó embert is jó hazafinak tekintik. Véleményük szerint csak az szeretheti igazán hazáját, aki az egész népért, a nagy közösségért tud és akar dolgozni. Saját érdeke és népe érdeke azonosul. Ez már felismerése annak, hogy saját boldogulását csak egész népe, nemzete boldogulásában találja meg. A békevágyat szinte minden hallgatónk fontosnak tartja. Többek között azért is szeretik hazájukat*, mert itt béke van. Nem szeretnének olyan helyen élni, ahol háború folyik, de olyan országban, sem, amely háborúra törekszik. — Amerikában nem szeretnék élni, mivel leigáz más népeket, és harcol ellenük. VWWWWWVWWW^'VWVWVWWWWVWSAA/VWWWW aaaaaaa/wvaaaaaaa IVd EST Amint kiléptem a szerkesztőség kapuján az utcára — tavasz felé közeledtünk; az épület előtti parkban. néhány kíváncsi rügy már kipattant a barackfákon —, megcsapott a friss levegő és akkorát tüsz- szentettem, mint egy ház. „Egészségemre” — morogtam magamnak, mert akkoriban — idegen lévén a városban — kollégáimon kívül nem sok embert ismertem még, akik jókívánsággal tiszteltek volna meg, harsány megnyilatkozásom hallatán, különösen, hogy nem is volt senki körülöttem. Fura árvaságom volt nekem. itt. Családom egyik fele másfél száz kilométerre, a másik fele háromszáznál is többre volt tőlem; hetenként, két hetenként ha láttuk egymást. A munka idején nem is volt semmi probléma; a város-, vagy mdékjárás, a szerkesztőség és a nyomda bőven lefoglalta az embert. De,' amikor esténként mindezeknek vége volt... Maradt a főutcai presszó — ahol mintegy társadalmi kötelezettségként este öt óra után, nap mint nap megjelentünk —, maradt a konyhájáról híres átellenbeli kis- vendéglő; maradt a színház, ahol a jobb kettes igazgatói páholyból huszönötödször is megnézhettem a Havai rózsáját és a szünetekben évődhettem a tánckar bájolgó hölgytagjaival — vagy, ha mindezt sutban hagytam —, hasonsorsú, de akkor még legényember Jankó komámmal hajoltunk össze egy kis kocsma pörkölt-pettyes asztala fölött néhány pohár bor melleti darvadozásra... De hát ez a Jankó, az én aranyos Jankó komám is harmadik napja volt már beteg, nyomta az ágyat, őt meg a nátha. Nem volt ez valami dicsőségesen férfias betegség, de ha már volt, el kellett viselnie. Es, ahogy ott álldogáltam a szerkesztőség előtt, bámulva a tavaszt ígérő rózsaszín barackrügyeket, már határoztam is: meglátogatom a Jankót, az árvát — s két árva lesz egy pár. A havi négyszáz forintos lakbér színvonalához egyáltalán nem mérhető ágy szélén üldögélve találtam komámat, s kollégámat, félig felöltözve, mondván: a gyógyszereket kiváltandó, patikába készül, s jó, hogy jövök, mert nem kell gyalog — azaz: egyedül — mennie. Es közben bekaphatunk valami vacsorát, mert harmadnapja alig evett valamit, azután nem is árt egy kis séta, egy kis tavasz eleji levegő a beteg testnek. Csak ezt a sétát ne említette volna. Itt kezdődött a baj. A receptre kiváltott két üveg gyógyszerrel, negyed kiló kolbásszal, fél kiló kenyérrel és fél maréknyi savanyú cseresznyepaprikával felszerelve indultunk sétára a v>áros széli borospincékhez, hogy majd ott csendesen megvacsorázunk, megiszunk utána egy fél liter bort, jót levegősünk és ki-ki megyen haza, eltenni magát másnapra. Puha kenyér, kolbász, jó erős paprika, utána a világ legjobb vörös bora, s mindenekelőtt a jó levegő —, kell-e ennél jobb dolog? Kiváltképpen a vörös bornál van-e jobb?
