Békés Megyei Népújság, 1965. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-05 / 287. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! DECEMBER 5., VASÁRNAP Ara: 80 fillér XX. ÉVFOLYAM, 287. SZÄM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÍS A MEGYEI .TANÁCS LAPJA 1965 Miről, meddig Vitatkozó országgá lettünk. Jő szokásunkká vált, hogy dolgainkat megbeszéljük; közéletünk élénk fórumaivá váltak a különféle tanácskozó- és előadótermek, ahol élénk eszmecserékben tisztázódnak, világosodnak a vélemények. Hovatovább olyannyira fejlődtünk, hogy.-’ a vita néha már-már önmaga paródiája; humoristák tollára kívánkozik, ami nem is ritkán megesik: vitatkozunk a vitáról, megbeszéljük, hogy mit beszéljünk meg, hogy végül is a szóban forgó tárgyalás majd újabb vitához szolgáljon később alapul..» Ám most nem a fonákságok kicsúfolása a cél. Nem ez, hanem a téma érdemi, lényegi része, amelyről gyakran hallunk, gyakran tudomást szerzünk. S erre a bizonyos lényegre fel kell figyelni, mert benne — túl a vita, a vitatkozás egyszerű helyeslésén vagy tagadásán — egész közéletünk demokratizálásának egyik sarokpontja van. A kérdés, amely mintegy burokként fogja magában ezt a nagy fontosságú tartalmat, így szól:miről vitatkozzunk? Ma ennék mégha tál-ozásában, két, egymással homlokegyenest ellenkező nézet a leggyakoribb. Az egyik szerint az érdemi vitát a nagyközönség — értsd alatta: a sok milliónyi választópolgár — nélkül, szűk körben kell lefolytatni. E szűkítő nézettel szemben ott áll a másik: mindenről, mindenkivel, mindenkor vitatkozni, mindent a legnyilvánosabb fórumon tárgyalni, beszélni, beszélni, beszélni, mert — mondják e módszer hívei — nálunk belső ügy nincs. Nem titkoljuk: mint általában Semmiben, ebben sem fogadhatjuk el mértékadónak a végleteket, mert az ilyen 'vagy-vagy szemlélet mindig túlzottan egyszerűsít, s könnyen elszakad az élet sokszor felettébb bonyolult valóságától. De ebben már csak azért sem helyeselhetjük a végleteket, mert — a maguk oldaláról külön-külön — nem csekély veszélyt rejtegetnek. A szűkítő nézet veszélye nem kevesebb, mint az, hogy korlátozza az állampolgárok beleszólását a közügyekbe, lebecsüli a közvélemény segítő erejét, s megfosztja az ügyek hivatott intézőit a legértékesebbtől: a cselekvő támogatástól. Vajon mit várhat választóitól a tanácstag, ha beszámolóján csupán döntéseket ismertet? S vajon a választó magáénak érez- heti-e községe, körzete minden gondját-baját, ha eleve úgy véli, hogy szavára, tanácsára nincs szükség, a döntés tőle teljesen független? Való igaz, egy választott, s az ügyekben döntő szavú testületnek, példának okáért egy község tanácsának vannak bizonyos, csak a tanács vagy a végrehajtó bizottság elé tartozó dolgai. Tény az — mondjuk —, hogy nem képezheti (mert minek is képezné?) nyilvános vita tárgyát; kit alkalmazzon pénzügyi előadói állásra a végrehajtó bizottság. De a leghelyesebb döntés érdekében arról már feltétlenül meg kell hallgatni a közösség véleményét, hogy a rendelkezésre álló községfejlesztési alapból mit valósítsanak meg a leghamarabb, hogy a társadalmi munkával hogyan gazdálkodhat valóban ésszerű módon a tanács. Azt természetesen nem kérdezheti meg a pedagógus a szülőktől, milyen módon tanítsa az ábécét vagy a nyelvtant, de azt, hogy a gyermek egészséges neveléséért együtt dolgozzon család és iskola, feltétlenül kérheti — mert hogy milyenné válik az új nemzedék, az nem „belső ügy”. Nem szabad semmiféle közügyben elfelejteni: akihez az ügyek intézője fordul — az állampolgárhoz — laikus lehet szakmai megítélése szerint, de feltétlenü hozzáértő, ha mint szőkébb pátriája, környezete ismerőjétől kéme véleményt. S ha így veszik, ha így cserélnek véleményt vele: megnő közérdeklődése, maga is cselekvő részese lesz fontos közdolgainiknak mind kevesebb „laikus” vonással, s mind több, szélesedő látókörön alapuló felelősséggel. S a másik, a „mindent megvitatni” nézeti Legalább olyan hibás, mint az előző, a kirekesztő. Mert míg az megfosztja bázisától, az aktív közreműködők sokaságától a választott testületet, emez valósággal tétlenségre kárhoztat, s bénítja a cselekvést. Nemegyszer emeltünk szót az elburjánzó érte- kezletesdi ellen. Tettük ezt nemcsak azért, mert értékes napokat, órákat rabol, hanem azért Is, mert mint módszer, alkalmas a felelősséggel járó <jön tés halogatására, az állásfoglalás elkerülésére, a tisztséggel járó, kötelező terhek áthárítására. Végső fokon ez a szemléletmód is egy idő múltán feltétlenül a közügyekből való kirekesztéshez vezet. Mert vajon kinek marad meg a vitatkozó kedve, ha látja, hogy ugyan meghallgatták, de érdemiben utána nem történik semmi? Vonzó, lelkesítő vonása ma közéletünknek, hogy megszűnt a felesleges titokzatosság, hogy az állam mind több örömét, gondját, ügyét meg kívánja osztani polgáraival, akiket szolgálnia kell. Lezártuk az ellenőrzött vélemények, az előre megbeszélt és megfogalmazott „viták” korát, társadalmunk nagyra értékeli a belülről induló, őszinte bírálatot, a segítő ellenvetést, a jó tanácsot. Soha annyira, mint ma, nem bátorította senki hazánkban a vitát. De az alkotó vitát, amely mentes a túlzásoktól, amely épít a köz javára, hogy aztán sokféle véleményből kialakuljon valami közös, végleges álláspont. S ha ez megvan, ha jó, akkor már nincs szükség a szavakra. Akkor már tenni, cselekedni kell. Mert mindéin vita annyit ér, amennyi hasznos tett születik majd belőle. A sajtó hirdesse következetesen a párt politikáját A sajtónap békéscsabai ünnepsége A Békés megyei Népújság szerkesztősége szombatom, december i-én tartotta meg a sajtónap megyei ünnepségét. A sajtónapon részt vettek a lap munkatársai, terjesztői, tudósítói, a nyomda laprészlegének dolgozói, családtagjaik és meghívott vendégek. Az ünnepségen K. Nagy István elvtárs, a megyei pártbizottság tagja méltatta a sajtónap jelentőségét. K. Nagv István elvtárs beszéde Kedves Elvtársak! 47 évvel ezelőtt, 1918. december 7-én jelent meg az első magyar- oraszági kommunista lap, a Vörös Újság. Ez a nap ma már hatodik éve az egész magyar sajtó ünnepe. A Vörös Újság első száma tízezer példányban jelent meg és már megszületésének első órájában forradalmi lobot vetett. A dől. gozók kérésére a számot után kellett nyomni, meg kellett ismételni, mert a dolgozók magukénak éreztek, mert az ő gondolataikat fejezte ki, az ő nyelvükön íródott minden sora. Magyarországon ebben az időben történelmi fordulattól volt terhes a levegő. Az őszirózsás forradalom nem elégítette ki a dolgozó tömegek vágyakozásait. A liberális burzsoá és szociáldemokrata koalíciós kormány képtelen volt megoldani azokat a problémákat, amelyeket az ország szükségletei ebben az időben felvetettek. Ebben a nehéz, a magyar nép számára sorsdöntő időpontban alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja, amely megmutatta ebből a reménytelennek tűnő helyzetből a kivezétő utat. Oroszlánrészt vállalt magára a harcból a párt lapja, a Vörös Újság, amely hűségesen hirdette a párt programját. A program alapján harcba hívta az elnyomottakat a tókés rend ellen, a munkásosztály hatalmáért, a szocializmusért. Világosan mutatta az utat a tőkések és a földesurak által háborúba taszított és általuk meggyötört, becsapott millióknak. A Vörös Újság nyíltan hirdette már az első számában, hogy a ka. pitalizmus megérett a bukásra. „Elérkezett tehát az ideje a szocializmus megvalósításának” írja és hirdeti: „ezt a célunkat minden poklon keresztül követjük, míg a proletárforradalom nem győzött”. A lap ehhez a célkitűzéshez mindvégig hű maradt. Betiltották nem is egyszer, összezúzták, kifosztották a szerkesztőséget. Nem adtak számára papírt és a Vörös Újságot mégis egyre többen olvasták. Egyre nagyobb tömegeket lelkesített, akik az újságot olvasva megértették a párt cé! kitűzéseit és ezekért a célokért hajlandók voltak minden eszközzel harcba szállni. Ennek eredményéként 1919. március 21-én hírül adhatta, hogy amit első számában zászlajára tűzött, a szocializmus ügye győzött, a magyar dolgozó tömegek akaratából megalakult az első Magyar Tanácsköztársaság. A lap a Tanácsköztársaság mind | a 133 napján segítette az első magyar proletárdiktatúrát. Buzdított az építőmynkára, leleplezte az ellenforradalmi kísérleteket. A Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges Vörös Hadseregének katonai a Vörös .Újság szocialista hazafi- ságtól fűtött sorait olvasva, a párt eszméitől felvértezve verték visz- sza több dicső ütközetben az ellenség Tanácsköztársaságra mért csapásait. A Vörös Újság első számától az utolsóig a forradalmi sajtó megtisztelő feladatát mindvégig teljesítette. A párt szavát tolmácsolta a népnek; a dolgozók, a munkások, a szegényparasztok követeléseinek adott minden sorában hangot. Az igazi demokrácia, az igazi szabadság, a magyar nép függetlenségének eszméit hirdette. A Magyar Tanácsköztársaság leverése után, az elnyomás legsúlyosabb éveiben a párt lapjai, a Proletár, a Kommün, a Kommunista, az Új Március, a Vörös Újság példáját követte, -ebből merített hitet és esrőt. A Horthy-fasizmus 25 éven át tártő időszakában a legsötétebb elnyomás idején is föl-íölvillantak a vörös tüzek, lüktetett a forrada- i lom láza és a Vörös Újság illegalitásban született és nevelt testvérei folytatták a harcot a második Tanácsköztársaság megteremtéséért. Leleplezték a Horthy-fasizmus nép>elnyomó kegyetlenkedéseit, küzdöttek a munkások, a dolgozó parasztok, minden dolgozó emberi jogaiért. Küzdöttek a nemzeti függetlenség, a társadalmi haladás nagyszerű eszméje jegyében és céljaiért. S ebben a nagyszerű harcban a magyar sajtó olyan nagyszerű hősöket adott a magyar kommunista mozgalom számára, mint Rózsa Ferenc, Schönherz Zol'.án és sokan mások, akik életüket adták azért, amit írtak. A mai napon büszkén gondolunk a Vörös Újságra és a mai szabad sajtónk többi forradalmi elődjére. A kommunista sajtóval együtt qrizzük és továbbfejlesszük a magyar sajtó minden más haladó hagyományát, megbecsüljük azokat az elévülhetetlen érdemeket, amelyeket a szabadságért, a társadalmi haladásért, a nemzeti függetlenségért vívott harcba szerzett. Büszkén valljuk magunkat, mai sajtónkat a forradalmi hagyományok új követőinek és továbbfejlesztőinek. Úgy gondoljuk, hogy a mai magyar sajtó a rábízott örökséggel jól sáfárkodik gyarapí' ja azokat a nagyszerű értékeket, amelyeket a forradalmi és haladó elődeitől őrit- költ. A sajtó ma már hozzátartozik az emberek mindennapi életéhez. Szilárdan és következetesen dolgozik mindazért, amely a nép, a haladás, a béke érdekeit szolgálja; A több mint húsz évvel ezelőtt bekövetkezett felszabadulás első percétől kezdve a kommunista sajtó, a Szabad Nép, a Szabad Föld és a többi vidéki és üzemi lap újra szabadon és változatlanul az első sorokban harcolt a polgári demokratikus, később a szocialista feladatok megoldásáért. Segített a földreform nagy csatáiban, buzdított, útmutatást adott az államosításért folytatott ütközetekben. Hírül adta a most már győztes második magyar proletárdiktatúra megszületését. Részt vett a proletárdiktatúra megszilárdításáért folytatott sokoldalú és nagy lelkesedést kívánó harcban. A kommunista sajtó az, amely elsőnek hirdeti, hogy a magyar parasztság felemelkedésének egyetlen lehetséges útja a nagyüzemi mezőgazdaság, egyszóval, mindenütt ott van, lelkesít, mozgósít, segít, ahol a p>árt politikáját kell hirdetni, a i>áxt politikájáért kell tenni. Ott van a kommunista sajtó akkor is, amikor az 19ö6-cxs ellenforradalom által okozott eszmei és anyagi károk leküzdéséért kellett harcolni. Nagyszerűen teljesíti feladatát a Magyar Szocialista Munkáspárt VII., majd az ezt követő VIII. kongresszus határozatainak megvalósításában. A Magyar Szocialista Munkáspárt helyes politikája alapján a sajtó ma azt a politikát szolgálja és hirdeti, amely megfelel a magyar dolgozó nép óhajának, akaratának, és amelyet a dolgozó tömegek cselekvőén támogatnak. Ez egyben azoknak a sikereknek az alapja is, amelyet a sajtó az utóbbi években a közvélemény formálásában, a szocialista építőmunka segítésében elért A szerkesztőknek, az újságíróknak nagy érdeme van abban, hogy ezt a politikát általában jól, érdekesen, színes, változatos, gazdag és emelkedő színvonalú írásokkal szolgálják. A sajtó, a rádió, a televízió a párt és a tömegek, a dolgozó nép közötti kapcsolatok fenntartásának és ápolásának fontos és nagy erejű eszköze. Hatékony és nagy erejű, mivel a fő és legfontosabb kérdéseket tartja napirenden. A sajtó alapjában véve pártos. Marxista módon tárgyalja a tömegek életét és sorsát érintő kérdéseket. Azt, hogy miből élünk, hogyan állítjuk elő azt, amire szükségünk van. Azt, amire szükségünk van, hogyan teljesítjük, hogyan kell teljesíteni terveinket, (Folytatás a 2. oldalon.)
