Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-12 / 293. szám

/1965. december 12. 4 Vasárnap Január 1-re és Mezőmegyer átszervezik Békéscsaba helyi autóbuszközlekedését Különös felfogás az öntudatról Kyolc helyett tíz autóbusz közlekedik — Naponta 69 új járat — A Kulich Gyula Lakótelepet a 8-as busz érinti majd — Mérséklik a v;te!díjat — Hetijegy helyett havibérlet Lapunkban nemegyszer szó esett — hol komolyan, hol tréfás hangnemben — a békéscsabai autóbuszközlekedésről. A kifogá­sok között a késéstől a túlzsúfolt­ságig sokféle ok szerepelt. A bírá­latok, a jogos észrevételek és az újabb igények meghallgatásra ta­láltak. S hogy élőbb nem kerül­hetett sor orvoslásukra, az nem­csak a 8-as számú Autóközleke­dési Vállalaton múlott. A helyi autóbuszközlekedés javításához, a járatok sűrítéséhez ugyanis újabb autóbuszokra is szükség van. így tehát pusztán jóakarat­tal előbb nem lehetett megolda­ni ezt a gondot. Mindenesetre a sajtóban közzétett bírálatokat és a várható lehetőségeket figyelem­be véve, az AKÖV vezetősége az új esztendőre kidolgozta a meg­felelő intézkedéseket. Ennek is­mertetésére kértük fel Szabó La. jóst, a vállalat személyforgalmi osztályának vezetőjét. Először is arról érdeklődnénk, sor kerül. Ennek eredményeként a város belterületén az utasok az eddiginél olcsóbban utazhatnak, ugyanis megszűnik a kétforintos viteldíj. Valamennyi vonalon az egy útra szóló viteldíj egységesen egy forint lesz. Így például a kör­járatokon is, bárhol is száll fel az utas. Tehát egy forintért lehet utazni a Szent István tértől a Szent István térig, pedig ez az út­vonal csaknem 9 kilométer hosz- szú. A tarifarendezés eredménye­ként az utasok egy év alatt mint­egy 280 ezer forintot takaríthat­nak meg. Hogyan módosai a bérletrend­szer? — Az átszervezés természetesen érinti a bérlettel utazó dolgozókat és tanulókat is. A hetijegy meg­szűnik, s a dolgozók részére he­lyette havi bérletjegyet rendszere- , ! sítünk. A dolgozók bérlete 45 fo­rint, a tanulóké pedig 25 forint lesz. A havi bérletjegyek mind a hogy igaz-e az a hír, mely sze­rint 1966. január l-től a helyi autóbuszközlekedés bizonyos át­szervezését tervezik? — A hír igaz. Január l-től át­szervezzük és kalauz nélkül köz­lekedtetjük Békéscsabán vala­mennyi helyi járat gépes kocsiját, továbbá módosítjuk a Békéscsaba —Mezőmegyer között közlekedő helyi autóbuszjáratokat is. Az át­szervezés eredményeként két au- tóbusszal növeljük a helyi jára­tokban közlekedő autóbuszok számát. így a jelenlegi 8 helyett 10 látja majd el Békéscsaba helyi közlekedését. A napi járatok szá­ma 69-el növekszik. Az újonnan forgalomba álló két autóbuszból az egyik a jelenlegi 6-os és 7-es jelzésű autóbuszok útvonalába segit be majd 5-ös jelzéssel. A másik a Kazinczy utca átépítése, v alamint a. Tanácsköztársaság út­jának a Jókai utca és a Kazin­czy utca által határolt szakaszá­nak ideiglenes rendbe hozása után új vonalon, a Kulich Gyula Lakó­telep érintésével 8-as jelzéssel közlekedik majd. Mi az igazság a tarifarende­zésről? — Jelentős tarifarendezésre is dolgozóknak, mind a tanulóknak korlátlan utazási lehetőséget biz­tosítanak. Vagyis nemcsak egy meghatározott útvonalra, viszony­latra lesznek érvényesek, hanem a város belterületén az összes he­A Mezőmegyerről, illetve Me- zőmegyerre utazók viteldíja módosul-e? — A Mezőmegyerről közlekedő járatokon a vitéldíj eltérő a bé­késcsabaitól, mivel közigazgatá­silag nem tartozik a megyeszék­helyhez. Ennek ellenére a vitel­díj itt is mérséklődik. A jelenlegi 2,70 forint helyett egységesen 2 forint lesz a községből Békéscsa­ba vasútállomásig a viteldíj. A Mezőmegyeren felszálló utasok­nak tehát 2 forintot kell majd a perselybe bedobni. A hetijegyek itt is megszűnnek, s helyettük ha­vi bérletjegyet vezetünk be. A Me­zőmegyer—Békéscsaba vasútállo­másig érvényes havibérlet ára a felnőtt dolgozók esetében 60 fo­rintot, a tanulók esetében 30 fo­rintot tesz ki. Ezek a bérletek is korlátlan utazást biztosítanak az említett viszonylatban, átszállásra azonban nem jogosítanak, ugyan­így más vonalakon való utazásra nem érvényeseik. Itt is rendszere­sítsünk azonban olyan havi bérlet­jegyet, amely Békéscsaba belterü­letén is valamennyi vonalon át­szállásit és így korlátlan utazást biztosít. A dolgozók ezt havi 100 forintért, a tanulók pedig 50 fo­Vannak szavak, melyeket bizo­nyos történelmi időszakokban na­gyon-, nagyon sokszor kiejtünk magánbeszélgetésekben, összejö­veteleken, és minden nagyobb-ki- sebb közösségekben. Ez azért van, mert ezeknek a szavaknak az értelme olyan társadalmi szükség­letet fejez ki, ami nélkül nincs előrehaladás, s ha csorbát szen­vedne, bármilyen kisebb vagy na­gyobb közösségben meg lehet érezni, észre lehet venni. Vegyük a gazdaságosság szavunkat. Bi­zony, ha csorbát szenved valahol a gazdaságosság, nagyon is érzé­kenyen rezonál a gazdasági szer­vezet, s következésképpen az em­berek érzik ezt meg a legjobban. Hiszen adni csak akkor lehet, ha van miből. Ez így nagyon egysze­rű, de a gazdaságosság megvaló­sításának sok összetevője van. S azért ejtjük oly’ sokszor e szót, mert értelme társadalmi szükség­letet fejez ki, gazdaságosság nél­kül nincs előrehaladás. Vagy ve­gyünk két másik szót: szocialista öntudat. Ezeknek az értelme is társadalmi szükségletet takar; nyilvánvaló, aki a szocialista tár- I sadalom szolgálatában tudatosan i vesz részt, annak cselekedetei ! összetettebbek, sokrétűek. Az ilyen ember nem elégszik meg, hogy csupán írott kötelezettségei­párt minden erővel hinti, terjeszti a szocialista öntudatot, tagjainál pedig olyan mérceként állítja tel, mely egyedüli forrása, hogy min­denkor, és mindenben példamu­tatóan, hűen szolgálják szeretett hazánkat, és annak népét. Min­denki ott legyen és akkor, amikor tenni lehet, és kell, és tenni tud valamit. S amint ezernyi példa bizonyítja, a szocialista öntudat fokára hágnak egyre többen azok közül is, akik nem tagjai a párt­nak. Nagyszerű példáit látjuk en­nek a terebélyesedő szocialista brigádmozgalomban, az újítómoz- galomban, az emberek egymást segítő akcióiban, és sok minden­ben. Vajon nem nagyszerű meg­nyilvánulása a szocialista öntu­datnak, amikor ifjak díjtalanul megkapálják a beteg özvegyasz- szony kukoricáját? Nem nagysze­rű az, amikor a nyilvántartott véradót kórházba hívják, hogy az élet és halál között levő apát megmentse, hogy felépüljön és egészségesen térjen haza szeret­teihez? Ezernyifajta cselekedet, ezer­nyifajta megnyilvánulása a szo­cialista öntudatnak. Mind, mind nagyszerű, mind, mind a szocia­lista embertípus kialakulásának ékes bizonyítéka. Akad olyan em­ber mégis, aki különösen véleke­nek tegyen eleget, hanem az írat- dik az ilyesmiről. Nemrégen Bé­lanoknak is, mert a társadalmi fejlődés kéri, követeli. S minél több az ilyen cselekedet, annál gazdagabb, szebb az emberek éle­te. Benne van ebben a kutató, a 1 . • r J -. . _ ' I l/C# DEllllE Vet'll CUUCU Cl »UUVI/Wj » lya járaton, valamennyi vonalon, j rintért vehetik igénybe — fejezte t munuás és mindenki, aki valamit bármely viszonylatban korlátlan utazást biztosítanak. Mikor és hogyan intézhetik el ezzel kapcsolatos ügyeiket az érdekeltek? — Először is azt szeretném el­mondani, hogy mindkét havibér­let igazolványa csak Békéscsabán, a Hunyadi téri autóbuszállomáson vásárolható. A tanulók jelenlegi igazolványa az új tanulóbérlet­jegy vásárlásához is érvényes. Ne­kik csupán az árat kell az iga­zolványon átíratni, amennyiben az új havibérlet árával nem egye­zik meg. Az igazolványok kijaví­tását az autóbuszállomás jegy­pénztáránál igényelhetik. Tehát mind a dolgozók, mind a tanulók havi bérletjegye az igazolvánnyal együtt érvényes az utazásra. A dolgozók január 1-ig szerezhetik be új igazolványaikat vagy érvé­nyesíthetik az autóbuszállomás jegypénztáránál. Megjegyzésünk. ■. „Cifra nyomorúság" Lapunkban beszámoltunk arról, hogy milyen lesz és mikorra lesz kész a nagyszénása szociális ott­hon. Azt is megírtuk, hogy az ilyen jellegű intézmények sorában ez azért is új, mert ez egyedi ter­vezés alapján készült és ebben igyekeztek olyan, korszerű megol­dásokat találni, amely békés, nyu­godt öregkort biztosít majd a gon. dozottaknak. S a leendő gondozot­tak, akik évek óta várnak erre a szociális otthonra, hisz többsé­gük egyedülálló, szinte magával tehetetlen idős ember vágy idős asszony — ugyanolyan izgatottan figyelte az értesítést, mint mi. Most hallottuk, hogy a 12 milliós beruházást azért nem adták még át, mert mintegy 100 ezer forint értékű munka hiányzik. Most az építőipari vállalat szakemberestül, anyagostul együtt elvonult. Arról nem beszélünk, hogy a több millió forintot érő felszerelés már két éve fészerekben, pincékben avul. És arról sem illik beszélni, hogy elhangzott a kijelentés: ez nem premizált munka! Nem kívánjuk kutatni a kije­lentés igazságát és vitába sem szeretnénk szállni az építőipari vállalattal, de gondoljanak arra, hogy 200 idős ember, aki sokszor íűtetlen szobában, néhány falat kenyéren tengődik és várja a na­pot, hogy majd gondoskodnak ró­la, most azért szenved továbbra is, mert valakik csak bizonyos telje­sítési mutatókat kergetve itt hagy­ták ezt a beruházást. Ezzel cifra be tájékoztatóját Szabó Lajos elv­társ. P. P. is művel ebben az országban. És csak természetes, hogy késcsabán valaki azt mondta az egyik kommunistának, amikor visszatért a véradásról: most már a maga öntudatát is le lehet mér­ni két deci vérben. Különös felfogás, különös vé­lemény az öntudatról... Cserei 99 Szülőföldem szé — Kritika helyett — „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj...” — írja halhatatlan sorait a költő hazánkról. Sokszor mi, magyarok sem tekintjük más­nak országunk tájait; sokszor nem vesszük észre szépségeit. Sokszor valami különlegeset óhajtunk látná, s pénzt, fáradságot nem kí­mélve külföldre látogatunk... — Nem csaipán megmutatni akarjuk a magyar tájakat, műem­lékeket, hiszen azokat ismerik az ország-világjárók; a magyar tájak léikébe szeretnék hatolni, s úgy közel hozni önökhöz... — kezdte bevezetőjében Szabad Olga a Szülőföldem szép hatóra... című műsort. Az ország-világ járók ba­ráti körének harminc tagja fog­lalt helyet december 10-én a TIT Értelmiségi Klubjában. Szabad Olga, a műsor összeállí­tója, vezetője nagy művészek, írók, költőik, képzőművészek se­gítségével kézen fogta a hallga­tókat, úgy vezette hazánk tá­jaira. Szép magyar nyelven meg­írt összekötő szövege, a magyar tájakról' szóló írók, költők vallo­másait tolmácsoló előszó, a zenei aláfestés; a diafiknes illusztrációk szerencsés szinkronban idézték fel hazánk egy-egy tájának, történel­mi emlékének szépségét, romanti­kus levegőjét. Békéscsabáról Gyulára, s aztán tájak felé vezette el ez a műsor a hallgatókat, nézőket. Mindenki által ismert tájak, városok, szob­rok jelenitek meg a vetítővásznon. Mégis, ezeknek újralátása vala­hogyan különös érzést váltott ki az emberben ezen az esten. A mu­zsika, a vers, az élőszó varázsa elevenné tette a látható képeket, szerencsés összeolvadásuk való­ban a hazai tájak élőségét, lelkét varázsolta elő. Különösen megka­pó volt a Kodály zenéjével aláfes­tett Mátra, vagy a népzenével il­lusztrált Szeged bemutatása. Az ősi folklór, a történelmi hagyomá­nyok, népballadák világának táj­jal való összekapcsolása adta a varázst. A „Hazám, hazám, te minde­nem ...” ária keretébe foglalt mű­sor megható kedvességgel újra Bé­kés megyébe, a Viharsarokba ve­zette vissza hallgatóit; simogató figyelmeztetéssel, hogy a mi szű- kebb hazánk pedig itt van ... A mintegy jó negyvenperces összeállításról még ennyit: érde­mes lenne terjedelmében növelni, s nagyobb publikum előtt bemu­tatni ebben a formában hazánk tájainak szépségeit. (t. f.) nyomorúságot okozva mindazok­nak, akik gondolnának, tennének I a megye határán túlra a mind ma- ezekért az öregekért. (—czi.) | gyobb városok felé, a mind szebb G ALAM BTENYÉSZ TÖK- FIGYELEM! Érdemes berendezkedni vógógalamb-te­nyésztésre, jól jövedelmez. A földmüvesszövetkezetek kedveső felté­telek mellett kötnek szerződést vágóga- lamb értékesítésére. Felvásárlási ár: 40—60 dlkg súlyú galam­boknál kg-ként 29,— Ft; 60 dkg feletti ga­lamboknál kg-kémt 34,— Ft. A galamb súlyától függően 1—3 kg takarmányjuttatás állami áron. Bővebb felvilágosítást a földmüvesszövetkezetek adnak. 555 Hét szakkör működik a dobozi művelődési otthonban A dobozi művelődési otthonban már hagyományokkal rendelkezik a szakköri élet. Évekkel ezelőtt sok és emlékezetes sikert ara­tott nemcsak a községben, hanem a megye és az ország városaiban is a dobozi népi együttes, mely be­mutatóin évszázados helyi szoká­sokat, táncokat, dalokat elevení­tett fel. A régi együttes utódja, a színjátszó szakkör és az irodalmi színpad együttese jelenleg is új bemutatóra készül. A szakkörök közül a nemrég alakult báb szak­körben zajlik még pezsgő élet, a szakkör 14 tagja Juhász Erzsébet óvónő vezetésével jelenleg a ba­bakészítést sajátítja el. Ügy tervezik, hogy rövidesen megkez­dik egy-egy érdekes bábdarab próbáját is. A községi könyvtár elköltözé­sével több helyiséget kapott a mű­velődési otthon, így vált lehetővé az is, hogy a fotó szakkör Vörös Bálint tanár vezetésével aktívabb tevékenységet kezdett. A szakkör október 1-én szerveződött újjá, je­lenleg felvételeket készítenek; távlati tervük egy kiállítás, mely a község életét mutatná be. A művelődési otthonban az említett három szakkörön kívül még négy szakkör működik eredményesen. December 10-én este 7 órakor a TIT megyei szervezete, a Megyei Népművelési Tanácsadó és a mű­velődési ház rendezésében író—ol­vasó-találkozóm vett részt Dobo­zom a megyében élő írók egy cso­portja, A találkozó hasznos műve­lődéspolitikai, esztétikai vitával zárult. A Békés megyei Jókai Színház székhelyi előadásaihoz FIATAL, TÁNCOLNI TÜDŐ NŐKET KERES. Jelentkezés: a színház titkárságán december 11-én 15—17 óra között, december 12-én és 14-én 11—13 óra között. 36727

Next

/
Oldalképek
Tartalom