Békés Megyei Népújság, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-27 / 150. szám
1965» június 27. 7 Vasárnap Adott — kapott Békéscsabán régóta foglalkoztatja az embereket az elmúlt időszakban a lakáskiutalásokról folyó szóbeszéd. Nemrégiben történt, hogy a társadalmi bizottság előtt egy asszony magából kikelve kiabál tg: — Ha lenne pénzem.., S kiabálása sírásba fulladt és mögötte, ahogy becsukódott az ajtó nagy csönd támadt. Senki nem szólt, a bizottság tagjai lehajtott fejjel hallgattak s rezig- náltan jegyezték meg később, hogy „annyi mindent kiabálnak az emberek, hogy már szinte fel sem tűnik.” A móriczi Zsarátnok városa támadt volna fel? Mi adott tápot a szóbeszédre. Van vagy volt alapja? A szófián ügyintéző A városi tanácsihoz 1960 májusában új ember került lakásügyi főelőadónak Tóth Géza személyében. Munkáját némán, szótlanul, hozzáértéssel végezte. Ezalatt nem feledkezett meg saját maga képzéséről sem, s az itt eltöltött idő után, doktori diplomával a kezében került újra vissza korábbi helyére, a titkárságra. Milyen volt viszonya az embe rekhez? Csak a tárgyra szorítkozott, határozott és energikus intézkedéseket tett. Egy mondat a jellemzéséből, amelyet hivatali főnökei állítottak ki róla: „Tapasztalható volt, hogy munkájában gyakran túlzott önállóságra törekedett.” Ki ez az ember? Nehéz körülmények között jutott el odáig, hogy ma dr. Tóth Gézaként álljon a bíróság előtt. Békéscsabán ma, ha nem került volna bíróság elé, megbecsült etnmegvesztegetéssel és jogtalan anyagi előny szerzéssel. Mikor elvállalta a lakásügyi főelőadói állást, munkája nyomán rendezték a lakónyilvántartást. A rászorultaknál sok időt vett igény, be a helyszínezés, a környezettanulmányozás. E rendszerezés után most már csak oda kellett nyúlni a lajstromhoz és ha az ügyfél jött, tudták milyen kérése van. Dr. Tóth Géza szerencsés időszakban került ebbe az állásba, mert működése utón megindult a városban az építkezés és egyre több esetben osztottak lakást. Azok, akik 10 éve vártak lakásra, örültek az építkezéseknek és nőtt a hitük, hogy majdcsak rájuk kerül a sor. S azok, akik valóban rászorultak, számtalanszor jelentették ki — bizonyára mindenki hallott már ilyen kijelentést — „anyagi áldozatra is képes lennék, csak kapjak lakást”. A bíróság előtt az egyik tanú így beszél: — 1961-ben jöttünk haza külföldről. 1962 őszén elmentem Tóth Gézához, sírva kértem; hogy segítsen. ő azt mondta, adjak 10 ezer forintot, az nem vész el vagy lakást kapok, vagy visszakapom a pénzt. A pénzt megszereztem és elvittem a lakására Ha több pénzem lett volna, úgy többet is adtam volna, mert nekem a házasságom fennmaradása függött ettől. Egy másik tanú: — Hét gyerek volt. Évek óta vártunk lakásra, nem kaptunk. Megspóroltunk egy malacra valót, azt hizlaltuk, hogy könnyebb legyen — majd, ha levágtuk — az ellátás. Eladtuk a hízót, kertem még pénzt s így gyűlt össze ötezer forint. Ezt odaadtam egy ismerősömnek, aki íetétbe helyezte és csak mikor megkaptam a lakást, akkor adta át Tóth Gézának. A harmadik tanú: — Hat éven keresztül jártam lakásügyben a tanácshoz. Egyszer a folyosón találkoztam Tóth Gézával, ott kértem, hogy segítsen. Mondtam: „Adok 4—5 ezer forintot, ha lakást kapok”. Ö tiltakozott, aztán megegyeztünk, hogy majd a lakásán találkozunk. Két hét múlva elvittem hozzá a pénzt. Így kerültem a vásártéri lakásokba. Dr. Tóth Géza némán 611 a bíróság előtt. A bírónő: — Kapott pénzt a tanútól? — Nem! — elnyújtja a hangját, szinte szánalmat keltve mondja — nem is beszéltünk pénzről — ismétli minden esetben. Igen vagy nem? A tanúk: igent mondanak, a vádlott tagad. A veszélyesség Az ügyész vádbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogtalan anyagi előny szerzése egyúttal azt is jelentette, hogy ezzel lejáratta a hivatal tekintélyét az emberek előtt, akik ügyes-bajos dolgaik elintézését várták. Kihasználta a lakásigénylők szorult helyzetét. Dr. Tóth Géza az első fokú bíróság ítéletében megkapta büntetését. Az ügy tanulságaként azon- ba mégis azt kell levonni, hogy az emberek hisznek azok jóindulatában, akik ügyeikkel foglalkoznak s ezt a tóthgézák időlegesen megzavarhatják, de elrontani nem tudják. Erősek vagyunk ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni még a tóthgézák által okozott nehézséggel is és lesz ereje a városi tanácsnak, hogy bizonyítsa; a város lakóiért van a város szolgálatában. Dóczi Imre Készül dz új járda Az új járda elkészülte után nem kell majd többé sárban várni Szeghalmon a kisvonatot, a Szabadság park megállójánál. \ (Fotó: Vígh György) oocooooooooooooooooooooooooocxíoooooooooooooooooc Forint utazási csekkek kibocsátása egyes KGST-tagországokba utazó magyar állampolgárok részére A Magyar Nemzeti Bank július 1-én a Bulgáriába, Lengyelországba, Mongóliába, a Német Demokratikus Köztársaságba és Romániába utazó magyar állampolgárok fizetőeszköz-ellátásának megkönnyítése érdekében forint utazási csekkeket bocsát ki 100, 200, és 500 forintos címletekben. A forint utazási csekkeket a Magyar Nemzeti Bank július 1-től az IBUSZ és az OTP valutaeladásra felhatalmazott szervei útján hozza forgalomba a magyar állampolgárok részére. Ezzel egyidejűleg az OTP és az IBUSZ beszünteti a felsorolt országok pénznemében kibocsátott utazási csekkek árusítását. A július 1-e előtt kiszolgáltatott idegen értékre szóló csekkeket a külföldi beváltóhelyek július 1-e után is zavartalanul beváltják, igy e csekkeket • W . az utasoknak nem kell forint utazási csekkekre becserélniük. A szóban lévő öt ország valuta- átváltóhelyed a magyar állampolgároknak forint utazási csekkek ellenértékét országuk nemzeti pénznemében a csekk hátoldalán megadott összegben, jutalék és költség levonása nélkül fizetik ki. Az IBUSZ és az OTP valuta- eladással megbízott szervei továbbra is fenntartják azt a gyakorlatot, hogy a kiutazók valuta- ellátmányuk egy részét — a korábbi keretek között — az utazás céljául szolgáló ország bankjegyeiben is felvehetik. A valutaellátás feltételei, mértéke és rendje egyébként változatlan marad. A forint utazási csekkek kiszolgáltatásakor az OTP és az IBUSZ- szervek részletes felvilágosítást adnak. (MTI) VIZSGÁZOK bérként élhetne, hisz talán az egész város ismeri. Mégis a lakás- kiutalások során elkövetett bűn- cselekményei ma már nemcsak őrá, de hivatalára is rossz fényt vetnek. És a hivatal csak egyféleképp védekezhet, ha kizárja dr. Tóth Gézát. A bíróság elolt A jobb lábát egy kicsit előrébb helyezi, fejét elörehajtja s a fák között beszűrődő napfény megcsillan szemüvegén. Egy-egy szóra felkapja a fejét, a kérdésekre bőbeszédűen igyeszik válaszolni és kanokul tagad. Egy-egy szembesítés során ötször is elmondja, hogy: NEM! Mivel vádolják? Nem pontosan idézve: hivatali Befejezik a Széchenyi utca aszfaltozását Az Aszfaltútépítő Vállalat békéscsabai kirendeltségén kapott tájékoztatás szerint előreláthatólag július 5 és 10 között befejezik Békéscsabán a Széchenyi utca aszfaltozását. Korábban június 30-ra tervezték a munkák befejezését, de a vállalat feladatul kapta a Gyulai úti híd és a csatlakozó utcák 330 négyzetméteren való aszfaltozását is, s emiatt július 20-ra módosult a határidő. Ennél azonban valószínűleg hamarabb befejezik az aszfaltozást, és így nemsokára ismét átadják majd a forgalomnak a 2x2,5 