Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
KÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET _______ H IDEQ NAPOK Gaburek Károly Tanulmány •••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••*•••••••••••••••••••••••••••*•••• OLVASÓNAPLÓMBÓL Branko Copic: 0 nyolcadik offenziva Jugoszlávia egyik legolvasottabb írójának regénye, az új jugoszláv irodalom értékes alkotása. Mély realitással, sokszínűén tárja fel a volt szabadságharcos lelkivilágát, vívódásait és beilleszkedését a megváltozott társadalmi rendbe. A háború véget ért. A hét nagy ütközet, amelyet a partizánhadsereg győzelmesen megvívott, már a múlté. A hős, aki minden különösebb megrázkódtatás nélkül cserélte fel fegyverrel a kapát-kaszát és vált csaták hősévé, most esetlenül csetlik-botlik a fővárosban. A nyolcadik offenziva, ami a hatalom gyakorlását, a város meghódítását jelenti, nehezebbnek bizonyul, mint az előző ütközetek. A városi élet zaklatott, forrón lüktető közegében csak a partizáncsalád egysége fogja össze. A gyökeresen megváltozott életbe az átmenet túl gyors, sokféle ellentmondással terhes. A kemény, paraszti élet bús romantikája, a bölcsőhely varázsa ezer szállal visszahúz. A harcos partizánévek szép emlékei örök nosztalgiával térnek vissza. A több évszázados elnyomás kétségekben, bizonytalanságban jelentkezik. Tartós lesz-e az új rend? Nem bitorló-e a tegnapi földhöz ragadt paraszt, ha beül a minisztériumba? — kérdezi magától Stojan Starce- yic, a legendás hírű partizánvezér, aki előtt egy pillanatig sem volt kétséges, hogy népét, hazáját védeni természetes kötelessége. A nagy átalakulásban kiáltó történelmi igazságtalanságok oldódnak meg, de az átmenet ellentmondásos. Most a jelen sokféle igazsága ütközik egymással és okoz megrázkódtatást. Emberileg legmegrázóbb az elhagyott partizánfeleség, Ruza igaza, de mégsem egyértelmű, mert mély társadalmi igazságba ütközik. Ruza a csendes falut jelenti, amely Stojan szívévében mindig visszafáj, de visszafelé nincs út. Visszatérése ide a lövészárokban kivívott hatalomról való lemondást jelentené. Ö maga nem tudja ezt ilyen világosan, de valahol legbelül érzi. Ruza is megsejti a maga módján. Csendes belenyugvása a meg- változhatatlanba több, mint szelíd jóság. Stojan hiába várja a súlyos szemrehányást, a sértő szavakat. Gyötrő önvádja ezzel még fokozódik. Fia születése vigasztalást, kárpótlást jelent számára, de a konfliktus csak a jövőben, az elkövetkező nemzedék életében nyerhet megoldást. Külön életút bontakozik ki minden egyes partizánharcos sorsában. Ki-ki saját egyénisége, vérmérséklete szerint vívja az offenzivát, de mindegyiknek nehéz. Köztük Pepa Bandiénak, a volt kecskepásztornak az alakja a leg- megkapóbb tiszta. nyílt jellemével, hamisítatlan népi humorával. Vitatható az író felfogása néhány társadalmi jellegű kérdést illetően. Hibás például az a nézet, amely az osztálykülönbségeket figyelmen kívül hagyva a népi hatalom vezető tisztviselői és a kétkezi dolgozók között von éles határvonalat. Ám Branko Copic könyve nem hirdet tételes igazságokat, finoman árnyalt jellemeket rajzol. Ez határozza meg A nyolcadik offenziva irodalmi, művészi értékét. A film kitűnő. Témája az 1942-es újvidéki vérengzés. Háromezer-háromszáz- kilencven embert öltek meg akkor a magyar csendőrök, tisztek, őrmesterek, közlegények, mindazok, akik ott voltak akkor Újvidéken. Minden bírói ítélet nélkül! Kegyetlen téma. A film lényege azonban nem a puszta doku- mentizmus, nem a megtörtént események szimpla rekonstruálása. Nem is egyszerűen a regény pontos filmre másolása. Jóval több ennél! Filmművészetünk történetét végigkövetve azt tapasztaljuk, hogy általában sikeres filmjeink irodalmi ihletésűek, legtöbb esetben egy „befutott” irodalmi alkotás adaptációi, több közülük viszont nagyobb sikert