Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-20 / 170. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! JChlVS 30., SZERDA XXI. ÉVFOLYAM, 110. SZÄM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAP JA isee. Genfi évforduló — vietnami tanulságok Negyven százalékkal emelkedett az exporttermelés Kenyérgyár Gyulán és Orosházán Új üxerftréssek9 új munkalehetőségek Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Amikor tű zenkét esztendővel ezelőtt, 1954. július 20-án a genii tó partján aláírták az Indokína három országának békéjére vonatkozó egyezményeket csupán az Egyesült Államok utasította vissza tüntetőén, hogy kézjegyét elhelyezze a békét ígérő okmányokon. Dulles akkori külügyminiszter otthagyta a konferenciát, s Eisenhower elnök ugyanakkor kinyilatkoztatta, hogy a genfi döntéseket az Egyesült Államok „nem tekinti magára nézve érvényesnek, mert kormánya nem vett részt a döntések meghozatalában...” A washingtoni kormány akkor agyán a tárgyalóasztalhoz kényszerült a nemzetközi közvélemény nyomására, de az USA, amely mar 1950-ben egyre intenzívebben avatkozott be az indokínai eseményekbe, egyetlen pillanatra sem mondott le arról, hogy átvegye a koloniaiizmus védelmezőinek főszerepét. És bár az 1954-es genfi értekezlet nem csupán a „szennyes háború” végét, hanem egyúttal az amerikaiak első négyéves vietnami intervenciójának kudarcát is jelentette, a Pentagonban kidolgozták a beavatkozás fokozásának tervét. Az USA semmibe vette a genfi egyezmény előírásait, tehát Vietnam, Laosz es Kambodzsa szuverenitásának tiszteletben tartását, az ideiglenesen kettészakított Vietnam választások útján történő békés egyesítését. Kezdettől megsértették a külföldi beavatkozásra, a külföldi katonai támaszpontokra es fegyverszállításra vonatkozó tilalmakat. És 1961 óta az Egyesült Államok közvetlen fegyveres harcot folytat Dél-Vietnamban, hadüzenet nélküli „különleges háborút” visel a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A tények bizonyítják: a genfi egyezményeket az amerikai imperializmus papírrongyként kezeli, irtóhadjáratot folytat a vietnami nép ellen és agressziójával immár átlépte a szakadék küszöbét. Már közel háromszázezer amerikai katonát tartanak Dél-Vietnamban, de lényegében egymillió ameriai katona áH a vietnami agresszió szolgálatában. Mégsem sikerült megtörniük a hősiesen küzdő vietnami népet, hiába terjesztik ki bombázóik támadásait Hanoi és Haiphong külvárosai ellen. Ha Washingtonban a „genfi egyezményekhez való visszatérés szükségességéről” szónokolnak, akkor erre éppen önmagukat, az amerikai politika irányítóit kell rávenniük. Hiszen az Egyesült Államok rúgta fel a külföldi beavatkozásra vonatkozó tilalmakat. A vietnami háború megszüntetéséhez és a kérdés rendezéséhez vezető egyetlen járható utat a VDK kormányának négypontos és a Dél-Vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front ötpontos javaslatai mutatják. Ezek a genfi egyezmények előírásait és szellemét idézik: a vietnami nép alapvető nemzetközi jogainak elismerése, béke, függetlenség, szuverenitás, egység és területi épség. A genfi egyezményeknek megfelelően az Egyesült Államok kormányának ki kell vonnia Dél-Vietnamból csapatait, fel kell számolnia katonai támaszpontjait, teljesen be kell szüntetni intervencióját Észak- és Dél-Vietnam ellen. Dél-Vietnam belső problémáit a dél-vietnami népnek kell megoldania mindenféle külföldi beavatkozás nélkül. A DNFF-nek, mint a dél-vietnami nép egyetlen igazi képviselőjének, döntő szerepet és beleszólást kell kapnia a dél-vietnami kérdés rendezésébe. A vietnami nép e jogos követelései teljes összhangban vannak az 1954-es genfi egyezményekkel. A békerendezés alapja:, az amerikai agresszoroknak távozniuk kell Vietnamból és egész Indokínából! E törekvéseket, mint arra legutóbb a Varsói Szerződés országainak határozott hangú bukaresti nyilatkozata is leszögezte, egyöntetűen támogatják a szocialista országok és szerte a világon a haladó és a békéért aggódó százmilliók. A genfi egyezményeket felrúgó amerikai imperializmus végül is meghátrálásra kényszerül, ha mindazok ösz- szefognak, akik támogatják a viÜlést tartott kedden délelőtt a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Klaukó Mátyás elvtárs elnökletével megtárgyalta többek között a megyei tanács ipari osztályának műszaki irányító és szervező tevékenységét. A beszámoló részletesen elemezte az intézkedési tervben foglaltak végrehajtását. Eszerint könnyűipari vállalataink termelési értéke a múlt é® első feléhez viszonyítva 11,3 százalékikal emelkedett. Az. Orosházi Vas- és Kályhaipari Vállalat, az Orosházi Faipari Vállalat és a Békéscsabai Patyolat Vállalat ért el kiemelkedő eredményt a tervtúlteljesítésben. Az utóbbi 14,2 százalékos túlteljesítésisel dicsekedhet. Lemaradt viszont 8,8 százalékkal a szőrme- és kézműipari vállalat. Az élelmiszeriparban is jó eredményt értek el a tanácsi vállalatok. örvendetes, hogy az újabb exportlehetőségek következtében az eredeti exporttervihez viszonyítva mintegy 40 százalékos emelkedést értek el a különböző vállalatok. Külön szélt a jelentés a műszaki irányítás módszereiről, a szervezési munka irányításáról és a főbb fejlesztési gondokról. Az Cape Kennedy Hétfőn este, magyar idő szerint 23 óra 20 perckor az Egyesült Államok Cape Kennedy-ben levő rakétakísérleti telepén egy Titán—2 tolórakéta segítségével felbocsátották a Gemini—10 űrhajót Az űrhajó kabinjában John Young, az amerikai haditengerészet kapitánya, parancsnok és Michael Collins, a légierő őrnagya, másodpilóta foglalt helyet. A Gemini—10 felbocsátása előtt egy óra negyven perccel utóbbinál elgondolásként szerepel, hogy a harmadik ötéves terv során megépítik a gyulai és orosházi kenyérgyárakat, az új békéscsabai Patyolat-telepet, valamint elvégzik az Orosházi Vasipari Vállalat rekonstrukcióját. Gondolnak a foglalkoztatottság növelésére is, miszerint a szőrme- és kézműipari vállalatnál 200, az Orosházi Vas- és Kályihaipari Vállalatnál 300, a Bm Vegyesipari Vállalatnál 150 új munkaerőre lesz szükség később, az új üzemrészek létrehozásával. A vita során a végrehajtó bizottság tagjai a gazdálkodás új módszereinek megfelelően javaslatokat, bíráló megjegyzéseket hallattak, melyeknek figyelembevételével a megyei tanács ipari osztálya még tovább tudja javítani műszaki irányító tevékenységét. A végrehajtó bizottság ezután tájékoztató jelentést hallgatott meg a falusi lakosság áruellátásáról és a harmadik ötéves terv hálózatfejlesztéséről. A MÉSZÖV jelentése szinte minden árucsoportban jónak értékeli a forgalomnövekedést. 1966 első felében kielégítő volt az áruellátás. A kiskereskedelmi forgalom több mint 10 százalékkal növekedett. Agena—10 célrakétát Az országos űrhajózási hivatal bejelentette, hogy minden a terA Földművelésügyi Minisztérium Beruházási Igazgatósága felülvizsgálta a termelőszövetkezeti beruházások helyzetét. Eszerint az idén 2369 termelőszövetkezetben végeznek építési, 3110 tsz-ben gépbeszerzési és 2888-ban egyéb, főleg telepítési beruházásokat, összesen mintegy 3,7 milliárd forint értékben. Az ez évi 1 105 millió forint amortizációs alapból a termelőszövetkezetek az idén csaknem egymilliárd forintot használnak fel. Az összes beruházásoknak csaknem egyharmadát a tsz-ek saját forrásaikból fedezik, míg 1964-ben még a beruházások 95,5, tavaly pedig 93 százalékára kellett hitelt felvenniük. További új vonása a termelőszövetkezeti beruházásoknak az 1964-ben bevezetett kétéves tervezési rendszer most már egészében érvényesülő kedvező hatása. A tervszerű, alaposabb előkészítésnek nagy része van abban, hogy a beruházások készültségi foka sokkal jobb, mint az, előző Megfelelő mennyiségű a készlet is, melynek értéke több mint 240 millió forint. A leértékelések és kiárusítások 1965-ben és 1966-ban lehetővé tették a választék javulását. Az élelmiszeriparban azonban az első fél évben bizonyos fokig csökkent a forgalom. Sajnos, rizsből, paprikából, palackozott borból, különböző égetett szeszes italokból, valamint hüvelyesekből a földművesszövetkezetek nem tudták biztosítani a folyamatos ellátást, az alapvető élelmiszerekből azonban ez kielégítő volt. A tájékoztató jelentés ezután külön szakmánként sorolta fél a ruházati, a vegyesipari, az építőipari és a vendéglátóipari cikkeknél fennálló helyzetet. A megyei tanács végrehajtó bizottsága megfelelő határozatokat hozott a falusi lakosság áruellátásának további javítására. A káderhelyzet megtárgyalása, valamint a termelőszövetkezeti állóeszközök átértékeléséről szóló imformatív jelentés meghallgatása után Klaukó Mátyás elvtárs berekesztette a végrehajtó bizottság keddi ülését. v. t. veknek megfelelően következett be. í Az űrpilótáknak az alábbi fel- (Folytatás a 2. oldalon.) években. A felülvizsgálat idején a termelőszövetkezetek építésiberuházási terveiből — arányosan számolva — csaknem kétszer több valósult meg, mint 1964, és 40 százalékkal több, mint 1965 azonos időszakában. Az építkezések kivitelezésében számottevően megnőtt a termelőszövetkezetek házi épitőszerve- zetének szerepe. Az 1964. évi 37 és a tavalyi 36 százalékkal szemben az idén az összes építési beruházások 41,5 százaléka házi kivitelezésben készül. Az • egyébként eredményesen dolgozó házi építőszervezet tervszerű, folyamatos munkáját nagymértékben hátráltatja az anyaghiány. A tégla, a cement, kavics és horganyozott lemez hiánya nemcsak fékezi az építkezések ütemét, hanem sok esetben arra kényszeríti a tsz-eket, hogy a minőségi előírásoknak nem megfelelő vagy a szükségesnél drágább anyagokat vegyenek át és használjanak fel. (MTI) etnanri nép függetlenségi harcát (jj szalmabálázó gépei próbáltak ki sikerrel a Zsadányi Állami Gazdaság földjein. Ezzel együtt három bálázógép segíti a szalma mielőbbi betakarítását. Sikeres amerikai űrrandevú Új magassági világrekord született föld körüli pályára vezérelték az 3,7 milliárd forint beruházás a termelőszövetkezetekben Fotó: Esztergái}' Kéve