centiméter vastag öntött aszfaltburkolattal ellátott Széchenyi utcát, valamint a Gyulai úti hidat. A munkák összesen 1 millió 200 ezer forintba kerülnek. Jó napot kívánok. Igen, Hallgató Péter vagyok. Hogy tetszik mondani? Igen, hogy húzzak két kérdést. Igenis. Értettem én kérem, hogyne, csak egy kicsit izzad a tenyerem. Egy pillanat, még nem választottam. Olyan nagy a választék, hogy nem Is tudom melyiket húzzam hirtelen... Hogy lassan?, kérem én lassan sem tudok választani. Tessék mondani, vizsgabiztos elvtárs, nem kaphatnék inkább kézből. Nem félek én kérem, csak... Nagyon szépen köszönöm, azt hiszem az megfelelő lesz és ha szabadna még azt a keskenyet, ott, ott a bal szélen, hogy az tizen- hármas?, nem baj, nem vagyok babonás, különben is a biztos elvtárs jobb kézzel fogta meg. Nem vagyok sápadt, csak mostanában keveset voltam a szabadban, azért van ilyen hóka színem. Hát voltam, voltam szabadságon, tanultam is, de persze, ez nem jelenti azt, hogy mindent tudok. Nem izgulok, csak tetszik tudni, meg van erőltetve és azért reszket a lábam. A kezem az nincs megerőltetve, csupán azért fogom két kézzel a kérdést, hogy növeljem a biztonságérzetemet. Nem tudom, most hirtelen mi lett velem, de éreztem, hogy meg kell kapaszkodnom valamibe. Hát ezért. No ez nem a drukk miatt van. Én általában nyugodt vagyok. Miért is izguljak, mái a származásomnál fogva sincs mit veszítenem. Különben is, én egyformán tudom mindegyik kérdést. Azt is tudom viszont, hogy a vizsgáztatók mindig kevesellik a kérdésre adott választ és vannak minőségi ki. fogásaik is. Ezzel szemben a hallgatók — akik a vizsgabizottság asztalán innen terülnek el — azok mindig úgy érzik, hogy a maximumot nyújtották, sőt újat is adtak a kérdéshez, alkotó módon továbbfejlesztve a dialektikus materializmust. Az hiszem, ez a tény tölti meg tartalommal a tanulók — ha szabad ezt a kifejezést használnom — unszimpátiáját a vizsga iránt. Hogy nem ez volt a kérdésem? Azonnal, máris készülök. Szóval, húsz perc a felkészülési idő? Értettem. Még egy pillanatot zavarok csak, nem lehetne az egyes kérdés helyett egy másikat, mondjuk, a valláskérdést. Nem vagyok vallásos, csak a Marx előtti társadalmak jellemzésénél ez utóbbi valamivel közelebb áll hozzám, ugyanis gyermekkoromban harangozó voltam és többször fújtattam a templomi orgonát. Szóval, ha cserélek, akármilyen jól felelek is, jónál jobb osztályzatot nem kaphatok? Akkor köszönöm, máris készülök. És készülök. A legrosszabbakra is. Igyekszem minél hátrább ülni az ítélőszék elől, hogy kivonjam magamat a vizsgabizottság látószögéből. Gondosan eligazítom magam előtt a kérdéseket és kisimítom a vakítóan fehér papírlapokat, még a szamárfüleket is visszahajtogatom a papírlapok sarkain. Magabiztosan veszem elő toliamat, megfontoltabban csavarom le a kupakját. Mindezt úgy hajtom végre, hogy a szemem le nem veszem a két kérdésről. Fantasztikus erőfeszítéssel koncentrálok. Olvasom, olvasom a kérdéseket lelkiismeretesen és elmélyülten, mintha nem két rövid kérdés lenne, hanem egy trilógia. Magam elé teszem az órát, egy pillantást vetek a mutatójára, amely úgy száguld körbe, hogy alig tudom követni. Kezd melegem lenni. Megtorlóm homlokomat és tenyeremet. Érdekes, milyen hideg u verítékem. Rágyújtok, eligazítom a nadrágom vasalását, majd végigpásztázok szememmel újra a kérdéseken, de már nem látom a betűket, csak az anyagot látom, persze nem a szemináriumi anyagot, hanem az „ősanyagot”. Ott kavarog előttem az ,.anyag” izzó gáz és gőzfelhöként, vakító fehéren. Hiszen ez köd. Erőltetem a szemem és végre az oszló felhőben ott látom a szentháromságot. Hu, teremtő atya, hiszen én vizsgán vagyok és már tíz perc eltelt. Szédülök. Kioldom a nyakkendőmet. Újabb cigarettát veszek elő, amelynek — izgalmamban — a tokos végét gyújtom meg. Űjra megjelenik a köd, amelyben elvész a világmindenség és én súlytalanul lebegek a világűrben. Közben találkozók Leonov- val és White-val, majd egy-egy pillanatra felvillan előttem az emberiség történelme zavarosan, minden rendszer nélkül. Láttam kiemelkedni az embert az állatok közül, a hordák civakodását, majd Hitler villant fel előttem. Utána filmszerűen pereg le az időszámítás előtti kor. A gőgösen büszke fáraók, a bibliai József. Utána a lázadó Spartacus vonul el előttem seregével. Majd Dózsa György. Azután megjelenik előttem Szókratész tanítványa Platon, az idealizmus atyja, később a felvilágosult Diderot. Mi is volt Diderot? Voltaire? Nem, az kortárs volt. Megvan! Apáca volt. A, ördögöt, ő írta az Apáca című drámát. Tehát iró volt. Ezután már csak nevek és címek kavarognak fejemben. Hegel, Fauerbach, Kant, alap és felépítmény, állam, forradalom, dualizmus, Holbach, Jákob, osztályharc, szofiz- mus, Szókratész, Galillei. Ez utóbbi újra és újra visszatér. Eszembe jut róla a tehetetlenség törvénye. Csupán azt nem tudom eldönteni, hogy én forgok-e a föld körül vagy a föld forog körülöttem; de mindenesetre olyan érzésem van, mintha centrifugában ülnék. Fokozódik a súlytalanság — ilyen érzése lehet az operált- nak altatás közben. Egy koppanás- ra eszmélek fel. A toliam kiesett a kezemből. ' Ennek oka viszont a vizsgabizottság elnöke volt, aki kiszólított vizsgázni., Fantasztikus, már lejárt a húsz perc. Lassan megyek ki, hogy időt nyerjek, de mi ez az öt méter. Bezzeg a tizenöt perc felelési idő az ma nem múlik el, az időben felér az ógörög történelemmel. Szóval, kezdjem az első kérdést. Hogy ne az ösközösségi társadalomról beszéljek? Nem is akarok arról bőven, csak csupán kiindulásnak szántam. Hogy mi a kérdésem? — A személyi kultusz lényege bírálata. Azt gondoltam kérem, hogy... máris rátérek a lényegre. (— A csuda vigye el, ez volt az egyetlen fix pontom, ahonnan ki tudok indulni.) Igen, azt hiszem végeztem ezzel a kérdéssel. Hogy ez kevés? Tetszik tudni, én röviden szeretem elmondani a lényeget. Semmi mellébeszélés. Csak tömören a lényeget. Azt viszont úgy érzem elmondtam. A második kérdést már röviden érintettem az elsőben és így nem sok kiegészíteni valóm van. — De ahogy telik az idő, úgy nyerem visz- sza a magabiztosságomat. A vizsga- bizottság elnökének szája sarkában — csak az egyikben — mosoly bújkál. Ez beszédre ingerel. És beszélek, ami éppen eszembe jut. A „zsűri” — „zsűri”, hiszen ez is Ki mit tud? végeredményben — most már határozottan derül és néha bólogat. Lám, milyen jókat mondok. Pokolra a pesszimizmust, átkozott kishitűséget, csak bátran — biztatom magam. Csodálatos módon egyre több „jó dolog” jut eszembe, amelyet feltétlenül közlendőnek ítélek, de az elnök félbeszakít, megköszöni a feleletemet. Pedig még mennyi mindent el tudtam volna mondani. Egyre inkább meg vagyok magammal elégedve. Egy pillanatra átvillan agyamon, hogy államvizsgára jelentkezem és aztán... szóval, bekerül a nevem a filozófiai lexikonba is .— Értékeltük a feleletét Hallgató — szól az elnök — és úgy döntöttünk, hogy sok jóindulattal ugyan, de egy kettessel átengedjük a vizsgán. — Ez nem lehet igaz — döbbenek meg — ilyen felkészülés után, és a felelet?, hiszen le sem tudtak „lőni” a végén. — Azt hiszem, mégsem fogok filozófiát tanítani — döntöm el magamban önérzetesen, de határozottan s a zsűri mintha kitalálná elhatározásomat — most először egyöntetően — egyetértőén rábólintanak. Dobra Sándor
