Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-17 / 245. szám
c m J-kC Építkezés Demény Gyula felvétele MOZAIK Nincs az az évszázad, amelynek elmúltát a miénknek sajnálnia kellene. Ez a rugója minden történelemszemléletnek. * Csakis az utókorban vágyjunk népszerűségre, s ne a jelen időben. * Aki látni tud, annak a számára nincs kárba veszett idő. Ami másnak tétlenség volna, az neki megfigyelés és elmélkedés. * A bosszúság arra kényszeríti az embert, hogy őszintén beszéljen. A művészet a valóság. válogatott Boldogok a színészek: dicsőségük felelősség nélkül való. á Hazafias Népfront or” szágos méretű tömeg- mozgalmának, a honismereti mozgalomnak minden évben újabb és újabb szép eredményei születnek, melyek a mozgalom vezetőit és a gyakorlati munkát közvetlenül irányítókat arra kötelezik, hogy amellett, hogy tevékenységük során tudásuk legjavát nyújtsák, kísérletezzenek a „hogyan tovább” szellemében. A kísérletezés és az újszerű eredmények dolgában nem is volt hiány, és amikor a mozgalom vezetői évről évre összejöttek, hogy a továbbiakban követendő módszerekről, új utakról vitatkozzanak, mindig új lendületet kapott a magasztos célért küzdő törekvés. A korábbi évek városai után — melyek között 1963- ban Orosháza is szerepelt — most Salgótarján volt a vendéglátó város, mely a több napos országos konferenciát fogadta, és ezzel föliratkozott a mozgalom nagy útja mérföldköveinek sorába. A salgótarjáni honismereti napok gazdag programjából egyetlen nap eseményét és annak tanulságait ismertetem itt; az előadások anyagát, és a velük kapcsolatos, a vita során kibontakozott gondolatokat. Az előadások a mozgalom számára új feladatot jelentő, tartalmas és felelősségteljes népművelő munkával, a fa- iukrónika írásával foglalkoztak. A falukrónika nem isu ” meretlen fogalom a magyar történetírásban, hiszen mór több száz évvel ezelőtt voltak olyan helységek, amelyekben egy-egy szorgalmas krónikás megörökítette a múló idők helyi érdekességeit. A történettudomány számára ezek NÓGRÁDI TANULSÁG A honismereti szakkörök feladatairól a krónikák nélkülözhetetlen forrásanyaggá, adataik hitelessége, szemléletessége révén valóságos kincsesbányává váltak. Sajnos, a régi időkből meglehetősen kevés maradt meg, az újabb időkben pedig — és ez még saj- nosabb — szinte alig leljük nyomát. Pedig — ahogy szerepét nézzük és mérlegeljük, többféle funkciót tölthet be. Legfontosabb ezek közül, hogy adatanyagával, tényleírásával egy bizonyos kor eseményeit, történetét rögzíti az utókor számára, másodsorban pedig — és ez nem másodlagos szerep— az illető szűkebb területi egység megismertetésével a vele való törődésire neveli és ismereteik bővítésére, gyarapítására készteti mindazokat, akik ahhoz a közösséghez tartoznak, amelyről a krónika szól. Nógrád megyében is népszerűvé vált a történetírás e formája, és a múzeumi szervezet kezdeményezésére és irányításával 1965-ben 42 községben kezdtek hozzá és írják rendszeresen helységük krónikáját. A múzeumok szakmai irányítása mellett nagy szerepe van a Népművelési Tanácsadó és a tanácsok szervező munkájának is, melynek eredményeképpen el akarják — és el fogják — érni, hogy 1967-ben már minden Nógrád megyei faluban vezetik a falukrónikát. T ermészetesen, mint " mindennel szemben, ami új vagy újszerű, megvannak a kísérő előítéletek, a Foktői Krónika esetében is különféle kísérő érzések jelentkeztek. A lelkes irányító tanárt Anonymus elvtársnak nevezték, anakronisztikusnak, romantika, nak és tudománytalannak tartották a krónikaírást. Nagy utat kellett megtenni és meggyőző munkát felmutatni áhhoz, hogy bebizonyosodjék: a falukrónika a legújabbkori történetírás hiteles forrásanyaga, amely a jövő történetírása számára nélkülözhetetlen. A krónikaírás módszertani kérdéseivel bővebben más helyen foglalkozunk majd. Ezt az írást — mint rövid beszámolót és gondolatébresztőt — csupán tanulságként szántuk, ,,nógrádi tanulságként”, felmérendő, hogy hol tarthat egy vidék honismereti munkája, ahol azt vallják a pedagógusok, hogy „ahol szívügy- gyé válik a honismereti munka, ott az időhiány nem lép fel”. Beck Zoltán 1961-ben Egerben voltunk éppen, mikor szóba került, hogy milyen szép és hasznos is lenne a honismereti mozgalom feladatává tenni a krónikaírást. Akkor még teljesen új feladat volt ez, mindenesetre gondolkodóba estek néhányan, és ennek a beszélgetésnek az eredménye lett az azóta sokat emlegetett „Foktői Krónika”, amely Kuczy Károly tanár irányításával több hatalmas kötetet tesz ki, és a mozgalomban „klasszikus példává” vált, és másokat is lelkesített hasonló munkára. Egyéb területek mellett Sass Ervin: Praeludium és fuga Sugáreső Augusztusi délelőtt zöld vonalkák a levelek kék festék mögöttük s fellegek lágyak miként súlyosan vonz magához a föld tűzgömb a magasban békés tűzfolyam s a csendnek ólomkristály burka van — Sn nem láttam. — Hát eszem nincs hozzá, hova lehetett. No, aludj, majd reggel utánanézel. Ügy érezte, csak perceket aludt, amikor rázni kezdte az öregasszony: — Pista, te! — Mia? — Nem mia, hanem tessék. Kelj fel, reggel van! Én már megnéztem a kotlót, sehol nem találom. Hanem ugorj, öltözz, megyünk a piacra. Erre aztán jó kedve kerekedett az ébredőnek. — Ez azt jelenti, hogy délelőtt nem kell kihajtani — rántotta fel a nadrágját. — Én hajtom a lovakat! — ujjongott, amikor a cipőt húzta. — Talán még sült kolbászt is vesz az öregasszony. Az istállóban odapillantott a kotlós kosarára. Már a tojások sem voltak benne. — A tojás is elveszett? — kérdezte, mikor már az úton zötyögtek. — Az eszed tokja! — szólt ingerülten Eszti néni. — Azt én szedtem be. A piacon már sokan voltak. — Adj szénát a lovaknak, én szétnézek egy kicsit — kászálódott le a gazdasz- szony. Amikor v;sszajött, kiteregette a kosarakat. Egy kannában tej, egy tálban túró, a másikban vaj. Körülötte a szalmán tojások. — Tojások! — csodálkozott Pista. —' Hopp! — világosodott ki egyszerre a gyerek agya — hát ez volt a kotlós alatt. Ez meg most el akarja adni. Hogy a fene egye meg a szőrös pofáját a vén harácsolónak. Az én anyám igazán rá lenne szorulva a pénzre, de ilyet nem tenne. — Hogy a tojás? — állt meg egy pettyes kötényes menyecske Eszti néni előtt. — Kettőért megy. — Már lejjebb ment. Adja ide forintnyolcvanával, elviszem mind. — Adjon egykilencvenet. — No, jó. — Vigye, vigye édes lelkem — készségeskedett az öregasszony. — No, itt van ni! — nyomott a gyerek markába három kétforintost, mikor a menyecske elment. — Vegyél kolbászt. Három kiflit és egy darab kolbászt vett. Mikor megette, visszasétált a kocsihoz. — Pista, te! Indulhatunk, mindent eladtam. Igazán jó piacom volt. — Láttam — mondta csendesen a fiú. Három hét telt el vagy négy? Kint a gáto1dalon nem figyeli az ember. Újra piacra készülődtek. — Biciklivel megyünk, a fogat kell Illés bátyádnak. — Az is jó — ugrott Pista, és már fújtatta is a kerékpárokat. Mindent eladtak már a piacon, de még sétáltak. Eszti néni még az ötödik sátorban sem talált olyan kendőt, mint Görbénének, a gátbiztos feleségének van; Márpedig az nem lehet, hogy neki ne legyen. Pista fáradtan ballagott. Egyszer csak — mint akibe darázs csípett, sietni kezdett az öregasszony. ■— Gyere, Pista! — intett hátra a fiúnak. Az nem értette, de loholt utána. Eszti néni meg csak villogott, és egyre sebesebben szedte a lábát. •— Hova sietünk? — kérdezte most már a gyerek. — Hát, ... .becsuk a bolt, ahol kötőféket akarok venni a csikónak. — Hát itt a köteles sátra! — Á, itt drága! — legyintett idegesen az öregaszomy, miközben pihegve tört utat magának a tömegben. Pista hátranézett. Ugyanilyen tülekedéssel talpalt Utánuk egy menyecske. Mégpedig az — igen az — ismerte fel a gyerek, akinek a kotlóstojásokat eladta a múltkor a vénaszony. ■— Hű, de meleg helyzet — dörzsölte a tenyerét Pista. — Biztosan megdobálja Eszti nőnemet záptojással, de legalábbis jól fejbe veri a garabollyal. Már a hangja is hallatszott a menyecskének: — Nénémasszony, néném- asszony, várjon csak! — Ide kiabálnak — szólt a gyerek. — Az öreganyád kínja! Ki kiabálna nekem? — Az asszony, akinek a tojást eladta a múltkor. — Elhallgass! Gyere! De már nem volt menekvés. Előttük valami méteres anyagot nézegetett egy asszony, meg kellett állni. A menyecske viszont tiszta utat kapott, már meg is fogta az öregasszony ruháját — Mi az? Ki maga? — Hát nem emlékszik? Én vettem meg a múltkor a tojásokat. Aztán éppen azt akarom kérdezni, hogy milyen tojások voltak azok? — Ahá — gondolta Pista. — Most fog emelkedni a garaboly. Lesz itt olyan összecsapás !... — Hogyhogy, milyenek voltak? — hápogott a vénasszony, mint a hízott kacsa. — Merthogy két hétre kikeltek! Biztosan valami különös fajta... — Az, az, édes lelkem — szaladt fülig az öregasszony szája. Az uram szerezte valahonnan ezt a fajta tyúkokat. — Hét tyúk alá vette? — kérdezte Pista inkább csak magától, aztán még hozzátette gondolatban: Mindenhez szerencse kell... Annus József Gyölrődés Éjszaka emlékszem nappali fény hideg reszkető ezüstje ragadt a háztetőkre s a dermedt csend ólomkristály burkát stukák bombái törték darabokra és szórták a halált sokszoros szegény rabokra Ahol-már félni nincs okod Túl az Óperencián vagy azon is túl talán van egy ország neve nincs ha eléred visszaints ha nem leled csak keresd pedig neve nekeresd Széímalomharc Boríthatsz magadra kékpáncél falat reménység zöldjére kristálysugarat aranyló homokba dughatod fejed a boldogságot ott megkeresheted palotád mégis összedöntik a nagyhangú haragos senkik Buzdítás Az adu még a kezedben vau figyelj ne lankadj egy pillanatig egy percig egy napig sem az adu még a kezedben van
