Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-18 / 15. szám
Az összehangoltabb munka jobb eredményekre vezet Ülésezett a Vöröskereszt megyei vezetősége Kibővített ülést tartott január 17-én Békéscsabán az SZMT nagytermében a Vöröskereszt megyei vezetősége. Az ülésen részt vett Bori Rudolfné, a Magyar Vöröskereszt Országos Központjának szervezési osztályvezetője, Zalai György, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának titkára, az egészségügy, a TIT, az MHS és más szervek képviselői. Az elnökség beszámolóját az 1966-os évi munkáról Öz Ferenc megyei titkár ismertebbe. A beszámolóban foglalkozott az alapszervezetek tevékenységével, és hangoztatta, hogy a megyében 231 alapszervezet működik 18 ezer 347 taggal, s ezek zöme a falvakban, illetve termelőszövetkezetekben van. Éppen ezért a munka súlyát főleg a mezőgazda- sági üzemekben működő alap- szervezetekre összpontosítják. Elsősorban ettől függ, hogy milyen eredményeket érnek el a megyében és a feladatokat jól végzi-e a Vöröskereszt, hogy az alapszervezetek hogyan tevékenykednek. Beszélt a vezetés színvonalának emeléséről, az ifjú vöröskeresztesek munkájáról, a térítésmentes véradásról. Az utóbbi szervezése a Vöröskereszt egyik igen fontos tennivalója. Részletes számadatokkal ismertette, hogy ebben milyen eredményeket értek el a járások. Az egészségügyi félvilágosító munkával kapcsolatban elmondotta, hogy tovább kell szélesíteni és tartalmasabbá tenni a különböző tanfolyamokat. Ezen a téren az elmúlt évek sok kívánnivalót hagytak miaguk után. A felvilágosító munka megjavításában főleg az egészségügyi szakemberek segítségére támaszkodnak a jövőben. A befejező Hagyományos versenyt élénkít tovább ebben az esztendőben is a Magyar Nők Országos Tanácsa és a Szövetkezetek Országos Szövetsége. Megyénk termelőszövetkezeteinek baromfitenyésztői, baromfigondozó munkacsapatai, de a háziasszonyok is mindig beneveztek eddig a népes országos vetélkedőbe. Olyan verseny ez, amelyen mindenki csak nyerhet: a benevezők a több jövedelem mellett értékes összegű díjakat, a lakosság és a népgazdaság pedig több húst és tojást. A verseny feltételei lényegében azonosak a tavalyival. Vagyis azok nyerhetnek díjat, akik legtöbb baromfit és tojást értékesítenek. Az eddigi tapasztalatok is azt bizonyítják, hogy érdemes a versenybe benevezni. Számos termelőszövetkezet, köztük a gyomai Győzelem is, a tervezettnél jóval több baromfi nevelésével, értékesítésével pótolta tavaly is az elemi károk okozta bevételi kiesés jó részét. A versenyj utalom is szép összeg, összesen félmillió forintot osztanak ki. Ebből megyénként a legjobb eredményt elérő három baromfigondozó munkacsapat díja 3000, 2000, 1000 forint, a három legjobb hivatásos baromfitenyésztőé 1200, 1000 és 800 forintos vásárlási utalvány, a háztáji gazdaságban legjobb első három helyezett díja 1200, 900 és 600 forint értékű vásárlása utalvány. A háztáji gazdaságok sokoldalú állami segítségben részesülnek az idén. Többek között nagyobb számú naposbaromfit kapnak, mint addig. Iába- és pulykanevelési részben a családvédelmi munkával kapcsolatos eredményekről, a további tennivalókról szólt Kérte a vezetőség tagjait és az ülés résztvevőit, hogy erejükhöz mérten a jövőben is segítsék a Vöröskereszt munkáját A beszámoló után megvitatták az előre összeállított és kiadott 1967. évi munkatervet, mely igen alapos és részletes. Foglalkozik a szervezeti élet, az egészségügyi felvilágosító munka, a véradás, a polgári védelem és a mezőgazda- sági területen levő feladatokkal, valamint a közegészség- és járványügy, a családvédelem, az ifjúsági munka és az alkoholizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos tennivalókkal is. A vitában igen sokan szóltak hozzá. A felszólalók általában helyeselték, hogy a megyei vezetőség alapos és részletes munkatervet dolgozott ki. Többen elmondották javaslataikat is. Südi Ernő megyei főgyógyszerész javasolta, hogy az egészségügyi fel- világosító munkában a Vöröskereszt több segítséget igényelhet a gyógyszerészektől. Dr. Rucz László, a megyei véradó állomás igazgató főorvosa a véradó-napAz országosan is