Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-01 / 128. szám

5 366. június 1. 2 Szerda ^kezdődőit a CSKP XIII. kőris Prága, Nyárádi Róbert, az MTI tudósítója jelenti: Kedden reggel Prágában a Ju­lius Fucik parkban levő kongresz- szusi palotában megnyílt a CSKP XXII. kongresszusa. A hatalmas előadótermet már jóval kilenc óra 'előtt megtöltötték a küldöttek és az erkélyen helyet foglaló meghí­vott vendégek, a kül- és belföldi újságírók. A falat Lenin-kép, va­lamint vörös és nemzetiszínű zászlók díszítik. Az ülésterem dí­szítése és berendezése is tükrözi, l.ogy a XIII. kongresszus látvá­nyosságok nélküli munkakong­resszus lesz. Néhány perccel kilenc óra előtt viharos taps köszöntötte a terem­be lépő csehszlovák vezetőket és a meghívott külföldi delegátuso­kat. A kongresszus Antonin No­votny bevezető szavaival kezdte meg tanácskozását. A CSKP KB el­ső titkára köszöntötte a delegátu­sokat és vendégeket, majd üdvö- j zölte a résztvevő mintegy 70 kommunista, munkás- és más ha­ladó párt küldötteit. A delegátu­sok nagy tapssal köszöntötték a küldöttségeket és vezetőiket, köz­tük Leonyid Brezsnyevet. az SZKP KB főtitkárát, Walter Ülbrichtot. a NSZEP KB első titkárát, Edward Ochabof, a LEMP Politikai Bizottságának tagját, Nemes Dezsőt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját és a többi küldöttet. Antonin Novotny megnyitó sza­vai után a kongresszus megvá­lasztotta az elnökséget és a külön­böző bizottságokat, majd jóvá­hagyta a napirendet. Eszerint Antonin Novotny ismerteti a Köz­ponti Bizottság beszámolóját a párt munkájáról és a további fel­adatokról. Pavel Hron, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság el­nöke ismerteti a bizottság jelenté­sét, majd ezután következik a vita. A napirend elfogadása után Antonin Novotny tartotta meg a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának beszámo­lóját. Beszámolója elején Antonin No­votny rámutatott arra, hogy a párt munkája eredményeként győzött! és megszilárdult Csehszlovákiá- j ban a szocialista rendszer, emel- j kedett a dolgozók életszínvonala, t Közben bizonyos aránytalanságok! következtében átmenetileg meg­állt a fejlődés, de — népünk nagy erőfeszítései és a Központi Bi­zottság által foganatosított intéz­kedések arra vezettek, hogy foko­Szovjet parlamenti küldöttség Pakisztánban Lahore A Pakisztánban tartózkodó szovjet parlamenti küldöttség hétfőn délelőtt részt vett a nyu­gat-pakisztáni törvényhozó gyűlés ;trésén. A délutáni órákban a nemrég megalakult pakisztáni—szovjet kulturális társaság fogadást adott a szovjet parlamenti képviselők tiszteletére az Ambassador-szálló- han. Hétfőn az esti órákban a szovjet parlamenti küldöttség tagjait Habibullah Khan, a nyugat-pa­kisztáni törvényhozó gyűlés elnö­ke látta vendégül. A törvényhozó gyűlés elnöke megjegyezte: Pa­kisztán számára rendkívül fontos, hogy a Szovjetunió mélységesen érdekelt a világ e térsége békéjé­nek fenntartásában és kihangsú­lyozta a szovjet kormány pozitív közreműködését a taskenti talál­kozó eredményes létrehozatalá­ban. Mazurov válaszában figyel­meztetett arra, hogy most, ami­kor az imperializmus és a gyar­matosítás erői fokozzák agresz- szív cselszövéseiket, amint ezt a. legutóbbi vietnami, laoszi és ku­bai események bizonyítják, rend­kívül szükséges szilárdítani a Szovjetunió és Pakisztán népeinek j kapcsolatait, vissza kell vágni az ! agresszoroknak. (MTI) zalosan leküzdöttük az átmeneti stagnálást és 1964 második felétől kezdve a népgazdaságban újra megkezdődött a lassú fejlődés. Novotny hangsúlyozta, hogy a népgazdaság pozitív fejlődése idén is folytatódik, már kezdi éreztetni hatását az új gazdasági irányítási rendszer. Az ipari ter­melési tervet az év elejétől ápri­lis végéig 2,2 százalékkal túltelje­sítettük, az említett időszakban az ipari termelés 8 százalékkal volt magasabb az előző év hasonló idő­szakánál. Novotny ezután hat pontban foglalta össze a párt politikájá­nak alapvető irányvonalát és fel­adatait a legközelebbi időszakra. A kongresszus délutáni tanács­kozásán hangzott el a szovjet pártküldöttség vezetőjének. Le­onyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának felszólalása. Bevezetőben Brezsnyev tolmá­csolta a szovjet kommunisták, az egész szovjet nép forró, testvéri üdvözletét. A továbbiakban kijelentette: — Önök a gazdasági irányítás rendszerét, a tervezés elveinek megszilárdításával és a dolgozók alkotó tevékenységének minden oldalú fejlesztésével igyekeznek tökéletesíteni. Ezt a kérdéscsopor­tot tárgyalta az SZKP XXIII. kongresszusa is. Az egyezés nem véletlen, hanem pártjaink céljai­nak közösségét, az időszerű fel­adatok közös megközelítését je­lenti. Örömmel látjuk, hogy az SZKP és a CSKP nézetei a szocia­lizmus és a kommunizmus építé- ről megegyeznek. Brezsnyev hangsúlyozta, hogy a szovjet kommunisták nagyra ér­tékelik a Csehszlovák Kommunis­ta Párttal fennálló testvéri kap­csolatot. A Szovjetunió Kommu­nista Pártja és az egész szovjet nép nevében biztosította a kong­resszust, hogy továbbra is fárad­hatatlanul erősíteni fogják az SZKP és a CSKP harcos szolida­ritását, a Szovjetunió és a szocia­lista Csehszlovákia megbontha­tatlan barátságát. Az Akropolisz hőse Nem a megújhodást hozta 1941 tavasza Hellasz földjére, s hanem a német katonavonato­kat., Már elesett Varsó, a náci fenevad lerohanta Dániát és Norvégiát, Hollandia, Belgium, Luxemburg is a kezükbe került, Párizs úgyszintén: letette a fegy­vert es egész Európa lélegzet­visszafojtva figyelte, Hitler vi­láguralmi terveinek melyik nép, melyik ország lesz a következő áldozata? Három hétig tartotta magát a görög hadsereg. Aztán az óriási túlerővel szemben megadta ma­gát S a fehér-kék lobogó he­lyébe így az Akropoliszon is a gyűlölt horogkeresztes _ zásziót tűzték ki. Az Akropolisz a görög főváros szive, büszkesége. Nemcsak a város védőistenének, Pallas Athénének temploma állt itt hajdan, s állnak a romjai mind­máig, ez a nagy kőhegy őrizte Hellaszt, s védte meg gazdag történelme során sok-sok tá-. madástól. A náci lobogó az Akropoliszon ezért több volt annál, mintha akár a Lykabetoszon vagy a vá­ros sok dombja közül bármelyi­ken is tűzték volna ki. Az Akro­polisz csúcsán lengő fasiszta zászló az európai kultúra megte­remtésében oly nagy szerepet játszó görög nép nehezen kivívott szabadságának végét jelentette. Még aludt a város, osak az őr­járatok léptei kopogtak az ut­cán. amikor 1941. május 31-ének hajnalán három fiatal suhant szinte árnyékként az Akropolisz felé. Amikor tavaly ősszel Athénben jártam, öreg barátom, egy idős munkásember elvitt megmutatni, hol mászta meg a csoport vezetője, akinek neve azóta az ellenállás szimbólumá­vá nőtt. Manolisz Glezosz az Akropoliszt. — Ott posztolt az őr — mu­tatott az istennő temploma mö­götti térségre, fent a szédítő magasban — s a katona mellett állt a rúd, tetején a horogke­resztes zászlóval. Helyére tűzte ki Glezosz azon a feledhetetlen hajnalon a nemzeti lobogót... Futótűzként terjedt el a vak­mérő egyetemista tettének híre nemcsak Athénben, hanem messze az ország határain túlra is és Hitler, személyesen adott utasítást ..kézrekerítésére és ki­végzésére”. A megtörténtet azonban nem lehetett már meg nem történtté tenni — különös- képpen, mert a merész akció nem egyszerű kihívás volt a megszállók felé, hanem jeladás az ellenállásra, a görög nép hősi antifasiszta harcának kez­dete. Azóta 25 év telt el, s az Akro- poliszra kitűzött lobogó histó­riája már történelem. A törté­net hőse viszont élő személy, s élete egyben a kapitalista orszá­gokban élő patrióták sorsát szimbolizálja.. Azt a Glezoszt ugyanis, akit nemzeti hősként ünnepelt és bujtatott népe, mert a nácik kétszer is halálra ítél­ték, a fasiszta Németország ka­tonai veresége után saját Orszá­gában is az amerikai zsoldban álló vérbírák elé állították, s hasonlóképpen kétszer akarták megfosztani életétől. Glezosz folytatta ugyanis a harcot — de most már a feltámadt reakció, s legfőbb támaszuk, az ameri­kai imperializmus ellen — a demokratikus Görögország meg­teremtéséért, a nép életkörül­ményeinek megjavításáért. Csak a világméretű tiltakozó mozga­lom tudta megnyitni Glezosz börtönének ajtaját, de így is több mint 10 esztendőt töltött bilincsek közt és sötétzárkában... És akik követelték és elérték, hogy Glezosz börtönének ajtaja megnyíljon, követelték Európá­ban, Amerikában és Ázsiában, nemcsak a legendás hős életéért szálltak síkra, mozgalmuk tilta­kozás volt napjaink imperialis­ta népelnyomó politikája, s az ennek árnyékában újjászülethe­tő fasizmus ellen. Ó. Gy. Molnár Géza: Indonéziai jelentés Bangkok — Manila Malik indonéz és Abdul Razak malaysiai külügyminiszter ked­den folytatta megbeszéléseit, s kétórás tanácskozást tartott. A megbeszélés után elterjedt az a hír, hogy a tárgyaló felek meg­egyeztek a két ország megbékélé­sének főbb irányelveiben és ha­marosan közös közleményt adnak ki. A részletek kidolgozása még ! látra van, a közlemény kibocsátá- 1 >a keddre vagy szerdára várható. Az AP manilai keltezésű híré­jen közli, a fülöp-szigeti külügy- j minisztérium bejelentette, hogy június 3-án a Fülöp-szigetek elis­meri a Malaysiai Államszövetsé­get. Halálra Ítélték Kongóban az összeesküvő ex minisztereket Léopoldville Egy katonai bíróság kedden Léopoldville-ben halálra ítélt négy volt kongói minisztert, akik a Mobutu tábornok elleni sikerte­len összeesküvést vezették. A négy személy a következő: Evariste Kimba, aki egy ideig mi­niszterelnök is volt, továbbá Je­rome Anany, Alexandre Maham- ba és Emanuel Bamba. Justin Bomboko kongói külügy­miniszter kedden közölte, hogy kormánya nem kívánatos sze­mélynek minősítette Alain Rens belga diplomatát, a léopoldville-i belga nagykövetség első titkárát, akiről bebizonyosodott, hogy része volt az összeesküvésben. A külügyminiszter közölte, hogy az elítéltek a francia, a nyugat­német, az amerikai és a belga nagykövetséggel léptek kapcsolat­ba, majd hozzáfűzte, hogy a szó­ban forgó személyek vallomása szerint Nyugat-Németország és az Egyesült Államok, valamint Fran­ciaország elzárkózott az összees­küvés támogatásától. A Reuter jelentése szerint az ügyben belekeveredett Alain Rensnek 24 órát adtak, hogy el­hagyja az ország területét. A lé- opoldville-i rádió szerint Rens pénzösszegekkel támogatta Kim- bát és társait. (MTI) CL ** YE r 8. — Parancsoljon, kisasszony... — utána ő is leugrott fürgén, s eltűnt az emberek között, a sö­tétben. Magyar- fiú volt tehát, még csak nem is beszélt svábosan. Hogy a franc egye meg az ilyet. A Lánchíd utcai palota kapu­jában Magda elköszönt a fiúktól. Bátran kopogó, erős lépései las­san elhaladtak a sötét utcában. Jenő csöngetett, vártak, Laci be­felé figyelt a házba meg a lány után is hallgatózott, nehéz szív­vel engedte egyedül ebben a sötét, kihalt városban, de önma­gával is kellett törődnie. Jenő­vel is, rajta volt ennek a napnak sokféle feszültsége, a menekülés a csendőrök elől az eső alatt, a kukoricásban, az utazás a HÉV- en, az „SS”-kopó arca, amely egybemosódott a postáséval — úgy érezte, mindjárt lerogy s el­alszik itt az aszfalton, a fal tövé­ben. Aztán arra gondolt, ugyan­ez volt Magdának is a nap és ő még keresztül villamosozza a. várost, haza Margit-városba. Miből van ez a lány? Kard- penge-acélból ? Ügy meghatódott, ahogy köny- nyű, karcsú alakját idézte, hogy teleszaladt a szeme könnyel, örült a sötétnek, a rejtő, takaró sötétnek. Szinte megemelte, he­lyéről mozdította ez az erővel telítő, alázattal és büszkeséggel- keveredő nagy érzés. A ház, a kétemeletes nagy reneszánsz-palota süketen hall­gatott. — Ejnye, talán elutaztak?... — tűnődött Jenő. — Sokan elmenekültek már a városból. * — Nem hiszem, Marci bátyám nem az a fajta, aki itthagyja a házat, a bútort gazda nélkül... Jenő újra hosszan csenge­tett, valahonnan belülről, mesz- sziről kiszüremlett a mocorgó berregés. — Az a baj, hogy a szuterén ablakai az udvarra néz­nek, zörgetni sem tudunk. Vártak s hallgattak, mert nem akarták egymást csüggeszteni. Rájuk nehezedett, hogy üldö­zöttek és idegenek ebben a vá­rosban, ahol eddigi életüket le­élték, s amely annyira az övéké volt, mint a bőrük, amely egy­befogja sok csontját, húsát, ide­gét a testnek. — Most aztán hová? Megint neki az éjszakai városnak? De hová?... — kérdezte Jenő csüg­gedten. — Végszükség esetén reggelig Magdáéknál is kihúzhatnánk — mondta Laci..— Nagy meglepe­tés lenne, ha beállítanánk, de ki nem dobnának bennünket. Csakhogy az másfél óra villamo­son, s már fél’ tizenegy elmúlt. Aztán ezekkel a dög hátizsákok­kal, bőröndökkel... Jenő csöngetett, csöngetett, el­keseredetten, reménytelenül. Csoszogás hallatszott a kapu alatt, valaki kiszólt a kémlelő- nyíláson : — Ki az?!... Jenő nekidőlt a falnak, végig­simította homlokát. Halványan mosolygott: — Nyissa ki, Marci bátyám, én vagyok, a Jenci. — Óh, az Isten áldjon meg,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom