Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-24 / 226. szám

ISflfl. szeptember 24. 5 Szombat K. Nagy Ferenc célba ért Ki ne emlékeznék a tv-bébi­re? Különösen a kismamák tár­sadalma figyelte hónapról hónap­ra a képernyőn szakszerű gondo­zását, gyarapodását születésétől egyesztendős koráig. Más tarta­lommal és céllal, de módszerében hasonlóan járt el lapunk, mikor — megelőzve a televíziót — há­rom évvel ezelőtt riportsorozatba kezdett egy gyulavári tsz-tagról, s máig tartóan, rendszeres időkö­zökben számolt be egy megszo­kottnak tetsző, mégis egyéni ízű vállalkozásról. A tv-bébinek könnyű dolga volt: enni, inni, aludni, gyara­podni. K. Nagy Ferenc, a gyula­vári ' Lenin Hagyatéka Tsz brigád­vezetője sokkal nehezebb fába vágta a fejszét: családapa létére középiskolásnak iratkozott be 1961-ben az orosházi mezőgazda- sági technikum gyulai „kihelye­zett osztályába". Már másodikos volt, mikor a róla szóló első ri­portunk megjelent a következő címmel: K. Nagy Ferenc erősen forgatja a tankönyvet, — Egy ő a szövetkezet 1049 tagja közül — írtuk többek közt. Tudásszomja azonban nagy'. Hogy milyen am­bícióval tanul, erről akkor fele­sége így beszélt: — Annyira töri magát az én Ferim, olyan makacs igyekezettel, hogy féltem az egészségét... De vajon meddig állja ? -kér­dezgettük magunkban nemegy­szer. Hiszen életünkben sok me­rész fogadkozást hallottunk, sok nekidurálást láttunk már olyat, melynek előbb-utóbb meghátrálás lett a vége. Nem gyerekjáték ke­mény munkával kenyeret keresni, amellett órákra, vizsgákra járni és éjszakákba nyúlóan tanulni. Ve­le együtt annak idején huszon­nyolc tsz-dolgozó és más gyula­vári lakos iratkozott a technikum­ba. Ahogy múltak a hetek, hóna- j pok, lemorzsolódott az első, aztán J a második, a harmadik... Vajon j mikor kell a mi K. Nagy Feren- ! cünk kidőlése miatt abbahagyni riportsorozatunkat? Ám ő kötőt- J te az ebét a karóihoz, hogyha el­kezdte, becsülettel be is végzi. Igyekezetét egyik közbenső ripor­tunk címe igazolja: A brigadéros állja a szavát! További írásokban számoltunk be olvasóinknak a felnőtt diák lankadatlan igyeke­zetéről, majd 1965 áprilisában jól- esően közölhettük, hogy Gyulán, a gimnázium lépcsőin, aktatáská- j val a kezében, magabiztosan siet; fel az érettségi vizsgák színhe-! lyére riportunk hőse. Most, másfél esztendő múltán Gyulaváriban, a Lenin Hagyatéka Tsz központjában, az egyik iroda­épület „Agronómia" feliratú aj­taja mögött szemben ülök K. Nagy Ferenccel és hallgatom... — Múlt év április 15-én kap­tam kézbe az érettségi bizonyít­ványt. Ezáltal növénytermesztési, állattenyésztési és üzemszervezési képesítésre tettem szert— kezdi. < — Az egykori 28 indulóból SHIiBZäSS] Es akkor* a pasas... — Jegyzet egy új mogyar filmről — mindössze ketten maradtunk, Tö­rök János, a tsz főállattenyésztóje és magam. Ö jelenleg a Gödöllői Agráregyetem első féléves hall­gatója. Osztályzatátlagom négyes, amit a velem érettségizett 27 kö­zül hárman értünk el. Kezem­ben a bizonyítvánnyal, boldogan siettem haza. Nagy volt felesé­gem, Feri fiúnk és a szülék örö­me. Öleltek, csókoltak. Érthető. Egyszerű családban nagy szó a végzettség. A tsz-ben hasonló volt a fogadtatás. Hetedik eszten­deje vagyunk együtt, közös az örömünk is. Mostantól kezdve, úgy érzem, véglegesen megbecsül­nek. Hogy milyen ez a megbecsü­lés? Még javában tanultam, mi­kor