Békés Megyei Népújság, 1965. augusztus (20. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-27 / 201. szám
1965. augusztus 27, 3 Péntek Egyharmad és a kétharmad Az okányi pártbizottság irodájában különös statisztikát állítunk össze a pártbizottság aktivitásáról. A faluban jelenleg 274 párttagot tartanak nyilván. Vala- mennyiüket a község négy alapszervezete egyesíti. A párttagság egyharmadánál valamivel több, konkrét megbízatást kapott. Az alapszervezetek vezetésében harmincán, a harminckét pártcsoport élén ugyanennyien dolgoznak, harmincketten pedig a munkásőrségben teljesítenek szolgálatot. Az okányi párttagság egyhar- mada tehát aktívan dolgozik, segíti a falu előrébb jutását. Mindennap agitál, a párt politikáját a gyakorlatban váltja valóra, a falu társadalmának jobblétéért kemény küzdelmet vív, míg a tagság másik — nagyobb része — nem ennyire és ilyen módon aktív. Miért van ez így? Hol vannak a többiek? Horváth László, a községi párt- bizottság titkára szerint ebben a faluban 15 évvel ezelőtt 1100 tagja volt a pártnak. Akkoriban sokakat nem az eszme vezetett valamelyik alapszervezetbe, hanem a bizonyos anyagi előny. Ez nemcsak okányi jelenség. Jól tudják, hiszen a párttagsági könyv valamikor ajánlólevél volt némely funkció betöltésére. Mostanra azonban, amikor az állások, a közfunkciók betöltése falun is megtörtént, a mezőgazdaság szocialista átszervezése is befejeződött, rendeződtek a sorok, sorsok, a társadalom a szocialista építés útjára lépett, számottevően javult a falusi lét. A fejek többségében az elégedettség ütött tanyát. Mintha megcsontosodott volna valami, ami az eddigi eredményekhez köti az embereket. A jelenlegi gazdasági helyzetnél még jobb eredményekre is képesek az emberek, csak meg kell találni a hozzájuk vezető utat. Érdemes lenne megvizsgálni alapszervezetenként, hogy a párt rendezvényeinek látogatása a korábbinál miért gyérebb, ezeken a párttagság aktvitása miért hagy kívánnivalót? Jóllehet, ennek oka többek között az is, hogy a párttagság egészének bölcsességére nem támaszkodik a tsz és a falu vezetésének többsége. A párt községi szervei nem készülnek kellően a párttagság munkával való ellátására, számonkérésére. Bár igaz, eddig falun akként politizáltunk, hogy a párttagsággal járó kötelmek teljesítése egyet jelent a termelőmunkában való helytállással. (Az ember tetteivel politizál.) Ez így igaz. A falusi kommunisták eddig azonban csak dolgoztak, s nem művelődtek. De ma, amint az a sarkadi járásban is tapasztalható, a párttagság sorait a legjobban dolgozó tsz-gazdák erősítik. A termelőszövetkezeti alapszervezetekben nyilvántartott emberek 97—98 százaléka kötelességét tudó a tsz-szel szemben. A párttagságnak azonban ma már nem elegendő csak a szövetkezettel szemben kötelességtudónak lenni. A kommunistának többnek kell lennie az átlagembernél. Ez a több elsősorban abban mutatkozik meg, hogy a kommunista mindennap és minden helyzetben agitáljon, magyarázza a környezetében dolgozóknak a párt útmutatását, tanítását. Ébressze és táplálja az emberek kulturális igényét, felelősségét a még jobb létért! Van még mit tenni, hiszen sok család nem olvas rendszeresen újságot, nem látogat könyvtárat, kulturális rendezvényt, nem néz televíziót, nem I hallgat rádiót, nem tanul a szakmunkásképző iskolában. Igénye ezekre még nem terjed ki. Elégedett életünk eddigi vívmányaival. A párttagság másik kétharmadának is lenne tehát munkája az ügyért, az emberek boldogulásáért, csak erre szinte valameny- nyiü'ket külön-külön kellene felkészíteni. A pártcsoportok aktivitása sok helyen azért is nem kielégítő, mert az ott folyó pótmunkában mellőzik a konkrét megbízatást. Az ülések, gyűlések azért is egyhangúak, mert a személyes megbízatás és felelősség felvetéséből hiányzik a megfoghatóság. Vagyis azt az igen jelentős erőt, melyet a párt üzemi szervezetei képviselnek a termelőegység előtt álló gazdasági és kulturális feladatok megoldására a vezetés nem veszi kellően igénybe. (A pártonkívü- liek véleményére még ennyit sem adnak.) Jóllehet ennek legfőbb oka a gazdaságszervező munka gyakorlatában, szemléletében keresendő. A gazdálkodás — tsz-ben és a lakosság forintjaival — szigorú tervszerűség keretében folyik. Amit év elején a közgyűlés vagy a községi tanács elfogad, csak azt valósítják meg. A közgyűlés és a tanács is határozatban állapítja meg a tervvel kapcsolatos feladatokat. Ebből mindenki megkapja az őt illető részt. Ilyen esetben van-e létjogosultsága a pártmunkának? Feltétlen van. Az emberek szervezése bizonyos gazdasági és kulturális célok valóra váltására fontos és lényeges. Mivel az embereknek nemcsak gyomruk, hanem tudatuk is van, ennek szocialista tartalommal való feltöltése is szükséges. A társadalom anyagi léte mindjobban követeli ezt. Korszerűsítik a napközi otthont, új járdákat építenek Mezőhegyesen Csaknem 300 ezer forintos költséggel korszerűsítik az idén Mezőhegyesen az iskolai napközi otthont. A felújítási munkákat már elkezditek, és már a közeljövőben átadják rendeltetésének az iskolások ebédlőjét. Ugyancsak jelentős pénzösszeget, 347 ezer forintot költ a helyi tanács a községfejlesztési alapból új járdák építésére. Összesen mintegy 5 kilométer hosszú betonjárdát fektetnek le. Erre a munkára eddig 307 ezer forintot fordítottak. Hamarosan teljesen befejeződik a járdaépítés a helységben. Az utóbbi időben pártunk erre összpontosítja erejét. A párt ezt azért tartja szükségesnek, mert számít a tömegek aktivitására, véleményére. Falusi és városi pártszerveink az utóbbi időszakban nem mindenhol éltek ezzel a lehetőséggel. A szabad pártnapokon, a kisgyűléseken, a kerületi és a falugyűléseken jócskán lenne miről beszélgetni még abban az esetben is, ha csak a helyi élet egy-egy időszakának eredményeit, zony mi is nehezen jutottunk oda. Ezt másképp is megoldhatták volna Orosházán... A „hivatalos” vélemény Közben a boltban kel a dinnye, megállnak a szódát hozó autóval is, újabb emberek jönnek, újabb véleményeket hallok. Befut Csapó József is, aki tanácstag — Én azt hiszem, hogy inkább arra kellene törekednünk, hogy ar. itteni gondokat közös erőfeszítéssel mi magunk is segítsünk megoldani. Hogy akkor többet fordíthatnánk-e községiejlesztésre, nem tudom. Az biztos, hogy nehéz megmagyarázni, vajon nálunk mi. ért 20 forint egy négyszögöl telek, míg a szomszédos, bár CsongTád megyei községben nyolc vagy négy forint. Azért, mert mi város vagyunk? Nem tudom. Bent a városban, a tanácsházán csak a pénzügyi osztály vezetőjét találom meg. Ahogy a kérdést felteszem, hirtelen mintha magasabb „cén” kezdené a választ, de aztán megnyugodva mondja: — Szentetornya ez évi községfejlesztési lehetősége 127 ezer forint. Nemrégiben 1 millió 200 ezer forintért elkészült a gyökeresi út. Az elmúlt években két tantermet bővítettünk. 