jól ismert és közkedvelt Balassi népitánc-együt- tes az „Ifjú zenebarátok” műsora keretében egy újabb feülépéssoro- zatot kezd el. Január 20-án Med- gyesegyházán, 21-én Gádoroson, szerződéskötés esetén takarmány- juttatásban részesülnek, amit feláras készpénzértékre is kicserélhetnek. Növekszik a libatömő gépek, a szakelőadások és a tapasztalatcserék száma is. A háztáji gazdaságok jó része több olyan kevésbé kihasznált mellék- épülettel, istállórésszel rendelkezik, amelyben el tudják érni a verseny feltételeit, emellett pedig azt a magas jövedelmet, amihez a nagyon keresett s ezért jó áron értékesíthető baromfitenyésztés juttatja őket, K. L tár létrehozását helyeselte, mely lehetővé teszi, hogy folyamatos legyen a véradás. Hozzászólt Zalai György elvtárs is, többek között a Vöröskereszt szerepéről, tennivalóiról beszélt s hangsúlyozta, hogy mint tömegszervezet igen széles rétegeket foglal magába. Ezt a lehetőséget feltétlen ki kell használni és ha okosan és helyesen szervezik meg a munkát, akkor az aktívák, a Vöröskeresztben tevékenykedők sokszor áldozatokat is vállalnak. Hangsúlyozta, hogy a fő figyelmet az alapszervezetek megerősítésére, valamint a véradásra kell fordítani. Hozzászólt Bori Rudolf né is, aki többek között elmondotta, hogy az 1967-es év a Vöröskereszt harmadik kongresz- szusának előkészítési időszaka, s ez idő alatt szervezetileg is erősíteni kell megyénkben a Vörös- röskereszt munkáját. Többen hangsúlyozták hozzászólásaikban, hogy á különböző szervekkel jobban kellene összehangolni a tevékenységet, s így még nagyobb eredményeket lehet majd elérni. K. J. tán;, Battomyán, Nagyszénáson tartanak előadást Béres Ferenc, a rádióból és a televízióból jól ismert népszerű énekes közreműködésével Délutánonként az ifjúság részére — bérletben eladott —, majd este felnőtteknek tartanak előadást. Ez az új sorozat december és január hónapban már a 19. fellépésük lesz. A műsort mindenütt a nagy siker jellemzi, melynek rendszeresen 150—2SO-en tapsolnak, s kérik az ismétlésit, * A művelődési házban január 21-én délután az országos tánczenekari versenyre készülő megyei zenekarok szakmai bemutatója lesz, melyen új fiatal táncdaléne- kesek is részt vesznek. • Január 22-én délelőtt 10 órakor a Balassiban az ifjúsági bérlettel rendelkezők és a felnőtt érdeklődők részére dr. Jakuts László kandidátus tart előadást „A barlangok titka” címmel, melyet színes filmvetítés követ. Felhívás a gépjárműtulajdonosokhoz! Felhívja a városi tanács vb pénzügyi osztálya a gópjármű- | tulajdonosok figyelmét, hogy a gépjárműadót az köteles meg( fizetni, akinek a nevére a forgalmi engedély január hó 1. napján szól. A gépjárműről újabb bevallást csak akkor kell adni: a) ha az adóalany személyében vagy állandó lakóhelyében ( változás áll be, b) ha a gépjárművet átminősítik (pl. rendszáma megválto- 1 zik). Az új bevallást az adóalany személyében beálló változás i esetében az új tulajdonos, az ál'andó lakóhely megváltozásáról, valamint a gépjármű átminősítéséről a már nyilvántartott adóalany az új adatoknak a forgási engedélybe történő beiegy- zésétől számított 30 nap alatt köteles megtenni. Ugyancsak 30 nap a'att köteles a korábbi tulajdonos is a gépjármű tulajdonaiban beálló változást az adócsoportnál a saját, valamint a vevő nevének és állandó lak'helvéoek közlése mellett beielen+eni. Késedelmes beieientések fe’emelt adó kivetését, míg a belien léseknél történő egyéb mulasztások pénzügyi szabálysértési bírság kiszabását voniák mamik után. A «éTviárrnű-adótétélek változadorv-vk és r>ófléVm<m*esen két részletben március és szeptember hó 13-éig fizethetők. MF/vvEI TAN«CS VB 21 TUkj PÉNZÜGYI OSZTÁLYA Hajrá, baromfitenyésztők! A tét hatszáz és háromezer forint közti jutalomösszeg Fokozódik a balassisták megyei sikersorozata és 22-én három helyen: KunágoNövény a lakásban Kicsit szűkén vagyunk tőlük, de az asszony imádja őket, Horváth László rajxt HÍREK — Társadalmi munkára 20 ezer forint értéket terveztek a múlt évre Vésztőn. A teljesítés viszont meghaladta a 84 ezer forintot, Parkosítási munkákon 24 ezer forint, beüvízlevezető csatornák építésén 7300 forint, a