Békés Megyei Népújság, 1965. október (20. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-17 / 245. szám

1965. október 17. 6 Vasárnap Húszéves A megyeszékhely huszonhat sportegyesülete közül a Békés­csaba Város Tanácsának Sport, köre, a VTSK a legrégebbiek sorába tartozik. Az idén érke­zett fennállásának 20. évfordu­lójához. Ebből az alkalomból, ha vázlatosan is, de érdemes át. tekinteni történetét. Hazánk felszabadulása után alig két hónappal, 1945 júniu­sában, az újjáépítés időszaká­ban ákadtak emberek és szer­veik, akik, s amelyek a sport­élet megindítására gondoltak, így tett a Városi Alkalma­zottak Országos Szövetsége is. A közalkalmazottak frissen ala­kult szakszervezetével közösen indították el azt a mozgalmat, melynek eredményeként a me­gyeszékhelyeken és a nagyobb vá­rosokban, így Békéscsabán is, a közalkalmazottakat, azok sport- kedvelő részét magába tömörítő sportkör született, a mai VTSK jogelődje, a VAOSZ, amely a későbbi években, Petőfi Sport­kör néven vált ismeretessé. A megalakuláskor három sportág talált az egyesületben otthon­ra: az asztalitenisz, a röplabda és a labdarúgás. Ma a Városi Tanács Sportkö­rében a tenisz, a vívó, a sakk és a labdarúgó szakosztályban 300 aktív sportoló tevékenyke­dik. Legnagyobb részük tanácsi dolgozó, vállalati munkás, s az utánpótlást biztosító diák, ipar! tanuló. A vezetőség tagjai olyan tanácsi, kórházi, helyiipari vál­lalati dolgozók, akik megbízatá­sukat társadalmi munkában, önzetlenül végzik. A 11 tagú eL nökség mellett minden szak­osztálynak önálló vezetői van­nak. Ahhoz, hogy az egyesület fej. lődjék, előbbre jusson, minden tárgyi feltétel adva van. A Köz. alkalmazottak Szakszervezeté, nek központja, a megyei és kü­lönösen a városi tanács felsze­relés, pályafenntartás tekinte­tében, általában minden erkölcsi, anyagi vonatkozásban támogat­jubileum ja a VTSK-t. És a sportkör ezt meghálálja, hiszen szakosztá­lyaiból sok jó nevű versenyző indult útnak. Innen került pél­dául az NB I-es SBTC labdarú­gó-csapatához Kriskó Lajos. A női teniszcsapat néhány héttel ezelőtt vívta ki a jogot ahhoz, hogy jövőre az NB II-ben sze­repeljen. A vívók — köztük az I. osztályú Vizsnyainé — a me­gyei és országos versenyeken érnek el mind jobb eredménye, két. Tószögivel az élem több L osztályú, kitűnő képességű sakkozójuk van. A labdarúgó­csapat az NB XII. Délkeleti cso­portjának élmezőnyéhez tarto­zik. Annak örülnének azonban a legjobban, ha áldozatos munká­val nevelt játékosaikat nem ^oroznák” el más egyesületek, hanem a kész versenyzők he­lyett azok is önerejükből nevel­nének jó sportolókat Hiszen a testedzés megkedveltetése és általánossá tétele mellett —• és ez a jól működő sportköri KISZ. alapszervezet tevékenységének fő célkitűzése — a nevelés is az egyesület feladatai közé tarto­zik. Amint az a fentiekből is ki­tűnik, a VTSK — a köztudattal ellentétben — nem a CSAK jogutóda, hanem saját eredmé­nyekben gazdag, húszéves múlt. tál rendelkező sportkör. Célja és gyakorlati alapelve természete­sen a többi egyesülettel azonos: tagjai számára lehetővé tenni a napi munka végzése után a rendszeres sportolást, testedzést, hogy ezáltal felfrissülhessenek és még fokozottabb kedvvel, erő­vel végezhessék tennivalóikat. A tagok sporteredményekre tö­rekvő részének pedig minden tekintetben igyekeznek lehető­séget adni a versenyszerű test­edzéshez. A Bcs. VTSK-nak, ennek a nagy múltú csabai sportegye­sületnek további eredmények­ben gazdag évtizedek hosszú so. rát kívánjuk. Huszár Rezső Az 1965. évi megyei I. osztályú kézilabda-bajnokság végeredménye Közöljük, hogy az x-el jelöltektől négy büntetőpontot vont le a szakszö­vetség az ifjúsági csapatuk nem sze­repeltetéséért, míg a xx-el jelölt csa­pat háromszori ki nem állásért törölve lett a bajnokság küzdelmeiből. A két csoport első helyezettje vesz részt az NB II-be jutásért kiírt osztályozó mér­kőzéseken, míg a vonal alatti csapa­tok kiestek a megyei L osztályú kézi­labda-bajnokságból^ Férfiak; 1. Bcs. Vasas 2. Oh. Kinizsi 3. Pamutsasövő 4. Békés 5. Mczőberény 6. Bcs. Ruhagyár 7. Gyomai TK 8. Kner Nyomda 9. Endréd 10. Vésztő 22 20 1 1 530:256 41 22 19 2 1 591:243 40 22 17 1 4 427:271 35 22 15 - 7 387:351 30 22 13 - 9 420:406 26 22 12 - 10 400:406 24 22 10 2 10 403:428 22 22 5 2 15 316:411 12 22 4 1 17 275:495 9 22 4 1 17 313:585 9 Nők: 1. Sz. Óvónőképző 2. Bcs. MÁV 3. Békés 4. Gyula 5. Oh. Ruhagyár 6. Pamutszövő 7. Szarvasi SC 8. Csorvás 9. Mezőbcrény 10. Endrőd 11. Bcs. Konzerv 22 19 1 2 287:122 39 22 18 1 3 182:117 37 22 18 - 4 145: 91 36 22 13 - 9 170:110 26 22 10 3 9 155:121 23 22 11 - 11 159:144 22 22 11 - 11 111:150 22 22 9 ^ 13 134:132 18 22 7 2 13 107:162 16 22 6 1 15 66:143 13 22 5 1 16 79:138 11 11. Csorvás X 22 5 2 15 254:445 8 12. Bcs. Ruhagyár x 22 - 1 21 62:225 ­12. Mezőhegyes xx 22 2 1 19 184:219 5 —gi— ÉRTESÍTJÜK ÜZLETFELEINKET, hogy telepünk 1965. november 1-től 17-ig tartja évi vagyonmegállapító és elszámoltató leltárát A leltározási idő alatt az árukiadás szünetel. CSÖNG RÁD—BÉKÉS MEGYEI VAS- ÉS MŰSZAKI NAGYKERESKEDELMI VÁLLALAT BÉKÉSCSABAI TELEPE, BÉKÉSCSABA. ' 91665 Iksz vagy kettes legyen-e a tipp? Fotó: Demény Rajt a megyei sakk-csapatbajnokságban Az őszi forduló legszínvonalasabb tebemérkózése Békéscsabán A megyei I. osztályú tekebaj­nokság őszi fordulójának legizgal­masabb és legszínvonalasabb mérkőzését játszotta a Bcs. Spar­tacus és a Gy. Kinizsi együttese. Bár a szövetkezetiek 7:l-re győz­tek, mindössze 12 fával ütöttek többet a gyulai csapatnál és csak a párosításon múlott, hogy a Ki­nizsi nem szerzett több pontot. Ugyanis négy versenyzőjük is tíz fán aluli különbséggel szenvedett vereséget. A mérkőzés krónikájá­hoz tartozik azonban annak meg­állapítása is, hogy a Spartacus kiváló eredményével és kitűnő küzdőszellemével rászolgált a győzelemre. A Bcs. Kötött már 2:0-ra vezetett a hosszú hónapok óta nem játszó Magyarics remek teljesítményével a Gy. Lendület ellen, de a továbbiakban már „nem volt vita”, a Lendület utolsó négy dobója legalább 40 fa kü­lönbséggel verte ellenfelét. A Gy. MEDOSZ meglepetésre, hazai pályán is csak 6:2-re nyert a Gy. Spartacus ellen. Eredmények: Bcs. Spartacus—■ Gy. Kinizsi 7:1 (2461:2449), Gy. Lendület—Bcs. Kötött 6:2 (2473:1878), Gy. MEDOSZ—Gy. Spartacus 6:2 (2448:2290), Bcs. Pa­mut—Bcs. MÁV 1:7 (2190:2371), Oh. Spartacus—Battonya 1:7 (2227:2307), S. Kinizsi—Mezőbe, róny 1:7 (2211:2369). A bajnokság állása 1. Gy. MEDOSZ 20 17 - 3 4*011 1» 2. Gy. Lendület 20 IS - S 474M 113,5 3. Bcs. MÁV 20 15 - 5 4« 121 10* 4. Bcs. Spartacus IS 14 - 5 45123 1(M 5. Battonya IS 13 - 6 41625 S3 S. Gy. Kinizsi IS 11 2 6 431% *0 7. Mezőberény 20 11 1 * 4317* 85,5 8. Ob. Spartacus 20 S 1 11 44010 79,5 9. Bcs. Kötött IS 5 - 14 40945 5« 10. 'Bcs; Pamut 19 5 1 13 40324 4«,5 11. Ob. MÁV 19 5 1 13 3*4*2 45,5 12. Gy. Spartacus 19 3 2 14 41*70 44 13. Sarkad! Kinizsi 19 » - 13 409*3 23,5 Megyénk két legjobb kosár­labda-csapata, a Gyulai Kinizsi női és a Békési Vörös Meteor férfi együttese vesz részt az 1966. évi NB Il-es bajnokságba jutásért kiírt osztályozó mérkő­zéseken. A mérkőzéssorozat ez­úttal is hat fordulóból álL A csapatok szombaton és vasár­nap — a sorsolás szerint ide­genben és hazai pályán — ta­lálkoznak. Az első két forduló­ra október 23—24-én kerül sor szabadtéren. A nők mezőnyé­ben a Bp. KISTEXT, a Szegedi Postás és a Törökszentmiklósi Fáklya lesz a gyulaiak ellenfe­Az EM 44. sz. Építőipari Vállalat azonnal felvesz — budapesti munka­helyekre — ács szakmunkásokat, építőipari vizsgával rendelkező könnyűgépkezelöket, vasbetonszerelő­ket, férfi és női segédmunká­sokat, valamint kubikosokat. Mun­kásszállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsi igazolás és mun­karuha szükséges. Jelentkezés: Buda­pest, V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. tos Lehetőleg idegen nyelvet beszélő munkaerőt keresünk portási munka­körbe Békéscsabára. Érettségizettek előnyben! Jelentkezés a békéscsaba’ vendéglátó vállalat személyzeti felelő sénél. Békéscsaba, SalUi út 40. 91723 Az október 3-án megindult 1965 —66. évi megyei sakk-csapatbaj- ság első fordulója a múlt évi bajnok, Orosházi Kinizsi és má­sodik helyezett Békéscsabai VTSK nagyarányú győzelmét hozta. De nem panaszkodhat a Gyulai ME­DOSZ sem, mert a Békéscsabai Spartacus elba. elért 9:3-as győzel­mével a tabella harmadik helyén álL Részletes eredmények: Békési Helyiipari SC—Oh. Kinizsi 1,5:10,5. Az erősen tartalékos békési csa­pat nem jelentett különösebb erő­próbát a kitűnő orosházi együt­tesnek. A HSC-t dr. Ürmössy di­cséretes döntetlené Héjjá Bálint ellen és Veress Gábor győzelme Maczik Mihály ellen mentette le. A férfiaknál a Bp. Agrár­egyetem, a Karcagi Fáklya és a Szegedi AK csapatával találkoz­nak a békésiek. Megyei baj­nokainkra nehéz mérkőzések várnak. A szakemberek ennek ellenére különösen a férfibaj­nok jó szereplésében bíznak és remélik, hogy lelkes játékukkal kiharcolják a feljebb jutást, A megyei kosárlabda szak- szövetség ma, október 17-én Szeghalmon rendezi meg a női, október 27-én pedig Gyulán a férfi Magvar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőit. Az Országos Sertéshizlaló Vállalat I. számú (Kétegyházi úti) telepe vizsgá­zott, stabil kazánfűtőt vesz fel. 91696 Vizsgázott kazánfűtőt keres a Beru­házási Bank. Jelentkezés: Békéscsa­ba, Szabadság tér 18—20 szám alatt. 91672 Nyugdíjas kályhafűtőt felveszünk. Békés megyei KISZÖV, Békéscsaba, Gutenberg u. 3. 1007 Az Aszfaltútépítő Vállalat békéscsa­bai építésvezetősége Békéscsabára és Békésre útépítési munkákhoz kubiko­sokat és segédmunkásokat keres azon­nali belépéssel. Teljesítménybérezés törvényes juttatásokat biztosítjuk. Je­lentkezés: Békéscsaba, Lenin u. 5/a. 91706 meg a teljes „katasztrófától”. Bcs. VTSK—Bcs. Építők 11:1. A tartalékosán kiálló csapatok küz­delméből győztesen kikerült VTSK eredménye még így is igaz. ságosnak mondható. Gyulai ME­DOSZ—Békéscsabai Spartacus 9:3. A hiányos és tartalékos Spartacus nem bírt a szerencsétől js támo­gatott, jő képességű ellenféllel. Gyulai Spartacus—Mezőhegyes! MEDOSZ 5,5:6,5. Nagy küzdelem után a mezőhegyes! csapatnak sikerült visszavágnia a múlt év­ben elszenvedett vereségért. Szarvasi Spartacus—Békéscsabai MÄV 8:4. Várt eredmény, megle­petést csak Lustyik veresége je­lentett Sztaniccsal szemben, *',;r Á bajnokság állása az első forduló ufón 1. Békéscsabai VTSK 11, 2. 0*v Kinizsi 10,5, 3. Gyulai MEDOSZ 9, 4. Szarvasi Spartacus 8, 5. Mb. MEDOSZ 6,5, 6. Gyulai Spartacus 5,5, 7. Békéscsabai MÁV 4, 8. Bé­késcsabai Spartacus 3, 9. Békési Helyiipar 1,5, 10. Békéscsabai Épí­tők 1 ponttal, A MAFC a Bcs. Vasas kézilabdázók legveszélyesebb ellenfele Megye! kézilabda-baj nokaink hat nap múlva kezdik meg a jövő évi NB II-be jutásért kiírt osztályozok három­hetes mérkőzés-sorozatát. A Bcs. Va­sas férfi, a Szarvasi Óvónőképző női együttese oda-visszavágós alapon- • mérkőzéseket szombat-vasárnap játsz­va találkozik ellenfeleivel. Az osztá- lyozók jelenlegi formája valamivel Igazságosabb lebonyolítási mód, mint a korábbi, amikor a csapatok két nap alatt semleges pályán, bárom mér­kőzést játszottak. Most a megterhelés nem olyan nagymérvű, a hazai pálya előnye érvényesülhet, s emellett több Idő jut a játékosok pihenésére Is. Az osztályozó még ebben a formájában sem jelent megnyugtató megoldást, hi­szen a Békés megyei bajnokoknak — akár csak tavaly — ezúttal is a ma­gas színvonalú, igen jó képességű csa­patokkal rendelkező Budapest-baj- nokság I. helyezettjével kell megküz­deniük, míg viszont a dunántúli cso­portokban nincs fővárosi csapat. Ml azonban bízunk bajnokainkban, s re­méljük, hogy férfivonalon a Műegye­temi AFC, a Szegedi Építői* a Kecske­méti BRG, nőknél a Budapest-bajnok, a Kiskőrös és a Szegedi Kinizsi nem lesz legyőzhetetlen ellenfél. A Gy. Kinizsi női és a Békési Vörös Meteor férfi kosárlabda-csapata készül az NB Il-es osztályozóra Közületek munkaerőigénye

Next

/
Oldalképek
Tartalom