1957 óta több száz méter járdáit építettünk. Mi nehéz helyzetben vagyunk, hisz a mi költségvetésünk is véges, és nekünk Szentetornya mellett — odamegy a térképhez és úgy mutatja és mondja: gondolnunk kell Rá- kóczitelepre, Bónumra és magára a városra is. Nehéz nagyon. Nehéz ... Nagyon nehéz. további feladatait szednék csokorba. Ha a lakosság elmondaná ezekről véleményét, mindjárt jobban mennének a dolgok, mert sokak egyező véleménye végső soron a dolgok megvalósulását tevékenyen segítené. A falusi párttagság mindenekelőtt arra hivatott, hogy a falu közösségének élén haladjon a gazdasági és a kulturális célokért. KeSzen te tornyán négyezer ember lakik. Gondjaik, bajaik községi gondok. Ök a városhoz tartoznak, annak előnyeit nem élvezik, talán a költségvetésből most több jut rájuk, mintha önállóak lennének, de ez se biztos. Olyan érzés alakult ki bennem, hogy az igazság mégiscsak Csapó bácsi szerint fogalmazódott meg a legjobban: „Nekünk is arra kell törekednünk, hogy a szentetornyai gondo kát közös erőfeszítéssel mi magunk is segítsük megoldani”. Igen. Bizonyára a szentetornyai | körzet tíz tanácstagja talál felada- j tot, és ebben a munkában a lakosság is szívesen segít... ha meg- J kérik erre. És akikor nem kell | Orosházára várni. így meg lehetne | szépíteni az utcákat, és talán az j asszonyok kifestenék még a ki- rendeltség épületét is, szépítenék a magukét... így lenne szép ez a község, ez a ... „város”. \ Doczi Imre ressék az ehhez vezető lehetőségeket mindenütt, így Okányban is. Ezért személyes megbízatásokkal szükséges tovább növelni a párttagság aktivitását, hogy a falusi alpaszervezetekben dolgozó kommunisták teljes számmal tevékenyen szolgálják és magyarázzák a párt tanítását, agitáljanak a társadalom további célkitűzéseiért. Dupsi Károly A Budapesti Bútoripari Vállalat 8. sz. Gyáregység Gyulai Üzeme (Gyula, Zrínyi M. tér 5.) ASZTALOSIPARI SZAKMUNKÁSOKAT és egy fő vizsgázott kazánfűtőt állandó munkára alkalmaz. x A jó jövedelmet nem adják ingyen Képek a kondor ősi Vörös Október Tsz-ből Mint a megye többi tsz-ei, a kondorosi Vörös Október is nagy gondot fordít az árutermelésre. A lakosság igényeinek, a gyárak nyersanyag- szükségletének kielégítésére való törekvés ez. Egyben természetesen olyan cél is húzódik az árutermelés mögött, hogy minél nagyobb bevételhez jussanak s a szövetkezet szorgos gazdái megfelelő jövedelemben részesüljenek. «■* . , Az idén 5 ezer pulykát nevelnek a szövetkezetben. Méghozzá elég szakszerűen, amit az bizonyít, hogy a pulykák kilenchetes korukban egy—másfél kiló súlyúak voltak. Képünkön Tyiki Erzsébet egy általa nevelt pulykával. A kender mindig a jövedelmező növények közé tartozott. Az idén meg különösen jövedelmező lesz, hiszen 100 holdról átlag 50 mázsa termés betakarításához láttak hozzá. A megmért kenderszálak 3,5—4 méter magasak. Az ez évi hizlalási terv 1200 sertés a szövetkezetben. Képünk egy 127 darabos falkáról készült, amelyek átlag lüfi kiló súlyúak s ezért rövidesen sor kerül az átadásukra. (Fotó: Malmos)