sportpályán 13 700 forint, járdaépítésen 26 ezer forintnak megfelelő társadalmi munkát végeztek a községbediek. — Exportra megyénk 12 kisipari szövetkezete 76,5 millió forint értékben termeit. Ezek közül csupán a Gyulai Fa- Fémbútor- ipari Ktsz 38 millió forint értékű bútort szállított külföldi megrendelőiknek. — Kamuion január 20-án 6 hetes tánctanfolyamot indít a békési járási művelődési otthon. A jelentkezők száma 25. — Nyugdíjasok klubdélutánját rendezik meg Békéscsabán a Fegyveres Erők Klubjában délután 5 órakor. — Kémiai alapfogalmak címmel csütörtökön este fél 7 órakor tart előadásit Agód Sándor gimnáziumi tanár Békésen, az Értelmiségi Klub szervezésében. — „Akadémiai Pálma” kitüntetést kapott Franciaországtól Klóra Maria Fassbinder professzor, ismert nyugatnémet közéleti személyiség. Lübke nyugatnémet köztársasági elnök azonban nem engedélyezte a kitüntetés átvételét. — Szakipari szolgáltatások bővítését tervezd KörösJadányban a Fa-, Vas- és Vegyi Ktsz. Előreláthatólag szobafestő-, mázoló-, bognár- és villanyszerelőcsoport áll majd a lakosság rendelkezésére. — A gyulai járásban 300 felnőtt továbbtanulási lehetőségét biztosítják középiskolákban a dolgozók levelező és esti tagozatán. Tojással dobálóztak — az eredmény: súlyos testi sértés A Szeghalmi Járási Rendőr- kapitányság most rendelt el nyomozást egy súlyos testi sértés bűntettében, melyet Hajdú Gyula 26 éves szeghalmi lakos még a múlt év novemberében követett el. Játékból a Béke Termelőszövetkezet központi műhelyének ajtaját záptojással dobálták, s közben egy tojással Hajdú eltalálta a műhelyben dolgozó Szíjjártó Mihály bal szemét, majd a kórházban műtéttel a kifolyt szemet el kellett távolítani. A nyomozásra azért került csak most sor, mert eddig sem a sértett, sem a gyulai kórház, sem a termelőszövetkezet nem tett feljelentést, illetve bejelentést — Budapest főváros tanácsának Belgrádban tartózkodó küldöttsége kedden a jugoszláv fővár ros nevezetességeivel ismerkedett. Hétfőn a Sarlós István vezette delegáció részt vett azon. az ebéden, amelyet Branko Pesics, a belgrádi városi tanács elnöke adott tiszteletükre. — Megkezdődött Dubnáiban as. egyesített atomkutató intézet kormán ymeghatalmazottainafc értekezlete. Hazánkat Kónya Albert, az MTA levelező tagjának vezetésével négytagú delegáció képviseli. A tanácskozót; tárgyalja az intézet 1967. évi tudományos tervét, költségvetését és az intézet új alapszabályait. — A most aláirt szerződés érteimében a Szovjetunió ebben *e évben több vontatógőzöst, hn- lászbárkát és gépkocsit, valamint mezőgazidasági gépek szállítására alkalmas kisebb hajókat szállít a Vietnami Demofc raiákus Köztársaságnak. — A Tiszántúli FöldgázszolgáJtetó és Szerelő Vállalat közät hogy a békéscsabai lakosok .a PB-gázkészülékeik műszaki hibája esetén hibaelhárítási igényeiket a békéscsabai csere, telepen jelenthetik be írásba^., szóban vagy telefonon. x — Békéscsaba Városi Tanács V. B értesíti a lakosságot, hogy a Tanácsköztársaság útja Kun Béüa és Beloiannisz utcák közötti szakaszának úttestét a szennyvízcsatorna II. ütemének építése miatt 1967. január 18-án 7 órától lezárja. 417* Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Kévés felhő, íöbbfelé párás, ködős idő. Csapadék valószínűleg nem lese. Gyenge, időnként kissé élénkülő, váátozá irányú szél. Hideg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet áfr- tatáiban mínusz 8—mínusz u fok között, a vastagabb hátakaróval borított helyeken mínusz 2» fok közelében. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 2—mínusz 7 fok között, az erősen ködös helyeken mínusz 1« fok körűi. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága ás a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PÁL Szerkesztöseg: Békéscsaba. Szabadság ter 17„ Hl em. telefon: 8«—SS. 8S—0E Kiadja a Békés megye] Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba CL, ranáes- köztarsasá? útja S. Telefon 10—*L 10—5L Felelős kiadó: Lehóczky Mihály, reneszu a Magyar Posta. Előfizethető • posta hivataloknál te a kézbesítőknél Előfizetési dl? t nőnapra A— F% Békés megyei Nyomdaipari vállalat Békéscsaba.