a tagság helyeslése közben a vezetőség növénytermesztő bri­gádvezetőből agronómussá tett. Ügy látták jónak, hogy az iskolá­ban gyarapodó elméleti agrotech­nikai ismereteimet itt a valóság­ban, a földeken kamatoztathas­sam mindannyiunk javára. Pél­dául kemizálási felelős vagyok, és amit gyakorlatban bebizonyí­tok, azt az emberek elismerik. Ma már ott tartok, hogy szaktudásom határán belül minden további nélkül felelősséget merek vállalni a műtrágyázás, a vegyszeres gyomirtás, az állati kártevők elle­ni védekezés tekintetében. Temérdek tudományt adott az iskola, ám ez mégsem elegendő. Az én véleményem szerint állan­dóan járatni kell a motort. A napi szakirodalom a legfőbb olvasmá­nyom. Enélkül lemaradnék, akár a defektes gépkocsi. Az első tech­nikumi években arra is gondol­tam, hogy tovább tanulok, mi­ként tette most a Török János. De hát ezen a héten lettem negy­ven esztendős, nem öreg, de nem is fiatal, már nem érzek magam­ban újabb négy-öt évnyi tanulás­hoz elegendő erőt. Középiskolás időmben sok mindenről lemond­tam, nem ittam, nem dohányoz­Nemeskürthy István filmtör­téneti könyve a harmincas evek magyar filmgyártásának jellemző módszereként emlegeti, hogy nem készült olyan produk­ció, amelyben ne szerepelt volna egy asztal két székkel, két em­berrel — lehet mind a kettő férfi, de lehet az egyik nő is —, akik jókat mondanak egymás­nak. Természetesen az asztal is változhat: kávéházi márványlap, politúrozott irodabútor, csipké­vel letakart, ovális ebédlőasztal is megfelel a célnak. (Az egyik ember, aki a „jókat mondta”, rendszerint Kabos Gyula volt.) Gertler Viktor most bemuta­tott produkciója már címében is őrzi egy kicsit ezt a hagyományt. Visszakanyarodása azonban a régi, említett hagyományokhoz művészileg magasabb síkon kö­vetkezett be, s így az eredmény is jóval rokonszenvesebb. A két ember az asztallal itt is meg­található: ez alkalommal az egyik maga a filmrendező, a másik a filmgyári csoportveze­tő. Megvan az asztal is a szé­kekkel a stúdióvezető . irodájá­ban, ami viszont a jókat mondást illeti, az anekdoták itt megele­venednek; az egyes ötletek a maguk minőségének megfelelő teret kaptak csak. Ezért lett a vidéki segédrendező lovagias epizódja ilyen rövid, a Berlin­ben vendégeskedő rendező mu­latságos históriája a sírni nem tudó magyar színésznővel ilyen poénra hegyezett, az amerikai karriertörténet pedig ilyen szel­lemes paródiája Gertler egy korai filmjének. Vannak, akik szemrehányást tesznek a rendezőnek, mert minőségileg igen különböző ele­meket hozott össze. Nem hisz- szük. hogy igazuk lenne e kifo­gások hangoztatóinak: ennél kevesebb összetartó erő. lazább kötés nélkül is elfogadunk mo­zaikokból összeállított filmeket, — miért kellene most feltétle­nül egységes játékfilm igényével fellépni ? Az epizódokat csak önmagukhoz lehet mérni, s ilyen szempontból vizsgálódá­sunk kedvező eredménnyel zá­rul. A már említett három rész­let mellett nagyon jól sikerült az utolsó, á befejező epizód is: a krimi-paródia. Egyetlen kifo­gásunk lehet csak ezzel kapcso­latban: nem ártott volna, ha egy kicsit rövidebb. Igazából csak két olyan mozaikdarab van, amely ellen kifogást emel­hetünk. Az egyik az őrültek háza részlet, amely megformálásában jelentéktelenné válik: a másik a munkaszolgálatos történet. A tragikomikum egyre nagyobb tért hódít a modern művésze­tekben — de csak önállóan. Na­gyon kényes arra, hogy mi van a szomszédságában. Nos ennek a filmnek a közege nem kedve-* zett ennek az önmagában meg­komponált kerek kis etűdnek. És azt is el kell mondani, hogy a film a stílusparódia nagy lehetőségeit csak igen kevéssé használta ki. Majdnem kizáró­lag csak az utolsó részben lát­hattuk a fotografálásnak, a film­készítésnek azt a paródiáját, amely a ma divatos módszereket a végletekig víve, — nevetsé­gessé teszi azokat. Valószínűleg jót tett volna a film egészének, ha minden részletet következe­tesen a kor és a történet at­moszférájának filmes jegyeivel ruháznak fel, nem úgy, mint most, amikor az egyes részletek nem távolítanak el eléggé ben­nünket a filmen látható esemé­nyektől. így talán a nevetés egy része bennünk szorul. Minden kifogás' ellenére is azért ne ta­gadjuk el, hogy a film kellemes szórakozást nyújt, S ebben S:n- kovits Imrének, a tízegynéhány alakban előforduló főszereplő- nek% legalább olyan része van, mint a rendezőnek és Hilde­brandt István operatőrnek. Bernátb László tam, a szórakozással is igen mos­tohán bántam. Mondhatni; reme­te életet éltem. Így kívánta ezt a munkákban való helytállás meg az éjszakába nyúló tanulás. Olyan voltam, akár a megkésett utas, akinek lóhalálában kell futnia a vonat után, ha fel akar kerülni rá, miközben az idejében érke­zettek kényelmesen ülnek vagy kibámulnak az ablakon. Senki sem kényszerített rá, hogy elér­jem, önszántamból cselekedtem, de megérte mindenképpen. Na­gyobb az önbecsülésem, jobban tudom tisztelni mások igyekeze­tét, meg a munkám is többet érő... Kipillant az ablakon túlra, a messzi határra, mintha ott ke­resné, ott lelné meg a gondolat- gomolyag további fonalát: — Ez a szövetkezet évekkel ez­előtt átélt egy nagy belvizet és egy behemót árvizet, az idén meg mindkettőt. Az emberek keresete, jövedelme mégsem csökkent ka­tasztrofálisan akkor sem. most sem. csupán elenyésző százalék­ban. Iskolázott fejjel világosan látom, hogy miért: nemcsak a tagság szorgalma, hanem a szak­szerű gazdálkodás, a jó üzemve­zetés miatt. A gépesítés fokozása meg a jó munkaszervezés aranyat ér! Minden egyéb vele jár! Tanu­lás nélkül pedig nem megy. Mennél több közöttünk a fejjel is gazdálkodni tudó, vagyis a szak­ember, annál jobb a tagságnak, mindannyiunknak. így belegondol­va, minek is sajnálnám a rongyos kis négy esztendőmet meg az azalatt elszalasztott szeszeket, ni­kotint. Igaz, most sem fanyalo­dom már rájuk. De van egyéb kedves időtöltésem munka után, meg vasárnaponként bőven. Ma i este is a családdal moziba me- I gyünk... Huszár Rezső | Segítik a gyárat Három hete kezdett hozzá az első csoport diák a hatnapos mun­kához a Békéscsabai Konzerv­gyárban, s szeptember 19-től 24-ig már a harmadik csoport mintegy 350 tanulója segített itt. Fürgén mozgott a kés a középiskolások kezében, amint szeletélték a pap­rikát, de rajtuk kívül általános iskolásokkal is találkoztunk; a 7- es számú iskola három nyolcadik osztályával. Ök már a Lenin Ter­melőszövetkezetben. is dolgoztak Két hete paradicsomot szedtek ér hagymát pucoltak a hetedikesek­kel együtt. Nagyon elégedettek a gyárban Karli Katalin munkájával. Osz­tályzata itt még .jobb, mint a 4.7 a gimnáziumi HI/f-ben. A gimnázium III e osztályának tanulói. A munka végcélja: a konzerv. Fotó: Demény Gyula

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom