Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-22 / 223. szám

%SQ°. szeptember ZZ, Mennyi ruházati cikk jut egy lakosra Szerda • • Összefogunk, hogy erősebbek legyünk — így döntöttek a búcsúink képet mutat, mivel az export vi­A harmadik ötéves terv előké­szítése során figyelemre méltó fel­mérés készült a Könnyűipari Mi­nisztériumban. Megvizsgálták, ho_ gyan alakult az egy lakosra jutó ruházati cikkek termelése az utób bi öt évben. Hazánkban az egy lakosra jutó textiltermelés 1960-ban 32,6 négy. zetméter volt. Ebből a pamutszö­vet 23,9, a len-kender anyag 3,1, a gyapjúszövet 2,8, a selyem pedig ugyancsak 2,8 négyzetméter. Ez évben az egy lakosra jutó textí­liák összmennyisége meghaladja a 41 négyzetmétert. Ennek egy ré­sze azonban exportra kerül, ugyanakkor, bár jóval kisebb mértékben, de némi import is van. Pamiutszövetből^ 6,5, len-kender szövetből csaknem 1, gyapjúkel­méből háromnegyed, selyemből pedig mintegy féL négyzetméter­rel több jut egy lakosra, mint öt évvel ezelőtt Kötöttáruból az ekkori 77 deka helyett 1 kiló 4 deka a „fejadag”, míg bőrcipőből 2,1 pár helyett mintegy két és fél pár jut. A ruházati cikkeiket gyár­tó iparágak termelése általában megfelel az ötéves terv előirány­zatainak. A felmérés lehetővé teszi a nemzetközi összehasonlítást is. A textilipar aránya, az iparban fog­lalkoztatottak létszámát figye. lembe véve 19C>0-ban Magyaror­szágon 10,7 százalék, az NDK-ban 10 százalék, Franciaországban 9,8 százalék, az NSZK-ban 7,3 száza­lék, az Egyesült Államokban pe­dig 5,5 százalék volt, s ez az arány azóta sem változott lényegesen. Az egy lakosra jutó pamutszövet termelése 1961-ben az Egyesült Államokban 41,7 négyzetméter, Csehszlovákiában pedig 30,8 négy­zetméter volt. A fejlett ipari or­szágokkal történő összehasonlítás alapján a termelést tekintve a magyarországi átlag nem túl ala­csony, a hazai felhasználás alaku­lása azonban már kedvezőtlenebb termelési tapasztalatokkal rendel­keznek. A munka két műszakban zajlik. Egyórás ebédidővel reggel nyolctól ötig és öttől éjfél után kettőig. A modern bőripar még az ele­Dandár főmérnök. (A szerző felvétele) jén tartó tudomány Mongóliában. Éppen ezért Batocsir Dandár leg­hőbb vágya minél teljesebben el­sajátítani ezt a tudományágat. Máris sok bőrtechnológiai szak­könyvet vásárolt, hogy posztján jól megállja a helyét. Ezzel egy­ben bizonyítja is, hogy nem ör- döngős mesterség az, amit előbb külföldről meghívott mérnökök végeztek. Amidé nemcsak mérnökök ta­nultaik és tanulnak hazánkban, szonylag nagyobb arányú, mint a többi országban. Más a helyzet a bőrlábbeliknél, ahol az egy lakos, ra jutó átlag eléri az európai szin. tat, körülbelül azonos az NSZK- val, s csupán Csehszlovákia előz meg bennünket. A szintetikus szálak felhaszná­lása — bár lényegesen nagyobb arányú — most a textilipari nyersanyagok 2,2 százalékát ké­pezi — de még mindig messze alatta marad a fejlett ipari orszá­gokénak. A pamutharisnyát például fo­kozatosan kiszorítja a nylon és az 1955. évi 0.4 pár helyett ez évben két pár nylon harisnya jut min­den egyes lakosra. Nemes kikészí­tési technológiával 35 millió négy­zetméter textília készül. A pamut­szöveteknek 13,5 százaléka, a se­lyemanyagoknak 57 százaléka tarkánszött. A pamutszöveték 5 százalékát, a selyemnek pedig egy. negyed részét mintázzák gépi filmnyomással. A