Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-17 / 245. szám
KÖRÖST AJ KULTURÁLIS MELLÉKLET ____ A rthur Miller, a realista drámaíró jubileuma 1965. október 17-én tölti be 50. életévét Arthur Miller, a nemzetközi Pen Club elnöke, korunk egyik legjelentősebb és legnagyobb sikerű drámaírói«. Minden jelentős művét megismerhette a magyar közönség is színházi előadásban, filmen vagy a televízióban. összegyűjtött művei utószavában a korszerű realizmus mellett tesz hitet. Míg a nyugat-európai avantgarde dekadens írói — Jonesco, Beckett — a társadalomtól független írói magatartást képviselik, addig Miller úgy akar írni, hogy az egyszerű emberek darabjait összetéveszthessék a való élettel. Az emberi értelemre épp úgy apellál, mint az érzelmekre, és a szellemi anarchiát, pesszimizmust terjesztő írókkal szemben hirdeti, hogy „az életnek van értelme”. A dráma — szerinte — par excellence a jelen idő művészete. Ugyanakkor távol áll a valóság lapos közhelyeit, szürke tényeit másoló naturalizmustól. A költőiséget a színmű szerves feltételének tartja és a szabálytalanságban nem lát költőiséget, csak engedménytételt. Az ógörög drámák kiváló ismerője tagadja az arisztótel eszi drámai elvek örökkévalóságát, és a mai kor drámai hősét nem társadalmi ranghoz köti, hanem olyan személyekben mutatja be, akik az emberi nagyság olyan próbáit állták ki, hogy képesek megváltoztatni saját • életmenetüket. Első igazán sikeres drá- mája, az Édes fiaim a II. világháború egyik valós élményéből született meg. A dráma egyik főszereplője Joe Keller hadiszállító, aki kapzsiságból hitványabb alkatrészeket szállított a harcoló hadseregnek és ezzel számos pilóta halálát okozta. Nem bűnügyi história, hanem a lelkiismeret drámája ez, amelyben Joe Keller rádöbben, hogy tulajdon gyermekeiben a világ lelki- ismerete taszítja el magától a pénzharácsoló gyilkost. Távol állt a szerzőtől, hogy szocialista ízű, osztályharcos szemléletű darabot írjon, de megmutatta, hogy a gyáros és munkás testvéries össze- ölelkezése hamis illúzió, és az emberi önfeláldozás és a társadalomba belénevelt kapzsiság éles és szívszorongató ellentétben állnak egymással. Egy ügynök halála című darabja már nem követi a drámai feszültség fokozatos, kibontásának hagyományos módszereit. Ügy jeleníti meg az amerikai, kisember típusát Willy komán kereskedelmi ügynök alakjában, hogy múlt és jelen összeszövődik a néző előtt, mint ahogy Willy Loman gondolatai is minduntalan visszakanyarodnak a múltba. A látszólag tervszerűtlen sorrendben felidéződő képek és gondolatok megszakítás nélküli özönében bomlik ki a könyörtelen érvényesülés életelvét kiszolgáló kisember tragédiája. Világossá válik előtte, hogy ha illúzióit: élete jogosultságát igazolni akarja, önmagát el kell pusztítania, hogy az életbiztosítási összeget családjának,'fiainak biztosítsa. Azt hitte, hogy csak a pénz, a rang, az érvényesülés lehet az élet értelme, és jól tudta, hogy ha kiöregedve csődöt mond az üzleti életben, akkor abban a társadalmi formában elveszti az élethez való jogát. Willy Loman nem azért vált tragikus hőssé, mert önfeláldozással, bár csalás útján akarja boldogítani fiát,' hanem azért hős Miller szerint, mert nem elégedett meg félmegoldással. Megelégedetten halhatott volna meg autója fényesítése közben vagy egy futballmeccsközvetítés hallgatása alatt egy vasárnap délután (mint egy autós perspektívája kispolgár a mi társadalmunkban is!), de ő küzdött az ilyen sivár életcél ellen, ha nem is tudott helyébe állítani mást, csak illúziókat. A salemi boszorkányok tómű drámája megírására az 1950-es évek fojtó légköre késztette: nemcsak a „mc- carthyzmus”, a kommunistaellenes hadjárat, de az ennek nyomán támadt általános félelem is, amely megbénította a közgondolkozást. Gyanús Jett, mindenki, aki csak távoli kapcsolatban is volt baloldaliakkal. Ezt az újfajta „vallásosságot”, miszticizmust leplezte le Miller az 1692-es salemi boszorkányper története felidézésével — áttételesen, de nagyon hatásosan. A mű bemutatója vihart zúdított a szerzőre a jobboldal részéről. Ezért Pillantás a hídról szimbolikus című darabjában Alfieri ügyvéd személyében már külön narrátorral magyarázza meg a cselekményből leszűrt mondanivalókat. A dráma munkáshőse Eddie Carbone, akit nevelt lánya, Catherine iránt felébredt tragikus szerelmi szenvedélye arra késztet, hogy Catherine szerelmesét, az illegálisan bevándorolt Rodolphot feljelentse a hatóságoknál. Ezzel megsérti a jelképes híd alatt élő olasz menekültek törvényét, amiért is szicíliai vérbosszú oltja ki életét. Az író nem egy elavult törzsi törvényt akart itt eszményesíteni, hanem azt fejezi ki, hogy ha egy önző szenvedély a kő- I zösség ellen tör, el kell buk- 1 nia. I Miller hősei bármily ne- j héz helyzetbe kerülnek . is, rendelkeznek a választás, az emberi akarat lehetőségével. Ezt a gondolatot még tisztábban és a humanizmus szellemében fejezi ki legújabb művében Közjáték Vichyben címmel. Pozitív hőse — számunkra szokatlan módon — egy osztrák herceg: von Berg, aki véletlenül, razzia során bekerülve a hitleri fajgyűlöletet kiszolgáló rendőri gépezetbe, meglátja, hogy a vallató német tiszt tehetetlenségből és gyávaságból válik gyilkossá, és ez a felismerés az emberek iránt közömbös arisztokratát cselekvő hőssé teszi. A szabadulást, az életet jelentő eltávozási céduláját odaadja egy zsidó pszi chológusnak és ezzel nemcsak egy ártatlanul üldözött embert ment meg saját élete árán, hanem az emberi becsületet és ezzel együtt az emberiség jövőjét. Művei sorrendjében, fejlődésében tárul fel előttünk Arthur Miller egész gondolatrendszere, amely az emberi önfeláldozást, a megalkuvás nélküli következetességet és az emberiességet értékeli a kapzsisággal, az önálló gondolatokat megölő elfogultsággal, az embert lealjasító és elpusztító fasiszta államgépezettel szemben. Az ember feladata: legyőzni a végzetesnek hitt körülményeket. Így vezet Miller útja a magasság, az elidegenedés elleni lázadástól a közösséghez, az egész emberiség becsülete megvédése ügyéhez. Ha szerzőnk nem is tudott túllépni a polgári társadalom korlátain. de hősei küzdenek ellene, és magukban hordozzák az élet megváltozására irányuló törekvés többletét. Ügy érezzük, hogy sok tekintetben közös ügyet képvisel velünk: a józan emberi értei met és a humánumot szolgálja magasrendű művészettel. Horváth József a TIT Irodalmi Sza osztályának titkára. Szokolay Károly: A ridegségről Hamlet: Bánj mindenkivel érdeme szerint: melyikünk kerüli el a mogyorópáieátr Bánjon velők saját embersége és méltósága szerin:. Bizony nem ment ridegségtől a szívünk. Várárkot ástunk önmagunk körül, s a felvonóhidat oly ritka percben bocsátjuk csak le, mert van ám azért szívünk, de hányán elhaladnak addig tornyunk alatt, mint őzek halk magányban, magányos mécsek szelíd bánatával. Felelj, barátom, némák miért vagyunk? Ö, nem a népért és nem más népekért hallgatunk gyakran: értük szólni könnyű de cselekedni azért, ki közel van — futó barátért, fel-felvillanó kedves arcok mögötti lélekért, ki kért tőled, csak ezt-azt, s megígérted „Igen, hogyne, feltétlenül”, s ő vár, csak vár, talán évekig is, — hát nehéz lenne nem feledni őt? Ne mondd azt: itt él s óvja e közösség, nem mentségünk a rideg szív, barátom. Gyűljön fel értük a képzeletünk, s lássuk meg azt is, amit nem mutatnak: * félszeg panasz elhallgatott szavát, a szívük titkát szemük szögletében, álmatlanságuk konok gondhegyét, miről nem szólnak — csak a lényeget, néhány adatot ismételnek egyre — Ö, nézz mögéjük, sóvár képzelet, s adj nékik, szív, többet az érdemüknél! Vágási Imre: Nálunk az úf... Nálunk az út keskenyülő és erdőbe futó, mint tisztáson ért szarvas és a ritka szekerektől feltépett. E korai órákban a köd megalázza a perjeszittyót s a hangtalan favágók barna kezeit. Majd feltűnik a nap s e jelre várva elrepül a tölgyfától a kéreg. Két Pista gyerek nagyokat pattintott az ostorral, amint a gáton hajtotta át a malacokat. A vén deres már megint beleszaladt a lucernába, de most nincs baj, mert a gátőr, akinél Pista kanászkodik, elment a túlsó szakaszra a kaszálókat kimérni. Azért dühében újra -odavágott a deres kocának. „Hogy lehet az — gondolkodott —, hogy a mai világban valaki ilyen más iába kapcája legyen? Tanultam az iskolában meg a rádióban is hallottam, hogy milyen volt valamikor a szolgagyerekek sorsa. Hát az enyém most éppen olyan. Ha a csoportba mentem volna?... De apa azt mondta, hogy itt biztosabb pénzt kapok. Itthagyni se lehet, mert az öreg azt mondta, ostorral zavar vissza. Ha ő kibírt nyolc esztendőt a gazdánál, én is kibírom ezt a nyarat. — Áh! — rántotta ki dühösen a nagy favödröt — itt nem kanász, hanem mindenes vagyok. De jövőre nem maradok Elmegyek valahova. Zeto- ros leszek, mint Tóth Fer- kó.” A gondolat felvidította, füttyre csücsörödött az ajka. piac — Pista, te! — hallotta az öregasszony hangját. — Tessééék! — kiáltott vissza elnyújtva. — Hozzál be a kertből krumplit. Ügy 'fülig szedd a kosarat, de a iegapróbbat se hagyd a földben, mert utánad nézem! — Igen! — ugrott fürgén a gyerek. Paprikás lett a krumpliból. Persze nem úgy magában, mint otthon. Nagy darab füstölt oldalas is került mellé. ülés bácsi, a gátőr már vacsora közben hagyo- kat ásítozott. Le is feküdt hamarosan. Pistának a kiskonyhában volt az ágya, de ő még nem mehetett aludni. — Csukd be a libákat meg a tyúkokat! Vidd ki a kutyának ezt a maradékot! — osztogatta parancsait ISszti néni. Már éppen feküdni készült, amikor ismét berontott hozzá: — Pista, te! — Tessék! — Hova lett a kotlós tyúk az istállóból? — Milyen tyúk? — A kotlós! Hát nem tudod? Egy hete ültettem. Egész szépen ülte a tojást, mos* meg eltűnt, sehol nein találom, a fene enné meg.
