Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-01 / 206. szám

1966, szeptember 1. 2 Csütörtök Örök figyelmeztető Nem kerek évforduló. Huszon­hét esztendeje annak, hogy a csukaszürke áradat átcsapott Lengyelország határain, s a náci Németország támadása kirob­bantotta a második világhábo­rút. Nem valami történelmi pro­tokoll ösztönöz tehát az emléke­zésre. Sokkal súlyosabb indok: ez a háború máig is élő, kollek­tiv élménye nemzedékünknek, tanulságai időszerűbbek, mint valaha. A hitleristák éveken át készül­tek erre a háborúra, roppant ka­tonai erőket összpontosítottak. A kezdeti víllámháborús sikerek nyomán Európa tekintélyes ré­szét hadigépezetük szolgálatába állították. Nem csekély maga- biztossággal nyomtatták ki előre az Anglia megszállását bejelen­tő kétnyelvű falragaszokat, sőt elkészítették moszkvai bevonu­lásuk forgatókönyvét is. De akárcsak annyi más táma­dó a történelemben, ők is elszá­mították magukat. Szeptember elsejére május 9-ét idézzük, a fa­sizmus feletti nagy győzelem napját. A fasizmus nem törhe­tett át, mert összefogott ellene minden erő, amely a jövőt fél­tette. Az első vonalban pedig a Szovjetunió állt, amely a há­ború legsúlyosabb terhét viselte s a halálos csapást mérte a Har­madik Birodalomra. A győzel­met nem adták olcsón. Több mint fél évtizeden át patakzott a könny és a vér. A csatatereken és a hátországban lövészárkok­ban, romok alatt, koncentrációs táborok halálgyáraiban ötven- nyolcmillió ember vesztette éle­tét. Mindez kézenfekvővé teszi a második világháború legfonto­sabb tanulságát: az emberiség­nek fáradhatatlanul küzdenie keli a béke megőrzéséért, fenn­tartásáért. Ez sokszorosan érvé­nyes a nukleáris tömegpusztító fegyverek korszakára, amelynek nyitányát tulajdonképpen a má­sodik világháború vége jelentet­te. A békevágy nem pusztába ki­áltott szó, száz- és százmilliók tökélték cl magukat tevékeny harcra. Az elmúlt két évtized során alapvetően megváltoztak az erőviszonyok, létrejött a szo­cialista világközösség, felbom­lott a gyarmati rendszer, megiz­mosodtak a haladó erők, a nyu­gati országokban pedig mind több józan államférfi teszi ma­gáévá a békés egymás mellett élés kétszerkettőjét. Sajnos, mégsem mondhatjuk el. hogy már mindenki megta­nulta a történelmi leckét. Impe­rialista körök, élükön az Egye­sült Államok vezető csoportjá­val, megvalósíthatatlan világ­uralmi terveik gőzében, újra a tűzzel játszanak. Délkelet-Azsiá- ban súlyos válságot robbantot­tak ki, Vietnamban háborút folytatnak, eszkalációs terveik­ben további provokációkat ké­szítenek elő. Európa szívében, Nyugat-Németországban össze­fogtak az egykori ellenséggel — az egykori szövetséges ellen. A Bundeswehrrel lényegében meg­teremtették a náci Wehrmacht örökösét — vezetői nemegyszer személy szerint is ugyanazok! — s a nyugatnémet hadsereget atomfegyverekhez akarják jut­tatni. Ezért tölt el mindannyiunkat kettős érzés ezen az évfordulón. Magabiztossá tesz erőnk tudata, ám, nem hunyhatunk szemet a meglevő veszélyek előtt sem. S ilyen körülmények között, a má­sodik világháború kezdetének és végének felelevenítése nem tör­ténelemkönyvek vagy .archívu­mok anyaga, hanem örök emlé­keztető barátnak és ellenségnek. R. E. Az NDK külügyminisztériumának jegyzéke Kínához Berlin Josef Hegen, az NDK külügy­miniszterének első helyettese kedden jegyzéket nyújtott át Csang Haj-fengnek, a Kínai Nép- köztársaság bei'lim nagyköveté­nek. A jegyzékben az NDK kül­ügyminisztériuma erélyesen tilta­kozik amiatt, hogy az NDK dip­lomatái és családtagjai a Kínai Népköztársaságban az utóbbi idő­ben támadásoknak és túlkapások­nak voltak kitéve. A jegyzék rámutat, hogy Pe- kingben vasarnap Walter Ka- utzsoh alezredest, az NDK kínai katonai attaséját, annak feleségét és fiát, valamint Müller alezre­dest, az NDK hanoi katonai atta­séját és feleségét a diplomáciai testület jelével ellátott kocsijából kirángatták és bántalmazták. A jelenlevő rendőrök nem nyújtot­tak nekik segítséget. Az NDK ál­lampolgárait a „vörös gárda” székhelyének nevezett házba hur­colták és több órán át fogva tar­tották. Az NDK nagykövetségétől megtagadtak minden felvilágosí­tást a diplomaták tartózkodási helyéről. A jegyzék megütközés­sel állapítja meg, hogy Jü Csan, a kínai külügyminisztérium fő­osztályvezetője Helmut Lieber- mannak, az NDK ügyvivőjének tiltakozását elutasította, sőt a tá­madást igazolni igyekezett. 1 A jegyzék emlékeztet arra, hogy az NDK nagykövetsége első titká­rának feleségét április 29-én meg­támadták és súlyosan megsebe­sítették. Az újabb lámadások szö­ges ellentétben állnak a kínai külügyminisztérium képviselői­nek akkori hivatalos nyilatkoza­tával, amely szerint az NDK nagykövetsége munkatársainak biztonsága érdekében intézkedése­ket fognak hozni. A jegyzék vé­gül utal arra, hogy az utóbbi idő­ben a nagykövetség munkatár­sait, köztük az ügyvivőt, többször zaklatták tevékenységük gyakor­lása közben. Az , NDK külügyminisztériuma figyelmeztet a kínai hatóságok­nak arra a kötelezettségére, hogy tiszteletben kell tartaniuk az NDK képviselőinek diplomáciai sérthetetlenségét. (MTI) Kitüntetés A Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa Pribojszki Györgynek, a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat nyugdíjba vonuló igazgató­jának, a munkásmozga­lomban kifejtett eredmé­nyes munkája elismeréséül 60. születésnapja alkalmá­ból a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Frank Fe­renc, a párt megyei bizott­ságának első titkára adta át. Jelen volt Such János, a párt békéscsabai városi bizottságának első titkára, Bankó Mihály, a városi pártbizottság titkára és Uhljár Mihály, a békés­csabai városi tanács elnö­ke. flz eszkaláció nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket — A Pravda cikke az Egyesült Államok vietnami agressziós politikájáról — Moszkva Igor Beljajev írja a Pravdában: Másfél év telt el azóta, hogy Johnson, az Egyesült Államok el­nöke parancsot adott a Vietnami Demokratikus Köztársaság bom­bázására. Az Egyesült Államok úgy számított, hogy az „elrettentő erő” demonstrálása és az ameri­kai katonák számának nagymér<- vű emelése könnyű győzelmet hoz majd. De a vietnami nép bátran ellenáll az agressziónak. Sem a barbár bombázás, sem az a ve­szély, hogy a gátak bombázása következtében elönti a víz a ve­tésterületet, nem váltotta valóra az Egyesült Államok vezetőinek várakozását. Aligha tekinthetők U Thant kijelentése Vietnamról szöges ellentétben áll az USA álláspontjával New York J U Thant csütörtökön nyilatko- U Thant ENSZ-főtitkár szerdán j zik arról, elvállalja-e a világ­szervezet főtitkári tisztségét a este érkezett vissza New York-ba egyhetes latin-amerikai körútjá­ról. Santiagóban (Ohile) U Thant kedden sajtóértekezletet tartott s ezen többek között kijelentette: mindaddig, amíg az Egyesült Ál­lamok nem szünteti be a VDK bombázását, és Dél-Vietnamban nem csökkennek a katonai akci­ók. a békés rendezés perspektívái ebben az országban távoliak. U Thant hangoztatta, hogy a vietnami probléma alapjában vé­ve egy, a függetlenségéért küzdő nép problémája. Véleménye sze­rint a világszervezetnek nem kell bekapcsolódnia a vietnami prob­léma megoldásába, mivel a VDK és a DNFF képviselői meg van­nak fosztva attól a lehetőségtől, hogy részt vegyenek az ENSZ munkájában. A TASZSZ U Thant kijelenté­seivel kapcsolatban rámutat, hogy j szervezkedő horvát usztasák a azok nyilvánvaló ellentétben áll- j szerdára virradó éjjel újabb gyil- nak az Egyesült Államo(k álfás-1 kos merényletet követtek el. Egy pontjával, amely az ENSZ-en be- ] 26 éves jugoszláv disszidens — a következő periódusra. Magyar külkereskedelmi delegáció utazóit Kanadába Darvas László külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével a magyar külkereskedelmi vállala­tok vezetőiből álló delegáció uta­zott szerdán Kanadába. A küldöttség részt vesz a toron­tói vásár rendezvényein és a montreali magyar hetek ünnepé- 1 halt bele sebeibe, húsz matróz' lyes megnyitóján. (MTI) jpedig kórházba szállítottak. Terrorgyilkosság Stuttgartban véletlennek az amerikai vezetők olyan nyilatkozatai, hogy nem lesz gyors győzelem Vietnamban. Az Egyesült Államok a vietna­mi háború eszkalációjával nyil­vánvalóan az úgynevezett „har­madik világot” is meg akarta fé­lemlíteni, de ezt a célt n«m si­került elérnie. Washingtonban úgy gondolták, hogy az eszkaláció sikere kon­szolidációt eredményez az Egye­sült Államok hátországában, egyetértéshez vezet az amerikai szövetségesek körében. Ez azon­ban nem következett be. Éppen ellenkezőleg. Franciaország nem­csak (hogy állást foglalt Indokína semlegesítése mellett, hanem azt is elhatározta, hogy kilép a SEATO katonai szervezetéből. Beljajev végezetül megállapít­ja: az Egyesült Államok arra szá­mított, hogy eléri majd célkitű­zéseit, de egyelőre csak az elszá- mí'.ások sorozatáról lehet beszél­ni. (MTI) Robbanás egy angol tengeralattjárón Lourenco Marques Szerdán hajnalban robbanás vetette szét az angol királyi ha­ditengerészet Rorqual nevű, 1605 tonna tengeralattjárójának turbi­naházát. A szerencsétlenség, amelynek oka mindeddig isme­retlen, Portugália kelet-afrikai gyarmat, Mocambique partjai kö­zelében történt., A kezelő személy­zet egy tagja a helyszínen meg­halt. Egy másik matróz később Stuttgart Nyugat-Németo-szágban lüli „békés tárgyalások” követelé­sével igyekszik elvonni a világ­közvélemény figyelmét a Vietna­mi nép ellen elkövetett agresszi­ójáról. HIRDESSE elfekvő készleteit a Békés megyei Népújság országos küionszámábanl LAPUNK NEMCSAK KERESLETET ÉS KÍNÁLATOT, HANEM EGYÉB ARU- PROPAGANDÄT IS HIRDET! LEGKÖZELEBBI BÖRZEÜJSÁGUNK TEMBER ELEJÉN JELENIK MEG! SZEF­AZ ÉRDEKELT SZERVEK LISTÁJUKAT KÜLDJÉK BE LAPKIADÓ VÁLLALATUNK CÍMÉRE, BÉKÉSCSABA, II., TANÁCSKÖZ­TÁRSASÁG ÚTJA 5. TELEFON: 10—21 ÉS 10—51. DPA hírügynökség jelentése szerint — egy stuttgarti bárban agyonlőtte Száva Milovanovicsot, a müncheni jugoszláv főkonzulá­tus stuttgarti kirendeltségének ve­zetőjét. A gyilkost a helyszínen le­tartóztatták. A véres incidens ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a bonni hatóságok nem akadályozzák meg a jugoszláv fasiszták szervezkedé­sét és terrorcselekményeit. Au­gusztus elején merényletet kísé­relte” meg a müncheni jugoszláv konzul ellen. Tavaly súlyosan megsebesítették a meersebuygi ju­goszláv konzult. Két év alatt két bombamerényletet Követtek el Jugoszlávia nyugat-németor­szági konzulátusai ellen. 1962-ben felgyújtották a bonni Kereskedel­mi misszió épületét és halálra se­bezték a gondnokot. A jugoszláv kormány minden alkalommal eré­lyesen tiltakozott Bonnban, mint ismeretes, 1957 óta, amikor Ju­goszlávia diplomáciai kapcsolatot vett fel a Német Demokratikus Köztársasággal, Nyugat-Németor­szágban csak jugoszláv konzulá­tusok működtek. (MTI) Malik nyilatkozata Djakarta Malik indonéz külügyminiszter a djakartai sajtónak adott inter­jújában kijelentette: amennyiben Indonézia nem lépne vissza az ENSZ-íagállamok közé, még mi­előtt az őszi ülésszak megnyílik, úgy megfigyelőket küld New Yorkba, „Lehetséges, hogy én le­szek a küldöttség vezetője, s eb­ben az esetben talán Washing­tonba is ellátogatok — mondot­ta Malik. Csupán idő kérdése, hogy Indonézia ismét a világ- szervezet tagállama legyen. A külügyminisztérium most már csak Sukarno elnök »zöld jelzé­sére« vár.” Sukarno tavaly határozta el, hogy Indonézia kiválik az ENSZ- ből, miután Malaysiát a Bizton­sági Tanács nem állandó tagjává választották. A minap elhangzott beszédében az elnök megerősítet­te, hogy a visszalépés csak az­után lehetséges, hogy az ENSZ alapos szerkezeti változáson ment át. Ugyanakkor a kormány tény­leges vezetői: Suharto tábornok és Malik, ezzel szöges ellentét­ben álló irányzatot képviselnek és több ízben dezavuálták az ál­lamfőt. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom