Békés Megyei Népújság, 1965. szeptember (20. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-22 / 223. szám
1*65. szeptember 22. 4 Szerda A baj 1 1964 augusztusában kezdődött Tanulságos történet a csárdaszállásiak 1 millió forintjáról és arról, hogy hová vezet a közömbös, hanyag munka' 137 ezer A nagy tanyaközpontból 1952- ben lett község és Hídvégi János, a mostani tanácselnök 1958 óta viseli tisztét. Különben békési, de már hét éve itt lakik, így aztán a község rövid múltját tekintve tőzsgyökeres csárdaszállási lakosnak tekinthető. Agilis, figyelme mindenre kiterjed és konok is, ha az szükséges. Ezúttal azonban nem róla vagy legalábbis nemcsak róla lesz szó. Igaz ugyan, hogy a tanácselnök és a néhány évvel ezelőtt épült kultúrotthon él sem képzelhetők egymás nélkül, és hogy miért nem, annak nemcsak aiz az oka, hogy Hídvégi János szereti és szívesen segíti a kul- túréietet, hanem az is, amit most okulásul el kell mondanunk. Nem laknak soikisfn Csárdaszálláson, de igényük, hogy rendszeresen filmet nézzenek, jó színházi előadásokat lássanak, hogy legyen egy olyan hely, ahol összejöhetnek beszélgetni, szórakozni, olvasgatni; nem új keletű. Már 1953-ban kultúrotthont akartak építeni, csak az volt a baj, hogy az akkori vezetők társadalmi munkában képzelték eü az egészet, közben kiderült, hogy társadalmi munkában mindent mégsem lehet. „Tűzoltószertár, posta és állatorvosi iroda lett ebben az épületben — mutat ki az ablakon a tanácselnök —, kultúro tthon na k sose lett volna jó, mert alacsony, szűk. Pénz nélkül a legnagyobb lelkesedés és akarás sem produkálhat megfelelő épületet...’* Meg kell égy kissé gyorsítanunk a történetet, hogy mielőbb eljussunk oda, ahol a csárdaszállási kultúrotthonnal kapcsolatos tanulság kezdődik. Az elnöké a szó. — Nem hittük, hogy egyszer mégis lesz kultúroitthonunk. Az emberek kérték, beszéltek róla. 1959- ben megpróbálkoztunk anyagi fedezetet előteremteni. Hatvanhetvenezer darab téglánk már volt, aztán össze jött 35 ezer forint is. Tanácsülés elé került a dolog; emelni kellene a községfejlesztési hozzájárulást és lesz kultúrotthon. A javaslatot mindenki helyeselte, egy év alatt 300 ezer forintra emelkedett a tartalékalap. Ehhez jött az államai térítés 135 ezer forintja; ennyi pénz birtokában 1960-ban megrendeltük a terveket a Szegedi Tervező Irodától. A terv elkészült, tetszett, megkezdődött az építkezés és a megyei építőipari vállalat 1961 októberében átadta az új kultúrotthont a községnek. Gyönyörű nap volt. A Balassi-együttes vendégszerepeit, a nagyterem zsúfolásig... Nehéz lenne elmondani, mit éreztek akkor a csárdaszállásdak. Gajdén Ferenc, az iskola igazgatóhelyettese lett a tiszteletdíjas kultúrott- hon-igazgató. 1957 óta ő szervez itt mindent, ami kulturális dolog, filmeket vetít, (amíg nem volt kultúrotthon az iskola udvarán, télen a tanteremben) s amíg nem volt villany, megjavított egy rossz agregátort, a kultúrotthon avatásakor is az adta az áramot. Többször járt nálunk a Jókai Színház, szeretjük őket. A baj 1964 augusztusában kezdődött.A mikor idáig ér a történet, vaskos dossziét emel ki a fiókjából. — Mondhatnám úgy is, hogy ebben rejtőzik a mi kálváriánk... — hajtja ki az irattartó fedelét. — Aki nem ismeri, talán el sem hinné, hogy mi minden esett meg ku 1 tú rot than- ügyben Csárdaszálláson. Sűrítve a következő; — 1964 augusztusában mondja nekem az igazgató, hogy valami rendellenességet észlel a nagyterem két oldalfalán. Megnéztük. A fal veszedelmesen megrepedt. Fogalmunk sem volt, mi történhetett, A jótállási idő 1964 októberében járt le, gyorsan vizsgálatot kértünk, nehogy kifussunk belőle és a nyakunkba szakadjon egy csomó kiadás. A járás műszaki csoportjától jötték ki és- rövid vizsgálódás után megállapították: az alig három éve épült kultúrotthon nagyterme életveszélyes, le kell zárni. Ügy éreztük magunkat — ne haragudjon a talán kissé sántító hasonlatért —, mint a gyerek, akitől elveszik legkedvesebb játékát. Ez volt a büszkeségünk, ez az épület, ez volt a kis község centruma, és most vége... Emlékszem, augusztus 30-án este még filmet vetítettünk, aztán 1964. augusztus 31—i dátummal megérkezett a letiltás; a nagytermet azonnal be kell zárni. És itt kezdődött a kálvária. Jött az építő vállalat, jött a tervezőiroda és mindegyik a másikra próbálta hárítani a hibákat. Döntőbizottsági tárgyalások, felelősségáthárítás ide, oda, csak éppen a kultúráiét halt meg nálunk; megszűnt a filmvetítés, nem jött többé a Jókai Színház, nem fogadhattunk vendég kultúrcsoporlokat, nem volt hol megrendezni a községi ünnepségeket. Amikor aztán nem jutottunk dűlőre, szakértő érkezett a Debreceni Tervező Irodától, amely az Építésügyi Minisztérium utasítására jegyzőkönyvben összegezte véleményét. A szakértő' úgy találta, hogy az életveszélyessé vált nagyteremért kétharmad részben a tervező és egyharmad részben a kivitelező felelős. Nem is tudom, érdemes-e sorolni milyen hibákat talált? Egy néhányat mégis, ha megengedi. — A nagyterem fűtése az eredeti terv szerint ún. aláfúvásos rendszerű lett volna, nálunk azonban az építéskor még nem volt villany, tehát ezt nem lehetett megvalósítani. A tervező módosított a terveken és falba süllyesztett cserépkályhákat állított a nagyterembe. Mi nem tudtuk, hogy ez megbontja az egész oldalfal statikai egyensúlyát és erről a részről csak egy vékony fal tartja a tetőszerkezetet. A másik: a tetőtartó vaspillérek — olvassa a jegyzőkönyvből — nem dolgoztak egyenlően, így aztán az oldalfalak egy-egy méterére a megengedettnél sokkal nagyobb súly nehezedett (esetenként több tonna!), mely a falakat kifelé nyomta é® belátható időn belül összedűlt volna az egész épület. Miért? Mert a vaspillérek csavarjait felületesen húzták meg a kivitelezéskor. Volt olyan vasbeton koszorúgerenda, amelyből 70 centiméteres darabon kifelejtették a vaspálcákat, s a gerenda kettérepedt. A vizsgálat végül megállapította, hogy nyílt hibák sorozata kerülte el a műszaki átvevő bizottság figyelmét 1961 októberében, amikor az épület elkészült. ehajtja a dossziét, megtörli homlokát és megjegyzi: — Lassan beleőszülünk, higyje el, mi nem így gondoltuk... A csárdaszállás! kultúrotthon történetének legújabb fejezetében sok tízezer forint értékű javítás, átalakítás szerepel, mely jó munkával elkerülhető lett volna. A község lakói 1 millió 137 ezer forintot adtak, hogy felépüljön. „OTP-hitelünk jövőre jár le, akkor fellélegezhetünk kissé. De most. hogy a javítás megkezdődött, máris több tízezer