Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-09 / 239. szám

Capek: Krakatit Karel Capek, a klasszikus csehszlovák író világiro­dalmi rangját elsősorban a Harc a szalamandrákkal című, az 1930-as évek1 de­rekán oly sokat vitatott re­gényével érte el. E művet nem kevesen utópiának kiáltották ki, pedig az író a fantasztikus regény ürü­gyén kérlelhetetlen, sok helyütt metszőén gúnyos kritikát gyakorolt száza­dunk harmadik évtizede, s elsősorban a mindent elnyeléssel fenyegető • fasiz­mus fölött. A „Krakatit” — úgy gondoljuk — bizo­nyos értelemben e bátor írás elődje. A drámai szatíra fősze­replői a kormányok, az uralkodó pénzkörök, az ál­tudomány, a pénzéhes zsurnalisztika, a szélsősé­ges ftacionalizmus. A „Krakatit”-nak egy hőse van csupán: Prokop, a zseniális vegyész, akinek kezébe a tudás korlátlan hatalmat adott. Prokop az atom tudósok fantasztikus hőse, már amilyennek a szerző akkor álmodta meg, amikor az atomrombolás elmélete még csak körvo­nalakban és elvont tanul­mányokban sejlett. A hatalmas Prokop űzött, magányos, boldogta­lan ember. Es az is marad. Jelleme erős, lélekvilága szentimentális. E tiszta embernek kell megküzde­nie a sötét erőkkel. A kezdet kezdetén még kezében az abszolút . fö­lény, bár csak pajtákban kísérletezik, de hinni tud magában. Aztán csapások sora éri; találmányát el­lopja egy kisstílű szélhá­mos, megbetegszik, szerel­me álomkép csupán, tehet­ségét nem méltányolja ha­zája. Kettőt hajszol át a vilá­gon; a tolvajt és a szerel­met. Ütja közben csapdába kerül. Lehetetlen fel nem ismerni az első világhábo­rú utáni revansista Né­metországot. A militaris­táktól gengszeterek rabolják el. Innét is kijut. Aztán még utoléri a tolvajt, de a szerelmet már nem. Végig szomorú írás. Akárcsak végső tanulsága; a tehetség személye nem számít a kapitalizmusban, csak eredményei. A ko­morságot azonban feloldja Prokop lelki tisztasága, aki. képletével együtt végül megsemmisül, hogy ne kergesse végromlásba az egész világot, az á'rtatlan emberek milliárdjait. Ca­pek feszültséget teremt, hatásos fordulatokat A „Krakatit” végig izgalmas, mint egy jó kalandregény. (Európa K.) Darázs Endre sl­Gaburek Károly Morzsoló KÖRÖSTÁJ __________KULTURÁLIS MELLÉKLET___________ A f f w gyűrű A ki azt hiszi, hogy a ** gyűrű, amelyet e tör­ténet „hősé”-vé avat, vala­mi különleges gyűrű volt, meglehetősen téved. Nem ölelt apró cirádákkal külö­nös metszésű és sejtelmesen csillogó követ, nem volt tit­kos társaság megkülönböz­tető jelzése, nem lehetett öblös fejében méregfiolát elrejteni, s varázsereje sem volt mindenható szellemek megidézésére. Arról nem is beszélve, hogy még pecsét­viasz szétmázolására sem lehet alkalmazni, mivel csak egyszerű arany karika volt. Éppúgy lehetett 14 ka­rátos. mint több vagy keve­sebb. Tulajdonképpen senki sem tudta, hogy mennyi. Egy azonban biztos: valódi arany volt s az arany mi­voltába vetett általános hi­tet még ez a cinikusnak tűnő megjegyzés sem tudta megrendíteni: — Arany? Ugyan, szivi. trombita ez. Éppen csak meg nem szólal. Nyilvánvaló, hogy a sár­ga irigység hangja volt ez a pesti... utcai leánygimnáziun IV/B. osztályában, de sen­ki sem méltatta különösebb figyelemre. S végeredmény­ben nincs is azon semmi meglepő, hogy a IV/B-ben ez volt az idő tájt a legszebb, a legcsodálatosabb, de min­denesetre a legfigyelemre­méltóbb gyűrű, amit vala­ha láttak — a Saturnus gyűrűjét is beleértve. — Haláli! — mondták a lányok, s ez náluk az ér­tékelés legmagasabb foka volt. Ezt mondták ugyanis a Háború és békére, Bel- mondóra, a fagylaltra, a törpe tűsarkú cipőre, a házibulira és a temetésre is. A gyűrű tulajdonosa és egyedül jogos, igaz birtoko­sa szép. sudár termetű le­ány volt. Fejjel magasabb mindenkinél a IV/B-ben. Egy házi szépségversenyt az osztály esze ezzel a le­mondó sóhajjal értékelt ki: # — Hja, neki könnyű. Az emberi kor legvégső ha­tárán levő férfiak is meg­fordulnak utána. C z tette-e vagy valami “ más, a szép, sudár termetű leány kezét meg­kérte valaki. Akadt az osztályban, aki tudni vél­te, hogy csuda klassz pali, egy menő fej, aki talpig férfi. Mások arról suttogtak, hogy tulajdon­képpen a leány apjának hajdani barátja és a papa egy korábbi