Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
1964. október 2. 7 Vasárnap Klub, vagy börze? Mit kap a kultúrától egy kis falu? Ä cím fogalmazása nem teljes azért, mert a börze adás-vételt, nyereségeskedést jelent, és amiről tájékoztatni alkarjuk olvasótokat, az helyenként nyere- ségieskedés. Minit ismeretes, a vállalatoknál, hivataloknál, sportköröknél nagy előszeretettel létesítenek klubokat. E klubok hivatásaként jelölik meg, hogy kulturált szórakozást biztosítsanak a megjelölt munkahely dolgozóinak. E célkitűzéssel tökéletesein egyet lehet érteni, azonban vizsgálva — többi között Orosházán három úgynevezett klubhelyiség helyzetét — arra a megállapításra kell jutni, hogy egyes klűbotk eltérnek a saját alapszabályuktól és a vállalat, intézmény stb. dolgozóinak igényedtől. Minit említettük, e tekintetben Orosházán látogattuk meg az úgynevezett vasutas klubot, az Orosházi Kinizsi labdarugó- szakosztály klubját, valamint a kiskereskedők klubját. Három ellentétes hely, három ellentétes felfogás a klub értelmezésében. Kezdjük talán azzal, hogy a meglátogatott klubokból egyetlen egy és ez a kereskedelmi dolgozók klubja, amelyikről kijelenthetjük, hogy valóban a rendeltetésének megfelelően működik. Itt az orosházi kereskedem! klubról tevén szó, amely két gazda követelményének tesz eleget. A klub tulajdonosa a Békés megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat és a Békés megyei Élelmiszeripari Kiskereskedelmi Vállalat dolgozói. E helyiség Orosházán a Kossuth utcán, a volt Állami Aruház udvarán működik. Ennek gondozását az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Szakszervezeti Bizottsága vállalta. A klub két helyisége rádió és televízió, könyvtárberendezéssel a belépőknek valóságos otthont nyújt. Természetesen, mint minden klubnak, ennék,is megvannak a sajátos feladatai. Ezek megvalósítását a hely szakszervezeti bizottság saját maga feladatának tekinti és bizottsági üléseken rendszeresen megtárgyalja a klubélet morális lehetőségiéit. Ott jártunkkor, szeptember 30-án is, a szakszervezeti bizottság éppen arról tárgyalt — többi között —, hogy a kereskedelmi dolgozók által birtokolt klub a lehető legkulturáltabban töltse be feladatát. Nem volt rest a szakszervezeti bizottság arra sem, hogy elhatórozza^ hogy a klubtagsági igazolványt havi 10 forintos tagdíjjal csak olyan kereskedelmi és hasonló szakmájú egyéneknek adja ki, akik meg tudják különböztetni a klubot a kocsmától. Nem lehet azt mondani, hogy ebben a helyiségben nem bildárdoznak, nem kártyáznak. Mindkettő szórakozást nyújt, azonban nem a nyerészkedésre, a börzealapra, hanem a családi együttes szórakozás kielégítésére szolgál. A szakA zenei világ reprezentánsai fokozott érdeklődéssel fordulnak hazánk felé a Budapesti Zened Hetek alkalmából. A közelmúltban csehszlovák művészek és zened szakemberek tartottak tájékoztatót Csehszlovákia mai zenei életéről. Az elmúlt évben mutatkozott be hazánkban a Szlovák Filharmónia Ének- és Zenekara dr. Lu- dovit Rajter vezetésével; tegnap este pedig Békéscsabán, a Jókai Színházban ennek a nagy kultúszervezeti ülésen — mint követendő példaként említjük — azt is megtárgyalták, hogy olyan illetőket nem vesznek a klubtagság soraiba, akik magatartásukkal az általános emberi együttélés szabályait megsérthetik, így történt, hogy a szakszervezeti bizottság ülésén kizártak olyan klubtagokat, akik megbotránkoztató viselkedésükkel erre rászolgáltak. Ami a nevelést illeti, programunkban szerepel havonta egyszer klubest, azonikívül a könyvtár