Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-07 / 186. szám

Lengyel József 70 éves Regényíró, novellista, költő; a mai magyar iro­dalom egyik legérdekesebb alakja, akinek az élete ma­ga is regény. Annak az an- timilitarista és forradalmi szellemű fiatalságnak az útján indult, amely szem­befordulva a háborúval, egy új társadalmi rend, a szocializmus megteremtésé­vel akarta a békét bizto­sítani. Első írásai Kassák Lajos lapjában, a Tettben jelennek meg; első cikkei a Vörös Űj ságban. A for­radalom iskoláját Kun Bé­la és Korvin Ottó közvet­len közelében járta ki, akiknek fiatal, de nagyon elszánt és lelkes segítőtár­sa volt. Első jelentős műve az 1919-es idők emlékeiről, tanulságairól szól. Viseg­rádi utca címmel jelent meg a Tanácsköztársaság tízéves évfordulója alkal­mából Moszkvában, Kun Béla előszavával. „Ebben a könnyen olvasható formá­ban írt, érdekes és jellem­ző epizódokkal tarkított könyvben — írja Kun — sok minden olyant talál az olvasó ezeknek -az iskola­éveknek az idejéből, ami­nek hasznát veheti akkor is, amikor elmélyülni kí­ván a magyarországi prole- tárförradalom nagy törté­nelmi tanulságaiban”. Gondolkodó, a tanulsá­gokat kikutató és megőrző író lett Lengyel. Talán az emigráció is kifejlesztette bölcselkedő és álmodozó hajlamát, hiszen neki is — mint forradalmártársai­nak — a Tanácsköztársa­ság bukása után menekül­nie kellett. Bécsben, Ber­linben, Moszkvában élt, várva az új forradalmat, a hazatérést, s nehéz körül­mények közt keresve a mindennapi kenyeret. Ö is sok mindent megpróbált, volt újságíró, próbálkozott könyvkiadással, lapot szer­kesztett, filmgyárban dra- maturgkodott. Belülről is­merte a forradalmi moz­galom egyszerű embereinek sorsát, gondolkodását, ér­zésvilágát, hősiességüket és tévedéseiket. Második na­gyobb szabás^ művében, a Prenn Ferenc hányatott életé-ben, nekik állít emlé­ket; úgyszintén e regény — negyedszázad múltán — napjainkban keletkezett folytatásaiban, az Üjra a kezdet és az Ante, apud, ultra, trans című kisregé­nyekben. Az egyszerű em­bereket kedveli, hősei mindamellett nem a szür­kék és jelentéktelenek kö­zül valók; egyszerűségük­ben is gazdag a lelkivilá­guk, bátorság, szellemes­ség és képzelőerő jellemzi őket. Ebben az értelemben Lengyel akár romantikus írónak is volna mondható, de csak hőseinek ezen tu­lajdonságai révén. Írásmódját egyébként a legszigorúbb, minden ha­mis álmodozást és illuzio- nizmust félrevető igaz­mondás jellemzi. Ezzel a tulajdonságával kapcsola­tos az a jelentős újítói sze­rep, amelyet, mai irodal­munkban fiatalabb szoci­alista írógenerációknak is példát mutatva betölt. Rabindranath Tagore: DIADAL Vers a „Szüret” című kötetből A falak beomlanak és világosság zúdul ránk, mint isteni kacaj. Győzelem, ó fény, ki átfúrtad az éjszaka szívét! Lángpallósod hadd szelje ketté a kétely s meddő vágyakozás csomóját. Diadal! Jöjj, engesztelhetetlen! Jöjj te, ki oly rettenetes vagy vakító fehérségedben. Ö fény, dobod a tűz indulójában pereg és magasra lendül a piros fáklya. A ragyogás zuhatagában haldoklik a halál. Boldog Balázs fordítása Huszonöt évvel ezelőtt, 1941. augusztus 7-én halt meg a nagy indiai költő és humanista. írá­saiban békét, türelmet és megértést hirdetett. 1913-ban megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ma­gyarországon is járt. 1926-ban Balatonfüreden keresett gyógyulást szívbajára. A sikeres kúra emlékére fát ültetett a füredi sétányon. Mint ismeretes. Lengyelt 1938-ban, a Kun Béla ellen indított per során letartóz­tatják. Tizenöt évet tölt száműzetésben, szibériai lá­gerekben és isten háta mö­götti erdei telepeken. Ma­gyarországra való hazaté­rése után sorra megírja ez időkből származó élménye­it és gondolatait. Az Igéző, a Kicsi, mérges öregúr, az Elejétől végig és a többi remekmívű novella pontos beszámoló a száműzettek életéről, azokról, akik nem bírták a szenvedéseket, s a törhetetlen lelkierejű hő­sökről, akik az érthetetlen tragédia közepette sem ad­ják fel kommunista meg­győződésüket, s az igazság­ba vetett reményüket. Szo­morú, tragikus dolgokat ír meg ezekben a novellák­ban Lengyel, mégis írás- művészete ezekben emelke­dik igazi költői magaslat­ra. Az igazságba vetett személyes meggyőződés mintegy belső világosságot áraszt szét minden egyes írásában. Mindaz, amit megír, az embernek az ön­magába vetett hitét sugá­rozza költői ihletettséggel. Lengyelt szenvedélyesen foglalkoztatja az alkotás, a munka, s maga az alkotó ember. A lágertörténetek- ben is fontos motívum az embert megőrző tettvágy. De külön írásokat is szen­tel e témának. A Három hídépítő című regényében a Lánchíd alkotóinak állít emléket; példabeszédszerű novelláiben, mint az Oldás és kötés-ben, a soha meg nem szűnő emberi munka­kedvnek. Hetvenedik születésnapja egybeesik ötvenéves írói jubileumának évfordulójá­val. Ez alkalommal mind­ezek az írásai összegyűjt­ve is megjelentek Mérni a mérhetetlent címmel. Ez a vaskos két kötet egész szo­cialista irodalmunk törté­netének, s mai irodal­munknak legértékesebb gyűjteményei közé tarto­zik. Egy következetes, egye­nes irányban haladó for­radalmár író életének és gondolkodásának izgalmas, elolvasandó dokumentuma. D. A. KÖRÖS TA J KULTURÁLIS MELLÉKLET __________ CSOD A \accerone, más né- ( / íven „Harakiri”, \ f / óvatosan lenyomta C-'' a kilincset; az ajtó — szerencséjére — csikorgás nélkül kinyílt. A foglalkozás - nélküli fiatal­ember egy pillanatra meg­állt, fülelt, majd halkan jelt adott Társa a bűnben, legifj. Zaccerone, más néven „Trombózis”, erre utánalo­pakodott. És már bent is voltak az öreg vásári árus, özvegy Tuttofetto-né háló­szobájában. Körülnéztek. Hát bizony, a látvány, amely ott fogadta őket, nem igazolta az előzetes tájékoz­tatást: elég szegényes bú­torzat. kopott rongyszőnyeg, régimódi ruha a széken. „Vérszag”, aki állítólag jól ismeri az öregasszonyt, szegről-végről rokonság­ban is van vele, még azt állította, hogy Estacadó leg­gazdagabb nőjéről van szó. Hol tarthatja vajon a pén­zét? A kövér, piros arcú asz- szonyság tátott szájjal hor­kolt a süppedt kereveten. Ügy látszik, tv-nézés köz­ben nyomta el az álom. A készülék nyitva maradt; éppen íutball-mérkőzést közvetítettek. Trombózis — aki már elővette az éles konyhakést — kutatni kez­dett a pénz után a fehér­nemű között. De az oko­sabb, ravaszabb Harakiri visszahúzta. A képernyőn érdekes akció bontakozott ki:Skajo