Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Az új esztendőre Megint eltelt egy év, s eljött egy új: az 1967-es. Mit hoz vajon? Nem tudjuk. A sorsot — mert ha szavunk van rá, mégis van ilyen — nem vagyunk képesek teljesen a magunk szándéka, akarata szerint formálni, alakítani. Azt hiszen, sose lesz képes erre az ember. Az viszont igaz: az emberiség egyre nagyobb tudatossággal él és tervezi a jövendőt. Filozófusok vitatják, hogy az őstörténet kezdetétől máig boldogabb lett-e a föld- dön az ember? Vannak, akik azt mondják: semmivel nem lett boldogabb, mert az élet — ha messze magasabb fokon is, de — mindig újratermeli az ellentmondásokat, a disszhar- móniát. Akik ezt vallják, azoknak — úgy hiszem — nincsen igazuk. Boldogabb lett az ember? Annyiban szerintem feltétlenül, hogy végletes ellentmondásokat ki tudott küszöbölni, elbírhatallan végleteket fel tudott oldani — vagy legalábbis megtalálta ezek feloldásának a kulcsát. És egyre előrehalad ezen az úton. Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy a szocialista társadalmi rendszer már tökéletes. De ha erős és jogos remény él bennünk, hogy az emberiség életéből ki lehet iktatni mint elkerülhetetlen végzetet, a háborút: akkor ez mindenekelőtt a szocialista világrendszer létének köszönhető. Annak, hogy létrejött a világ igen jelentős részén egy olyan társadalmi rendszer, amelynek nemcsak nem érdeke a háború, hanem ezzel ellenkezőleg: a létéből ered, hogy szervezze az egész világon azokat az erőket, amelyek békét akarnak. S ez óriási dolog. Talán a legnagyobb, amit az emberiségért ma tenni lehet — hiszen egy új háborúval az emberi lét vagy nemlét kérdése forogna kockán. S a szocialista világ egyáltalán nem a saját gyengesége miatt ellensége a háborúnak. Éppen elég bizonyíték van rá: hadi felkészültségben nem maradunk el — legalábbis: nem maradunk el! — az imperialistáktól. De a mi rendszerünk az emberért, az emberi harmónia megteremtéséért van s ellenzi, meg akarja akadályozni a legtömegesebb szörnyűségek szülőjét, a háborút! De menjünk tovább! A háború mellett az emberiség másik legfőbb veszedelme a nyomor. Az „intézményesített” éhség. Sajnos, sokan nem tudják, hogy az emberiség közel kétharmad része ma is éhezik — vagy legIrta: Darvas József alábbis erősen a létminimum alatt él. Igaz az, hogy egyes legfejlettebb kapitalista országokban még magasabb az élet- színvonal, mint a szocialista országokban? Igaz. De ez az igazságnak csak az egyik fele — és sok ember tudatában ez is eltorzitottan jelentkezik. Mert ehhez hozzá kell tenni: a szocializmus nem a leggazdagabb országokban, hanem a fejletlenebbekben valósult meg eddig. De ott megszüntette a nyomort, a végletes társadalmi igazságtalanságokat. S a fejlődésben, az élet minden területén olyan tempót ért el, ami túlhaladja a legfejlettebb országok ütemét. És ezek a legfejlettebb országok vajon nem azért lettek, lehettek gazdagok. mert százmilliók, a világ más részein, gyarmati nyomor-sorsban mindent nekik kényszerültek áldozni? S most ezekben a fejlett országokban elsősorban nem azért képesek a dolgozó osztályok több szociális vívmányt ki- küzdeni, mert — erős hátvédként léteznek a szocialista országok? És a gyarmati sorsból felszabadult vagy felszabaduló országok — miközben a szabadságuk kivívásához is a szocialista országoktól kapták, kapják a legtöbb segítséget — a nyomor megszüntetésére nem a szocialista, vagy legalábbis „nem kapitalista” utat választják sorra?™ Lehetne kérdezni még tovább. Ahány kérdés, annyi állítás a magunk igaza mellett. S annak az igaza mellett, hogy az emberiség sorsa — ha nem is megtorpanások nélkül — megy előre. A világ ilyen nagy összefüggéseiben mi is lehet a mi dolgunk az új esztendőben? Végezni — az eddiginél még jobban végezni —, ami a történelemtől ránk bízatott: folytatni teljes erővel a szocialista Magyarország felépítését. Nemrégiben zajlott le az ország életének nagy eseménye: az MSZMP IX. kongresszusa. És a napokban került nyilvánosságra a Minisztertanács határozata az 1967-es év népgazdasági feladatairól. Ebben a két dokumentumban: a IX. kongresszus határozataiban és a Minisztertanács határozatában benne van az új esztendő programja. Ha ezt a programot eredményesen, jól végrehajtjuk, akkor jó részben felelünk arra a kérdésre is, hogy mit hoz az új esztendő. Történhetnek, persze a világban váratlan, kiszámíthatatlan fordulatok — de mindent meg kell tennünk, hogy alapvetően a mi terveink határozzák meg a jövendőt. Mi a terveinkkel, a programunkkal s ezek végrehajtásával elsősorban a mi népünknek — önmagunknak — tartozunk felelősséggel. De azért annak is a tudatában kell lennünk, hogy a mai világban egy szűk helvre korláto7ott. lokális felelősség nem létezik. Részei vagyunk a nagy egésznek — s ahogyan ránk is visz- szahat, hogy másutt mi történik, az is hat a nagy egészre, hogy nálunk mi hogyan halad előre. Igaz, kis ország vagyunk — ám egy kis ország sorsa is számít a nagy egyenletben, amit a világ sorsa jelent. Sőt, néha sokkal többet számíthat, mint ami a nagyságával egyenes arányban van. Példa erre .Vietnam sorsa. Vietnam is viszonylag kis ország ■*— de az. hogy mi történik Vietnamban, s az, hogy 1967-ben mi fog történni Vietnamban, nagvban befolyásolja az egész világ sorsát, jövőjét. A mi jövőnket is. A testvéri szolidaritás természetes érzésén túl ezért is kell 1967-ben erőnkhöz képest segíteni, hogy a béke a vietnami nép jogos igényeinek a győzelmével létrejöjjön a világnak ezen a súlyosan vérző részén. Nemzetközi felelősségvállalásunknak talán ez a legkomolyabb része. S vele még egy: munkálkodni a nemzetközi munkásmozgalom egységén. Vietnam sorsa is jórészt ezen fordul meg, és az is, hogy az imperialisták ne teremthessenek esetleg másutt egy új háborús tűzfészket.. Minderről a dolgok súlyának megfelelően szó eseti a kongresszuson. Valamint arról is, hogy fontos, nagy változások előtt áll országunk belső élete. A gazdaságirányítás reformjára gondolok, amelynek a kimunkálásában sok minden vár az 1967-es évre. Világossá kell tennünk, hogy ez nem pusztán gazdasági kérdés — hanem hatással lesz életünk minden területére. Jó végrehajtására nemcsak a szűkén vett „érdekelteket” kell felsorakoztatni, hanem az egész népet, mert sikerében az egész nép érdekelt. Mindez azt követeli meg tőlünk, hogy tovább erősítsük a nemzet szocialista egysését, erkölcsi összeforrottságát. Talán ez lehet az új esztendő nagy feladatainak összefoglaló gondolata — hiszen ez a mi legnagyobb erőforrásunk!