minden tagnak rendelkezésére áll, rádió, televízió hallgatása, illetve nézése, úgyszintén rendelkezésükre áll. A szak- szervezeti bizottság együttes álláspontjaként írjuk le a mondatot: „Arra törekszünk, hogy a klub sohasem kocsma, sohasem bötrze, ha,nem a dolgozok pihenését, szórakozását elősegítő létesítmény”. A fentieket azonban sajnos nem mondhatjuk el az úgynevezett vasutas klubról. Rendszeresen nagy tétekben játszanak különböző szerencsejátékokat, amivel sok esetben családi problémákat idéznek elő. Ottlétünkkor már úgy mondták, hogy ez nem klub, hanem amint az utcai táblán látható, „Büfé’’ a vasutasok részére. No mér, ha büfé és nem klub, a vendéglátó vállalat tartja fent, akikor milyen meggondolás alap ján — sőt engedélyezés alapján — börzéz- nek, hazardíroznak abban a helyiségben?! Amennyiben aven- degiátóipari vállalat hatáskörébe tartozik, akkor a vendéglátóipari vállalat igazgatóságának kell megszüntetni a kártya, satöbbi hazárdjátékot. Amennyiben klubnak minősítik, úgy feltétlen rendelkeznie kell azokkal a tényekkel, amivel az orosházi kereskedelmi klub rendelkezik. Ugyanezt mondhatnánk el az Orosházi Kinizsi sportklubról is, ami a Vörösmarty utca 2 szám alatt székel Orosházán, ahol egyetlen egy könyveit, sőt hivatalosan klubtagsági díjat fizető egyént is alig-alig lehet találni. Ügy véljük, hogy ez a klub is, ahol nagy tétekben folyik a különböző szerencsejáték — nem tölti be nevelő hatását. Nem hallottunk még olyanról, hogy ebben a klubban kulturális rendezvények történtek volna. Elleniben arról igen, hogy a hazar- dírozás nap mint nap rendszeres. Ezek a példák, úgy véljük, segíteni fogják azokat a klubve- zetősegeket is, amelyek ebben az írásban nincsenek megemlítve — abban, hogy a klubokat ne változtassák át hazardírozás- ra, sem. kocsmára, hanem szolgálja az úgy, ahogy a kereskedelmi klub Orosházán teszi, saját dolgozóinak munka utáni pihenését, szórakozását és kultúrájú együttesnek a kamarakórusa lépett fel. A nem mindennapi zenei csemegének számító esemény nagy érdeklődést váltott ki a kamarakórus kedvelői között. Külön figyelmessége vcüt az együttesnek, hogy a békéscsabai hangversenyen Kodály- és Bárdos-műveket is bemutattak. A hírek szerint a ka marid .'árus Holásek La- dislav karnagy vezetésével öt napon keresztül turnézik megyénkben. A gazdasági reformnak, amely egész népgazdaságunkat érinti, hatással kell lennie a művelődés- ügyre is: mind az iskolán belüli oktató-nevelő munkára, mind az iskolán kívüli népművelésre. Ahhoz, hogy lássuk, mit kell tennünk például egy kis falu egyetemes kultúrájának felemeléséért, ismernünk kell az ott élő emberek igényeit. Meg kell vizsgálnunk: mit kapnak a falusi emberek most pillanatnyilag, hogy szakmailag jól felkészülhessenek, hogy olyan szocialista emberekké válhassanak, akik tudatosan építik társadalmunkat; akiknek tiszta az ízlésük a művészeti kultúrában. Egy kis falut, Mezőgyánt kerestük meg, hogy egy miniatűr kulturális szociográfiát kapjunk: mit ad a kultúra az itt élő embereknek, s amit ad, az hasznos-e a falu dolgozóinak. Mezőgyánnak 2600 a lakosa. A község Geszt szomszédságában fekszik. Első pillantásra az a benyomása az embernek, rendezett kis község ez. Centralizált; valamennyi üzlethelyisége, orvosi rendelője orvossal, egymáshoz közel található. — A falu kultúrigénye nagy — mondja dr. Gáthy János, a község orvosa. — Ha nagy ritkán komoly műsort hoznak le, kicsinek bizonyul a kultúr ház, mert kicsi is, ez az igazság. Másik példa: ha a Jókai Színház Sarkadon vendégszerepei, a