Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-05 / 132. szám
Színei a föld színéből, a nyári nap izzásából születtek Kossuth-díjat kapott a Gyulaváriból indult festőművész: Kohón György más vörös nap vagy hold emelkedik az összebújt házaik tömbje fölé. Az otthon, ahol fekete kendős öregasz- szony üldögél magányosan a búboskemence előtt, meghitt tárgyai között. Egy másak otthon, melybe sárga fénynyaláb hasít, megvilágítva a fehér zamáncos bé- dogmosdót, s melynek ab- laíka mögött lilán ereszkedik le az este. És az asszonyalakok... Az épületfalra kívánkozó Pá- vás asszony, a koporsóra boruló öregasszony a Sirató című képen, a Korsós nők egész sora, melyeknek egy-egy darabját 1955-től 1964-ig festette. A Rizsarató asszony, és a hatalmas, kék- fekete-vörös Parasztasszony az utolérhetetlen színgazdagságé és méreteikkel is egyedülálló mexikói falfestményekre emlékeztetnek. De általában minden nőalakjából véghetetlen erő sugárzik. Súlyos, dús idomú, rusztikus lényükbe gyakran még valami antik nagyság, egy Antigoné vagy Elektra komor szenvedélye is vegyül. Kohán György színei is alföldi színek: a föld színéből, a nyári nap izzáséiból születtek. S távolról a nehéz sorsú alföldi parasztok életét idézi az a keménység, az a nekifeszülés is, amellyel Kohán megbirkózik az anyaggal. Noha a témák egy részét 'szűkebb környezete, az Alföld sugallja, ez a festéKÖfí EfS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Kohán György: Sirató. Kossuth-díj a nemcsak kitüntetés, de elégtétel is egy sokáig csendben működő alkotóművésznek. A díj átadása művészettörténetileg is fontos pillanat, hiszen ezzel Kohán György kilép vidéki elzártságából, és elfoglalja az őt régen megillető helyet ama néhány festőművészünk között, kiknek munkássága európai jelentőségű. Gyulaváriból, a Viharsarokból indult el, innen Hódmezővásárhelyre került, majd Budapestre, Párizsba, s a nyüzsgő világvárosból tért vissza, hogy Vásárhely otthonos, művészetet lehelő falad között telepedjék meg, azt választva működése végleges szín helyéül Aki látta Kohán György 1965 nyarán a Nemzeti Galériában rendezett kiállítását, elmondhatja, hogy az erőteljes és egyéni kifejezésmód naggyá, általánossá teszi, s az európai művészet gyűjtőmedencéjéig hömpölygeti el ezt a sajátosan magyar, sőt sajátosan alföldi piktorát Csak nagyok sajátja lehet a különleges és helyi elemeknek, s más részről az egyetemesen emberinek, a történetiségnek, hagyománynak, és más részről a modernségnek az a tökéletes szintézise, mely Kohán képein megvalósul. Témáinak nagy részét az Alföld, a falu, az édesanya és szűkebb környezetének asszonyalakjaá adják. A falu, mélynek egén hatalKátay Antal: Vállalni kell Vízen lebegve könnyű a tánc, súlytalan ének — lepke románc, Mély és Magas közt deszkadarab úszik a vízen, s nem rebben a hab. Távoli fényből int le a kék, magasba szökken a légbuborék, Nem köti többé semmi se már, szárnyal a fénybe a vágya után. Billen a kő is a deszkadarabról, veszti a súlyát, mint álom a rabról: lehull a felszín. A Mély — menedék, oldja e szép zuhanás erejét. Fel, vagy a Mélybe! De vallani kell, vállalni útját köveknek, ha zuhannak, légbuborékok halálos repülését... de nem maradni csak Deszkadarabnak! szét mégis az egyetemes művészet része — s mint egyik kritikusa megjegyezte — cezanne-i szerkesztés- módot idéz az ember emlékezetébe. És mindezeken túl Ko- hánt izgatják az örök nagy emberi témák is. A háború emlékezete című sorozata tördelt és montázsszerű- en kapcsolt témáival szug- gesztíve érzékelteti a fegyverek könyörtelenségét, a pusztulás és a gyász feloldhatatlan sűrűségét. Ezeken a képeken kevésbé szigorúan szerkeszt, felszakadó mondanivalóját úgy ábrázolja, hogy az egyetlen kiáltásként hat. Am Kohán György nem csupán azáltal válik közösségi művésszé, hogy háborúról, halálról, avagy éppen mindnyájunk hétköznapjairól szól. Az ő művészete a képek méreteinél és stílusánál fogva egyaránt monumentális, a művek jó része épületek faladra kívánkozik, ahol minden arra haladót elgondolkoztat, egy egész nép közkdncsévé lesz. Most, amikor az 56 éves festő két Mumkácsy-díj irtán megkapta a legmagasabb művészi elismerést jelentő Kossuth-díjat, bízvást remélhetjük, hogy mintegy 120 festménye közül minél többet viszontláthatunk méltó környezetben, a Nemzeti Galéria állandó tárlatán, és újonnan épülő házaink, középületeink falán, azoknak büszke díszeként Zilahi Judit Fülöp János: TALÁLKOZÁS * Ihász-Kovács Éva: AMULETT Sosem haldokolhat bennünk az akkori Perc; valahonnan a közeli búcsú harangszava szólt — emlékszem — sietve kerestél valami maradandót, ami nem múlik el, s szívesen nekem adnád. — Láttam — égre szórtad szemed tükrös csillagait, valami jelt kutatva a fellegeken... azóta viselem idetűzött, ezüst-félhold amuletted — szívemen — Szerelem, szerelem, szerelem! Sziklai Sándor nem az , első szovjetunióbéli önkén- ites csoporttal indult Spa- ! nyoüországba. Ennek minden bizonnyal az volt az oka, hogy még nem fejezte J be katonai tanulmányainak ! soron következő szakaszát, j Néhány hónappal később azonban — természetesen titokban — 5 is útra kelt, méghozzá a „San Vicente” nevű spanyol hajón. Ez a hajó nem tartozott a tengeri flotta legmodernebb egységei közé; a fedélzetén tartózkodó önkéntesek sóikat türelmietlenkedtek a hajó lassúsága miatt. Csupán az vigasztalta őket, hogy az út folyamán — egyelőre beszélgetésekből — megismerték a földet., amely felé igyekeztek, s ahol a nemzetközi munkásmozgalom és a fasizmus eddigi legnagyobb méretű összecsapása folyt. Sziklai Sándor egyik visz- szaemlékezésében leírja, hogy ő is sokat beszélgetett a spanyol hajóskapitánnyal Ibérföldral, az ott folyó harcokról. Érthető türelmetlenséggel és kíváncsisággal fogadott minden hírt, amely * Részlet a szerző Rendület- | lenül című most megjelent [ könyvéből. 'Zrínyi Katonai Ki* ! adó, 1966.) a háborúról érkezett. Ezek között a hírek között egyre gyakrabban olvastak egy nevet: Lukács tábornokét. Lukács tábornok neve gyorsan vált közismertté: győzelmek sorozata fűződött hozzá. Sziklai Sándor — úgy érezte — jól ismeri a nemzetközi munkásmozgalom vezetőit, legjobbjait; „Lukács” tábornokról azonban még nem hallott. Valahányszor megkérdezték tőle, ki ez a legendás parancsnok, bosszankodva vallotta be, fogalma sincs, kiről van szó. Pedig ekkor már Lukács tábornok nevével kapcsolták össze Madrid védelmének egyik arc vonalszakaszát — azt, ahol a fasiszták a legsúlyosabb vereséget szenvedték él —, majd a híres guadalajarai csatát, amelyről még lesz szó az alábbiakban. Sziklai Sándor Madridba érkezése után — ahol akkor a főhadiszállás volt — Zalka Máté ismerős, zömök, vállas figuráját pillantotta meg a vezérkar egyik folyosóján. Jóízű magyar köszöntés harsant a fülébe: — Hogy vagy, egyko- mám? Megölelté1' , örömmel üdvözölték egymást. Zalka végignézett Szililái Sándoron, Boda István: Mindennapi csoda Ez is csak az, mindennapi csoda, este van, megszólal a zongora, Csajkovszkij, B-moll, tudom, két szemem úgy figyel már, hogy rezzenéstelen, mert olyan már ez ősi jelbeszéd, hogy önmagámban érzem a zenét, a sötét és világos hangokat, a kemény és lágy akkordokat, a hullámokat és örvényeket, ' a fel-fel zokogó törvényeket, a szépséget, a jóságot, derűt: csak zene van, csak zene mindenütt, nevedben is csak ez van, csak zene emlékezetem végső édene, ebből vétettem hajdan, valaha, lassan belém hull neved illata, s amíg testem veled átlényegül a mindent megérteni kényszerül, a teljességet s azt is már, amit csak a zene, a zene adhat itt a látomást, hogy végül ez marad mindent egybegyűjtve, a pillanat, a csodát, melyből úgy léptél elő mint váratlan fényből a hegytető, a titkot, melybe úgy simulsz bele, mint alkonyba a virág levele, a világot, mely szinte akkora, mint itt e fel-fel hangzó zongora; csak ezt értem s csak azt, hogy este van. az életnek százezer hangja van és százmillió s ezermillió kemény és tiszta, mély és olvadó, ebbel vagyunk, a csontunk és szívünk, a létezési formánk, a hitünk, férfiak, nők és nők és férfiak s mindenki, aki valamit sirat ebből szól, itt szól: zene, csak zene, álmaink végső titka, lényege... s utolsó találkozásukra célozva, a lábára mutatott: — No, ugye, igazam volt azzal a reggeli sportolással? Nem tudom, hogy másznád meg itt a hegyeket afféle gyenge „tanári” lábakkal! Sziklai Sándor elmondta, hogy így is, úgy is megfogadta volna Zalka tanácsát: nemcsak jószántából, de kötelességből is erős fizikai kiképzésben részesült a katonai tanfolyamon. — Befejezted? Elvégezted? — kérdezte Zalka. Sziklai rábólintott. — S az eredmény? Az milyen volt? — Itt vagyok — felelte Sziklai Sándor. Értették egymást: csak az jöhetett ki Spanyolországba, aki a legkiválóbbak közt végezte el a katonai stúdiumokat. , A két jó barát nem vált el egymástól ezen a napon. Szolgálati ügyeiket elintézve, együtt telepedtek le a malagaborral megtöltött üveg mellé, hogy hazai szokás szerint egy-egy pohár borral meglocsolva cserélgessék a szót az „otthoniakról”, a spanyolországi állapotokról, a harcokról. S ekkor derült ki, hogy Lukács Pál tábornok, a 12. nemzetközi brigád parancsnoka azonos Zalka Mátéval. Zalka elvitte Sziklai Sándort arra a kiállításra, ahol a guadalajarai hadizsákmányt gyűjtötték egybe Ennek „összegyűjtésében' a 12. brigádnak igen nagy szerepe volt. A guadalajarai harcok ahhoz a fasiszta támadási tervhez tartoztak, amelynek végső célja Madrid elfoglalása volt. Mivel szemközti offenzívájuk összeomlott, majd a Jarama folyó melletti támadás során nem tudtak tért nyerni, az olasz expedíciós hadtesttel próbáltak operálni, észak felől próbálták harapófogóba fogni a fővárost. Az olasz hadtestet a Lit- torio-hadosztály, valamint három fekete inges „önkéntes” hadosztály: az „Isten akarata”, a „Fekete nyilak” és a „Fekete láng” képezte. 50 000 olasz katona, 222 lö- veg, 108 harckocsi, 32 páncélautó, 60 harci repülőgép indult támadásra. A hadműveleti sűrűség — P. I. Szamojlov szovjet hadtörténész számításai szerint — kilométerenként elérte az 1500 katonát, 19 löveget, 8 harckocsit és 5 repülőgépet. A köztársaságiaknak igen széthúzott, vékony védelmi vonaluk volt. Tartalékokkal úgyszólván alig rendelkeztek. Március 10-ón különösen válságos volt a helyzet: azon a ponton, ahol két köztársasági csapattest érintkezett, a fasiszták áttörték a frontot. A Torri- josból Brihuegába vezető út mentén mélyen behatolta« a védelmi vonalba. Közei az úthoz, a Palacio de Don Luisba, — ez egy hatalmas főúri kastély volt