ért el, mint az eredeti irodalmi mű. Gondolok itt pl. az „Emberek a haVason”-ra (Nyíró József regénye alapján készült), a „Talpalatnyi íöld”- re (Szabó Pál regényéből), a „Bakaruhában” (Hunyadi Sándor) vagy a legutóbbi „Húsz órá' -ra (Sántha Ferenc). A felsorolt példáknál a filmváltozat az idők folyamán művészi szempontból rangosabb helyet foglal el, mint az irodalmi alap. Feldmann Tibor Leányfej film is rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, mint ami az előzőekben megtalálható. Mer filmszerű lenni, nem érződik rajta az irodalomhoz való görcsös ragaszkodás, nem egyszerűen csak regényillusztráció. Kétségtelen, hogy a regény epizódokban bővebb, ezáltal árnyaltsága is gazdagabb, viszont a film képei, montázsai vizuális eszközökkel ugyanazt az árnyaltságot visszaadják, s ugyanazt a művészi élményt nyújtják a nézőnek. Ugyanolyan mellbevágóan megdöbbentően mutatja be azt, hogy a parancsszót minden gondolkodás nélkül végrehajtó emberek hogyan válnak hóhérrá, közönséges gyilkossá. Nem a tények do- kumentumízálása, hanem erkölcsi, morális problémák bemutatása volt a cél, s ebben az értelemben nem anakronisztikus a mondanivalója, a mai ember mai problémáira is feleletet ad: vajon elmehetünk-e gondolkodás nélkül a ma embere esztelen és értelmetlen intézkedései mellett? Vajon az a célszerű, ha mindenki csak a maga bőrét mentve cinikusan szemléljen törvénytelenségeket vagy ha ebből előnye származik, még segítsen is, a végrehajtásban? Ezekre ad tagadó választ a film. Külön öröm a nagyszerű rendezést figyelni. Gondolok itt pl. az éjszakai őrjáratra a csontrepesztő hidegben, vagy az egyik legjobb jelenetre, a lékrobbantásra. A tizedes és az egyik csendőr sétálnak a jégen. Keresik a helyet, hogy hová helyezzék a ké- zigránát-köteget, amellyel léket vágnak az áldozatok számára. Komótosan, kényelmesen mennek, mint két paraszt ember, akik a mezőn pl. egy karót akarnak leütni. Megtalálják a legjobb helyet. Megállnak. Balta is kell a gránátok helyét kivágni. Elmegy valaki fejszéért, s a tizedes vágja is a jeget, a másik pedig szakértelemmel nézi. Mindketten dolgoznak! Közben azok, akiket 5 perc múlva a lékbe géppuskáznak, ott dideregnek a parton ruhátlanul. Nincs a megszokott mozi-értelemben vett látványos cselekmény, mégis borzongani. lehet belé. Aki megnézi ezt a filmet, napokig nem tud másra gondolni. Aki megérti, az megjárja a poklot, de meg fog tisztulni, s egy művészi élménnyel és gondolatokkal gazdagabban kél föl a moziszékről. Péter László Amikor e sorok íródnak, a nagyközönség még nem látta Kovács András új filmjét, a Cseres Tibor regényéből készült kitűnő alkotást. Nem lehet tudni, milyen lesz a fogadtatása. A szakma kétségtelenül filmművészetünk egyik legnagyobb alkotásaként tartja számon. Karlovv- Varyban nagy díj at nyert. Mindezek ellenére látogatottság szempontjából még ugyanarra a sorsra juthat, mint az Oldás és kötés, a Szegénylegények vagy a Húsz óra; viszont ez egyáltalán nem rontja művészi értékét. , Polgár István: KÁTYÚ A „Hideg napok” Cseres Tibor József Attila-díjas regényéből készült s ez a öregember, beragadt a sárba. Toporog, s a sár cuppog, akár a tészta, melyet épp dagaszt a pék. Csöpöget az eső fűre, fára, könnyeznék a szőlővenyigék. Már a csizma besüllyedt bokáig. A vizes ló meleg után vágyik, bámészan néz egy borzas kakast. Kesereg az öreg s arra gondol, megéri-e, hogy itt majd betonból lesz az út s átkot már nem fakaszt? Bajuszán kis esőszem-sörétek gurulnak le, mint virgonc higany. Legény susog búvó kedvesének nyikorduló, sötét kapuban. Ám hirtelen — tán varázsütésre — fény fakad a villanyokban végig. Az öreg, a lány meg a legényke árnyékukat lopva végigmérik. Világos út, jól látszik a kátyú. De eltűnik egyszer majd az is. Rándul a ló, a lőcsnek meg hátul nekifeszül az öreg kocsis.