szélsebesen szá­guldott el a szélen. Scaffo- la és Juan Fernandez olló­ba fogták, ám Skajo átug­rotta az elébe meredő láb­szárakat. Már-már úgy tűnt, hogy felfut az alapvonalon, amikor hirtelen beadásra szánta el magát. Dingboa, aki korábban keveset mu­tatta á csülkét, mint a pár­duc, vetette magát a lab­dára. — Lőjj! — kiáltott volna Trombózis, ha Vaccerone markát nem tapasztja a szájára. A két rossz útra tért ifjú összeölelkezve, lé­ÚJ KÖNYV Zalka Máté: A bolygók visszatérnek A forradalmár-író legje- smtősebb regényét tartal- Tiazza a két kötet. Volta- éppen befejezetlen mű, a jalál ragadta kd a tollat rója kezéből. De így is agy élményt jelent a ma- yar olvasó számára, há­zén első kézből, közvetlen iipasztalatokból leszűrt hi- eles és színes krónika a zo-vjet állam egyik válsá- :os időszakáról, az 1919-es ’etljula elleni harcokról, a ok ezernyi magyar hadifo- oly vöröskatona helytállá- áirái, forradalmi hősiessé­géről. Néhány remekbe fa­ragott alakja közül kiemel­kedik Sárközi, a derék ma­gyar paraszt mélyen emberi figurája, Klimov ezredes, a szovjet mellé állt volt gye- nikinista tiszt és lánya, Zi­na portréja. A fiatal lány szerelmén keresztül hajlik a forradalom elfogadására és áldozatvállalásra. Az ő szerelmi története az inter­nacionalista ezred parancs­nokával ad romantikus iz­zást a befejezetlenségében is igen hatásos regénynek. Mladonyiczky Béla Anya legzetvisszafojtva leste a jelenetet. S várakozásukban nem is csalódtak. Dingboa heftijéről menthetetlenül vágódott a laszti Aquireza- balle kapus felett a bal fel­ső vinklibe. — Gól! — ordított volna fel önfeledten Trombózis, ha szellemi vezérének hatá­rozott közbelépése meg nem akadályozza meggondolat­lan tettében. Boldogságuk nem ismert határt. — Te, pajtás — szólt kis­vártatva Zaccerone és ké­sének élét tapogatta —, az én anyukám, szegény, éppen így aludt, mint ez a spiné itt... — Miért használsz a hölgyre ilyen csúf szavakat? — felelte Vaccerone. — Nézd, ahogy motyog álmá­ban. mennyi szívjóság tük­röződik az arcán. És csinos, isten bizony. — Alapjában véve én is jó embernek indultam — mondta tompán Zaccerone —, csak a szomorú körül­mények vittek a lejtőre. — Én is így'vagyok vele — ezt. tette hozzá Vaccero­ne. — Te, Trombi, mondok valamit. Menjünk el innen most, térjünk jó útra... De nézd... A képernyőn a fekete képű Carbajzal egyedül tör kapura, a mieink messze lemaradtak mögötte. Tri- lotrello kétségbeesetten fu­tott ki kapujából, de ez csak rontott a helyzeten: az ellenfél üdvöskéje, akiért egymillió dollárt ajánlott fel a Sanmigueldarena mö­gött álló konszern, egyszerű mozdulattal átemelte felette a labdát, amely szinte be- vánszorgott csak a mi ka­punkba. , A fiúk kővé meredten áll­tak. De csak egy pillanatig. Trombózis odalépett az alvó Tuttofetto-né mellé. Fel­emelte kését. — Vágd, akár a disznót! — kiáltotta a feldühödött Harakiri. — Mit vársz, hü­lye? Amikor a kerevet mögé tolták a fejétől megfosztott holttestet, ifj. Vaccerone is­mét felfigyelt’ a képernyőn világosan látszott, hogy a durva Juan Fernandez ke­gyetlenül elhúzta a 16-oson belül a helyzetbe került Skajo lábát. — Tizenegyes! ordította.-— Tiszta tizenegyes! De fi­gyeld ezt az elvetemült gyilkost, nem adja meg. — Megadta! Megadta! — így ujjongott fel Trombózis. — És ha nem a Singboa lövi, akkor lefizették őket rútúl, cudarul. Nem! Éljen: a Singboa lövi! Gól, gól gól! Az öröm csillapodtával Vaccerone egy imát rebe- gett a holttest fölött, majd így szólt: — Jöjj, megtévedt ifjú! Kövessél! Zaccerone megértette szellemi vezérének elgondo­lását: — Jelentkezünk a rendőr­ségen, nemde? — Természetesen. A bűnért bűnhődnünk kell. Az ügyész persze halált kért az elvetemült fiatal­emberekre. Vaccerone az utolsó szó jogán kijelentet­te: — Nem kérek kegyelmet. De szerintem — és köszö­nöm, hogy ezt itt elmond­hatom — nem volt elég, hogy a bíró megadta a bün­tetőt: ki kellett volna állí­tania azt a mocsok Juan Fernandezt! — Vaccerone! — kiáltot­ta a bíró. — Tíz tanút tud­nék felvonultatni ezen a szent helyen,, akik igazol­nák, hogy én is ugyanezt mondtam; persze, ezek a nyugati bírók túl sokat engednek. — Szerintem nem erről van szó — így szólt közbe Zaccerone. Szabadna el­mondanom az utolsó szó jogán, hogy a 4—2—4-es formáció magában rejti a kíméletlenség magját. Amíg erről le nem szokunk, min­dig el kell készülnünk az efféle csúf jelenetekre. — Persze, a Skajo sem szívbajos — mondta az ügyész —, az is betartott kétszer úgy... — Maga nem lát, apus — kiáltott fel Harakiri megbotránkozva. — Vagy kancsal? A Skajo? Életében nem faultolt még, nemhogy alattomos tettre szánná ma­gát... A siralomházban elmúlt a rémekkel népes éjszaka. Pirkadt. Az őr kivezette a két halára ítélt gyilkost az udvarra. Ök riadtan pislog­va nézték a két akasztófát. — Ne féljenek, kérem, nem lesz semmi baj, kérem — mondta vigasztalóan a hóhér. > Felszólították az elítélte­ket, mondják el utolsó kí­vánságukat, ha van ilyen. — Persze, hogy van — mondta Harakiri emelt hangon. — Játszassák ezen­túl a Dingboát középme­zőnyjátékosként... — Méghozzá a bal olda­lon — szólt átszellemülten Trombózis. A gyóntató pap odalépett hozzájuk, magasra emelve a feszületet. Fejét csóválta: — Még most sem száll­tok magatokba, bűn gyer­mekei — mondta megbot­ránkozva. — A Dingboát, ezt a gólzsákot hátravonni? Bűn, eredendő bűn lenne. Ráadásul balra tennétek, holott abszolút jobb lábas. — Bedilizett, papa? — kiáltotta Vaccerone. A bal lábáért félmilliót adna a Paccomaggiore bármelyik pillanatban. — Hóhér, teljesítse a kö- telésségét! — így dördült a vitába a végzetes mondat. Ám nem került sor a ki­végzésre. Egy rettenetes hang a döntő pillanatban megálljt kiáltott, éppen a siralomház ablaka alól. Vé­res, fej nélküli hulla volt, a legyilkolt vásározónóé. Fejét görcsösen összerán- dult kezében tartotta, az be­szélt onnan emígyen: — Szerintem a fiúknak van igazuk. A Dingboát bal oldalon lehet legjobban használni, mélyen hátra- vontan. Jó csatár is, de nem vérbeli... Jöjjetek ve­lem. szent gyerekek, ó, igazság katonái, ti! Magához ölelte a két ifjút, a magasba emelkedett velük. Fent vakító fényes­ség várta őke*, abban tűn­tek el a bámuló szemek elől. De előtte a levágott fej visszaszólt még a gyón- tatónak: — Pfuj! Maga szégyellje magát! Hogy jobb oldalra a Dingboát!? Máté György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom