Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-01 / 180. szám
Ezüst György Olasz kikötő KÖRÖS TÁJ A televízió és a népművelés Ismeretterjesztés a futballmeccs előtt N em rég 1 abdarúgómérkőzést közvetített a televízió Londonból. A falusi művelődési otthonok százaiban tömegek gyülekeztek a készülékek előtt. Izgatottan várakoztak és figyelték a „Kapcsoljuk Londont” feliratot. Nem mindenütt volt ilyen néma a várakozás. Egy vidéki tanítónak, népművelőnek eszébe jutott: meg kellene próbálni ezt az alkalmat is felhasználni az emberek ismereteinek gyarapítására. így a művelő-. dési otthonban a külföldi sportközvetítések előtt tíztizenöt perces ismeretterjesztő előadást tartott arról az országról, ahonnan a közvetítés történt. Bizonyára nemcsak egyetlen ilyen pedagógus van, mert ezt a tapasztalatot — sok más hasonlóval együtt — a Népművelési Intézet egy kis füzetben közzétette. Előzőleg felmérést végeztek tízegynéhány művelődési házban a televízió felhasználásának lehetőségeiről a népművelésben. Így kapták a labdarúgást ismeret- terjesztéssel összekötő példát. De sok más érdekességet is. Nem kevés művelődési otthon akad, ahol a különböző szakkörök foglalkozásaikat úgy szervezték meg, hogy egybeessenek a televízió hasonló témakörű adásaival. A képzőművész szakkörök például beépítették programjukba a televízió képzőművészeti jellegű adásait. Az irodalmi színpadok, színjátszó körök együtt nézik meg. a televízió színháza közvetítéseit, együtt beszélik meg az irodalmi, dramaturgiai és színjátékbeli problémákat. Felsorolni is nehéz, hányféle formája lehetséges a televízió hasznosításának. Mindenekelőtt azt kellett tisztáznia a televíziónak, hogy a népművelés mely ágához kapcsolódik szervezetten. Kézenfekvő volt, hogy az iskolai oktatáshoz, de mindinkább az iskolán kívüli népműveléssel is szoros kontaktust tartson. (Ennek érdekében az elmúlt év nyarán Salgótarjánban tanácskoztak a népművelők és a televízió vezetőd.) Papp László: így kellene Talpra szökkenni virradatra és elfáradni alkonyatra Dolgozni, égni, mindig adni, a végső percig nem lohadni. Építeni, szép, tiszta hittel, együtt nőni az épülettel. Megcélozni a legszebb álmot, komolyan venni a világot. Teljes erőből, mindkét vállal birkózni minden akadállyal. Mindig szeretni és remélni: így érdemes a földön élni. Az iskolai népművelés támogatására immár több mint egy esztendeje rendszeresen működik az Iskolatelevízió. Hatása és jövője szinte felmérhetetlen. Különösen a vidéki pedagógusok emlegetik nagy dicsérettel az általános iskolásoknak szóló adásokat. Mérhetetlenül nagy segítséget jelent számukra, hogy olyan dolgokat mutathatnak be a gyermekeknek, amelyeket egész életükben sem láthattak' volna talán. Még nagyabb jelentősége van a pedagógia módszertani problémáinak megoldásában, a vidéki pedagógusok pedagógiai szakképzésének növelése tekintetében. Ez azonban, ismételnünk kell, a televízió és népművelés kapcsolatának csupán egyik és nagyon körülhatárolt oldala. Jelentősebb és fontosabb az a segítség, amit az iskolán kívüli népművelésben tud nyújtani. Szinte alig van olyan adástípus, amelyik közvetve vagy közvetlenül ne segítené ezt a munkát. Vegyük mindjárt a legkedveltebb televíziós műsort, a híradót. Rendkívüli jelentősége van annak, hogy emberek, akik olvasva talán igazán oda sem figyelnének bizonyos kül- vagy belpolitikai eseményekre, most a látvány erejével a legszorosabb kapcsolatot tartják fenn a világ és az ország változásaival. Érdekes megfigyelés egyébként — Angliában végeztek ilyen irányú kutatást —, hogy a gyerekek és az egyszerűbb nézők a televízió híradójának hatására olyan eseményeket is valóságnak fogadnak el, amelyeket, ha moziban látnak, csak játéknak, művészetnek, és semmiképpen sem valóságként könyvelnék el. Ezért van ilyen nagy jelentősége a politikusok szereplésének is a képernyőn. (Közismert, hogy — egy amerikai közvéleménykutató intézet tanúsága szerint — Kennedy győzelme Nixon felett annak is volt köszönhető, hogy a televízióban rokonszenvesebb benyomást keltett a nézőkben.) Míg a híradó ilyen agi- tatív jellege kézenfekvő, egyes más műsoroké látszólag nem annyira. A salgótarjáni tanácskozás azonban jól bizonyította: valóban alig akad olyan műsortípus, amely megfelelő ötletességgel ne lenne felhasználható a népművelők számára. A színházi közvetítéseket már említettük. Ám a műélvezeten túl ezek sem egyedül csak a színjátszókor tagjai számára hasznosíthatók. Sok helyen eredményesen kísérleteznek — akár van a televízióban színházi jegyzet, akár nincs — helyi előadóval, aki az előadás előtt vagy után még irodalmi ismereteket közöl, majd vitát1 rendeznek a látottakról Hasonlóképpen lehet nasznosi- tand a filmeket is. Ugyancsak kimeríthetetlen népművelési lehetőségeket rejt a különböző kérdezz—felelek műsorok, ki mi tudok közvetítése. Itt is találkozhattunk már olyan megoldásokkal, hogy helyi népművelő, ismerve a jelenlévő tv-nézők fel- készültségét, tovább folytatta vagy kiegészítette azt a játékot, amit a képernyőn láttak. A legkívánatosabb természetesen a különböző, televízióban elhangzó népművelési jellegű előadások, ! filmbemutatók hasznosítása. A legjobb művelődési j házakban azonban itt sem elégednek meg azzal, hogy a hallgatók, nézők a készülék előtt ülve pusztán befogadják a látottakat. Módot találnak arra, hogy valamilyen formában a jelenlévőket is aktivizálják, ami azért lényeges, mert így hatékonyabb a népművelés. Ez a problémakör egyben rávilágít a televízió és népművelés kapcsolatának legfontosabb és mindig aktuális kérdésére. A televízió országos jellegű műsorokat sugároz. Akkor és ott lehet kibővíteni, alkalmazni ezeket a műsorokat, ahol olyan előadók, népművelők élnek, dolgoznak, akik kitűnően ismerik a helyi körülményeket, sajátosságokat. Ez ugyanis a kulcskérdés. Ha nem tud adni valami olyan pluszt, amit a tv nem, s csak az ott jelenlévő nyújthat, akkor nincs értelme kibőví- ! teni a látottakat. Akkor jobb megmaradni a képernyőn látható műsor befogadásánál. Már ez is oly mérvű forradalma kulturális életünknek, amelynek következményeit ma még csak alig vagy kis részben tudjuk érzékelni és hasznosítani. Dersi Tamás Baranyi Ferenc: Hajamra száll a város füstezüstje, tekintetem is szürke-sugaras, immár dúdolva járok, nem fütyülve, huszonnyolc éves, őszülő kamasz. A lányokat se szólítom le folyton virtuskodó mohón ma már sehol, szórakozottan magamhoz mosolygom, akibe vágyam éppen megbotol. Nem csattanok fel már az asztaloknál, csak lassan szólok, csöndes-élesen, s ha megkötöz az intrika-folyondár: nem tépi, csak lefejti a kezem. A wurlitzerbe nem dobok be pengőst, rossz csíny a hamis pénzen vett ricsaj, még a veszélyes csínytevés se fed hőst, legföljebb vásott vakmerőt takar. Én jól tudom, hogy nem megalkuvás még a férfikorral ez a fegyelem, csak — mint vetőjét formázza az árnyék — éveimet majmolja jellegem. Tudom, hogy az a konok lobogás, mit szememben hordtam — szívembe kerül, és majd annál fehérebben parázslik, minél mélyebbre zárom ott belül. Brecht-sarok a Békéscsabai Kner Nyomdában A dátum: 1985. június 7. S a szöveg: „Szeretettel küldöm ezt a kendőt a nyomda, minden dolgozójának és azoknak a munkatársaknak, akik a „Kurázsi mama” gyönyörű kiadásában közreműködtek és a könyvet ittlétem alkalmából soron kívül elkészítették". Aláírás: Helene Brecht Weigel. A piros dobozt, amelynek fedelére e sorokat már lefordítva írták rá, féltő szeretettel hozzák le a grafikai műhelyből. A dobozban ott a kendő. A béke jelképe. Négy fej — négy faj, körben a legzengzetesebb szó: BÉKE! A kendő alatt meghúzódik egy rajz — a Brecht-sarok terve. Hogy milyen alkalomból kapták, azt a köszönő sorok megmutatják. A gyomai nyomdászokra várt az a feladat, hogy ezt a könyvet soron kívül elkészítsék. Breoh- tet idézi a kivitel is. Erőteljes, szürke tónusú borító, s a könyv kemény lapja — fekete. A Magyar Helikon gondozásában megjelent művet az 1965. évi lipcsei Nemzetközi Könyvművészeti Kiállítás alkalmából Nemes Nagy Ágnes fordításában és Józsa Jánosnak, a kiállítás Magyar Nemzeti Bizottsága által kiírt pályázat nyertesének fametszeteivel, válóban különlegesen szép kiállításban jelentették meg. 2200 példány, ebből 600 bőrkötésben. Mindössze ennyi készült, de remekben! Ki ne emlékezne a sokat játszott drámára! Kurázsi mama az üzletelés és cinizmus oszlopa a háború kellős közepén. Vaskos tréfái, nyers modora, a körülötte áradó harci zaj, s a kegyetlen valóság — Kurázsi mama hisz a háborúban. Sodorja magával a hadak állása, kezében a kupa, a tömlőkben a bor — mindegy, csak a háború, a kereset lehetősége megmaradjon. Igen. Kurázsi mama él. A második világháborúban sokat láttuk sokszorosított mását. Kurázsi mamá-t olvasva Brecht súlyos kifejezéseivel újból és újból feltámadt bennünk a szörnyű katasztrófa érzete. S ezeket tudva, a drámát ismerve, még nagyobb elismeréssel adózhatunk a gyomai nyomdászoknak, akik ilyen szép kiállításban, ennyire nemesen szerkesztve adták ismét közre a keresett drámát. A nyomda igazgatója Budapesten vette át az ajándékot. Hazahozva nem zárta páncélszekrényébe, hanem megmutatta mindenkinek, akit illet — a gyár dolgozóinak. Akkor született az ötlet: Brecht-sarkot rendeznek be, s megőrzik az ajándékot, melléállítva mindent, amit az írótól fellelhetnek. Kettős öröm ez a valóban nemes ötlet. Először is azért, mert Brecht műveit és művészetét számon tartani, ismerni, egyet jelent a háborúellenes propagandával. Propagandával, amely nem jelent mindig egyet a hangos beszéddel. Brechtet olvasni — pajzs a háborús politika ellen. Brechtet és emlékét ápolni — egyet jelent a felismeréssel: soha többé nem engedjük, nem engedhetjük. Éppen ezért a másik öröm, hogy a sarok ott van a fiatalok előtt, felkelti érdeklődésüket, s bizonyára kedvet kapnak e kegyelet láttán ahhoz, hogy bővebben, alaposabban ismerkedjenek vele, s életművével. A Kner Nyomda hírét ím ismét elvitte egy mű. Kis községből, amelynek nevét sokan csak a vízállásjelentésben hallották, onnan kelt útra a könyv, hogy hódítson, s hogy helytálljon a legszebb könyvek kiállításán. Az író özvegye pedig nem maradt néma ezen igyekezet láttán, s ha valaki, ő valóban értékelni tudta azt, mit jelent a tartalomnak szép formát, a drámának azonos hangulatú külsőt adni. Ezért írta a köszönő sorokat, ezért írta alá a kendő egyik csücskét. Emlékül. Megemlékezésül. S a nyomdászok megőrzik, mert mindenkinek jólesik a munka után járó elismerés. A. É.