termelőszövetkezet jegyeket biztosít, s járművet is szerez az érdeklődők oda-vissza szállítására. Csak az úgynevezett komolyabb rendezvények ritkák. Az igények kinőtték azt, amit a kultúrház adhat. A fiatalok egy hanglemezjátszó mellett üldögélnek... Javítani kellene a tárgyi feltételeket. Nem üldözöm a sportot, de a sportpályára egymillió forintot költöttek, ebből komolyan lehetett volna bővíteni a kultúrházat. A TIT-előadásokat is tervszerűbbé kellene tenni; sok egészségügyi felvilágosító előadásra van szükség, például a serdülő korúak egészségügyi problémái- ról, az egészséges öltözködésről. Hogy ne fázzanak fel a serdülő lányok, és a Rozi nénik augusztusban ne fekete kendőben dolgozzanak a tűző napon. Ilyen előadásokat szoktunk tartani, én is, de csak alkalomszerűen. Szabó István, az iskola igazgatója panaszkodik, hogy sokszor a pénzt nem hasznosan költik el. — Állandóan foltozzák a kultúrházat, a legutóbbi felújítás 218 ezer forintot emésztett fel. Egy hozzáértő ember szerint az egész épület nem ér többet 130 ezer forintnál. Komoly szellemi munkát, amely műveltté teszi az embereket, jó tárgyi feltételekkel lehet csak elképzelni. Igény a községben a jó irodalom. Ezt mint pedagógus is örömmel nyugtázom. Nem jó viszont, hogy mi egyelőre kevés előadássorozatot tudunk tartani. A városi embernek a televízión kívül jó előadások jó előadókkal, múzeum, színház stb. áll a rendelkezésére. Válogathatnak, s meg is kaphatnak mindent, amire éppen szellemileg szomjaznak. A mi tantestületünkben öten tagjai a TIT-nek. Tőlünk telhetőén mindent megteszünk azért, hogy rendszeresen adjunk előadásokat a szülőknek; még nyelvhelyességi tanfolyamot is vezetünk. Szilágyi Józsefné könyvtáros arról szól, hogy a községben 195 beírt olvasó van. Ez az arány a lakosság számát tekintve nem rossz. Az új könyveket is rendszeresen megkapják. Persze Szilágyi Józsefnénak rengeteg a munkája más vonalon is. A takarékszövetkezet pénztárosa, azonkívül Sarkadra jár át, mert a gimnáziumban tanuló. Az ő sorsa hasonlatos ahhoz a falusi ember sorsához, aki sok mindent vállal. Gaál Béla a helyi fmsz boltvezetője. Ajándéktárgyak is kaphatóak az üzletben, vegyesen, ezt művészeti tisztaságukra értem: az ízléstelen porcelán „mopszli-kutyától” kezdve a nagyon szép, sze- i met gyönyörködtető, modern vázákig, kerámiatárgyakig. — Az ajándéktárgyak főleg a névnapok előtt kelendőek. Ilyen jellegű áruimat úgy szerzem be, hogy az igényeket figyelem. Elég kevesen válogatnak úgy, hogy előzetesen esztétikailag elemeznének egy-egy dísztárgyat; megforgatják, megkérdik mibe kerül, és amolyan „első pillantásra tetszik — nem tetszik” alapon választanak. Megfigyeltem: mind gyakrabban vásárolnak olyanok is, akik saját lakásukat kívánják díszíteni. Ezeknek tanácsot adok: Könnyebb dolog átlagszintet alig elérő vígjátékot írni. mint ugyanazt jól, sőt sikerrel előadni. S ha az utóbbi mégis sikerül, jogosan illeti elismerés a megvalósító színészgárdát. Jelen esetben a békéscsabai együttes érdeme, hogy a Nézd meg az apját című vígjáték adta lehetőségeket igyekezett maximálisan kihasználni s élettel, színnel tölteni a sovány esszenciájú, úgyszólván semmitmondó, konvencionális gondolatokban is szűkölködő, de szcenikai lag elég jól megszerkesztett darabot. A szereplők csak látszanak egyéniségeknek, valójában régi és jól ismert vígjátéki alapfigurák gondos kópiái. Igazolni kellett volna az életből (a maiból) ellesett egyéni ízekkel jogosultságukat, hogy a néző ne csak azonosítani tudja a kópiákat az eredetivel (például