pamutszövetek, nél ez az arány 1961-ben még csu­pán 0,8 százalék volt. Űj gyártmá­nyok a nem szövött textíliák, amelynek aránya tavaly már elér­te a hazánkban készülő méter­áruk 1,1 százalékát, A textíliák­nak viszonylag kis része kerül forgalomba méteráruként. A tex­tilgyárak ugyanis termékeiknek mintegy háromnegyed részét egyenesen a konfekció-üzemekbe küldik feldolgozásra, mivel állan. dóan nő a készruhák iránti ke­reslet, A jövőben a szintetikus szál nagyobb arányú felhasználásán kívül a textilipar fokozottabban kívánja igénybe venni a hazai nyersanyagbázis, a len-kender termesztését, kenderből példái a közelmúltban kidolgozott új tech­nológiával egész vékony, finom szöveteket, női ruhaanyagokat is elő tudnak állítani. (MTI) kedves találkozásom volt velük az egyik ulánbátori szövetkezeti ru­haszalonban. Ez rendelésre és mérték után dolgozik. Az iparban foglalkoztatottak egyharmadát szövetkezeti . üzemekben alkal­mazzák. Egy nagy munkaterem­ben a szabászasztalok és a var­rógépek mellett két brigádban húsz nő szorgoskodik. Nagyon meglepődtek érkeztünkön és a magyarul tudók nyomban körénk sereglettek. Kiderült, hogy egy éven át Bu­dapesten a Május 1 Ruhagyár­ban tanultak és hazatérve a szö­vetkezetben elégítik ki a mongol női divatigényeket. Nem is akár­hogyan. A nálunk tanult harminc nő közül persze csak néhánnyal találkozhattam, hiszen a divat szakmunkásaira más szalonoknak is szükségük van. Néhényuk ne­vét is (megjegyeztem. Tala brigád­vezető köré gyülekező Kisitohtoh, Eszmaja, Kisigdilger, Pomaja — mind-mind kislányo® arccal vettek részt a csevegésben. Gon­dolni sem mertem, rá, hogy vala­mennyien asszonyok és némelyi­küknek már két ‘gyermeke van. Pedig ez hamarosan kiderült. A munkában azonban hosszan nem zavarhattam őket és búcsúzóul megkérdeztem, mire emlékeznek még a magyar nyelven tanultak­ból. Erre valamennyien — külö­nösen formálva a magyar szava­kat — énekelni kezdték: „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék.” Weither Dániel Következik: VIZET „FAKAS/. TÖ” MAGYAROK. A múlt hét egyik reggelén be­állított a bucsai tanács elnöki szo­bájába Molnár Ferenc, az Üj Al­kotmány Tsz tagja: — Elnök elvtárs! — mondta Nyilas Péternek. — Telefonálni kellene Szeghalomra. Nem tudunk csépelni, nincs zsákunk... — Nincsen zsákjuk? — kérdez­te csodálkozva az elnök. — Hiszen tele vele a Jenő-major! És ha nincs, akkor miért nem a tsz-ve- ze tőséget keresi? Ez az eset fényt vet arra a hely­zetre, ami sajnos, jelenleg az Üj Alkotmányban uralkodik. A kap­kodásra, a szervezetlenségre, amelynek következménye, hogy még ma is csépelnek az itteni szövetkezeti gazdák. S arra a „nemtörődömségre”, ami jellemez egyeseket, ha a közös munka gyorsításáról van szó. Mint mondják: Molnár is jól tud­ta, hogy hol kell keresni a zsáko­kat, mégis a faluba ment „rekla­málni”. — Nem tudjuk, mi van az Űj Alkotmánnyal! — mondja Nyilas elvtárs. — A községnek ez a leg­jobb adottságokkal bíró szövetke­zete, mégis a legrosszabbul áll je­lenleg. Most csépelnek két kom­bájnnal. Huszonöt holdjuk van még hátra, de bőven akad asztag- ban is cséplésre váró gabonájuk. Százhúsz holdról múlt bét pén­tekéig még a szalmát sem húzták le. Amelyik gabonát csépelik, an­nak az alja már kicsírázott, élel­mezésre alig kerül belőle valami. Felmérésük szerint mintegy tíz vagonnyi kieséssel számolnak... — eddig a vb-elnök tájékoztatója. — Miért ez a súlyos elmara­dás?! Még most is csépelnek, pe­dig már a répát kéne szedni s lassan a kukoricát törni. Miért késlekedtek ennyit? — adódik ön­kéntelenül a kérdés. Zsombok elvtárs, a szövetkezet elnöke így adja meg rá a választ: — Mert minden munkára em­ber kell. Ha nincs, aki elvégezze a dolgot, hiába szervez jól a veze­tőség... Ez iga2. Zsombok elvtárs közsé­ge egyik régi „rákfenéjére” muta­tott rá a fentiekben. Mégpedig ar­ra, hogy a szövetkezetek erősödé­sének szinte legnagyobb akadálya Bucsán az állandó munkaerőhiány. A mintegy négyezer lakosú köz­ségből 250—300 ember jár rend­szeresen a városokba dolgozni. Főleg fiatalok és javakorbeli em­berek. Mikor aztán megszaporo­dik a munka a három szövetke­zetben, a Isz-elnökök egyszerűen „nem találnak” munkáskezet. Ezt jószerével ki is használják olykor a szövetkezetbeliek. Tavasszal pél­dául 100 hold borsót kellett ka­szálni. A közgyűlés határozata szerint 800 öl kaszálásáért 1,25 munkaegységet és 50 kiló takar­mánygabonát adtak. Mivel azon­ban nagyon dús volt a termés és nehezen lehetett benne haladni, erre hivatkozva kérték a tagok, hogy csökkentsék a normáját. Eb­be kénytelen-kelletlen belement a vezetőség: 800 helyett 650 ölre csökkentették az 1,25 munkaegy­ség ellenében kaszálásra eső terü­letet. A tagok azonban csak 550 ölet voltak hajlandók ennyi mun­kaegységért letakarítani. Ez is az Üj Alkotmányban tör­tént, ahol az utóbbi hónapokban csúcsosodnak a gondok. — Mi a probléma, emberek? — beszélgetett a tagokkal Kónya elvtárs, a község párttitkára. — Az, hogy nem jól van. így, ahogyan van. Próbálkoznunk kel­lene valamerre, hogy előrébb jus­sunk, hisz évek óta éppen hogy csak megélünk a szövetkezetből, de felmutatni semmit sem tu­dunk... Nemcsak az Üj Alkotmányban, hanem a Békében és a Kossuth­ban is pedzették már régebben az emberek, hogy fordítani kellene valamilyen, irányban a sors kere­kén s megszüntetni ezt az évek óta tartó egy helyben topogást. Lenne lehetőség arra, hogy erős, belterjes gazdálkodást folytató szövetkezet alakuljon ki Bucsán, hiszen a községet telje­sen körülfogják a csatornák, ön­tözni lehetne még a szántókat is. De ezt a lehetőséget a maguk 1000 —1700 holdján külön-külön kép­telenek kihasználni a helyi tsz-ek. — össze kell fognunk és már­is erősebbek leszünk! — így dön­tött Bucsa lakossága. Szeptember 15-én mindhárom szövetkezetben közgyűlés volt, amelyen kimond­ták a tagok az egyesülést, azt, hogy 1966. január 1-tól egyetlen szövetkezetben egyesítik erőiket s megpróbálják jövedelmezőbbé tenni a közös gazdaságot. Ez az elhatározás már önmagá­ban. is nagyszerű eredmény s va­lóban alapot ad a gazdaságosabb termeléshez. Hiszen, ha csak abból indulunk ki, hogy az egyesülés révén lényegesen csökken a füg­getlenített és adminisztrációs al­kalmazottak száma, már ez is nö­veli a szövetkezet felosztható alapját. A hétezer holdon felüli új bucsai közös gazdaság bizton mél­tó helyet kap majd a járás beru­házási programjában is, ezáltal módja lesz a gépesítés fokozásá­ra, az állattenyésztés fejlesztésé­re, egyszóval, mindazoknak a le­hetőségeknek a kiaknázására, amelyek forrásai lehetnek a jöve­delem fokozásának. És akkor, ha ehhez politikai munka járul, fo­kozatosan megszűnhet a vándor­lás is Bucsáról más tájak felé. Mert meg kell őszintén mondani, több