Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-19 / 16. szám
19«:. január 19. 4 CrftfeMb Juialom a legjobb véradóknak egy híd Kedden a késő éjjeli órákban j Rómától délre az Albánéból az ! olasz fővárostól 27 km-re fekvő Ariceiába vezető úton összeomlott egy évszázados híd. A helyszínre siető rendőrök a mintegy 70 méter mély szakadékban a leomlott szerkezet roncsai között két, a hídon éppen a szerencsétlenség pillanatában áthaladó autó maradványait lelték fel. A térítésmentes véradás egyre szélesebb körben terjed megyénkben. Sok olyan ember van, aki ma már többszörös véradó és rendszeresen vállalja, hogy mások életének megmentéséhez így járul hozzá. Véradóink megbecsülését már sok formában kifejezte államunk. A kitüntetések, jutalmak, ünnepi összejövetelek mind bizonyítékai ennek. Ugyanakkor néhány évvel ezelőtt bizonyos térítést is fizettek a véradóknak. Az ingyenes véradás viszont csak az utóbbi években terjedt el nagymértékben. A komoly felvilágosító munka, az előadások, filmvetítések hatására a térítés nélküli véradók tábora tovább nő. Közöttük vannak, akik — ha sürgős esetekben hívják őket — az első szóra jönnek, s áldozatkészségükkel nemegyszer édesapák, édesanyák, gyermekek életét mentették meg, s adták vissza a családnak. Ezek az emberek most külön elismerésben is réNapirenden a% ÉTÉ munkája: Növekedett a taglétszám és a szakmai érdeklődés — Fejlődött a tudományos szervezeti élet Megyénkben Immár tizenhárom i udományos szervezeti csoport ogyesíti soraiban egy-egy iparág vagy szakma műszaki és gazdasági dolgozóit. Mindegyik arra törekszik, hogy tagságának megteremtse a továbbképzés feltételeit, módot és lehetőséget nyújtson a tudományos igényű érdeklődés kielégítésére, valamint valamely téma és feladat tanulmánytervének kidolgozására. Természetesen arra is volt már példa, hogy egy-egy munkabizottság tagjai kísérletbe kezdtek és munkájuk meg is hozta a remélt eredményt. Mindez a2 Építőipari Tudományos Egyesület megyei csoport- iának tevékenységére is érvényes, amelynek kétéves munkáját legutóbbi ülésén vitatta meg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége megyei szervezetének elnöksége. A cso- !K»rt egyik legnagyobb eredményének azt könyvelték el, hogy két esztendő alatt a szakemberek figyelmének és érdeklődésének felkeltésénél, majd meggyőzésével ■'•0 százalékkal növelte taglétszámát, s így jelenleg már 150 tagot számlál. Ebben az esetben talán nem is a létszám növekedése az elsődleges, hanem ennek szükség- szerű velejárója. Vagyis az. hogy immár mind többen igénylik a tudományos szervezeti élet adta szakmai továbbképzést és elégítik ki a sajátos érdeklődésüknek megfelelő ismereteiket. És hogy ebben nem volt hiány, azt a következők is bizonyítják. Tavaly- í-lőtt az 5 szakmai előadásnak még csak mintegy 190 hallgatója volt, a tavalyi hétnek pedig már csaknem 570 résztvevője. 1965-ben az egyéb rendezvényeken (tanfolyam, ankét, kiállítás) 220 résztvevő fordult meg, tavaly viszont a kilencen már hatszázan. Egy- egy szakmai előadás megtartására gyakran neves szakembereket kértek fel. Bőven volt alkalom tehát az elmúlt két évben az ismeretbővítésre, a tudományos érdeklődés kielégítésére. A csoport tagjai éltek a lehetőségekkel. A Mérnöktovábbképző Intézet közreműködésével a panelos építési módról rendeztek előadássorozatot. Valószínű, ennek is köszönhető, hogy az ÉTÉ és a Szíliltátiparl Tudományos Egyesület megyei csoportja közös panel-munkabizottságának sikeres kísérlete után elkészült a kerámiabetétes, tégla-, illetve kőszivacstörmelékes panel. A kísérlet eredményét kedvezően ítéltek meg az építőipari tudomány szakemberei. S ho-gy a kísérlet valóban eredményes volt, arra a legjobb tanú az a hatlakásos kísérleti épület, amelyet már az új építőanyagból építettek fel Békéscsabán. A szakmai ismeretek gyarapítását szolgálták a tudományos szervezeti csoport kiállításai is. mint a tavaly rendezett műszaki könyvki állítás és az építőipari burkolóanyagok bemutatója. Igen sok látogatója volt az utóból kiállításnak, amely a már gyártott — és a később tervezett —■ szinte valamennyi építőipari burkolóanyaggal megismertette a nézőt. Sőt, több felépített objektumról készült nagyméretű fényképeken is illusztrálták a burkolóanyagok célszerű alkalmazását, amely nemcsak az épület tartósságát növeli meg, hanem esztétikailag is vonzóbbá varázsolja. A MTESZ megyei szervezetének elnöksége nemhiába ítélte igen eredményesnek az ÉTÉ megyei csoportjának elmúlt kétévi tevékenységét, amely várhatóan a jövőben még több új vonással gazdagodik. Vannak már ilyen elképzelések. Egy-egy jelentősebb megyei feladatot képező téma tanulmánytervének kidolgozásába például pályázat kiírásával próbálják az eddigieknél jobban bevonni a szervezet tagjait és lehetőség szerint anyagilag is érdekeltté tenni. Azt is tervezik, hogy egy-egy feladat megoldására úgynevezett időszakos munkabizottságokat hoznak létre. Amennyiben szükséges, akkor a társegye-, sületekkel együtt alakítják meg, őket, mivel nem egy téma kidolgozása meghaladja egy tudományos szervezet kereteit. Hasznos tehát az együttműködés, amit a panelkísérlet már igazolt. A szervezeti megerősödés után remélhető, hogy ezután is lesznek ehhez hasonlóalt az ÉTÉ megyei csoportjának jóvoltából. P. P. A. Zubov—L. Perov — A. Szergeiev: sor titka FordítottaBányász Béla 1. Ebben a nonpareiiiel szedeti cikkben, melyet az egyik nyugati folyóirat közölt, mindössze 50 sor állt. A folyóirat egy nem nagy kapitalista államban jelent meg és széles körben ismert volt, A cikk szerzője közölte, hogy a nagynevű moszkvai professzor, Alekszej - Mihajlovics Kruglov laboratóriumában előrehaladott kísérletek folynak egy nagy fontosságú problémával kapcsolatban. Az ötvensoros cikkecske a folyóirat végén húzódott meg szerényen, de ennek ellenére szenzációs jellegű volt, a tudósok élénk kommentárjait váltotta ki és sok találgatásra adott okot. Mikor a folyóirat megérkezett Moszkvába, az intézetben értetlenül fogadták: „Hogyan jelenhetett meg ez a cikk? Ki adott információt a titkosnak nyilvánított munkáról?” Igaz, a cikk szerzője lényegében semmit sem fedett fel. Sőt, az ügy szakértőinek véleménye szerint, ahogy mondani szokták, az egész csupa általánosság. És szesülnek. Lehetőség nyílt arra, hogy aki rendszeresen és sürgős esetben is ad vért, az a korábban! pénzben! térítés helyett vásárlási utalványt kap, ezzel mintegy jutalmat áldozat- készségéért. Válaszul az illetékes A BéUés megyei Népújság janu&r l-i asám&ban megjelent „vidéknek kapcsolok** című cikkel kapca ólaiban a kivetkezőket hozom szives tudomásukra, A posta és a távbeszélő szolgalat« igénybe vevő felek közti jogviszonyt rögzítő Távbeszélő Szabályzat S3. 8- 9. pontja értelmében, ha a helyi forgalomban beszélő személyt távolsági beszélgetésre hívják, a központ kezelőjének a beszélgetést meg kell szakítania. A vonatkozó kezelési utasítás érteimében azonban a beszélő feleket figyelmeztetni kell a megszakításra és felhívni, hogy fejezzék be. Ha a felhívástól számított körülbelül 1 perc alatt nem fejezik be a beszélgetést, akkor is meg keil szakítani. Utasítottam a békéscsabai postahivatalt, hogy a helyi beszélgetések megszakításával kapcsolatban a távbeszélőkezelők a fennál á rendelkezés értelmébe» járjanak el. Fodor István sk. igazgató Szegedi Postaigazgatóság nekik, a szakértőknek világos volt: a cikk közlése „kísérleti golyó”. Hátha azt hiszik, liogy most már nincs értelme a titkolózásnak, úgyis mindegy, aki meg akart valamit tudni Kruglov kutatásairól, az már. megtudta... Előfordult, hogy ilyen egyszerű csalétek is bevált Mindezek ellenére az intézetben a konkrétum nélküli cikkecske is riadalmat keltett „Figyelem, figyelem, valaki a tudománya? munkák titkának nyitjára törekszik.” Mindenkinél jobban természetesen Alekszej Mihajlovics riadt meg, a már nem fiatal, sokat látott, átélt ember. Azon a napon, amikor a folyóirat megjött, úgy tűnt, egyszerre néhány évvel öregebb lett. Nyugtatták, sok jó szót mondtak neki, de ő csak egyre azt hajtogatta: bakot: lőttél, öreg. Megkérdezték néhány hivatalban, nem adtak-e véJellenül hivatalos tájékoztatást a sajtónak. A válasz nemleges volt. Mit lehet tenni? Némi töprengés után Alekszej Mihajlovics telefonált az állambiztonsági bizottsághoz. A beszélgetés nem tartott sokáig, és a professzort meglepte, hogy a búcsúzás előtt a bizottság munkatársa megkérdezte: — Pjotr Makszjmovics Jego- rov semmit sem mondott el önnek találkozásairól a hazánkban vendégeskedő tudóssal kapcsolatban? — És a munka társ megnevezte a külföldi tudóst, aki hasonló területtel foglalkozik. Kaphat-e büntetést a tanuló? „Ha társadalmunkban egy felnőtt ember akár meggondolatlanságból, akár szántszándékkal bűnt követ el, lesújt rá az igazságszolgáltatás keze: ezt mindenki tudomásul veszi, természetesnek tartja. Ha az iskolában egy tanuló előre megfontolt szándékkal árt az egész népgazdaságnak azzal, hogy rongálja a berendezési tárgyat vagy árt a közösségnek azzal, hogy bomlasztó, a nevelők munkáját szándékosan romboló tevékenységet fejt ki — legtöbbször elmarad a büntetés” mondotta a minap egy olyan pedagógus, aki nemcsak azért áll köztiszteletben, mert több mint 40 éve nevel, oktat, hanem azért is, mert főleg eredményesen nevel rría is. Sokan félrehúzhatják a szájukat vagy gúnyos htosolyra igazítják: — Na, megint az ifjúság... — Igen, mi az ifjúsággal való foglalkozást nem vesszük le napirendünkről, főleg azért nem, mert tudván tudjuk: a velük való törődés nem csupán divatos hobby, hanem egész társadalmunknak, azon belül a nevelésoktatásnak egyik igen lényeges feladata. Azok a fiatalok sem vághatnak kínos fintort, akik ezt gondolják: Na, megint mi kerültünk terítékre... Sem terítékről, sem leterítésről nincs itt szó. Csupán arról, hogy ha a felnőttek bizonyos jogok és bizonyos kötelességek között élnek, mégpedig olyan jogok és kötelességek között, amelyek segítik, védik és kötelezik is egyben őket a becsületes életre, akkor a tanulóifjúság számára is szükségesek ezek a jogok és kötelességek. Egyelőre azonban az utóbbiaknál nehéz tisztán látni; az ember úgy érzi, a jogok vonatkozásában nincs kívánnivaló, de a kötelesség-fogalom mintha egy kicsit elvesztené valódi jelentését, főleg súlyosságát. Eléggé sokat csépeljük: a mi ifjúságunk zömében becsületes, derék fiatalokból áll. Ez Így igaz; s ez örömmel tölt el bennünket. Viszont az is igaz, hogy a renitenskedők (most más kérdés az, hogy milyen bonyolult ok és okozati összefüggés eredményeként ilyenek) nem kapnak megfelelő leintést, vagy ha úgy tetszik: büntetést... A gyermekeknek, s ezen belül az iskolai tanulóknak Is van társadalma. Jogaik és kötelességeik vannak. Joguk van a tanuláshoz^ a játszáshoz, s ezt meg is kapják. Sőt (milyen igazságtalanság!) az játszhat többet, aki kevesebbet tanul, tehát kevesebbet dolgozik, mert több az ideje erre. Az a tanuló, aki mindennapi harcát megvívja a jó, jeles vagy kitűnő bizonyítványért, nemigen ér rá játszani. Ezek a tanulók a jó bizonyítvány adta örömön túl külön megkapják a megfelelő dicséretet meg a jutalmat is nevelőiktől, szüleiktől... Viszont az a néhány gyermek, aki csak vegetál és követei egyik napról a másikra; és már beleunt a testet, lelket felüdítő becsületes játszásba is, mert ez nem töltheti ki megfelelően az életét, új „érdekesség” után kutat; szándékos csíny tevési izgalmakat keres, amik már túlnőnek az egyszerű, spontán csintalansá- gokon. Ezeket a tanulókat igenis büntetni kell. Nem a középkori páicázásolcra gondolok; nem lelencházi vagy dickensi módszerek alkalmazására. Valami másra, aminek létrehozása, kidolgozása a nevelők feladata. Nem elég elintézni egy-egy tudatos bűncselekményt csak ezzel: „Kisfiam, ezt máskor ám nem szabad csinálni...” Ternyik Ferenc — Nem, nem beszélt róla — válaszolta kissé zavartan a professzor. — Bár egymás előtt so- itasem volt titkunk. Pjotr Mak- szimovics legjobb tanítványom, legközelebbi segítőtársam. — A. professzor elhallgatott, majd hirtelen határozottan kijelentette: — Elnézést kérek, de én még magát a gondolatot is tehetetlennek tartom arról, hogy ő... — Én sem gondolom ezt, Alekszej Mihajlovics... De ne legyünk ennyire kategorikusak ítéleteinkben. Az élet bonyolult dolog. Tépd a virágot, amig nyílik Natali, ahogy a nagymama hívta őt gyermekkorától, hozzászokott a zajos társasághoz. Apjára nem emlékezett, a háborúban halt meg — édesanyja meg gyorsan abbahagyta a bánkó- dást. Zongoraművész volt, sokat utazott az országban koncertcsoportokkal és mindig vidám társaságban volt, gyakran otthonába is elhívta a művészkollégáit. Natali még iskolás volt, amikor megengedték neki, hogy későig a mama barátainak zajos körében tartózkodjon. Még nem volt 18 éves sem, amikor egy hegedűművész udvarolt neki, sovány, fekete, megnyerő arcú fiatalember. A mama elnéző volt a kialakuló regény láttán. A nem szigorú erkölcsökkel rendelkező .asszony csak úgy mellékesen figyelte, hogy a lánya különvonult a hegedűművésszel a lányszobába. Különben Anna Petrovnát nem lehetett komolyan venni mini gyermeket nevelő anyát. Nem, ő nem ilyen — mint mondani szokta — meglepően unalmas tevékenységre született. Meg aztán ideje sem volt: az állandó utazások, szereplések lekötötték. A nevelőnő szerepét a nagymama vállalta. Már jóval túl volt a hatvanon, de ő, a vidéki opera egykori kórustagja még ma is órákig nézegette magát a tükörben. Az öregasszony saját erkölcsi kódexéhez ragaszkodott, azt plántálta állhatatosan unokájába. A legfontosabb ezek közül „Ténd, szakítsd a virágot, amíg nyílik”. A szép, jó alakú, értelmes és eléggé művelt Natali könnyest megszerezte a fiatal és nem nagyon fiatal férfiak szimpátiáját. A hegedűművész rövidesen átadta helyét a vállalkozó kedvű színházi adminisztrátornak. Ö felajánlotta kezét és szívét. Natali meghallgatta, majd elnevette magát. — Hová tette az eszét, Viktor Alekszandrovics! Natali férje... Tudja Ön, miivermek kell annak az embernek lennie, aki engem akar feleségül venni? És hecsukta az ajtót, otthagyta a férfit. A nagymama elégedett volt: helyesen értelmezi a? életet... (Folytatjuk)