Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-27 / 201. szám
1065. augusztus 21. 4 Péntek Legelőgazdálkodási tanfolyam Szarvason Ä közgazdászok őszi közgyűlése elé Alig hat évvel ezelőtt alakult újjá a Magyar Közgazdasági' Társaság. Életrehívását a-társadalmi" gazdasági 'fejlődés és az a felismerés eredményezte, hogy az egyre bővülő s mind összetettebbé váló gazdasági feladatok eredményes megoldásában a közgazdászok társadalmi-tudományos egyesületbe tömörülve, intenzívebben képesek közreműködni. A társaság alapvető célkitűzése már a megalakuláskor az volt, hogy a közgazdaságtudomány marxista-leninista szellemű, a népgazdaság szocialista fejlődését szolgáló művelését és gyakorlati alkalmazását társadalmi úton is segítse. Az őszön megtartandó országos közgyűlés előtt érdemes visszapillantást vetni a társaság eddigi működésére. A megalakulás óta szervezeti keretei jelentősen bővültek, érdemi munkája gazdagodott. Jellemző erre például, hogy az életrehívást kezdeményező kétszáz közgazdásszal szemben a múlt év végére a taglétszám 2200 főre nőtt s ezen belül az aktívan tevékenykedők (előadók, pályamunkák kidolgozásában, vitákban részt vevők) száma is számottevően gyarapodott. A társaság égisze alatt a közgazdászok saját ismeretszerzési, ismeretterjesztő, társadalmi és vitafórumokat teremtettek meg, a társadalom pedig mindezek révén a közgazdaságtudomány fellendítését szolgáló, hathatós eszközt nyert. zésében, érdemi irányításában és fejlesztésének formálásában működik közre. Ugyancsak figyelmet érdemel az MKT-nak a nemzetközi kapcsolatok elmélyítésére irányuló törekvése. Erre jellemző, hogy az MKT képviseltette magát a Nemzetközi Közgazda- sági Társaság több konferenciáján, míg a Nemzetközi Állampénzügyi Konferenciát tavaly maga rendezte meg, a külföldi résztvevők teljes megelégedésére. Ami a legfiatalabb Békés megyei csoportot illeti, elmondható, hogy tevékenyen kapcsolódott be az országos apparátus munkájába. Alig egy év alatt több érdekes rendezvényt láthattunk megyei csoportunk rendezésében, tagjai közül többen máris értékes tanulmányokon dolgoznak. Az viszont az aránylag rövid működési időtartammal csak részben magyarázható, hogy a csaknem százötven főt számláló megyei tagságból csupán néhúrSyan tevékenykednek réndszeresen és intenzíven. Az országos közgyűlés előtt természetesen a jövőbeni feladatok kerülnek az érdeklődés homlokterébe. Megállapítható, hogy a társaság eddigi fejlődését elsősorban a mennyiségi bővülés jelle-- mezte, s nem követte azt párhuzamban megfelelő minőségi, fejlődés. Nem kielégítő . például az MKT-nak az ideológiai téren betöltött szerepe, holott alapvető elhivatottsága ilyen igényt is támaszt a társasággal szemben. közgyűlést, hogy az MSZMP KB illetékes osztályai és a megyei pártbizottságok munkatársai időszakonként tájékoztassák a társaság aktivistáit a gazdaságpolitikai feladatokról és a Központi Bizottság irányelveinek alapulvételével koordinálják tevékenységüket. Hatékonyan segítenék ezáltal a párt célkitűzéseit szolgáló társasági munkaprogram kialakítását. Kiváltképpen aktuális e felvetés itt, Békés megyében, ahol a helyi csoport az önálló működést illetően — a rövid működési idő miatt — még nem tudott megfelelő gyökeret verni. Ami pedig a társasági munkában tevékenyen közreműködő közgazdászok erkölcsi-anyagi elismerését illeti, e vonatkozásban is megfelelő javaslatokat terjeszt majd elő a közgyűlés (közgazdász- díj, emlékplakettek rendszeresítése. előterjesztés kormánykitüntetésre stb.). Az előbbiekben — a teljesség igénye nélkül — csupán néhány érdekesebb gondolatot vetettünk fel a közgyűlésre való felkészülésről. Noha az országos közgyűlésig még jó néhány hét van hátra, feltétlenül kívánatos, hogy a megyei csoport tekintélyes számú tagsága már most intenzíven foglalkozzék e gondolatokkal, és felvetéseivel, javaslataival, előterjesztéseivel intenzíven segítse a megyei küldöttek sikeres és eredményes közreműködését a közgyűlésen. Kazár Mátyás A megyei, tanács vb mezőgazda- sági osztálya a 27 termelőszövetkezeti mintalegélő gazdálkodásának javítására tanfolyamot szervezett Szarvason. melyre valamennyi termelőszövetkezet egy- egy olyan gazdát küldött el, aki szívesen foglalkozik a legelőhasznosítással, és fogékony á legelőötödik hete, hogy egymást érik a terjedelemre és súlyra egyaránt nagy csomagok: a Budapesti Tan- könyvkiadó Vállalat küldi a megye nyolc járási székhelyén működő földművesszövetkezeti könyvesboltnak a tankönyveket. Most már a csomagolás, szortírozás a végéhez közeledik, szállítják az Iskolákhoz a tanévkezdés elengedhetetlen kellékét — a tankönyveket. A bojtok legfontosabb feladata most: időben kiszállítani mindenhová, mert a diák és tanár egyformán várja. A földművesszövetkezeti könyvesboltokban a tankönyvek értéke meghaladja a kétmillió forintot A szeghalmi járás könyvesboltja például 36 általános iskola, 4 gimnázium és egy technikum tan- köinyvelltásáért felelős. Orosházán a bolt vezetője arról tájékoztat bennünket, hogy mintegy 400 ezer forint értékű általános iskolai ós csaknem 180 ezer forint értékű középiskolai tankönyvet augazdálkodás új módszerei iránt. Hétfőn, augusztus 23-án kezdődő egyhetes bentlakásos tanfolyamot az ÖRKI-ben tartják, ahol dr. Grubel Ferenc, a mezőgazdasági tudományok doktora, az ÖRKI kutatója, továbbá Szabó János, az ÖRKI gazdaságvezetője számol be a tapasztalatokról. gusztus 24-én a járás csaknem valamennyi iskolájához továbbítottak. A gyomai járásban augusztus 18-án minden központi iskolához megérkeztek a tankönyvet tartalmazó csomagok. Nagy segítséget jelentett, hogy a járási és községi tanácsok, de a legkülönbözőbb vállalatok is részt kértek a tankönyvek kiszállításéból, s járműveikkel siettek a földművesszövetkezeti könyvesboltok segítségére. Akad azért gond is. Sajnos, minden évben újra és újra megígéri a Tankönyvkiadó Vállalat, hogv időben megküldik valamennyi tankönyvet — ahogy eddig ígéret maradi, úgy az idén sem jött meg minden tankönyv, ami bizony komoly kellemetlenséget és zavart okoz nemcsak a diákoknál, de az iskolakezdésben is. A megrekedt tankönyvek nélküli kezdés ismét „pótlást” jelent a tanulóknak, s nehézséget a tanároknak. Balkus Imre Nyolc járási fmsz-könyvesboltban több mint 2 millió értékű tankönyv Ez idő szerint kilenc budapesti szakosztály és hat megyei csoport tevékenykedik. E helyütt érdemes megemlíteni, hogy tavaly hatodikként éppen a Békés megyei csoport alakult meg, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy 13 megye jelenleg, még nélkülözni kénytelen e társadalmi szerv hathatós közreműködését. A társaság — beleértve a Békés megyei csoportot is — a közgazdaságtudományi témák széles skáláját dolgozza fel, a formák és eszközök változatos alkalmazásával. Konferenciák, vándorgyűlések, vitaülések,i előadások, klubestek, munkacsoport-megbeszélések, ankétok és szakértői viták egész sora jellemzi az MKT tevékenységét, amellyel — ha szerény mértékben is — előmozdította, hazánk gazdasági és társadalmi fejlődését a közgazdaságtudomány területén. Ami a sokféle rendezvény, kidolgozott tanulmány tartalmi jellegét illeti, a társaság figyelmét elsősorban a népgazdasági szempontból napjainkban legaktuálisabb kérdésekre összpontosította. Ilyenek például: a tervezési és gazdasági mechanizmus továbbfejlesztése az iparátszervezést követő új helyzetben; a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság tervezése, irányítása, érdekeltségi viszonyai; a vezetés, vezetőképzés köz- gazdasági összefüggései és még igen sok időszerű kérdés. Nem lekicsinylendő az a szerep sem, amellyel a társaság a közgazdásztovábbképzés szerveA közgyűlésen, az elnökségi beszámoló ezért abból a koncepcióból indul ki, hogy a minőségi fejlődés az elsődleges jövőbeni feladat. A gazdaságpolitikai feladatok állandó növekedésével együtt növekszik a társadalom igénye a közgazdaságtudománnyal, a közgazdászok munkájával szemben. A közgazdászok részéről társadalmi" méretben fenn is áll az aktívabb részvétel igénye és szándéka, mégis az a tapasztalat, hogy a társaság tevékenységének intenzitása és a rendezvényei iránti érdeklődés inkább lanyhuló, semmint javuló tendenciát mutat. Az utóbbi helyzetnek egyik kedvezőtlen kísérő jelensége kétségtelenül az, hogy több alapvető inspiráló kérdésben nem tudott a társaság megfelelően előrelépni. Ilyen például a közgazdász-díj, a megfelelő sajtófórum, a nemzetközi kapcsolatok, a belföldi szervezeti kapcsolatok és az anyagi lehetőségek kérdése, amely ad o tt Ságok összehasonl í tha ta ti a nul kedvezőtlenebbek a hasonló társegyesületek — MTESZ, TIT — lehetőségeinél. Másrészt elvileg is tisztázatlan, hogy a szaktárcák intézményei, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, az állami oktatási és ismeretterjesztő apparátus, valamint a párt- és társadalmi szervek bonyolult rendszerében hol van az MKT helye, milyen feladatok megoldását várja tőle a párt- és állami vezetés. E felismerés többek között olyan kérés felvetésére készteti majd a TAKARÉKOSKODJON! BIZOMÁNYI ÁRUHÁZBAN IS VÄSÄROI.HAT OTP-HITELLEVÉLRE: BÚTORT, RÁDIÓT, TELEVÍZIÓT, MAGNETOFONT, FÉN YKÉPEZÖG ÉPET VÉTEL! — ELADÁS! BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 6. 90989 Irkutszki jelentés III. Munkában 22 000 geológus Beszél!hetünk-e Irkutszk megyéről? Az oblaszty szó területet jelent, ezért, ha megyének fordítjuk, nem vagyunk egészen pontosak. Közigazgatási értelemben azonban mégis ez a helyes. Az ob„ laszty ugyanazt jelenti ilyen vonatkozásban, mint nálunk a megye. Az irkutszki megye határát 1936-ban vonták meg a térképen és a gyakorlatban is. Az atlaszban a Bajkál-tótói északra elterülő ré_ szén találhatjuk, egyébként Kelet. Szibériának is nevezik. A Szovjetunió hatalmié kiterjedésű ország. Más dolog azonban e terület méreteit elképzelni a térkép alapján és más dolog a valóságban látni. A Moszkva—Irkutszk közötti repülőút egy kissé hozzásegíti az embert a szovjetunióbeli távolságok megértéséhez. E repülés 6 órát vesz igénybe és még csak a felét tette meg az utazó a Moszkva—Vlagyivosztok közötti távnak. Ehhez fogható méretek a világ egyetlen országában sincsenek. Ha például az USA-beli távolságokat akarnánk hasonlítani a Szovjetunióéhoz, bátran mondhatjuk: ekkora területek átrepüld, se után lekerülnénk még e hatalmas ország térképéről is. Nos, ha az elmúlt évszázadban az emberek az ,,amerikai méretek"’ fogalmat alkalmazták, valami rendkívülinek, Európában szokatlanul nagynak a kifejezésére, akkor ma egyre inkább a ,.szovjet méretek” fedik ugyanezt a fogalmat. Az irkutszki megye területéből 3 Angliát vagy másfél Franciaországot, vagy (elnézést!) 7 és fél Magyarországot lehetne kimérni. E hatalmas terület feltárt kincsei is rendkívüli gazdagságra vallanak. Bár a feltáró tevékenységet a mintegy 22 000 fős geoló- | gus „csoport” végzi, bőven van mit kutatni az elkövetkező években is. a tudósok számítását szerint például, egyedül az Angara akkora mennyiségű villamos energia előállítását teszi lehetővé duzzasztóművek megépítése útján, mint hazánk jelenlegi villamos- eneigia-termelésének a hétszerese. A megye felszínének 75 százalékát erdő borítja. A fafeldolgozó ipar szinte kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkezik a tajgában. A fakészletet mintegy 8 milliárd m:-re becsülik. Csak az évi természetes növekedés eléri a 60 millió m3-t és ennek a mennyiségnek még a közeljövőben is csak az egyhanmadát tudják kivágni és feldolgozni. A már ismert arany-, kőszén-, vasérc-, kősó-, csillám-, gyémánt-, készletek mellett az utóbbi években új lelőhelyekre bukkantak. A terület rendszeres, tudományosan irányított geológiai kutatása kőolajmezők, bauxit, valamint hatalmas földgázlelöhelyek feltárását tette lehetővé. Kísérőink elmondják: Szibéria mesébe illő kincsei a régebbi időkben is ismeretesek voltak, de a hatalmas távolságok, az őserdő, a hihetetlenül kegyetlen éghajlati viszonyok leküzdhetetlen akadályokat állítottak e kincsek megközelítésének útjába. Feltárásuk, felszínre hozataluk és felhasználásuk a modern technikai eszközök fejlődésének függvényében oldható meg. És még valami! A szovjethatalom éveiben a kutatások rendkívüli mértékben fokozódtak. Mind ismertebbé váltak a nyersanyaglelőhelyek, egyre konkrétabb tervek készültek a kitermelésre, de miire a munkások és parasztok állama e munkát megkezdhette volna, kitört a második világháború. A háború utáni években folytatódott a kutatás és 1948-ban az SZKP Központi Bizottsága kezdeményezésére a Tudományos1 Akadémia rendezésében tanácskozást tartottak ir- kutszkban Kelet-Szitoéria energetikai lehetőségei kiaknázása céljából. A megvalósítás azonban később kezdődhetett, mert akkor az anyagi eszközök, a pénz, és a technika a háborúban felperzselt európai országrész újjáépítéséhez kellett. A második, 1953-ös hasonló témájú irkutszki tanácskozás már a tervek megvalósításának kezdetét jelentette. Akikor már épült az irkutszki vízierőmű és hozzáláttak a oratszki vízierőmű építéséhez. 1955 tehát ilyen értelemben új korszak kezdetét jelöli Kelet-Szibéria fejlődése történetében. A szovjetek államának mai lehetőségei, a technikai színvonal, a szovjet emberek tudatossága, műszaki felkészültsége a szó szoros értelmében lélegzetelállító gyorsasággal változtatja meg e vidék arculatát. A társzekeres karavánok, amelyek az amerikai vadnyugat meghódítását kezdték, még néhány száz évig ostromolhatnák a tajgát és nem sókra jutnának vele. Ma azonban a repülőgépek különböző típusai: hatalmasak és kisebbek, helikopterek, exkavátorok. billenőkocsik, bulldózerek, óriásdarúk, távvezetékek, modern építőanyagok mind-mind a szovjet emberek rendelkezésére állnak e hatalmas terület méreteinek leküzdésében, kincseinek feltárásában. A sikerhez elengedhetetlenül fontos az emberek tevékenységének tervszerűsége, szer- Vezettsége. Mindezt bizonyítja a párt vezetése, a kommunisták és pártonkívüliek, tudósok, mérnökök, munkások testvéri kollektívája. Azok az emberek, akik sok száz kilométerre behatolnak a tajgába, sátraikban lakva kezdik a honfoglalást, új városok, üzemek építését, az új élet tudatos harcosai egy új világ alkotói! Ribánszki Róbert Következik: A fehér ezüst városa.