szívességért adja neki a leánya kezét. Volt, aki romantikus megoldásokat keresett s gyerekkori szerelemről be­szélt, amíg ki nem derült, hogy a vőlegény vidéki ál­latorvos, egy nyakigláb, szőke fiú, 28 éves, motorja van, de még aá esküvő előtt egy Skoda Octaviát vesz, mert azzal könnyebb egyik faluból a másikba járni. Az eljegyzéshez ve­zető ismeretség pedig az elmúlt nyáron a balaton- földvári Keringőben köt­tetett, ahol a fiú felkérte táncolni a leányt. Az iskola életét felkava­ró ügy akkor kulminált, amikor a lány szülei en gedélyt kértek az igazgató­tól, hogy lányuk eljegyez­hesse magát, amit az igaz­gató összeegyeztethetet­lennek ítélt az iskola rendtartásával, és meg is adott. Aztán lezajlott az eljegyzés is. Az osztály tagjai közül senkit sem hívtak meg, ami általános sértődöttséget váltott ki a IV/B-ben. — Bezzeg a dirit meg­hívták — jegyezték meg, jelentőségteljes hangsúl­lyal utalva a küszöbönálló érettségire. A sértődöttséget azonban elfújta a gyűrű, amely csak ekkor lépett a maga fényes valóságában színre. A gyűrű szenzáció lett, egyedülálló érdekesség, amelyet mindenki megné­zett, mindenki kézbe vett és mindenki fejpróbált. Azon a héten lőtték fel éppen Gagarint az űrbe. Hiába keringett azonban az első űrhajós a súlytalanság ál­lapotában.1 az öreg bolygó körül, hiába körözte le az időt, másfél óránként átél­ve a nappal és az éjszaka változásait, a gyűrűvel nem versenyezhetett. A gyűrűpróba megállás nélkül folyt, a lányok egymás ujjáról húzkodták le a szünetben s töviről- hegyire megtárgyalták az eljegyzés Intim részleteit is. — ö húzta fel a gyűrűt? — Megcsókolt? — Naná! Hogy lehet kér­dezni ilyen hülyeséget. — Szájon? — Isteni klassz! A SFŰrű tulajdonosa ” pedig úgy állt a zsi­bongó lányok között, mint akit tulajdonképpen az egész nem is érdekel, mintha mindennap eljegy­zés volna. Egyszer csak az egyik lány ezzel állt elő: — Add kölcsön néhány napra... Hadd pukkadjon meg az a hólyag. * Az a hólyag egy szem­üveges bölcsészhallgató volt. — Hát, ha nagyon aka­rod — mondta a gyűrű tu­lajdonosa. Mintha bomba robbant volna fel. — Nekem is... — Ugye nekem is...? — Hordhatjátok mind — mondta a szép sudár le­ány unottan, azzal a fölé­nyes biztonsággal, amely csak a magukat birtokon belül érző nők sajátja. És hordták is. Hol az egyik, lyol a másik leány tartogatta a pénztárcájá­ban, hogy a randevú előtt felhúzza és flottatüntetésre használja, felcukkolva sze­gény fiúkat egy nemlétező vőlegény félelmetes árnyá­val. így ment ez egész héten át s ment volna tovább is, ha a szép sudár leány szombaton délután nem kap táviratot az állatorvos­tól: „Az esti gyorssal érke­zem, Lajos”. A gyűrű! Mit fog szólni a Lajos, ha nem látja a kezén?! Ö meg azt sem tudja, hol van. B ohant ahhoz a leány­” hoz, aki elsőnek kér­te. — Nálam ? — nézett az rá csudálkozó szemmel. — En másnap odaadtam a Ma­cának. Macát telefonon is el le­hetett érni. — Ketten is kérték, de tőlem Kati vitte el. Futás Budára. Kati nincs otthon.—Jucinál van, együtt tanulnak — mondja a ma­ma. Hja, az érettségi. És így ment ez egész délután. Volt, hogy a lánc meg­szakadt s ott állt az utcán tétován, most hol keresse. Átkozta a buta fejét, hogy belement ilyen hülyeségbe. Végül mégis rálelt. És éppen akkor, amikor már nem is számított rá, ami­kor már eldöntötte, hogy azt fogja mondani a fiú­nak: „A gyűrű? Ja, a gyű­rű. Tudod, csak a dátum volt belevésve, de én elvit­tem az ékszerészhez, hogy vésse bele a te nevedet is”. A gyűrű Ibolyánál volt, aki a Flórián téren lakott és éppen moziba indult. — Csak tudnám, hova is tettem — tűnődött Ibolya, de aztán előszedte a gyű­rűt a tolltartójából, radír­gumi, ceruzacsonkok, rajz­szögek és kenyérmorzsa közül. Rohant a Keletibé. Csak odaérjen időben. Az autó­buszon olykor-olykor rá­pillantott a kezére, s mind­annyiszor túláradó öröm töltötte el: megvan, meg­van! A vonat már benn állt, amikor belihegett a peron­ra. Ügy tárta a karját öle­lésre, hogy gyűrűs bal ke­zét széttárt ujjakkal húzta el vőlegénye szeme előtt. A fiú azonban ügyet sem vetett a gyűrűre. Nem is vette észre. Mintha a nap egyszerre csak elkezdene — déli 12 órakor — szüne­telni, i Péteri Istv án

Next

/
Oldalképek
Tartalom