Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-07 / 81. szám
1967. április 4 Pénfek Két párttitkár egy családban Nők a közéletben „Az a romantikus benne, hogy mindkettő 'parttifckár. Á feleség és a fér.i is. Az egyik a sarkad! tanács pártalapszerveze- | tének élén áll, a másik a helyi j József Attila Termelőszövetkezetsikat ösztönözte a tanulásra, buzdította további áldozatos munkára, melynek eredménye, hogy mindkettőjüket, párttitkárrá választották munkahelyükön. A férjeim és én is tudjuk, mi ben irányítja a politikai mun- j a társadalmi munka — mondja kát.- — Ezt mondták róluk Sár- j erről Erdélyiné —, így hát meg! értjük, kádon. Hogy mi a romantikus, azt ál- j haza a szokottnál, tálában mindenki vérmérséklete | visszavonul, mert, és egyénisége szerint ítéli meg. A ha az egyik későbben étvágy pedig tanulni akar. Ezért még sohasem volt vita kőmálikor egy fiatal párral beszél- I zöttünk. Én is tanultam, Levelese ttem. — Képzeld, a Ferinek milyen ötletei vannak — mondotta az asszony. — Vasárnap este volt. Otthon két szelet kenyér közé tettünk egy-egy .rántott csirkező úton végeztem el a közgazda- sági technikumot. Ez bizony nem volt könnyű, talán meg is hátráltam volna, ha a férjem nem megértő élettani. A két gferniftk nevelése, combot. Azután ünneplőbe öltöz- j család ellátása, a napi munka a lesei. A tanács vezetői a legkülönbözőbb dolgokban — legyen az jutalmazás, személyi ügy, bérkérdés vagy egyéb — kikérik a véleményét, elfogadják javaslatait. Bátor, igazságszerető asz- szonynak ismerik, aki nem fél megmondani a véleményét, még akkor sem, ha vezető beosztású- emberek bírálatáról van szó. Ezért tiszteli mindenki. Hasonlóképpen dolgoaik a férj is a termelőszövetkezetben. S a bizalom jele ugyanaz, mint a feleségénél. Iz azunos gondok, az emberek nevelésével kapcsolatos problémák, a hosszú esti beszélgető- ; sek azonos témaköre pedig még szorosabban összefogja a kis köwink és kisétáltunk a Körösparte hivatalban, illetve a tenmelős'zö- j zösséget, a családot na. Leültünk a kedvenc padunkra, vetkezetben, emellett minökettőakárcsak a szerelmesek. Az. esti fények mellett, a gesztenyefák árnyékában jóízűen falatoztunk. Az utcán autók suhantak, s len! csobogott a víz. Csodás zenei aláfestés. Hát nem romantikus?- — | áradozott a fiatalasszony Szóval, lehet romantikus ez is, az is és a pártmunka is. Erdélyi Karolyékra találó volt ez a kifejezés. A magasztos eszmék megvalósításáért vívott küzdelemben találtak egymásra, azóta is vállvetve egymást segítve, támogatva vesznek részt a munkásmozgalomban. Erdélyiné még 20 éves sem volt, amikor tagja lett a pártnak, s az ifjúsági moz jük párttitkári teendőinek ellátása bizony sok időt vesz el a családtól. Kevés jut az egymással í való törődésre, tanulásra és szóna- ! kozásra. Mégis mindketten évek óta vállalják ezt a pluszt. — Tudja, úgy van az, hogy se- | gitünk egymásnak mindenben. Másképp nem is lehetne. Ha például a férjemnek van. valami gondja, megbeszéli velem, tanácsot adok. Ugyanez történik fordítva is. A beszámoló elkészítésétől kezdve a legkisebb témáig, a legapróbb részletekig mindent meg tudunk beszélni és ez nagyon jó. Hogy mennyire, azt bizonyítja Hogy hol van ebben romantika? Azt ők tudják a legjobban, liehet, hogy a közös munkásmozgalmi emlékek, fiatalkori élményeik és a ma eseményei, egy-egy cél megvalósulásának öröme, amiért együtt küzdöttek. És mindez együttesen. Kasnyik Judit A tanácsválasztások során volt allcalmunk megbizonyosod- ni arról, hogy a nők — különösen a községekben — egyre nagyobb szerepet kapnak a vezetésben, a közéleti tevékenységben. Bár az arány még mindig nem kielégítő, ha a lakosság létszámát tekintjük és figyelembe vesszük a két nem megoszlását, asért örvendetes tény, hogy az előző választásokkal szemben lényegesen több most a női tanácstagok száma. A 2893 községi tanácstag közül 546 nő. A városokban 16 százalékos, a járásokban pedig 24 százalékos a nők aránya. Kitűnik ebből az orosházi járási tanács, ahol a 42 tanácstagból 11 nő. A számok megoszlása községenként más és más. És vannak kiemelkedő helyek, ahol különösen szép arányban választottak női tanácstagokat. Mindez örömmel tölti el az embert, aki egy kicsit is figyelemmel kíséri az asszonyok és lányok térhódítását. Ehhez hozzájárul az a megbecsülés, amit úgy az üzemekben, mint a termelőszövetkezetekben és más munkahelyeken dolgozó nők egyre inkább megérdemeltek. Sokan az utóbbi években — ahogyan a munkában egyre több nő vesz részt — ráébredtek arra, hogy szavuk lehet és kell is, hogy legyen mindnyájunk sorsúitok irányításában. Hozzájárult a számarány növeléséhez az is, hogy egyre több azoknak a száma, akik a tanulást, saját maguk továbbképzését fontosnak tartják és tovább akarnak látni a szűk kis családi körnél, hogy még többet tehessenek mindnyájunk boldogulásáért. örvendetes tény az is — és egyben biztosíték az aktív közéleti tevékenységre —, hogy sokkal több a fiatal, a munkában és társadalmi életben példát mutató női tanácstagunk. Az eddigi gyakorlattól eltérően ugyanis nem hivatalból — mert valamelyik szerv vezetője — leit egy asszony tanácstag, hanem mert már eddig is bebizonyította munkájával és a közügyek iránti érdeklődésével, hogy méltó a bizalomra és sokat tud, illetve akar tenni szebb életünk kialakításáért. Ebben bízva kívánunk sok sikert női tanácstagjainknak a közéleti tevékenységben. K. r. gálámnak szinte gyermekkora ; Erdélyiné munkája. A gyulai já- óta részese volt. Ügy is mondhat- rás 68 pártalapszervezete közül a nánk hát: belenőtt a pártmunká- j sarkadi tanácsé az egyedüli, ahol ba, akái-csak a férje. Kár lenne most vitatni, hogy nő a titkár. Ez bizony nem lebecsülendő erdem. Immár másodmélyikőjük érdeme a másik j szór esett rá a választás. Megbízélőbbre jutása. Az önérzeten esne csorba. A tény, hogy egyik a mának benne az emberek, a párttagok, s .elismerik munkáját íeletÁpritis 9-től szovjet drámaciklus a Rádiószínházlmn Napirenden a közegészségügy Pénteken tanácskozik Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága a B. Békési Járási Tanács V. április 7-i ülésén napirenden szerepel a járás közegészségügyi és járványügyi helyzete. A járásban a követélményeknek megfelelő közétkeztetési üzemek nincsenek — ebből indul ki a beszámoló. A közétkeztetést részben a tesztének, s javítják a dolgozók ! munkakörül ményeit. A beszámoló szól arról, hogy a kenyéí-ellátásban Békés és Mező- berény község rendelkezik nameg is szüntették. Bélmegyer községben az elmúlt évben korszerű tejgyűjtőt helyeztek üzembe. örvendetes, hogy az élelmiszerüzletek a községek központgyobb sütőüzemmel. Ezek látják jaiban megfelelőek. Viszont a rákéi — Kétsoprony és Mezőmegyer , tárak szűkek, zsúfoltak. Ez még Április 9-én Gorkij: Jegor Buli- esov című drámájával kezdődik a Rádiószínházban az a ciklus, melynek keretében a szovjet drámairodalom öt évtizedes termésének legjavát mutatják be. A Hagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére összeállítót)) sorozattal a Rádió- szíriház vezetőinek az a célja, hogy egyrészt a hallgatók emlékezetébe idézzék a korábbi évek «nagy színházi sikereit, másrészt pedig olyan alkotásokat is bemutassanak. melyeket magyar szín- teádon még nem játszottak. A Rádiószínház vezetői természetesen nem törekedhettek teljességre, mégis ügy vélik, hogy Aiegközelí- töen jó képet adnak majd a betamyháí, valamint az iskolák és j óvodás gyermekek közétkeztetését j a napközi otthonos konyhák iát- 1 jak el. Ftelrmszenpani üzem a mutatott müvekkel 50 év szovjet járás területén egy van, a mezőkivételével — a járás összes közföldmű vesszőve tkezetek üzemi i ségeit kenyérrel és süteménnyel. I községék ‘ A két nagyobb sütőüzemben a fokozottabban mutatkozik meg a peremein elhelyezett éleliniszerboltoknál. Ennek megdoilgozőknak jó munkakörülményt! „ .... biztosítottak. oldasa a foldmuvesszovetkezetek re var. A beszámoló a további részledrámaterinéséből. A Gorkij-bemutatót követően a herényi vajgyár, ami elavult, régi épületben, rossz közegészségügyi A termelőszövetkezetektől, va-1 1-aminit a lakosságtól összegyűlt j tej felvásárláséval foglalkozó be- teiben is hasonló problémákat ál- gyűjtőhelyek egy részének köz- lit a végrehajtó bizottság elé, egészségügyi ellátotttóga kiifogá-1 amelyeknek megoldása komoly ciklus többi darabja Trenyov: ] körülmények között működik. Eé- solható, különösen Békés, Mező- erőfeszítéseket; kíván az érdekelt Ljubov Jaróvaja; Atinogenov: j kés községben egy édesipari üzem j berény, Köröstarcaa községekben, intézetektől, vállalatoktól, Kisunokám: Majakovszkij: Buffo- j dolgozik, amelyet évről évre fej- misztérium: Katajev: A kör ! négyszögesítése; Szolovjov-Vitko- vics: A csendháborító; Panova: Szállnak az évek; Lavrenyov: Leszámolás; és Visnyevszkij: Optimista tragédia című műve lesz. A tervek szerint a ciklus befejező darabját november 7-e hetében sugározza a Magyar Rádió. Az egyes darabokat Varga Géza, Solymosi Ottó, Marton Frigyes, László Endre és Soós László rendezik. szerAz utóbbi működését 1966. évben ; vektől. Értesítés! Közöljük üzletfeleinkkel, hogy vállalatunk központja Békéscsaba, Széchenyi u. 6 S2ám alól, Békéscsaba, VI. kér. Micsurin u. 12 szám alá költözött. BÉKÉS MEGYEI tUlTFORGILMI VM.IIUI béxéscsibi 214 Verseny és monopólium a szocialista gazdaságban Az uj gazdasági mechanizmus megteremti a vállalatok döntési és cselekvési szabadságának feltételeit. Ebből következik, hogy a vállalatok kapcsolatainak eddigi rendszere is megváltozik. Mivel nem írják elő számukra a galmas alkalmazkodását a szükségletekhez, a piac kívánalmaihoz. A gazdasági verseny azonban csak akkor bontakozhat ki, fejtheti ki pozitív hatását, ha a piac normális működését nem gátolják a termelés, a kereskedelem, a tennivalókat, a felhasználható szolgáltatások túlzott, gyakran eszközöket és általában nem jelölik ki partnereiket sem, a vállalatoknak maguknak kell megkeresniük vásárlóikat, más vállalatoknak pedig a szállítóikat. Ennek következményeként nagymértékben megnövekszik az áruviszonyok szerepe, jelentőssé válik a piac a vállalatok közötti kapcsolatokban. Egyszóval, a termelés mellett előtérbe kerül a kereskedelmi tevékenység, a realizálás létfontosságúvá válik és ez — párosulva az eladók és a vevők szabad, a saját gazdasági érdekeik alapján történő megválasztásával — megteremti a vállalatok közötti gazdasági verseny kibontakoztatásának a feltételeit. A szocialista vállalatok gazdasági versenyétől joggal várhatjuk, hogy a vállalatokat nagyobb tel j esi Kményre, gazdálkodásuk hatékonyságának növelésére ösztönzi és elősegíti a termelés rumesterségesen létrehozott mono- polizáltsága, pontosabban a monopolhelyzet nem minden esetben szükségszerű negatív menyei. A vállalatok monopolhelyzetének a kialakulása a szocializmusban sem véletlen jelenség, hanem a termelőerők fejlődésének szükségszerű velejárója. A technika fejlődése, a termelés méreteinek a növekedése és gazdaságossá tétele a termelés nagyfokú koncentrációjához vezet és ez — különösen a kisebb országokban, mint amilyen hazánk is — többnyire együttjár a monopolhelyzet kialakulásával. Ugyanis, a viszonylag szűk fogyasztopiac miatt nem lehet, de gazdaságilag nem is ésszerű egyidejűleg több vállalatnál is koncentrálni azonos szükségletet kielégítő termelést. Gyakorlatilag monopolhelyzet alakul ki akkor is, amikor bár több vállalat is működik egy termelési ágban, ha az állam jelöli ki a termelő számára a vevőt, vagy fordítva, a vevő számára a szállítót. Ugyancsak a vállalatok monopolhelyzetét erősítette az a régi mechanizmusban általánossá vált gyakorlat, hogy a felsőbb irányítási szervek — miután nem voltak és nem is lehettek képesek a termelési, gazdasági folyamatok részletekbe menő irányítására — egyes feladatokat a nagyvállalatokra ruháztak át. Ennek következményeként gyakran megtörtént, hogy egyes vállalatok a többiekkel szemben gazdaságilag indokolatlan előnyöket élvez- következ- • tek, kivételes . pozícióba kerültek. Ilyen helyzetet teremtett a profilgazda-rendszer, amelynek következményeként egyes vállalatok lényegében engedélyezhették, vagy megtilthatták más vállalatoknak bizonyos termékek gyártását. Ezek a vállalatok ily., módon nemcsak gazdaságilag kerültek kivételes helyzetbe, hanem mintegy hatósági jogkört is betöltötték. A monopolhelyzet kialakulása a szocializmusban is törvényszerű jelenség és nagy gazdasági előnyöket rejt magában. Azonban ma már világosan látszik, hogy a meglevő pozitívumok mellett egy sor kedvezőtlen hatással is számolni kell. A monopolhelyzetet élvező vállalatok elkényel üresedhetnek, nem fordítanak elég gondot a műszaki fejlesztésre, elha-