forintos újabb kiadásra számíthatunk. A parkett tönkrement, azért senki sem vállalja a felelősséget, tehát nekünk kell eltüntetni a félméteres hegy vonulatait.... A festésnek csak 30 százalékát fizeti a kivitelező, a többit mi... A klubszoba födémét megrendelés nélkül kicserélték (nem írta elő kötelezően kijavítandó hibának a vizsgálat), ez kb. 24 ezer forint, bizonyos, hogy a mi számlánkra jön... A hibák kijavításának új határideje szeptember 26. Talán nem lesz több módosítás és egy esztendővel azután, hogy bezártuk a kultúrotthon kapuját, újra megnyithatjuk.” ]\J em tévedtem, amikor az első percek után úgy jellemeztem magamban Hídvégi Jánost: agilis és konok ember. Mindezt végigcsinálni nem csekély agilitás és konokság kell. Amikor kerestem, akikor is a kultúrotthon- ból került elő, fent járt a padláson, hogy ellenőrizze: megfelelő-e a tűzmentesítés? Kicsit csóválta a fejét, aztán nem mondott semmit. Lehet, hogy nem akart a dolgok elébe vágni és amikor elmondta a kultúrotthon történetét, addigra elfelejtettük mind a ketten. 1350 ember él itt, kis község Csárdaszállás, két év múlva lesz 15 esztendős, és máris milyen hírük kerekedett. Igaz, hogy erről nem ők tehetnek. Sass Ervin Zenei szabadegyetem Békéscsabán A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat városi szervezete tíz előadásból álló zenei szabadegyetemet rendez, amelyen az európai zenetörténet halhatatlan műveivel, alkotóinak munkásságával ismerkednek majd a hallgatók. A szabadegyetem előadásai sokrétűek, a hangszeres zene kialakulásával, a barokk oratórium és opera nagymestereivel, a bécsi klasszicizmus kialakulásával és virágkorával, a romantika, nemzeti romantika jelentkezésével a zenében, a klasszikus romantikával ismerkedhetnek azok, akik már jártasak a zeneirodalom és művészet berkeiben, de érdekes és hasznos mindazok számára, akik pillanatnyilag az érdeklődésnél nem jutottak tovább. Minden előadást művészek fellépésével szemléltetnek, kamarakórusok, zenei kisegyüttes, énekszóló, zongora- és hegedűszóló szerepel majd a bemutatások során. Az előadásokat a TIT Értelmiségi Klubjában rendezik minden alkalommal. Az első előadás a Bartók Béla emlékezetének szentelt ünnepi est lesz szeptember 27-én, hétfőn este fél 8-kor. ff Égimeszelők ff A magasra nőtt embereket szokták illetni e csúfnévvel, önkéntelenül is ez jutott eszembe, amikor megláttam az embereket az új gyárkémény tetején. Ezúttal azonban a szónak nem gu- nyoros, hanem valódi értelmében gondoltam erre... Elkészült a Békéscsabai Kötöttárugyár új, harmincnégy méteres lemezkéménye, amely a két kazán egyidejű, párhuzamos üzemeltetését teszi lehetővé. A Könnyűipari Szerelő és Épület- kárbantartó Vállalat dolgozói derekasan dolgoztak. Váczi József irányításával Balazsaj Béla, Horváth Sándor és Nagy János szerelőik a „szülői” e monstrumnak. Tizenhét, egyenként kétméteres lemezhengert kellett egymásra helyezni és összeszerelni, míg eljutottak a szédítő magasságig. A beemelésben egy külön erre a célra Budapestről kölcsön kért óriási toronydaru működött közre, amely ötvenméteres magasságig is képes „felnyúlni”. Nem feledkezhetünk meg azonban az ÉM Békés megyei Állami Építőipari Vállalat embereiről, a háromtagú Walfisch ácsbrigádról sem, akik a szereléshez szükséges csőállványzatot építették fel. A teljes „együttes” létszáma a tízet sem érte el s ritmikus együttműködésük szinte szemet gyönyörködtető volt. Csak hát éppen a háta borsódzott a jámbor földi járókelőnek e ritmikus akrobatikus munka láttán... Amíg az ácsbrigád egy-egy újabb kétméteres állványzatot emelt a már meglévőre, a „da- ruszömy” újabb „karika” beemelésével, „légi szállításával” foglalatoskodott. S aztán ismét a kémény szerelők léptek akcióba. S e láncolat éppen tizenhétszer ismétlődött meg, mígnem elkészült az ország második legmagasabb lemezkéménye... Ebédidőben alkalmam volt az egyik állványszerelővel beszélgetni (odafent nem mertem őket „zavarni”). Mindegy az, kérem — mondotta szűkszavúan —, hogy három méter vagy harminc. Itt is dolgozni kell meg ott is. Legfeljebb azért jobb odafönt — bökött unottan az égbe nyúló kolosszusra —, mert több a pótlék a fizetésre. No meg, ha körülnéz az ember, gyönyörű panoráma tárul a szeme elé. Valóban nem akármilyen munkát végeznek ezek a bátor „akrobaták”. S a munka befejezése valóságos ünnep náluk. Most is, amidőn már az utolsó szelvényt is felerősítették — a látványos attrakciónak igen sok nézője akadt —, a szerelők zöld faágat helyeztek a tetejébe, majd egyszerűen „helyet foglaltak” a 34 méteres kémény peremén. Egy bátor darukezelő munkásnő eközben az óriásdaru gémjéről fotografálta őket... A „légi” ünnepségre engem is invitáltak, de nem álltam kötélnek, illetve — létrának... Kazár Mátyás AttMA'ty íi. A terepen tartott harcászati kiképzés nemhogy elterelte volna a katonák gondolatait a gyilkosságról, hanem még inkább megmozgatta a fantáziájukat. Amint a kimerítő futkározás, kúszás, mászás után pihenőre gyülekeztek és tüzet raktak az erdőszélen, azonnal szóba került a rendkívüli esemény. — Hát nem érdekes? — kérdezte valaki. — Az emberen ütnek egy lyukat, és kifolyik belőle az üzemanyag. — Hogy milyen ügyes az ember! —jegyezte meg Joós honvéd, miközben négyélű szuronyát babrálta. — Ezt jól megszerkesztették. Nemcsak arról van szó, hogy meg kell ölni valakit, hanem, hogy nagyon meg kell ölni! Teljesen! Hadd folyjon belőle a nafta négy csatornán! — Mindegy fene az, ha már megölnek valakit, hogy kicsit vagy nagyon ölik meg — szólt közbe nyögve az egyik katona, miközben két közelálló fa között igyekezett darabokra tömi egy vastag, nedves ágat A pihenő lejárt, és a hadnagy sorakoztatta az alegységet, majd a közelharc fortélyainak oktatásába kezdett. A katonák gyorsan megértették a fogásokat, és ügyesen alkalmazták. Különösen , az alacsonyabb termetűek voltak elragadtatva önmaguktól, hogy milyen könnyűszerrel képesek elbánni a góliátokkal. Jókorára nőtt bennük az önbizalom. A hadnagy elégedetten szemlélte erőtől és ügyességtől duzzadó embereit, amint könnyedén dobálták egymást a levegőbe, hogy aztán pillanatok alatt harc- képtelenné tegyék a földre hup- panót. — Hogyan kell megfojtani a földön fekvő ellenséget? — hangzott a hadnagy kérdése, öten is jelentkeztek. — Pecker honvéd! Lépjen ki! A megszólított kilépett a sorból és szabatosan jelentett — Ráugrok a fekvő ellenség hátára és térdepelve ráülök a derekára. Ezután megragadom a hajót és hátrarántom a fejét. A másik kezem alkarját a szabad-