az olyan — nemcsak a me­zőgazdaságban dolgozó — család száma, melynek fiatal és felnőtt tagjai baromfit, nyulat és galam­bot tenyésztenek. Munkájukba a Befejezték a rizs aratását, megkezdték a cséplést Csárdaszálláson A csárdaszállási Petőfi Terme­lőszövetkezetben már ezelőtt két héttel megkezdték a rizs aratá­sát, és szeptember 17-én be is fe­jezték ezt a munkát. Az idén ösz- szesen 180 holdon termeltek rizst, s ezt időszaki munkások aratták le, mivel a szövetkezet munkaerőproblémával küzd. Fő­leg Körösladány és Endrőd lakói közül dolgoztak sokan Csárda- szálláson. A rizs cséplését három géppel hétfőn kezdik meg. hogy most, a nyolc-tízezer forin­tos évi átlagjövedelem nem vonz­za otthonmaradásra azokat, akik a különféle vállalatoknál ennél jóval többet keresnek. Oláh János egy dunántúli par­kírozó vállalathoz jár dolgozni. Azt mondta Földesi Györgynek, a Kossuth Tsz elnökének, mikor az itthonmaradásra bírta: — Nézze, elnök elvtárs, szívesen itthon dolgoznék én, de hát pénzt akarok keresni. Iga­zán nem éri meg a sok fáradság, kétfelé élés az utazgatásokat, de hát az itteni szövetkezet gyenge- készpénzt alig fizet... Arra már nem gondolnak a ván­dorlók sem, hogy éppen azért gyenge, mert sok esetben, mint most a kései cséplésnél is 8—10 vagon termény megy veszendőbe munkaerőhiány miatt. Ha lenne elég munkáskéz, paradicsomker­tet lehetne alakítani a csatorna körül s lenne mit osztani kész­pénzelőlegként is. De van a dolog­nak egy másik oldala. Akad azért olyan ember, aki megérti a község termelőszövet­kezeteinek szorongatott helyzetét s a nagy munkák idejére itthon marad. Ifj. Majorosi István és tár­sai brigádot alakítottak, úgy álltak Földesi elé: — Elnök elvtárs — mondták —, itthon maradunk, de biztosítson a számunkra elég munkát. Munka mindig bőven akad és Majorosiék nem bánták meg, hogy itthon maradtak. Igaz, dolgoznak is becsülettel. Míg az állandó munkások 70—80 mázsa trágyát hordanak ki egy nap, ők 100—120 mázsát. A kazlazásban is jóval na­gyobb teljesítményt értek el az átlagosnál. A napi keresetük pe­dig éppen ezért 100—120 forint között mozog. Egyszóval, aki szeret dolgozni és meg is teszi a magáét a közös­ben, nem jár rosszul és nem is kell neki a pénzért száz kilométe­reket utazgatnia. Varga Dezső sorra szerveződő kisállattenyé&ziő szakkörök visznek rendszeressé­get és tervszerűséget, egybekap­csolva a szórakozást, az ismeret- szerzést és az anyagi jövedelme­zőséget. Üjabban olyan terv is felvető­dött, hogy a szovjet és más kis­állattenyésztő csoportok „reperto­árjából” is lehetne néhány házi­vagy háziasított állatfélével: borz­zal, nyesttel és mással bővíteni a „választékot”, sót arra is gondol­nak már a kisállattenyésztő oros­házi és környékbeli szakkörök tag­jai, hogy a világszerte kedvelt és keresett magyar kutyafajták, a puli, a kuvasz, a komondor te­nyésztését is programjukba veszik. Ezzel egyben támogatni kívánják azt a kibontakozóban lévő orszá­gos mozgalmat, mely hazai jelle­gű, de a kihalás veszélyének ki­tett állatfajták megmentésére irá­nyul. Munkájukhoz a budapesti Állatkerttől kémek útmutatást, segítséget. —hr— hanem szakmunkások is. Igen Prémes állatok és magyar fajkutyák tenyésztése az orosházi kertészeti és kisállattenyésztő szakkörök programjában Orosházán és a járásban egyre

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom