Békés Megyei Népújság, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-01 / 27. szám

W67. február 1. Szerda Tragikus hősük Nem tért napirendre az embe­riség a három amerikai űrhajós tragikus halála fölött. Három asztronautát vesztett el az űr­kutató tudomány kísérletezés közben. Arra készültek, hogy % világűr új titkait fedjék fel s ezzel gyarapítsák hazájuk és az egész emberiség tudományát. Vállalkozásuk azonban meghiú­sult s ők az életükkel fizettek a próbálkozásért. Érdemüket a gyászos fordulat nem kisebbíti. Még folyik a szigorú vizsgálat, amelynek azt kell megállapíta­nia, nem történt-e bűnös mu­lasztás. Nem az okozta-e a há­rom bátor halálát, hogy az Egye­sült Államok űrprogramjának vezetői erőszakolták a kozmikus hajszát? Súlyos kérdések ezek, s az illetékes amerikai szervek — nem kétséges — határozott választ adnak majd reájuk. Ámde ami a három felkészült és merész férfiút illeti, reájuk a tudomány és az emberi haladás minden igaz híve őszinte rész­véttel gondol. Sőt, talán a rész­vét szó nem is fejezi ki eléggé az együttérzést az elpusztultak hozzátartozóival, annak a nép­nek egyszerű polgáraival szem­ben, akik szívszorongva lesték a várható siker teljesülését. A bátorság, a kutatószellem, az úttörő munka, a tudományos megismerésért vállalt áldozat mindig tiszteletet ébresztő nagy erény. Márpedig Grissom, White és Chaffee amerikai űr­hajósok a bátrak bátrai között éppen ezeket az erényeket csil­logtatták. Helyük ott van a tudományos haladásért harc közben eleset­tek örök pantheonjában ... Lapzártakor érkezett: Újabb súlyos szerencsétlenség az amerikai űrkisérietek során Washington Kedden újabb súlyos szeren­csétlenség történt az amerikai űr- kísérlefeik során: tűz ütött ki egy '100 százalékos oxigéna bmoszférá j ú űrkabinban. A tragédiának egy halálos ál­dozata és egy _ súlyos sebesült je van. A texasi San Nantomio mel­lett Brooks légitámaszponton kí­sérleteket folytattak egy űrkabin­nal, amelyben két ember tartóz­kodott. A két repülő nem tarto­zott az űrpilóták közé, s a beren­dezések karbantartását és felül­vizsgálatát végezte. A tűz oka is­meretlen. (MTI) Kínaiak provokációja a Vörös téren Sajtóvisszhang Podgornij olaszországi látogatásáról Róma Podgornij, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke olaszországi látogatásának eredményei mindkét fél szem­pontjából teljes mértékben kielé­gítők. Ez nemcsak a hivatalos közleményből, hanem Podgomij- nak és olasz vendéglátóinak több alkalommal is elhangzott kijelen­téseiből, valamint a kedd reggeli olasz sajtó állásfoglaláséból is ki­derült. Csaknem valamennyi olasz lap pozitívan ítéld meg Podgornij látogatását. A Popolo, a kereszténydemok­rata párt lapja a többi között rá­mutat, hogy a záróközlemény nem titkolja el az egyes politikai tények értékelésében fennálló vé­leménykülönbségeket, de alá­húzza, hogy véleményazonosság áll fenn a békés együttélés szük­ségességében. Az Avanti, az olasz egyesült szocialista párt lapja így ír: Az olasz—szovjet tárgyalások egyik igen fon‘,os eredménye az, hogy mindkét ország képviselői őszin­tén, frázismentesen beszéltek egy­mással abban a meggyőződésben, hogy ily módon komolyain hozzá tudnak járulni a nemzetközi fe- jzültség csökkentéséhez. A Messaggero azt domborítja tolás eredményeként mindinkább kialakulóban van az új Európa. A megállapodások hozzájárulnak majd ennek a célnak az elérésé­hez. A Giorno szerint a tárgyalások központjában az európai kérdések megvitatására hivatott értekezlet összehívása szerepelt. Az Unita „határozottan pozitív­nak” minősíti Podgornij olaszor­szági látogatásának mérlegét. A lap rámutat, különösen jelentős a két fél azon kötelezettségvál­lalása, hogy mindent elkövet az európai biztonság kérdéseivel fog­lalkozó értekezlet összehívása ér­dekében. Felesleges hangoztatni, mennyi­re jelentőségteljes, hogy a záró­közleményben említés történt á Szibériából Triesztig építendő gázvezeték tervéről. Olaszország demokratikus erőinek most az a feladatuk, hogy megszilárdítsák az elért eredményeket, kiszélesít­sék és minél gyümlöcsözőbbé te­gyék azokat. (MTI) amerikai aknakntatú hajókat támadtak meg a szabadságharcosok B­éj jel hajót Saigontól 37 kilométerre délkeletre. Nem sokkal később bárom további hajót támadtak meg. Saigon •52-es bombázógépek hétfőn és kedden támadást intéz­tek a kambodzsai határtól mind­össze nyolc kilométerre fekvői Washington illetve a Saigontól mintegy 560 l kilométerre északra, a Kontum J Az amerikai hadügyminiszten- tartományban feltételezett sza- i um hétfőn bejelentette, hogy juli- badsághareos állások ellen. Kedden hajnalban dél-vietnami ki, hogy a nemzetközi politiká-1 szabadságharcosok heves tűz a!á ban bekövetkezett józan megfon-1 vettek két amerikai aknakutató Lelartéztatták Sukarno két politika! támogatóját Djakarta Djakartában kedden közzétet­ték, Malik külügyminiszteri újabb nyilatkozatát. Malik bejelenti: a hét folyamán ismét felkeres1 Su- karnót, hogy megtárgyalja vele az elnök politikai jövőjét. Néhány napja Djakartában hisztérikus kampány folyik, mi­után jobboldali mohamedán körök bedobták a közludatba, hogy Sukarno esetleg feloszlatja a baloldalától megfosztott leg­főbb törvényhozó szervet, az ide­iglenes népi tanácskozó kongresz­szust. amely a tervek szerint márciusban ül össze, hogy dönt­sön Sukarno jövőjéről. Malik ki­jelentette: Sukarno sorsa „meg van pecsételve”, hä erre a lépés­re szánja el magát. A Reuter-irsda jelentése szerint letartóztatták Sukarno elnök két további politikai támogatóját — Harionót, a Sukarno által alapí­tott nacionalista párt egyik ve­zetőjét, valamint Kartonót, a párt ifjúsági mozgalmának egyik ve­zéralakját. (MTI) ustól kezdődően újabb 2229 orvost hívnak be katonai szolgálatra. Moszkva A Pravda keddi számában Pra- monov az Egyesült Államok je­lenlegi belső helyzetével foglal­kozva többek között megállapítja: amerikai közéleti személyiségek, újságírók, sőt egyes politikusok és kormányhivatalnokok nyíltan hangoztatják: az országban egyre kevésbé hisznek a kormány sza­vainak őszinteségében és igazsá­gában. Lényegében az' Egyesült Álla­mok egész agresszív politikájának mély válságáról van szó — foly­tatja a szerző. Az amerikai kormány jelenlegi programja csak alátámasztja ezt. Az amerikai kormány valójában beismeri, hogy nem válnak valóra reményei az 1967. évi katonai „győzelmet” illetően. (MTI) A Béke utcabeliek A Szovjetunión átutazó kínai polgárok megbontották a Lenin Mauzóleum látogatási rendjét, s lökdösték, akadályozták a lá­togatókat. Képünk előterében a provokációiban résztvevő kí­naiak egy csoportja. MTI Külföldi Képszolgálat FIGYELEM! Felhívjuk kedves megrendelőink figyel­mét, hogy február hó 2-tól A LUTHER UTCAI CIPŐ JAVÍTÓ RÉSZLEGET ÁTHELYEZZÜK a Kazinczy utcai szolgáltatóházba (volt sportpálya). A Luther utcában leadott javításokat kedves ügyfeleink ott vehetik át. KÖRÖS VIDÉKI EGYESÜLT CIPÉSZ KTSZ 67 I A jobb módú parasztok egy- \ más mellett építkeztek Vég­le gyházán. Járdára és kútra is | áldoztak. Itt alakult ki a köz- : ség központja, a templomot is jide telepítették. Régen volt ez ? persze, még az első világhábo- I rú előtt. f Ma a Béke utcát határolják | az öreg. házak, melyekben nem í kevésbé jómódú emberek lak­nak: a régiek és a leszárma- I zottaik. Igaz, hogy már nem j egyénileg gazdálkodnak, mert 11960-ban mindnyájan beléptek !az Űj Élet Tsz-be. Helyesebben | Balda István még 1959 szil- I veszterestén, őt pedig követ- j ték a Béke utcabeliek, j Sok töprengés, álmatlan éj- ; szaka előzte meg az elhatáro- I zásukat. Nem látszott vonzó- j nak a közös gazdálkodás, az Űj 1 Élet Tsz kétszer is feloszlott: 1 1953-ban és 1956-ban. Ezek a ! megszakítások rányomták a bé- I lyeget az eredményre is. Azt azonban megértették mindnyá­jan, hogy a nagyüzemé a jövő. Csak hozzá kell látni a mun­kához! Balda István a kocsijával és a két szép lovával indult a számára új életbe. Fogatosnak osztották be. És az első évben 480 munkaegységet ért el, ami 38 forinttal átszámítva egész tekintélyes összeget tett ki. Ennyit remélni se,m meri. Ha egyéni gazda korában a hét­köznapokat, vasárnapokat egy­bevette, akkor sem jött ki több tiszta jövedelem. Társai mind ilyesféleképpen zárták az első évet. Í961-ben brigádvezető lett Balda István, majd amikor nemsokára az Cj Élet és a Szabadság Tsz egyesült, a 2-es számú üzemegység vezetésével bízták meg. A Béke-utcabeliek továbbra'* is vele együtt dolgoz­tak, mégpedig az egész szövet­kezet teljes megelégedésére. Négy évvel ezelőtt őt tartot­ták a legalkalmasabbnak arra, hogy képviselje az érdeküket a községi tanácsnál. Követték az emlékezetes szilvesztereste után és nem csalódtak benne, nyugodtan rábízhatják tovább­ra is a sorsukat. Balda István tehát községi tanácstag lett. Előbb is foglal­kozott már közügyekkel, mint üzemegységvezetőt sok fontos kérdés megoldásába bevonták. A feladat tehát nem volt is­meretlen előtte. És megválasz- ották, a mezőgazdasági állandó bizottság elnökének is. Tanácstagi tevékenységéről így beszél: — Tönkrement az orvosi la­kás melletti kút. Emiatt a kör­nyékbeliek a Petőfi utcába vagy 500 méterre voltak kény­telenek vízért járni. Mondták ám a magukét az emberek. Csak úgy parasztosan. Főleg a nőszemélyek, akik még jobban értik a módját. Felszólaltam a tanácsülésen, de akkor éppen nem volt pénz. Két tűz közé kerültem. Kér­tem a választóimat, hogy le­gyenek egy kis türelemmel, de ők csak hajtogatták: Hát akkor miért vagy te tanácstag? Ami­kor aztán összejött a pén* és a régihez közel elkészült az új kút, nagyon örültek. Ezután járdaépítés követke­zett. Nem a Béke, hanem a Rá­kóczi utcában. Ezen keresztül lehet a legrövidebben kijutni a kövesútra, azon pedig Mező- kovácsházára. Esős időben két kilométert kerültek vagy nya­kig sárosak lettek az emberek. A járdáért hárman veszeked­tünk: Bakonyi Péter és Balogh

Next

/
Oldalképek
Tartalom