Giziké figurája), de emellett és főként felfedezze ei'edetíségüket, életből fakadt voltukat. A nézőben önkéntelen adódik a következtetés: ez a történet bárhol és bármikor lejátszódhat, csak a hely- és névmegjelölést kellene megváltoztatni. Emiatt látszik (és alappal) a darab rutinos íróasztalmunkának. S mivel a nézők láthatták Dunai: Nadrág című darabját, a két alkotás összevetése önkéntelen kiemelhette az utóbbi vitathatatlan értékeit s az előbbi alaphibáit. Így lesz érthetővé mit jelent a korhoz, a mához kötöttség, az életből fakadtság alapvető igénye, amelyek hiányában még a rutin is csak kiagyalt helyzetkomikumok irreális halmazát képes nyújtani. Ez pedig mindössze csak kombináció, szellemi üresjárat. Hogy a felsorolt komoly hiányosságok mégsem a maguk nyerseségémi illik, és az hova illik; hogy a bútorok, a térítők és az egésznek a színhatása harmóniát alkosson az ajándéktárgyakkal... Gaál Béla véleménye és az. hogy ennyire jártas ilyen vonatkozásokban — holott nemcsak és főleg nem ajándéktárgyakat árul ebben a vegyesboltban — kellemes meglepetés az újságírónak... A ma falusi emberének részben anyagi jóléte növekedéséből, de főleg több szabad idejéből adódik, hogy „a háromszor nyolc”-ból jó néhány óra vár hasznos kitöltésre. írásunkban megszólaltak olyan emberek, s mondták el véleményüket a mezőgyáni emberekről, akik nap mint nap találkoznak velük: az orvos, az iskola igazgatója, a könyvtár vezetője, a bolt vezetője... Nekik kell kitalálni (egyelőre az adott tárgyi feltételek lehetőségein belül) milyen hasznos szakmai, ideológiai és a korszerű művészeti kultúrát megismertető tanfolyamokat, szakköröket, ankétokat kell szervezni. Mi úgy véljük, akik megszólaltak: tolmácsolták a község lakosainak fejlődését elősegítő — egyelőre lehet, hogy még általuk nem látott — igényét; bíráló, őszinte szóval, a segítés szép szándékával. Ternyák Ferenc ben jelentkeztek, ez a rendezői lelemény, az össz-színészi teljesítmény és a színvonalas, dallamgazdag, kifejező kísérőzene együttes eredménye. Jól érezhette Gyuricza Ottó rendező az említett hiányosságokat, mert az előadás ritmusának s tempójának megszabásával, az egyes karakterek realitásra törekvő megjelenítésével enyhíteni tudta a negatívumokat. A színészek közül a Bódogh Rezsőt alakító Széplaky Endre és Giziké figuráját élettel töltő Dénes Piroska tetszett a legjobban, igaz ugyan, hogy Széplaky néhol túljátszottá; Dénes Piroska pedig lehangolta a megjelenítendő figurát. Mikes Ferenc (Kerekes Péter); Danffy Sándor (Kerekes György) alakításai szerepük szabta korlátok miatt váltakozó szintűek voltak. A Balogh Zsuzsát alakító Romvári Gizi elsődlegesen énekhangja- val tűnt ki. Marinkovics Zsuzsa (Ági); Beck György (Balogh •papa) és Lestyán Katalin (Balogh mama) a szerepük szabta korlátok miatt nem tudtak emlékezetes perceket nyújtani. Kifogásolni lehetne még (Romvári kivételével) a szerep-' lőgárda énekkészségét, ám ezt pótolta a zene és a prózai alakítás magasabb színvonala. S végül még egy, az együttes minden tagját illető pozitívum: a vidéki színházlátogatók mindig becsülni fogják azt, ha látják, hogy a vendégjáték szereplői a kisebb helyeken is igyekeznek „városi szinten”, „hazai színvonalon” alakítani. A csabai színház együttesének ezt a törekvését már az előadás alatt, de különösképp utána kifejezte a hálás közönség vastapsa. • ralis nevelését. Rocskár János Nagy sikerrel vendégszerepeit Békéscsabán a Szlovák Filharmónia kamarakórusa A Jókai Színház vendégjátéka Battonyán ( T udósvtónihtól) Prjevara István
