Békés Megyei Népújság, 1965. július (20. évfolyam, 153-177. szám)
1965-07-09 / 160. szám
19*16. július 9. 4 Péntek Mi újság a nagyvilágban? (Fotó: Km'ácsovics) MBMMM>MMa»M «a IMIM MM ■»«»■« MMMaaMsaMMMMMMMBHMaaaaMMMaaaBaaMi Békés-Csongrád megyei könyvtárosok tanfolyama Gyulán Július 12—17-e között kerül sor az összevont Békés—Csongrád megyei könyvtáros tanfolyamra. A hatnapos értekezletet Végh Andor nyitja meg a kül- és belpolitikai helyzetről tartandó beszámolójával. A tanfolyam többi napján — naponta három előadásban — Püski Gábor, Vizi Albert, Czine Mihály, Sállái István és Kirschner Márton és több más meghívott előadó a könyvtárak jelenlegi helyzetéről és problémáiról számol be. Hasznosnak ígérkező hatnapos tanfolyam július 17-én időszerű szakmai tájékoztatásokkal zárul. —esik— Több védelmet az anyáknak mindig Az embernek legyen helyén a szíve Papp László 25 évvel ezelőtt került a ranglétra legalsó fokára: 1939-ben lett fűtő. Nemsokára a segédkezelői, végül pedig a mozdonyvezetői vizsgát is letette. Most a 411.260-as mozdony az övé, amelyen társával, Gyantái- Mihály fűtővel járja az utat Békéscsabától Curtieiigés vissza. Két éve alakította meg a Dózsa György brigádot, amely azóta elnyerte a szocialista címet. — Három mozdonyvezető és három fűtő váltja egymást szolgálatban a 411.260-ason. Ennyi a brigád. Először mindnyájan idegenkedtek, hogy célul tűzzük a szocialista címet, merít attól tartottak, hogy nem tudják teljesíteni a vállalást. Én azt mondtam nekik: a legfontosabb, hogy vigyázzanak a mozdonyra, tekintsék azt a magukénak, úgy, mint eddig és akkor nem lesz semmi baj. Így mutatja be Papp László a brigád születését. Ha már messziről megismerik a 411.260-ast a vasutasok. Még a váltóknál jár Curticiban, amikor mondják: ez a Dózsa brigád mozdonya. Más a színe, a hángja és a mozgása, mint a többinek. örülnek is, ha éppen az érkezik oda, mert tudják, hogy nincs olyan szerelvény, amit a gép el ne húzna, 1800—2000 tonnát ötven kilométer sebességgel vontat Békéscsabáig. — Persze, ez nem olyan egyszerű dolog. A mozdony rendszerint úton van két emberrel. Csak a váltásnál adódik elég idő arra, hogy olajozzuk, gondozzuk a masinát. Ilyenkor töviről hegyire átvizsgáljuk minden részét. A biztonság követeli meg. Ha aztán a tartózkodási idő egy-egy állomáson lehetővé teszi, újra és újra hozzáfogunk a tisztításhoz. Ragyogjon a gép! Aki szereti, nem sajnálja érte a fáradságot folytatja Papp László. Arról is beszél, ho§y min‘ den út külön élményt jelent a számára. Az embernek legyen helyén a szíve. Bízni kell ugyanabban, hogy a pályán és az állomásokon mindenki eleget tesz a kötelességének, de ha bárki hibát vagy mulasztást követ el mégis, a mozdonyvezető megakadályozhatja á bajt vagy a szerencsétlenséget. Előfordult már ilyen eset az életében? — Néhány évvel ezelőtt történt... A gyomai állomás előtt „állt” a jelző. A gyorsvonat 70— 80 kilométeres sebességgel haladt. Kétszáz méterről vettem észre, hogy rosszul áll a váltó. Teljes erővel fékeztem és sikerült az álló tehervonat előtt hat méterre megállítani a szerelvényt. A kocsikban lezuhantak a csomagok, egy kis pánik is keletkezett. Amikor az utasok megtudták, hogy mi történt, többen közülük előre- röhantak... Alig lehetett kiszabadulni a hálálkodók gyűrűjéből. Itthon később pénzjutalmat kaptam. Olyan emlék ez, amit legszívesebben el felejtene. Az a kétszáz méter bizony nagyon, nagyon hosszú út volt. Mintha egy-két év rohant volna el felette. A gondolatai ismét a brigádjához térnek vissza: — Többször elismerésben részesültünk. Kinek nem, esik ez jól? Nemrég aztán „közibünlk vágtak”— mondja mosolyogva. — A vezetők úgy határoztak, hogy ilyen erős brigád ne maradjon együtt. Valakinek át kell mennie egy másik brigádba segíteni. Krajcsó Jánosra esett a választás. Helyébe egy fiatal mozdonyvezető, Szalai Nándor került. Nem szívesen vált meg a 421-es géptől, amit addig vezetett, de most már ő is jól érzi magát közöttünk. Papp Lászlónak négy éve van még a nyugdíjazásáig. Az elmúlt 25 év nem volt könnyű, a sok éjszakázás, a hőség és a hideg, a hosszú utazások igénybe vették. De aki felismeri a szakma ezerVizsgáztak a vésztői balettiskolások Koppány Lajosné táncpedagógus vezetésével jól működő balett- iskola zárta az elmúlt évadot a napokban. Év közben a művelődési ház sok gondot fordított a kicsik oktatási körülményeinek megjavítására, igy év végére szép eredményt értek el, amit a megtartott nyilvános előadás bizonyított. A balettiskola növendékeinek képzése a későbbiek során lehetővé teszi egy magasabb színvonalú népi tánccsopoírt kialakítását a művelődési otthonban. nyl szépségét, az szívesen vállalja ezt a munkát, annak minden jó és rossz oldalával együtt. Ilyen ember ő is. Ezért lett többszörös sztahanovista, megkapta a Kiváló Dolgozó és a Kiváló Vasutas jelvényt, ezenkívül több esetben részesült elismerésben és jutalomban. Elfogódott büszkeséggel beszél a fiáról, ifj. Papp Lászlóról, aki a gépészeti technikum elvégzése után a mozdony-, majd a Diesel-motor vezetői, végiül pedig a nagyforgalmú vizsgát is letette. Most pedig már mérnök akar lenni. Az ifjú technikus sokszor kér szakmai tanácsot az édesapjától. Mert a 25 év ... Ennyi mindent azért nem tanítanak egy iskolában sem. Pásztor Béla Még ma is frissen hal pártunknak és kormányunknak az a rendelkezése, amely a terhes és gyermekes nők védelmében született. A szülési szabadság meghosszabbítása a második gyermek után járó családi pótlék háromszorosra való emelése olyan humánus intézkedés, amely jóleső érzéssel tölti el azokat a nőket, akik hivatásuknak érzik a gyermekszülést, a gyermeknevelést. A napokban Kádár János elvtárs örömmel állapította meg Dunaújvárosban, hogy a legfiatalabb város természetes szaporulása pozitív, előre mutató. Ez így mind közismert és rendjén való, s humanitásában fölemelő. Szólnunk kell azonban olyan, a gyakorlatban sajnos meglévő és nem is egyedi jelenségekről, amelyek áldatlan hatását éppen a terhes nők, a jövendő kismamák érzik. — Terhes vagyok — vallja be pirulva a dolgozni akaró fiatalasszony, amikor a munkáltató tekintete végigfut az alakján. S előforduló eset. hogy a társalgás a fölvételt illetően merevebbé válik, anélkül persze, hogy közölnék a fiatalasszonnyal az okot. Csak, mikor reményt vesztve vagy talán halvány reménnyel eltávozik, arra gondolva, hogy a „majd értesítjük” válasz kedvező lesz számára, akkor súgnak össze az irodában: — „Nem vagyunk bolondok alkalmazni, mert mi baszna lesz a mi vállalatunknak azzal, hogy az ifjú asszony fölveszi a nagy szülési segélyt, s fél évig fizetéses szabadságra megy?!” Aztán e gondolat kapcsán jut eszébe az embernek az, hogy van nálunk a gyakorlatban morál és álmorál is. Mintha bűn lenne az a természetes dolog, hogy valaki terhes, sőt én inkább ezt a kifejezést használnám: áldott állapotban van. Szomorú dolog, hogy az állást kereső terhes nő azért drukkol belépés előtt: — Jaj, csak meg ne lássák rajtam... — s igyekszik homorítani... — Erről az embernek az jut eszébe, hogy „bűn“ az, ami látszik, s nem bűn, amit el lehet kendőzni? Mintha a felszínes, formalista polgári morál jelentkezne helyenként, mintha az uralkodna még bizonyos emberek szemléletében, hogy makulátlanabb az a nő, aki titokban abortál, mint az, aki szül, vagyis az élet természetét vallja magáénak. Szép és humánus pártunknak és kormányunknak a terhes és gyermekes anyák védelmében hozott intézkedése, a Munka Törvénykönyve idevonatkozó módosítása. De nekünk, embereknek, akik szeretjük azt, ami természetes, akik szeretjük, hogy szocializmust építő hazánkban egyre több és egészségesebb gyermek látja meg a napvilágot — nekünk kell több védelmet nyújtani a hétköznapi életben a terhes anyáknak. Hogy „ne vesszen el az alkotmány” —, ne veszítsék el erejüket azok a törvények, amelyeket népi államunk alkotott — éppen ott, ahol megvalósulniuk Kell. A törvény létrehozói nem képesek arra, hogy valameny- nyi esetet ellenőrizzenek. Nekünk kötelességünk hivatalból és hivatalon kívül emberséggel segíteni a terhes és gyermekes anyákat, mert ez egész népünk szigorú erkölcsi feladata és — ne felejtsük el, hogy mivelünk is terhes volt az anyánk, sőt én így mondanám: áldott állapotban volt. Ternyák Ferenc Gergely Mihály: IDEGENEK Regény 25. Ladóné, leplezetlenül fürkészve arcában, megkérdezte: — Mi van veled? Olyan zaklatottnak látszol! — Talán, mert fáradt vagyok. — Nagyon látszik rajtad. És ne haragudj ... mintha el is hanyagolnád magad! Csak akkor nézett végig magán, s vette észre, hogy hazaérkezésekor sietségében egy mosásra váró, összegyűrődött pongyoláját vette föl, és lába is a rosszabbik papucsba tévedt, talpa félig leszakadt, rég ki kellett volna dobnia, de tartogatta, mert takarításhoz megfelelt. Miután Ladóné elköszönt, a tükör elé ült, hosszan vizsgába magát. Nem csoda, hogy úgy beszélt Irén, gondolta, valóban elhanyagoltnak látszik. És az arca is, fedezte fel meglepetten, az arca is más. Fáradt, szeme fénytelen, kissé lesoványodott, a haja kócos. Hetek óta nem jutott el a fodrászhoz. Ezeket a felismeréseket, minthogy férje egyre késett, lassanként kapcsolatba hozta az immár ismétlődő kimaradásokkal, férjének az utóbbi időben pasztáit elhidegülésével. Éjfél felé megjött a fia. ta- Aggódóan és indulatán uralkodva kémlelte. — Szervusz, fiam! — köszöntötte, s beidegzetten csókra nyújtotta arcát. — Csókolom — mondta Géza, éppen csak arcát érintette egy pillanatra anyja hús, sima arcához, aztán bement a szobájába. A fiú levetette ingét is, hogy felvegye pizsamakabótját, az anyja meglátta kezén a kötést. — Mi az? Mi történt? — sietett hozzá. — Semmi. Egy srác véletlenül hozzányomta a cigit. — Ki kötötte be? Mutasd! — s nyúlt a kötésért, vékony ujjá- val felszakította a ragasztószalag egyik ágát. A fiú dühösen elrántotta a kezét. — Hagyd a fenébe! Az anya néhány pillanatra megbénult. — Fiam!... Hogy beszélsz anyáddal! A fiú pizsamakabátjába bújt, a cipőjét kezdte kitűzni. — Egyáltalán hol voltál ilyen soká?... Éjfél van, rég ágyban volna a helyed! A fiú piszmogott a Cipővel; föl sem nézett anyjára. — Hol voltál, felelj hát! — Züzüéknél. — Az kicsoda? — Egy lány. — Mindjárt gondoltam! — Akkor miért kérded? Az anya keze kissé megemelkedett, de fékezte haragját. Megpróbált nyugodtan, nalkan beszélni, hisz döbbenten kellett tapasztalnia, hogy ez a fiú, ha lehet, tálán még távolabb van tőle, mint az első este, amikor hozzájuk költözött. — Fiam, anyáddal beszéli tisztességesen!... Hol lakik az a Zü- zü? — Itt a József Attila-telepen. — És kik Voltak ott? — Lányok, fiúk. — Bora is? — Igen. — Miért jöttetek össze nála? — Táncoltunk, beszélgettünk. Az anya megfogta a fiú kezét, felszakította a ragasztó keresztszalag másik ágát fs. Fia megint elhúzta volna a karját, de ő nem engedte, megnézte a sebhelyet! — De csúnya! Egy odaérintett cigaretta nem éget ekkora sebet! A fiú rágyújtott. — Nagyon szépen megkérlek,
